VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Január 16.

Az erotika II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Ama összefüggés, melyben az erotikus – szerencsés esetben legalábbis – legrosszabb elfajzásaitól megválik, szellemi magatartásunkban adott. Amikor valakit beemelünk a tudatosság és a belátás körébe, ahelyett hogy csak a fizikai és lelki megkívánás szintjén hagynánk meg, akkor nemcsak a kívánás kielégülésének fogyatkozó vonzerejében éljük meg, hanem inkább a megértés növekvő érdeklődésében: vagyis a maga egyedüliségében és emberi ismételhetetlenségében. Ebből következik mindannak teljes értelme, ami a szerelemben az egyik embert a másikhoz hajlítja: úgy, mint a Másodikhoz, a másik ismételhetetlen énhez, hogy a vele való kölcsönhatás során aztán öncélként, s ne a szerelem eszközeként valósítsa meg önmagát. S ha csak most, e ponton helyeződik is bele a szerelem először a maga szociális jelentéskörébe, akkor is világos, hogy ez a vonatkozás nem számít a dolog külsődleges oldalának: mert a megalkuvás mindezeknek külső konzekvenciáival, valamint a szerelemnek az általánosság érdekkörével való elkerülhetetlen összefonódása már a legkorábbi szinteken tartalmazza a szociális „hátoldalt”. Belső életértelme azonban itt szabad: ez az elevenség szellemi foka, melyhez viszonyítva még a változtatásra irányuló ösztön is a belső mozgékonyság hiányának tűnik, mivel annak ilyen kívülről érkező indíttatásokra van szüksége ahhoz, hogy friss erővel mozgásba jöjjön, miközben ezek a mozgató erők sokszor inkább gátlódnak, sőt, feltartóztatják őket. S ezáltal az állhatatosság és az állandóság új, megváltozott háttérre tesz szert. A leg-élettel-telibbnek, az életet leginkább feltárónak a fölényében állnak immáron rendelkezésre a kifelé irányuló új szervezési lehetőségek – és az állhatatosan kitartók világa újra realizálhatóvá válik, az élet valamennyi keletkezési folyamata új, biztos talajra talál –, hasonló módon a lelki bázishoz és ahhoz, ahogy szervezetünk megtalálja legtestibb szerelmi végcélját: a gyermekben.

Eme három stádiummal azonban az erotikus lényegét még korántsem jártuk körbe teljesen, majd csak akkor történik ez meg, ha ezeket kölcsönösen egymásra vonatkoztatjuk. Ezen okokból következően az erotikus területén különböző hierarchikus szinteket csak nehezen lehet elkülöníteni; így aztán nemcsak az ennek alapján teoretikusan levezethető, tiszta, fokozatok szerint tagolódó építmény jelenik meg, hanem egyúttal az az eleven, oszthatatlan egység is, amely mindig önmagában, körkörösen szerveződik. Ezt az egységet le- vagy túlbecsülhetjük, mégsem tudjuk esetről esetre soha, hogy épp az adott esetben nem foglalja-e magában a teljes tartalmat. Még akkor is, ha ez a tartalom maga még csak nem is tudatosodhat: mint ahogy például a gyermek fiziológiailag a teljes szerelmi értelemnek tesz eleget akkor is, amikor a szexuális történés helyett az ősidők homályos tudattalansága elégíti ki a legkülönösebb démoni indítékokat. Az eddigi fejtegetést itt ki kell egészíteni azzal, hogy az erotikusban a fizikai momentum is – végső soron mindent meghatározóan –, szintén már kezdetektől fogva más momentumoknak a befolyása alá kerül, olyanokénak, melyek kivonják magukat az egzakt meghatározhatóság alól. S a problémát csak akkor jellemeztük, ha a lényeget teljeskörűen (totálisan) ragadtuk meg.

