VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Március 18.

... én mégis egy könyvet írtam

(GALILEI, KEPLER)

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Róma; 1633: Galilei a Szent Inkvizíció előtt:

...én mégis egy könyvet írtam és kinyomattam, amelyben a már elítélt doktrínát tárgyalom és igen nyomós érveket hoztam fel mellette anélkül, hogy választ adtam volna ezekre; és ezen okból a Szent Hivatal úgy találta, hogy erősen gyanúsítható vagyok eretnekséggel – vagyis hogy azon a véleményen voltam és hittem, hogy a Nap a világ közepe és mozdulatlan, és a Föld nem a közép és mozog.

Ezért attól a kívánságtól vezérelve, hogy eloszlassam Eminenciáitok és minden hívő keresztény elméjében ezen ellenem okkal felmerült erős gyanút, tiszta szívvel és nem tettetett hittel megtagadom, elátkozom és megvetem a fent mondott hibákat és eretnekségeket és általánosságban minden tévedést, tévelygést, bármit, ami a Szent Egyház ellen van.

És ezzel megszületik a Galilei-mítosz: Galilei neve ettől kezdve összefonódik a begyepesedett doktrínák elleni, az igazságért vívott harccal. Még a huszadik században is a forradalmi haladó körök az ő nevét veszik fel. Einstein fogalmazza meg a művelt nagyközönség véleményét a Dialogo angol nyelvű kiadásának előszavában.

És íme előttünk áll egy ember, akinek szenvedélyes akarata, intelligenciája és bátorsága van ahhoz, hogy mint a józan gondolkodás képviselője, szembeszálljon azok csapatával, akik a nép tudatlanságára és a papi és professzori köpenyben tanítók indolenciájára támaszkodva az elfoglalt hatalmi pozícióikat védelmezik. Rendkívüli írói adottsága lehetővé teszi számára, hogy korának művelt embereihez olyan tisztán és meggyőzően beszéljen, hogy ezzel a kortársak antropocentrikus és mitikus gondolkodását legyőzze, és őket egy, a kozmosszal szembeni objektív és kauzális beállítottsághoz visszavezesse, amely beállítottság a görög kultúra virágzásával együtt letűnt az emberiség számára.

Itt meg kell szakítanunk az idézetet. Einstein ennyire magáévá tenné az általános véleményt? Nem jellemző rá! De figyeljük csak a folytatást!

Amint ezt így kijelentem; rögtön látom is, hogy én is áldozatul esem mindazok szokásos gyengeségének, akik megittasulva mértéktelen vonzalmuktól, hősük alakját túlméretezetten felnagyítják. Lehetséges ugyanis, hogy a sötét korok merev tekintélytiszlelete által megbénított lelkek a XVII. században már annyira magukhoz tértek, hogy egy túlélt, intellektuális tradíció kötelékei tartósan úgysem béklyózhatták volna le őket akár Galileivel, akár Galilei nélkül.

Az elkövetkezendőkben ezen idézet szellemében egyrészt szeretnénk hangsúlyozni Galilei centrális szerepét a tudománytörténetben, másrészt megmutatni, hogy a kor már valóban megérett az új eszmék befogadására és továbbvitelére, akár Galilei nélkül is. Németh László drámájának legdrámaibb jelenetében – a Torricellivel folytatott beszélgetésben – Galilei maga is megéli ezt, természetesen személyes tragédiájaként.

A könyv, amelyikről az esküben is szó esik, az 1632-ben megjelent Dialogo, vagy teljes nevén Párbeszéd a két világrendszerről, a ptolemaioszi és a kopernikuszi rendszerről. Ebben a könyvben négy napon keresztül hárman beszélgetnek: egy Arisztotelész-hívő, ő védi a ptolemaioszi rendszert, amely szerint a mozdulatlan Föld a világ közepe, és körülötte keringenek a bolygók, sőt a Nap is; egy másik a kopernikuszi rendszer mellett érvel, hogy tehát a mozdulatlan Nap van középen, és a Föld egy a keringő hat bolygó közül, míg a harmadik egy józan, elfogulatlan vitapartner.

Ha az olvasó kezébe veszi a könyvet, az első meglepetés: a könyv nem latinul, a tudomány nyelvén, hanem olaszul íródott, olyan nyelvezettel, mint ahogy az emberek a társaságban, utcán, piacon beszélnek: világos fogalmak, minden gondolatmenet megérthető, végigkövethető – szinte szájba rágó. Természetesen fel kell dolgozni a több száz oldalt, hogy tisztán lássuk, mit is akar Galilei mondani. A könyv azt a látszatot kelti, hogy egyforma súlyú érvek hangzanak el az egyik, ill. a másik rendszer ellen és mellett, és az olvasóra van bízva, hogy melyiket fogadja el. A valóságban azonban – ezt természetesen a Szent Inkvizíció is helyesen látta meg – a valóságban a Dialogo egyértelmű kiállás a kopernikuszi rendszer mellett.

