VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

Február 17.

A megismerés nézőpontjai 

 

 

 

 

Gyakran mondjuk valamire: tudom. De vajon tényleg tudjuk-e? Honnan tudjuk, hogy mit tudunk? Ma reggel felkelt a Nap, de vajon holnap is fel fog-e kelni? Tudjuk, sejtjük, vagy reméljük, hogy igen? Van különbség? Hogyne lenne. Aztán: az élőlények valamelyest mindannyian hasonlítanak egymásra, de vajon mit bizonyít ez? Bizonyítja az evolúciót? Aligha. Akkor hát az evolúció nem is biztos? De igen. Akkor hogy is van ez? Sok dohányos betegszik meg rákban. Vajon tényleg a cigaretta okozza? Nehéz kérdés. Van, aki szerint a rinocérosz megőrölt szarva növeli a férfierőt. Az orvostudomány ezt tagadja. Hogyan lehet eldönteni, mi a valós helyzet?

A tudományt művelve talán abban reménykedünk, hogy egyszer majd eljutunk egy ponthoz, amikor már mindenről tudni fogjuk, hogyan van: "...olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (Mózes I., 3.5.). De csakugyan elérhető ez? Kívánatos ez? És mi van akkor, ha nem a tudománynak van igaza? Hátha sokféle fantasztikus lehetőséget szalasztunk el, ha a tudománynak hiszünk. A tudás kérdése, alighogy feltettük, azonnal sokfelé ágazik.

Lehet, hogy sokszor nem is gondolunk erre, de az egész azzal kezdődik: lehet-e egyáltalán tudni bármit? És rögtön utána a következő kérdés: ha igen, akkor van-e valamilyen csalhatatlan módszer a tudás megszerzésére? A két kérdés szorosan összefügg.

Talán olvasóink közül is sokan látták a Mátrix című filmet. A címbeli Mátrix az internet mintájára működő gigászi képzetes világ. A film készítői persze csupán már bevált, sikeres elemeket kombináltak össze, amelyeket jól ismerhettünk máshonnan. Az alapötletet én a legjobban Stanislaw Lem előadásában szeretem (Futurológiai kongresszus). Lem e könyvében az történik, hogy a valódinak hitt világról lépésről lépésre kiderül, cseles látomás csupán. A fényes autók, a liftek, az utazások, a szép lakások mind az ivóvízbe kevert kémiai anyagok termékei. Hatásuk alkalmas gyógyszerekkel egyenként semlegesíthető, így sorban tárulnak fel a rétegek, mígnem kiderül a rettenetes igazság. A történet végén sötét, nedves, patkányok lakta csatornarendszerben találjuk magunkat. Ilyen hát a valódi világ. De várjunk csak, vajon nem éppen az-e az illúzió, amit a sorra beszedett gyógyszerek okoztak? Melyik az igazi világ? Felvehetem azt a nézőpontot, hogy az első volt az igazi, és akkor a második téves kell legyen. Vagy kiindulhatok a másodikból, és cáfolhatom vele az elsőt. Lem olyan szórakoztatóan ír a világ teljes megismerhetetlenségéről, hogy ha őt olvassuk, magától értetődőnek vesszük: a világ megismerése helyett csak ki-be járhatunk különböző illúziók között. Igen, de aztán becsukjuk a könyvet, és - legalábbis, ha tudománnyal foglalkozó emberek vagyunk - ott folytatjuk a világ megismerését, ahol abbahagytuk. Kilenctől ötig (illetve, ha valaki látott már igazi kutatót: kilenctől kilencig, sőt tovább) pedig kikérjük magunknak, ha valaki arról beszél, hogy tévedés az egész. Lem és a Mátrix problémája súlyos kérdés, és nem is olyan könnyű megválaszolni, mint hinnénk. De azért nem vagyunk annyira elveszettek sem, mint amitől legrosszabb pillanatainkban félnénk.