 

A szexuális történés

 

A differenciálatlan élőlények világában – nagyon viszonylagosan – a nemzési aktus olyan önmagában tagolatlan, kerek egységet képező, kis egészen belül megy végbe, hogy ez szinte szimbóluma is lehetne ennek a tényállásnak. Az egysejtűek konjugációja során (amelynek időről időre ezek önszaporodása is alapul szolgálni látszik) teljesen összeolvad a két sejtmag, miközben ily módon létrejön az új lény, s csak a régi sejt periférikus részén található lényegtelen elemek lesznek az enyészeté: vagyis a nemzés, az utód, a halál és a halhatatlanság itt még teljesen egybeesnek. Itt még a szülők helyébe lép az utód, vagyis a következő a megelőző helyébe, mint ahogy az egyik darab váltja a másikat például az „élettelen” világban. Mihelyt azonban a szervezeti tagolódás fejlődésével a konjugáció elveszíti eme totális jellegét, s csak részlegesen jön létre, teljes élességében tárul fel az ellentmondás: az, ami az életet tartalmazza, feltételezi ugyanakkor a halált is. Gyakran olyan közvetlenül, hogy mind a két folyamat gyakran mint egy és ugyanaz jelenik meg, még akkor is, ha az két lényben, két generációban játszódik le. S ott pedig, ahol az egyed differenciálódása még ismételhetetlenebbül s még messzebbre megy, ahol a nemzők semmi esetre sem az általuk nemzett teremtményben élnek ténylegesen tovább, a halál kiválik a közvetlen szövetségből, amennyiben az állat a nemi folyamatban csak indirekt módon vesz részt saját kifejlett testiségével. Ez azt jelenti, hogy ebbe a folyamatba magából csak azt adja bele, amit maga is az öröklés részének érez, s amit önlétének kibontása során „nem szívott fel” magába: a nemiség, úgymond, csak az „asztal alatt” adódik tovább.
S ezzel ér el a folyamat kimenetelének lehető legellentmondásosabb végpontjához; s az egész önfenntartási ösztön, amely a sejtmagocskát eredetileg oly nemzési találékonysággal ruházta fel, ezzel – bizonyos mértékig perverz módon – emancipálódhatott volna attól, ami eredetileg egyszerű nem lényeginek megmaradva a sejtperiférián pusztult el. De a nemiséggel kapcsolatban álló sejtek ezeket a nagy átalakulásokat az ősidőktől fogva egyszerűen ignorálták, s ugyanúgy, mint annak előtte, továbbra is uralták az élet egész területét, s nemcsak egy aprócska, egyre jobban összezsugorodó résztartományt abból. Amennyiben ugyanis bennük mindaz megtalálható együtt, amiből egy ilyen differenciáltságú individuum ismételten felépítheti magát; nemcsak hogy változatlanul továbbra is önmagukban hordják ugyanazt a totalitáskaraktert, hanem ezt temporális hatásaikban is beleformálják abba a testbe, amely otthont ad neki.
Ezekből a befolyásoltságokból származhat az, ha két élőlény primitív összekapcsolódása, az egysejtűek totális összeolvadása oly csodálatra méltó hasonlatossággal feleltethető meg annak, amit a szellem – a maga csúcsokat érintő álmaiban – a legteljesebb szerelmi boldogságban önmaga számára elképzelni kíván. S ezért „érzi” bizonyára a szerelem maga körül a vágy és a halálfélelem könnyed lebegését; s ezeket egymástól egészen határozottan alig lehet megkülönböztetni – körüllengi őket valami, ami egyúttal olyan, mint valamely ősálom: s ebben a saját én, a szeretett ember s kettejük gyermeke eggyé lehetnek; s ez mindössze három megnevezés csak ezen halhatatlanság számára.
Másrészt itt van az alapja annak a kontrasztnak, amely hol a legdurvább, hol a legkifinomultabb módon egyesíti a szerető lényeket egymással; ez humoros hatást kelthet már az állatoknál is, ha azok szexuális éhségüket képesek összekötni a legérzékenyebb hipnózissal. Az emberi világban a legnyersebb megnyilvánulás és az egészen kifinomult érzések közötti ingadozás már nem marad meg csupán a dolog humoros oldalánál. Ennek homályos megragadásához szükség van arra az az ösztönös szégyenkezésre is, amelyet a még egészen fiatal és érintetlen emberek érezhetnek a nemi egyesüléssel kapcsolatban: nem tudható be ez sem tapasztalatlanságuknak, sem a jószándékú morális prédikációknak, hanem annak a körülménynek, hogy szerelmi törekvésükben ők önnönmaguk teljességét vélték feltalálni – a testi aktushoz való átmenet viszont megzavarja őket; olyan ez, mintha titkon jelen lenne egy harmadik, egy idegen, valamely rész-személy a maga testi jelenlétével – olyan ez, mintha röviddel azelőtt még egymáséi lettek volna, együtt a vágy gyámoltalan nyelvében, s akkor szinte szorosabban, totálisabban, még közvetítetlenül közel egymáshoz.
A szexuális maga eközben arra törekszik, hogy a kontrasztokat és ellenmondásokat lehetőleg feloldja önmagában, melyek – a funkciók munkamegosztása révén – a szexuálist megtévesztik. Nyughatatlanul társul minden olyan ösztönhöz, melyet egyáltalán birtokba vehet. A legközelebb van hozzá kezdetben talán a falási ösztön, amely egyike a korán kialakuló ösztönöknek, s amely mint ilyen – éppúgy, ahogy a szexuális – még mindennel vonatkozásban állt, a szexualitás azonban ezt már mint valami specializáltat hamarosan maga mögött hagyja. S ha manapság a szerető lények arról biztosítják egymást, hogy szerelmi éhségükben a legszívesebben felfalnák egymást, illetve ha a bősz nőstény pókok sajnálatra méltón kicsiny póklegényekkel ezt valóban meg is teszik, akkor ez félelmetes túlkapása nem a falásnak a szerelemre, hanem épp fordítva, a szerelemnek a falásra nézve: a nemi vágy mint totális megnyilvánulás az, ami a maga felindulásába magával ránt minden más ettől elkülönülő szervet is. S ez egészen könnyen sikerül is neki. De ha ezek a szervek mégis valamennyien, úgymond a szexuális szervek lakástulajdonosaként ugyanabból a gyerekszobából származnának is, akkor is végső soron közülük mindegyik nemi sejtecskét játszhatott volna abban az esetben, ha a dölyfösség ördöge be nem rántotta volna őt az oly messzire vivő differenciálódási folyamatba. Ezért visszhangzik aztán bennük oly erősen az emlék, mely által a szexuális képes lesz rájuk akaszkodni, miközben elfeledkeznek arról, hogy eközben mily fényes messze jutottak már; alárendeltjei lesznek a múlt időkre áhítozó gyanútlan vágynak, mely időkben létrejöttek az első teremtmények, megtörténtek az anyaölről való első leszakadások; s jobban függnek mindettől, mint ahogy ez a magasabb rendű állatok normális, kialakult szervei számára illő lenne.