Ha Galilei semmi mást nem alkotott volna, mint ezt a csodálatos olasz prózában megírt tudományos és tudomány-népszerűsítő könyvet, már akkor beírta volna nevét a tudománytörténet legnagyobbjai közé. Nem csoda, hogy Galilei ezen műve hatásában – elsősorban filozófiai és társadalmi hatására gondolunk – túlszárnyalta minden egyéb művét, hozzá kell tenni, másokét is. A hatáshoz természetesen hozzájárult Galilei tragikus sorsa, a kialakuló Galilei-mítosz és így Galilei neve lassan a formálódó modern tudomány szinonimája lett: modern természettudomány = Galilei, ez volt az egyszerű és – ez sokszor döntő fontosságú – könnyen memorizálható képlet.

Amint azonban a 20. századi modern tudománytörténészek "megszállták" az 1600 körüli kort és részletesen kezdték kutatni, megindult Galilei esetében egy deheroizálási folyamat. A tudománytörténészek ugyanis rájöttek arra, hogy egy sor Galileinek tulajdonított eredmény sokkal korábbi, így a modern tudomány kezdetét vissza kellett korábbra helyezni; először csak 1–2 évszázaddal – Leonardóig –, de miután kiderült, hogy a "sötét középkorban" milyen értékes gondolatok születtek, akár 3 évszázaddal is korábbra. A tudománytörténészek szerint a Galilei-mítosz káros volt olyan szempontból, hogy fényével túlragyogott és ezzel árnyékba borított sok értékes személyt és értékes ismeretet, amely egyébként közkincs lehetett volna.

Végül is a heroizálás és deheroizálás kölcsönhatásából egy tisztultabb Galilei-kép állt össze. Abban minden tudománytörténész egyetért, hogy Galileinek centrális szerepe van a modern tudomány és világnézet kialakításában, csak az nem világos, hogy miből áll ez a szerep, és melyek Galilei legjelentősebb felfedezései, megállapításai. Arthur Koestler, a tőle megszokott sokkoló módon például ezt állítja:

Ellentétben még a legújabb tudománytörténeti könyvek megállapításával Galilei nem találta fel a teleszkópot, sem a mikroszkópot, sem a hőmérőt, sem az ingaórát. Nem fedezte fel az inerciatörvényt, még kevésbé az erő vagy sebesség paralelogrammáit, sem a napfoltokat. Nem járult hozzá semmivel az elméleti asztronómiához. Nem dobott le köveket a pisai ferde toronyból és nem bizonyította be a kopernikuszi rendszer igazságát. Nem kínozta meg az inkvizíció, nem sínylődött annak kazamatáiban és sohasem mondta: eppur si muove. És végül nem volt a tudomány mártírja.

Ezzel szemben ő tekinthető a modern dinamika megalapozójának...

Ha mi a magunk részéről hozzátesszük, hogy Galileit nem tekintjük a dinamika megalapozójának, akkor mi marad Galilei számára? Nagyon sok. Íme:

1610-ben megjelenik a Sidereus Nuncius, a Csillaghírnök... Galilei – úgy tűnik – először fordította a távcsövet az ég felé, vagy legalábbis először írta le, hogy mi látható vele az égbolton. Azt általában elfelejtjük, hogy Kopernikusznak, Tycho de Brahénak még nem volt távcsöve. Galilei egy holland minta után készítette távcsövét, de amit meglátott vele, azok csodálatosan újak: a Jupiter körül holdak keringenek. Ennek a felfedezésének még elvi jelentősége is volt: íme a kopernikuszi rendszer modellje az égbolton, de a pragmatikus Galilei gondolt ezen jelenség gyakorlati felhasználására is: a holdak táblázatba foglalt mozgástörvényén keresztül a nyílt óceánon a hajók navigációs segédeszköze lehetne. A Tejútról Galilei megállapítja, hogy az csillagok halmaza, a Vénuszról pedig, hogy ugyanolyan fázisai vannak, mint a Holdnak. Ezt a felfedezését Galilei egy anagrammában kódolta, amelynek megfejtése: Cynthiae figuras aemulatur mater amorum. Cynthia (vagyis a Hold) alakját utánozza a szerelem anyja, vagyis a Vénusz.

Egy fizikus számára a Galilei ezen könyvében szereplő eredmények közül talán a legcsodálatosabb a Hold hegyeivel kapcsolatos egyik állítása. Távcsövével jól látta a Hold hegyeit, krátereit, síkságait, de Galilei ezen túlmenően azt is meg tudta állapítani, hogy milyen magasak ezek a hegyek. Kiindulópontja egy jelenség zseniális értelmezése. Észrevette, hogy félhold idején, amikor tehát a sötét és a megvilágított részeket egy átmérő választja el, az átmérő közelében a sötét részben néhány fénylő pont látható. Ezt nagyon helyesen úgy értelmezte, hogy ezek kiemelkedő hegycsúcsok, amelyeket a Nap még megvilágít, annak ellenére, hogy a Hold azon oldala már sötét. Azt könnyen meg tudta állapítani, hogy ezek a pontok milyen messze vannak a sötét és világos részeket elválasztó átmérőtől – természetesen a Hold-átmérő hányadában kifejezve. Most már csak egy kis geometriai megfontolás, és kiadódik a hegy magassága, ismét csak a Hold-átmérő hányadában. De ez az átmérő már ismert volt, így a hegyek magasságát össze lehetett hasonlítani az Appennini-hegyek magasságával. Galilei zsenialitása a jelenség helyes értelmezésében mutatkozik meg.

