VILÁG

ÚT

VÁLTÓ

ÉRTÉK

MOST

Belépés | Regisztráció

Ma

Támogatásod? Számít!

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor

 

A TUDÁS

365+1 NAPJA

2020, XIX. évfolyam

Január 25.

A magyarországi szlovákok - Népköltészet

 

 

 

 

 

“…a csabaiak, mint minden tótok, az éneklésnek nagy barátjai, úgyhogy halotti toraik, keresztségeik, lakodalmaik többnyire éneklésből állanak, s nem történik valami nevezetesebb esemény sem a városban, sem az országban, melyre csabai verseket ne csinálna, s azt népdalokban, balladákban, románcokban meg ne énekelné. Különösen nyáron aratás és sok munka idején minden bokor, tanya, kert, szőlő visszhangzik az énekléstől…” – írta a 19. század derekán Békéscsaba népéletének leírója, Haan Lajos.

S az éneklési kedv megmaradt századunk közepéig, és nem csupán a lakomákon és a fonókon (melyek az éneklés fő fészkei voltak), hanem a mezőn is hangosan szóltak a libapásztorlányok, a kalászgyűjtögető asszonyok énekei, s még a termelőszövetkezetekben a közös kapáláskor, kukoricafosztáskor is felcsendült a szlovák népdal.

A múlt század végén összegyűjtött hatalmas szlovák népdalanyagban – melyet Bartók Béla is megdicsért – már megtalálhatók az alföldi szlovákok kottázott népdalai. Az 1950-es évektől kezdve, az első országos válogatás nyomán (Vyletel vták, 1955.) sorra jelennek meg gazdag népdalgyűjtések a Borsod–Abaúj– Zemplén megyei, valamint a tirpák népdalokon át, a pilisi, vértesi, a dél-alföldi, a békéscsabai, a mezőberényi szlovák népdalokig. Ezek nem csupán egy-egy táj szlovák népdalkincséről vallanak, hanem tanúbizonyságai annak is, hogy az itteni szlovákok megőrizték a magukkal hozott énekhagyományukat. A nyíregyházi szlovák népdaloknak több mint a fele a szlovák népzenei örökséghez tartozik. A tótkomlósi népdalokban túlsúlyban vannak a régebbi típusú, hangnemű dallamok, a pilisi daloknak egy része pedig a legrégebbi réteghez tartozik. Összetételükben kevesebb a régi stílusú dal, többnyire az új magyar stílust, az alföldieknél az az alföldi zenei dialektust követik. A dunántúliaknál érzékelhető a németes dallamvilág. S amiként a magyarban, náluk is népdallá vált sok műdal. Közös zenészeik voltak, sokszor nehezen állapítható meg az eredetük. Viszonylag kevés azoknak a népdaloknak a száma, amelyeket mind a három nyelvjárásban beszélő hazai szlovákok énekelnek. Legnagyobb számban a lírai, szerelmi dalok találhatók. Kedveltek a regruta- és a katonadalok. Jelentős a szertartásos lakodalmi dalok száma (menyasszony öltöztetéskor, esküvőre menet, örömfa-átadásakor, kontyoláskor stb.). Felfedezhetők a vándormesterek dalai is. A táncdalok legarchaikusabb rétegét a duda-dalok, a legújabbat a csárdások dallamai képezik. Régi stílusú dallamokat őriztek meg az altatók, a gyerekdalok s a szertartásos énekek. A játékdalok lassan elenyésznek, a hidas, a körtáncos énekeket sikerült megmenteni. Az ősi munkadalok mai változatai a kőfejtők munkaritmusai, vagy a cséppel dolgozók ritmikus kiáltásai. Oroszlányban, ha ketten csépeltek, így szótagoltak: Do-le, do-le! Ha hárman: Do ta-ti! Do ta-ti! S ha négyen: Do če-pice! Do če-pi-ce!