Egy ilyen – mondhatni emberi területen: a visszaesés szentimentális változási folyamatában honol a teremtmények ama végtelen, általános felindulása, amit a nemi folyamat vált ki. S ha ez maga a fejlődés folyamán egyre jobban a „sarokba” szorítódik, külön folyamattá válik, akkor annál inkább, ezzel azonos mértékben nő majd meg a többi dologra gyakorolt összhatása; mivel ilyenkor végbemegy valami: két lény erotikus mámorban való egyesülése, s ez mindamellett nem az egyetlen s nem is a voltaképpeni egyesülés. Mindenekelőtt mi magunk vagyunk azok, akikben a test és a lélek külön élete a közösen érzett vágyban még egyszer „egymásba lobban”, ahelyett hogy oly érdektelenül, egymásról kölcsönösen alig tudomást véve, mindegyikünk csak önmagáért élne, akár valamely nagy család hozzátartozói, akik már csak az ünnepnapokon tudják, hogy egy „húsból és vérből” valók. Minél bonyolultabban szerveződő organizmusokhoz jutunk, annál jelentékenyebbek az ezen élményeknek természetes módon megfelelő ünnepi- és örömrivalgással együttjáró napok, melyek a csíraplazma hatására s annak felhasználásával, mint ahogy történik ez például egy Amerikából hazaérkező nagybácsi esetében, hirtelen mindent még egyszer fellármáznak létünk legrejtettebb külön zugáig; s ezt aztán a fényűző eredet- és nemzetségi ünnep rangjára emelik.
Ezért mondjuk bizonyos joggal: a szerelem boldoggá tesz mindig, még a boldogtalan szerelem is – már ha ezt a szentenciát eléggé nem szentimentális módon ragadjuk meg, vagyis olyképpen, hogy nem vagyunk tekintettel a partnerre. Mert habár, még ha úgy tűnik is, hogy nagyon betölt minket a partner, mégis saját állapotunk az valójában, ami ezt teszi velünk; ez az, ami minket mint tipikusan elragadtatottakat egyáltalán nem tesz teljesen képessé arra, hogy önmagunkat, akármivel kapcsolatban is, tárgyilagosan ítéljük meg. A szeretet tárgya csak indíték a felinduláshoz: éppúgy, mint valamely kívülről érkező hang vagy illat, mely – egész világokat működésbe hozva – beleszövődhet az éjszakai álomba. A szeretők saját összetartozásukat ösztönös módon egyetlen dolog alapján mérik: azon, hogy kölcsönösen, illetve önmagukban szellemileg-testileg mennyire válnak produktívvá, miközben egymásra koncentrálnak, s ugyanakkor ugyanolyan módon tehermentesítik is egymást, ahogy ez például megtörténik a test és test közötti szerelmi aktus során. Ha ehelyett aztán azonban túlzottan tárgyilagosan kerülnek közelébe a másik kétes értékű magasztalásának, akkor igen gyorsan bekövetkezhet az az ismert zuhanás az „égből a földre”, amit általában minden tapasztalt ember fejcsóválva jósol meg valamennyi szeretett lénnyel kapcsolatban, amikor is a szerelmi botorság majd, még ha egyelőre hercegnői aranyflitterek díszítik is, újra Hamupipőkének tetszik. A flitteres ruhában ugyanis a feledés homályába merült, hogy mindezt voltaképp csak az lengte körül, amit az a hála rakott rá, amelyet önnön lényének boldogabbá tétele miatt érzett az egyik a másik iránt; s elfeledkezett arról, hogy talán, tudattalanul, mégis megtalálható ebben mindig valami ama erotikus önkeresés túlzó jóvátenni akarásából is, amely korábban pusztán önmagát ünnepelte. Amely önkeresés mindehhez önmaga és a többiek közé, mint valami arany árnyékot, odaállította azt a megragadhatatlan szellemképet, amely első ízben jeleníti meg az egyiktől a másikhoz vezető közbülsőt.

