VÁLTOZÓ VILÁG

VV EXTRA

MÉG TUDÁS

EMBER

KÖZÖSSÉG

VVM

A mai nap, részletesen  

Támogatásod?

Számít!

A magyarországi németek

Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

Egyéni keresés

VÁLTOZÓ VILÁG

23.

A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK

Szerkesztette Manherz Károly

A Változó Világ

a YouTube-on,

a Facebookon,

a Pinterest-en.

VVM-blog

Emberhit

Csetlő-napló

Beszélgetések az Új Kertben

PRIMAX

Kisebbségi Útmutató és Címtár

Az én helyem...

Fiatal németek

Willkommen

Étkezési szokások

A németek mai táplálkozási szokásai messzemenően nem azonosak a betelepítés időszakának szokásaival. Konyhájuk sajátosan magyarországi német konyha, amelynek alapját a generációkon keresztül átörökített német étkezési szokások képezik, kiegészítve a magyaroktól, az osztrákoktól és az itt élő más etnikai csoportoktól átvett szokásokkal. Megőrizték származási területük jellegzetes ételeit, elsősorban a lisztből és burgonyából készülteket. Elkészítésükben azonban már érezhető az új környezet hatása, mindenekelőtt a paprika, mint új fűszer alkalmazása. Így pl. a burgonyapürét, ha gombóccal fogyasztják, hagymás-paprikás zsírral öntik le. Hasonlóan járnak el a babpüré és babfőzelék esetében is. Készítenek paprikás metéltet és gombócot, vagyis a vízben főtt tésztát paprikás hagymás zsírban forgatják meg. És még lehetne sorolni a példákat. A paprika, mint fűszer- és zöldségnövény bevonult a magyarországi németek konyhájába, és annak fontos tartozéka lett. A paprikán kívül más növényekkel is megismerkedtek az új hazában, pl. a paradicsommal, a sütőtökkel, a barackkal, és a kukoricával mint emberi táplálékkal is, ezek is ételeik fontos alapanyagát képezik. Néhány ételt nevével együtt kölcsönöztek, és azt a német kiejtésnek megfelelően módosították, vagy részben lefordították. Mindenekelőtt olyan paprikával készült ételekről van szó, amelyek a magyarok körében is igen kedveltek, mint a csirkepaprikás (Paprikasch), a töltött paprika (gefüllter Paprika), lecsó (Letscho), pörkölt (Pörkölt, Perkelt). Utóbbi csak a két világháború között vált általánossá. Elődjének tekinthető a hagymás-paprikás mártás (tulajdonképpen pörkölt alap), a Tunges (mártós), amelybe a németek tojást vertek vagy kolbászszeleteket vágtak. Átvették továbbá a híg tésztából készült palacsintát is Palatschinken néven. A németeknél régről ismert Pfannkuchen (lepény), sűrű palacsintatésztából készül, tenyérnyi nagyságú lepényeket sütnek ki forró zsírban, és lekvárral vagy salátával fogyasztják. Ugyancsak Magyarországon ismerkedtek meg a kukoricalisztből készült sült, édes pogácsával, a máléval (Mali). Ez a román eredetű étel (rom. malai=köles, kukorica, kukoricaliszt) feltehetően a magyarok közvetítésével került a németekhez. Az osztrák konyából származó smarni (Kaiserschmarren, császármorzsa), sufnudli (Schupfnudeln, sodrott tészta), fasírozott (Faschiertes) stb. ételek nemcsak a hazai németek és a magyarok körében ismertek, hanem a volt Osztrák--Magyar Monarchia valamennyi népénél. Csakúgy mint a sült tészták kuglóf (Gugelhupf), bukta (Buchtel/Wuchtel) stb., amelyek a 19. század második felében osztrák szakácskönyvekből váltak ismertté, először a városokban, majd a falvakban is.