A balladák a mai napig a Dunántúlon a legelevenebbek, főként a Pilisben, szerényebb az alföldi szlovákok, s gazdagabb az északi, északkeleti hegyvidékek balladakincse. A pilisi szlovákoknál fennmaradtak a középkori legendaénekek változatai is. A Közép-Európa-szerte énekelt szálláskereső Máriáról szóló balladát minden hazai csoportnál ismerték. A török időkről szólóak a 17. századból származnak (Rabulavi Turci, Už Turek ide). Ugyancsak érdekesek a 18. századra visszanyúló pásztor- és betyárballadák. A summás munkában közösen részt vett magyarok és szlovákok átvették egymás balladáit, népdalait is. Az új stílusú balladák egyik népszerű darabja a magyarok körében a cséplőgépbe esett lányról szól. Szlovák nyelvű változata a zempléni szlovákoknál került elő. Ilyenek a családi tragédiákról szóló szlovák balladák is. Bár Haan megjegyzése arra is figyelmeztet, hogy szinte minden megtörtént érdekes esetről a csabai szlovákok maguk is alkottak balladákat.

A 19. századi hazai szlovák népmesemondás állapotáról a két, – itt gyűjtött – népmesén kívül sajnálatosan csak a délkelet-alföldi szlovákok szép népmesei ráróformulája tanúskodik, amelyet Haan Lajos közölt. A népmeséknek, mint élő műfajnak megszűnése miatt a 20. század közepétől végzett gyűjtés nyomán a Dunántúlról, a Nagy–Alföldről és az északi hegyvidékről csupán egyedileg kerültek elő mesék, szerencsére a felfedezett kiváló mesemondók révén viszonylag megbízható képet kaphatunk a hazai szlovák mesekincsről. A tündérmesék gyűjthetők a legkevésbé, bár a klasszikus szlovák mesék közül, mint a Lomidrevo, a Popolvár, a Martin Klingáč stb. a legtovább előadott mesék közé tartoznak. Legszélesebb palettájuk a tréfás s az ördögmeséknek van. Kisebb számban találhatók az állatmesék, az eredetmesék s a legendamesék (Szent Péterről, Jézusról stb.). Az olvasmányélmények hatásaként keletkeztek a rablókról szóló mesék.

A 20. században a szlovákok legszívesebben a rémisztő tartalmú kísértet- és rablóhistóriákat, hiedelemmondákat s az ál-hiedelemmondákat mesélték, ezeknek se szeri, se száma. A Pilisben kedvelték a kolostorokról, a barátokról szóló történeti mondákat. A betyármondák főként a magyar betyárokról (Róza Sándor, Vidróczki Marci), vagy a helyi betyárokról (pl. Tótkomlósón Kokan betyárról) szólnak, előbukkant egy Jánošík-történet is.

Rendkívül kedveltek az igaz történetek (háborús stb. élmények), az anekdoták, a tréfák s a viccek. A nyelvi váltás miatt a viccek kétnyelvűek vagy csak magyar nyelven hangzanak el. Alig gyűjthetők a találós kérdések, legtöbbjük ritmikus, rímes prózából épül fel, s nagyobb számban lelhetők fel a látszólag erotikus találósak is. A kikristályosodott népi paraszti bölcsességet és tapasztalatot kifejező, szlovák nyelvű közmondások is elhalnak lassan. A közmondások egyúttal a legnemzetközibb műfajt képviselik. Ezt tanúsítva néhány olyan közmondást idézünk, amelynek magyar párhuzamai is vannak: Ňi je šecko zlato, čo sa bľišťí. – Nem mind arany, ami fénylik. Poznať vtáka po pieri a človeka po reči. – Madarat tolláról, embert barátjáról. Kto druhimu jamu kope, sám do ňej spaňe. – Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Századunkban leggyakrabban táncuk a csárdás és a polka. Archaikusak a kör- és fűzér-táncok, melyeket szokások kapcsán adtak elő. Ritka a verbunk is. A hazai, különösen az alföldi szlovákok kedvelik az ugrós táncnak azt a formáját, melynek marš a neve.

 

Gyivicsán Anna és Krupa András [Változó Világ 16.]

 
 

 

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 

 

A tudás | A tudományok

Enciklopédiák | Kompetencia

Pályázatok

Olvasó világ | Az olvasás

A könyvek | A te könyvtárad?

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

 

Keresés a portálon

Egyéni keresés

 

 

ENG | FR | DE | SL | BG

 

 

Flag Counter

 

VVM | Emberhit | Életútmutató

Kezdő oldal | Impresszum Adomány

 

Változó Világ, 2021