Az erotikus tévképzet

Igen érdekes meglátni azt, hogy az erotikus témáját épp e ponton kezelik a legmostohábban. A szerelmi elragadtatottságban való szellemi részesedés eme fajtája oly sok mámort tartalmaz, az „ittasságnak” oly világos jeleit, hogy nem marad más kiút: vagy át kell tolni a romantika területére, vagy abba a gyanúba kell keverni, hogy bizonyos mértékig patologikus. Az egész történetben ezt a fájó, gyenge pontot csak olyképpen érintik, mint ahogy a bolondok csörgősipkáját, amit e vonatkozásban értelmünk időnként feltesz magára, így tartva távol magát attól, hogy állapotát szigorú komolysággal ítélje meg. Többnyire megelégszenek azzal, hogy nagyítólencsén keresztül vizsgálják a szexualitást, azt, hogy miképp jelenik meg lokálisan az alsóbb agyi központokban, hogy aztán hozzárendeljék azt a nem erotikus jellegű érzéstartományt, amely, Istennek hála, fokozatosan összeolvad mindazzal, amit például úgy neveznek, hogy jóakarat, jóság, barátság, kötelességtudat és más hasonlók. A felburjánzó, elrugaszkodó túlzás azonban ezeket nemhogy felszínre hozza, ellenkezőleg, a szerelemnek mint valami szociális haszonnövény áll az útjában.
A szexuális élményben azonban valami emberi kong üresen akkor, ha mindeközben lebecsülik az emberi bolondságot, s azt valami elhanyagolható jelentéktelenségnek tekintik (quantité négligeable). Minden idők s népek szeretőinek ítéletében bolond, kiáradó megnyilvánulásai teszik csak teljessé azt az anyagot, hogy az ember a maga lázas intellektusával mit teremtett a szexusból: és csak akkor, ha ezt mi magunk nem vizsgáljuk sem a romantikus aspektusából, sem valami félutas orvosi érdeklődéssel.
Mert a szexuális élmény tartalmazza annak szellemi nyelvét, amit az emberi nem ősidők óta kifejezni igyekszik, testi világossággal mint annak egyedüli értelmét: vagyis azt, hogy az Egészet veszi, s az Egészet adja. A nemiség alapsejtjeinek revolúciója, amit ezek a lassan már egyedül is teljes mértékben részesedők csinálnak a megmaradó természettanban, ezen hátramaradottaknak, ezen szabadon születetteknek – éppúgy, mint ősnemességünknek – a lázadása jut szóhoz itt a szellemhez szólva a jól elrendezett testi államon belül. Ebben mint a legfelülállóban, mint a sokféleség többiek felett álló összefoglaló szervében, találhatja meg aztán a legpompásabb akarat a maga visszhangját – igen, e szellem puszta léte a maga legszükségszerűbb vágyait már megvalósítja valamiben akkor, ha azok, belőle kiindulva mint egységes hatalom visszasugároznak aztán mindenre, még akkor is, ha ez olykor csupán látszattűzijáték: illúzió.