Éppenséggel elképzelhető (sokan el is képzelték), hogy minden tudás lehetetlen, és mi is mindenféle bonyolult tévképzet és befolyás áldozatai vagyunk. Ezt Descartesfrancia filozófus gondolta először végig igazán. P azt kérdezte, nem lehetséges-e, hogy az egész világ egy nagy álom csupán? Hogy minden tévedés forrása egy végső tévedés, az, hogy az általunk ismert világ nem is létezik?Hilary Putnam, amerikai kutató egy másik gondolatmenettel játszott el néhány évtizede (előre látva a Mátrixhoz hasonló művek sorát): hátha csak lombikban nevelt agyak vagyunk? Mindenkire rá van kapcsolva mindenféle elektród, és esetleg úgy érezzük, hogy éppen az Élet és Tudományt olvassuk, holott csak úszunk a tartályban, valami gonosz manók (hát valakinek csak kellett csinálni az egészet, nem?) meg röhögnek rajtunk. Bertrand Russell, inkább csak tréfából, azt mondta, lehet, hogy az egész világot öt perce teremtették. Természetesen a gyerekkorunkra és az egész közbülső időre vonatkozó összes emlékünkkel együtt. E kérdések alapvető kételyt fejeznek ki mindenben, ezért a szó görög eredetije alapján szkepticizmusnaknevezik az ilyesmit.

De nem úgy van-e, hogy aki a világ létében kételkedik, annak orvosi segítségre van szüksége? Nos, nagyon is így van, olyannyira, hogy a szkepticizmus a tudásról szóló vitákban amolyan kocsmai szitoknak számít, amit értelemszerűen csak egymásra mondanak a küzdő felek. Akkor hát mire jó az egész? Hallgassuk meg, mit mondott erről Karinthy Frigyes: "Világszemléletet csak az elején lehet kezdeni, mindenkinek újra kell kezdeni, ha meg akarja érteni a világot. Azt hiszi, Descartes ostobaságból vagy műveletlenségbőll kezdte el a rendszerét ott, hogy önmaga létében is kételkedett, vagy mert nem olvasott elég bölcselkedést, melyeknek írója abban sem kételkedett, hogy a lét rejtélyét sikerült megoldania?" (Legenda az ezerarcú lélekről)

A szkepticizmus a filozófusok nemzedékeinek agyát fogta görcsbe, de nem azért, mert ők hittek volna benne, vagy mert attól féltek volna, hogy másvalaki fog. Hanem azért, mert ez éppenhogy olyasféle kályha, ahonnan jól el lehetne indulni. Biztosan tudnánk már mondjuk egy dolgot, azt, hogy a szokott világ létezik, aztán erre az alapra felépítenénk a tudás következő elemeit, és így tovább. A szkepticizmus azonban, és ez bizonyára sokaknak keserves csalódás, nem cáfolható. Legalábbis eddig senkinek sem sikerült megcáfolnia, és ez a jövőben sem nagyon várható, azon egyszerű oknál fogva, hogy - elvben miért ne lehetne igaz? Az ugyanis, hogy az ismerős külvilág valóban létezik-e, ténykérdés. És hogyan képzelnénk egy ténynek a kikényszerítését puszta szavakkal? Mi van akkor, ha tényleg valami álomban vagyunk? Megijednek majd a szavainktól és kikapcsolják? Nyilván nem. A világméretű álmot cáfolni igyekvők inkább arra gondolnak, hogy ha valami ilyesféle disznóság volna, az szükségképpen úgyis kiderülne. Magyarul, abban bíznak, hogy majdcsak felfeslene valahol a szövedék. Ha be lehetne bizonyítani, hogy egy téves világ illúziója nem lehet tökéletes, akkor - mivel mi ilyesmit nem tapasztalunk - ez azt is bizonyítaná, hogy nem vagyunk tévedés áldozatai. Csakhogy eddig senki nem mondott olyan indokot, hogy egy illúziónak miért kell összeomolnia, sőt. Minél többet tudunk az egészről, annál inkább úgy tűnik, hogy ilyen indok nincs.

A dolgok azonban szerencsére nem így működnek. Az, hogy valami nem cáfolható, nem jelenti azt, hogy hinnünk is kell benne. Nem tudjuk cáfolni, hogy a tudás lehetetlen, de ez nem jelenti azt, hogy tudás nincs. Az sem cáfolható, hogy a hátam mögött kis zöld emberkék állnak (akiket csak én láthatnék, ha nem a hátam mögött állnának; a tükör persze nem fogja őket). Vagy hogy a Hold mindig csak akkor van ott, ha valaki nézi. Ez mind nem cáfolható, de attól még mind marhaság. Vég nélkül lehet hasonlókat kitalálni, ez a serdülő fiúk (és, bocsánat, lányok) kedvelt játéka. A szkepticizmus ugyanennek a Monty Python világnak a terméke. Hiába bosszant a megoldatlansága, nem kell tőle jobban félnünk, mint a kis zöld emberkéktől.