A különböző kultúrájú és nyelvű népcsoportok együttélése természetszerűleg kölcsönhatásokkal jár. Esetünkben ez azt jelenti, hogy nemcsak a németek vették át új környezetük kedvelt ételeit, hanem a magyarok is kölcsönöztek tőlük. Egy ételről, a stifolderről (Stiffuller), biztosan állíthatjuk, hogy a dél-magyarországi németektől ismerték meg a magyarok; elkészítési módját elnevezésével együtt vették át. E szalámi-különlegesség receptjét az ún. stiffollerek német hazájukból hozták és napjainkig jól megőrizték. Fulda környékén disznóöléskor még ma is készítenek olyan szalámit, amelynek elkészítési módja megegyezik a stifolderével. A különbség csak a fűszerezésben van. A Fulda környéki németek szalámijukat borssal ízesítik, a baranyai németek pedig erősen paprikázzák.

Idősebb emberek visszaemlékezései szerint a németek ételei a századfordulón még igen egyhangúak voltak, és csak a későbbiekben lettek egyre változatosabbak. Szokásba jött, hogy a német lányok egy-két évre elszegődtek jómódú városi családokhoz szolgálónak. Sok esetben nem anyagi megfontolásból tették, hanem hogy "jómodort tanuljanak" és gyarapítsák főzési ismereteiket. A Bécset főzési szokásaiban is utánzó városi családoktól néhány osztrák eredetű ételt is átvettek.

A németek régebbi étkezési szokásait a takarékosság, egyszerűség és egyoldalúság jellemezte. Étkeiket, mint általában a parasztok, szinte kizárólag a saját maguk által termelt nyersanyagokból készítették. A legfontosabb alapanyagok voltak: a liszt, a bab, a káposzta és a burgonya. A boltban csak fűszereket és nagyritkán húst vásároltak. Még a tehetősebbek is igen igénytelenül és egyoldalúan étkeztek. Általában gyorsan és olcsón elkészíthető, laktató ételeket fogyasztottak. Étrendjükben a tésztás ételek hangsúlyos szerepet töltöttek be, kevés zöldséget ettek. Takarékos étkezésük oka anyagi helyzetükön kívül a birtokszerzési ill. birtoknövelési igényükben keresendő, ahogy ezt a következő közmondásuk is alátámasztja: A gyomorba nem lehet látni, de a gallérra igen (In den Magen sieht man nicht, aber auf den Kragen).

A falu közösségének életét, és ezen belül az egyes emberekét is íratlan törvények szabályozták. Ezeket a németek igyekeztek betartani. A hét egyes napjain általában ugyanazokat az ételeket főzték, és ezekről nevezték el a hét napjait. A Mohács környéki németeknél a heti étrend a következő volt: hétfő -- nudlinap (Nudeltag), kedd -- káposztanap (Krauttag), szerda -- húsnap (Fleischtag), csütörtök -- gombócnap (Knödeltag), péntek -- babnap (Bohnentag), szombat -- burgonyanap (Kartoffeltag), vasárnap -- ünnepnap (Feiertag). A hét egyes napjain tálalt ételek szabályos ritmus szerint rendeződtek. A ritmus a tésztás és az egyéb alapanyagokból (káposzta, bab, burgonya) készített ételek váltakozásából adódott.

A leves a németek ebédjéből nem hiányozhat. Régebben gyakran főztek tészta- és burgonyalevest. Ezek készítéséhez általában a száraztészta és a burgonya főzőlevét használták fel, melyet hagymás-paprikás zsírral és összevágott petrezselyemzölddel fűszereztek. Ugyancsak gyorsan készült el a reszelék-, kenyér- és rántott leves is. A reszelékből (almareszelőn lereszelt levestészta) általában nagyobb mennyiséget készítettek, megszárították és levesbetétnek használták fel. Füstölt húsból is gyakran főztek levest, kolbászpaprikást vagy húslevest sonkából. Az utóbbi évtizedekben egyre több zöldségfélét termesztenek a konyhakertekben, ezekből ízletes és változatos leveseket főznek, nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is.