Ennek alapján érthető, hogy miért nyúlt még Schopenhauer is oly mélyen a maga metafizikai zsákjába, hogy eme szerelmi illúziót mint az „élethez való akarat” legfortélyosabb egércsapdáinak egyikét törvényen kívül helyezze, s ezzel együtt annak vakká tevő csalétkét is. S ebből formálisan kihallani valamennyi becsapottnak a dühét. Mindenesetre, attól a pillanattól kezdve, hogy a nemiséget a bonyolultabb szervezettségű testen belül mint különálló részprocesszust sorolták be a többi folyamat közé, a lángoló, sistergő összmegragadottság bizonyos mértékig elmozdult az üresség felé. Csak mint luxus-dolog jelenhet meg a nemi tények körében, úgymond mint csáberejű- és csábító művelet, amely a szükségszerűt és a valóságost átöltözteti, s oly pazarló túláradással díszíti, hogy azt aztán egyetlen valóság sem fizeti neki vissza. S mégis, nem csupán valamiféle öncsalás áldozata lesz így, ahogy ezzel sokan önkéntelenül is megvádolják: nem, hiszen most először kísérli meg csak azt, hogy tisztán szellemi eszközökkel találjon rá a saját útjára, a szellem útjára, valamint ekkor tesz először kísérletet arra, hogy a testi szorongattatásokon túl ráakadjon az elveszett Paradicsomhoz vezető útra. Ezért éljük ezt meg aztán annál bizonyosabban, minél valódibb bennünk a szerelem, és ha ezen túlmenően ebbe egész agyunk ereje is beavatkozik segítőkészen, akkor pedig még őrültebben.
A szeretők egymással szembeni magatartásának egészében nem ritka jelenség az, hogy megnyilvánul egy kevés ebből a sejtelemből: vagyis abból, hogy az egyik szerető a másik számára csak átszellemítetten, eltakartan legyen látható, s ekképpen pedig – minden póz vagy szándékoltság nélkül – egy mintegy abból kiforduló átmenet legyen annak álomképére. Bizonyos dolgokat, a legszebbeket csak, úgymond, stilizáltan, nem tisztán realisztikusan, nem a maguk teljes létében szabad megélni, olyképpen, mintha bennük valamely hatalmas költői teljességet csak a tartózkodó formák segítségével lehetne megközelíteni: a tiszteletteljes szépség utáni vágynak alárendelve, melyben az ember több visszafogottsággal, mint valaha és több fenntartásnélküliséggel, mint valaha, egy egészen új lét-vegyülékben adja önmagát.

 

Lou Andreas-Salomé [PROPHIL, a fordítás Juhász Anikó munkája]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 14.

Megfogantam, tehát vagyok

 K     R     M 

 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019