Egy fontos tanulság mégis van: sajnos nem lesz eleve biztos, "vízhatlan" módszerünk a tudás megszerzésére. Visszatérve a Mátrixra: egy jókora csalás van a filmben. Mi, nézők ugyanis mindig kívülről látjuk, mi a helyzet. Amikor a főhős kilép a benti világból, akkor ezt ártatlan külső szemlélőként nézzük végig. Sosem kell elgondolkodnunk rajta, mit látunk, és hol vagyunk éppen. Igaz, különben éppen a lényeg veszne el, nem lehetne érteni a filmet. De hát épp ez az, mondhatnánk - rajtunk ki fog segíteni, hogy a saját világunkat megértsük?

A Mátrixban tehát az volt a trükk, hogy a dolgokat madártávlatból nézhettük. Jó volna, ha "ki lehetne lépni" ebből a saját világunkból is. Egy független nézőpontból rögtön látszana, mikor látjuk az igazat és mikor tévedünk, ahogy a Mátrix nézője is tudta, mikor mi a helyzet. Valami olyasmire volna szükség, amire Thomas Nagel azt mondja: "view from nowhere", vagyis sehonnan való nézés. Merthogy - gondoljunk Lem történetére - bármilyen nézőpontot teszünk magunkévá, az csupán egy nézőpont lesz. Minket pedig nem az érdekel, hogy néz ki a világ egy lehetséges nézőpontból, hanem az, milyen a világ. Vagyis, hogy milyen "sehonnan" nézve.

Karl Popper és a már emlegetett Hilary Putnam ezt úgy nevezi: Isten perspektívája. Furcsa, de ennek a gondolata is Descartes-től származik. Igaz, Descartes szószerint véve nem Istenről vagy a sehonnan való nézésről beszél. Egyszerűen csak olyan áttekintő képet keres, amelyet a vizsgált területből mintegy kilépve vagy kiemelkedve készítünk el. Ezt a kívülálló áttekintést fejezi ki a Descartes-féle koordinarendszer, amit az iskolában tanultunk. Descartes azt álmodta, hogy egy mező fölött repül, és a mezőn háló van. Minden tárgy vagy esemény a háló egy-egy azonosítható pontját jelenti, és mi ezt fölülről látjuk. Nem véletlen, hogy azt a fajta elbeszélést, ahol az író így mindig mindent tudott, esetleg azt is, hogy mit gondoltak a szereplők, sokáig karteziánus,azaz Descartes-i regénynek nevezték.

A sehonnan való nézés és a mindent átlátó tudás persze nem valósítható meg. Meg kell elégedjünk azzal, hogy tudásunk mindig egy-egy nézőponthoz kapcsolódik. Az emberiség története során sokféle eszmerendszert dolgozott ki és tekintett a tudás alapjául szolgáló nézőpontnak, ezek között eligazodni nem könnyű feladat. A középkorban például az arisztotelészi tanokban és az isteni kinyilatkoztatásban hittek. A különböző nézőpontok és eszmerendszerek a tudás annyira különböző formáit képviselik, hogy ami az egyiknek tudás, az a másiknak nem az. Harmadik, külső nézőpont híján folyhat közöttük a süketek párbeszéde (amit a szellemi viták nagyobb dicsőségére rendszerint máglyával, karddal vagy akadémiai határozattal szoktak eldönteni). Mint tudományfilozófiai sorozatunk későbbi írásaiból kiderül, a tudomány története és a tudományfilozófia mégis segíthet eligazodni abban, mi az, amit tudunk. Csak az a kérdés, hogyan tudjuk.

 

Kampis György

(ELTE TTK Tudományfilozófia és Tudománytörténet Tanszék)

 

 

 

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

 

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Impresszum

 

Változó Világ, 2019