A tészta igen fontos szerepet játszott étrendjükben. Hetente kétszer-háromszor is fogyasztották, elsősorban a főtt tésztát, vagyis a saját készítésű metéltet (Nudeln), galuskát (Nockerln) és a gombóc (Knödel) különböző változatát. Ezeket főételként különböző kiegészítővel tálalták, pl. párolt káposztával, babfőzelékkel; összetört és paprikás zsírral leöntött burgonyával. A vízben főtt és zsírban megsütött gombóchoz és metélthez általában salátát, savanyúságot, lekvárt, párolt káposztát vagy babfőzeléket adtak. Készítettek azonkívül még lekváros, tojásos és paprikás gombócot és tésztát is. A baranyai németeknek a kelt tésztából készült és gőzön főtt, vagy sütőben sütött gombóc még ma is kedvenc ételük. Ezt általában szerdán vagy pénteken készítik, és babbal vagy mártással tálalják. A Dunántúli Középhegység németségénél kedvelt a zsemlegombóc.

A sült tészták közül második fogásként tálalják pl. a burgonyafánkot és a palacsinta mindkét formáját. Utóételként régebben a töltetlen vagy a lekvárral, mákkal, dióval ill. fahéjjal töltött kelt tésztákat, vagy a köleskását főtt aszalékkal ették.

Az aprósütemény és a torta készítése csak a két világháború közötti időben terjedt el. Ezeket általában csak nagyobb ünnepeken sütötték, a vasárnapok süteménye továbbra is a kelt tészta és a rétes (tiroli rétes) maradt. Utóbbit ünnepeken és hétköznap egyaránt készítették. Ünnepnapokon dióval, túróval, mákkal és gyümölccsel töltötték meg, hétköznapokon pedig káposztával, burgonyával, tökkel, grízzel vagy tejbegrízzel.

A főzelékek legfontosabb alapanyaga a szárazbab, a káposzta és a burgonya volt. Ezek viszonylag olcsón termelhetők és sokféle étel készítésére alkalmasak. Babot általában hetente kétszer ettek, szerdán és pénteken. A bablevesben annyi babot főztek, hogy az főzelék készítésére is elegendő legyen. Az étel készítésének ez a módja gazdaságos, mert rövid idő alatt levest és főzeléket is nyernek a babból. Ugyanígy jártak el a száraztészta és a burgonya főzésénél is. A babfőzeléket pénteken tésztával (gombóc, szaggatott tészta, metélt), szerdán általában főtt vagy sült füstölt hússal tálalták. A délről megmaradt babfőzeléket este vagy másnap párolt káposztával vegyítve fogyasztották. A péntek délben főzött babból este gyakran készítettek babsalátát. Sopronban és a környékbeli német falvakban a babot pogácsa sütéséhez is felhasználják. A babfogyasztás mennyisége az utóbbi évtizedben jelentősen csökkent. Már csak ritkán fordul elő, hogy ebédre "babot babbal" egyenek, vagyis bablevest és babfőzeléket.

A burgonya is nagyon fontos szerepet játszik ételeik elkészítésében. Régebben télen szinte naponta ettek főtt vagy sült burgonyát füstölt hússal vagy anélkül. Felhasználják levesek és tésztafélék készítéséhez. A savanyú és tepsis burgonya régebben egytálételként került az asztalra. A legtöbb káposztából készült étel alapanyaga a savanyú káposzta volt. Gyakran készítettek párolt káposztát, és babfőzelékkel, kelt gombóccal vagy sült szalonnával ették. Főztek savanyú káposztát úgy is, hogy füstölt húst daraboltak bele. A töltött káposzta az ünnepek és a disznóölés étke.

A mártások közül a legkedveltebb a paradicsom-, a fokhagyma-, a meggy- és a savanyú mártás. A főzelékeket és a mártásokat régebben többnyire hús nélkül főételként fogyasztották. Napjainkban már szinte minden alkalommal hússal együtt tálalják őket.

A németek kevés húst fogyasztottak. Húsételeiket a nagyobb ünnepek kivételével általában füstölt húsból készítették, így például sokan a vasárnapi húslevest is sonkából főzték. Minden családban vágtak egy vagy több disznót, és elsődlegesen ez biztosította a család hússzükségletét. A friss húsból levest főztek, megsütötték, fasírozottat, pörköltet vagy rántott húst készítettek. A rántott húst csak az 1920-as évektől kezdve ismerik. Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a húsfogyasztás mértéke, és a húsból készült ételek is változatosabbak lettek.

X

Hirdetés X

X

Hirdetés X

2010. június 20-én telepítve.