 Galileinek a tudomány – tehát nem a filozófia vagy a világnézet – szempontjából legjelentősebb műve a per utáni házi őrizetben írt és 1638-ban Leydenben megjelent műve, a Discorsi (Beszélgetések két új tudományról). Ebben írja le a ma középiskolájában tanult jelenségeket, mint amilyen a lejtőn való mozgás, az inga mozgása vagy a ferde hajítás. Azt, hogy a ferdén hajított test parabolapályát ír le, Galilei még az előszóban is külön kiemeli, mint az ő eredeti megállapítását. De sok egyéb témakör is szerepel: szilárdságtani problémák, vagy ami még fontosabb, a vákuummal kapcsolatos nézetei.

Galilei ezen érdemeit semmiféle bírálat nem homályosíthatja el. A most következő megállapításoknak is csak az a célja, hogy a kortársak és elődök érdemét is a helyes megvilágításban lássuk.

Galilei sorsát még ma is sokan úgy látják, hogy a hivatalos tudomány, akár tudatlanságból, akár irigységből, féltékenységből elnyomja az újra törekvő haladó tudóst. Ez gyakran hivatkozási alapul szolgál arra, hogy humán beállítottságú "lelkes értelmiségiek" kiálljanak a meg nem értett, perifériára szorult tudósok, feltalálók mellett a hivatalos tudománnyal, a hivatásos tudósokkal szemben. Természetesen tisztáznunk kellene, hogy kik a hivatásos tudósok. De ha mi az alkotó, élen járó kortárs tudósokat nézzük, akkor, bármilyen megdöbbentőnek hangzik, de meg kell állapítanunk, hogy Galilei néhány fontos területen el volt maradva az akkori tudományos élvonaltól.

Galilei 1632-ben még ragaszkodott az égitestek körpályán való mozgásához mint természetes mozgásformához, amikor Kepler 1619-ben a Világ harmóniája című művében már megállapítja a bolygómozgás máig érvényes három törvényét, közöttük az ellipszispályán való mozgás törvényét, ugyanakkor a bevezetőben a kopernikuszi rendszerről ezt írja:

Mindenekelőtt az olvasónak tudomásul kell vennie, hogy ma már minden asztronómus számára teljesen nyilvánvaló, hogy az összes bolygó a Nap körül kering a Hold kivételével: egyedül az ő számára jelent a Föld középpontot.

A kopernikuszi rendszer igazságát (Kepler szerint) mint magától értetődő tényt kell elfogadni, nem kell sok száz oldalon nagy ravaszsággal igazolni. Érdekességként még megemlítjük, hogy egy olyan ifjú titán, mint amilyen ebben az időben Descartes volt, járt Itáliában, de semmi jele, hogy igyekezett volna Galileit felkeresni, hogy lerója nála tiszteletét; sőt azt írja Galilei könyvéről: "Beleolvastam, úgy látom, jól filozofál, de azt is látom, hogy nem követi mindig a legrövidebb utat, és megállapításaihoz nem kell valami nagy geométernek lenni." Nem is olvasta végig Descartes a könyvet, mert unta.

Milyen ismeretek és tudások tűntek el Galilei ragyogó lényének árnyékában?

Tanulságos lenne egy televíziós kulturális vetélkedőn föltenni a kérdést, hogy az alábbi két idézet melyik korból és kitől való.

Íme az első idézet:

...Továbbá úgy vélem, hogy csak azt érzékelhetjük, hogy egyik test helyzete a másikhoz képest megváltozik. Ennek alátámasztására (a következő érvet hozhatjuk fel): ha egy ember egy hajón utazik – nevezzük ezt a hajót a-nak –, amely nagyon simán halad – egyébként akár gyorsan, akár lassan –, és ez az ember semmi mást nem lát, mint egy másik, b nevű hajót, amely minden tekintetben azonos módon halad, mint az a hajó, amelyben emberünk utazik, akkor én azt állítom, hogy ezen ember számára úgy tűnik, hogy egyik hajó sem mozog. És ha a nyugalomban van és b mozog, úgy jelenik meg és tűnik számára, hogy b mozog, viszont ha a mozog és b nyugszik, ez is úgy tűnik számára, mint előbb, hogy a nyugalomban van és b mozog.

És a másik idézet:

... Mert számunkra világos, hogy ez a Föld valóban mozog, de mégsem tűnik mozgásnak, miután nem fogtuk fel a mozgást másképpen, mintha valamilyen rögzítettel hasonlítjuk össze. Ha egy ember a csónakban a folyó közepén nem tudja, hogy a víz folyik, és nem látja a partot, hogyan tudná észlelni azt, hogy a csónakja mozog? Ennek megfelelően úgy fog látszani a megfigyelő számára, legyen a Földön, a Napon vagy akár egy másik csillagon, hogy ő a mozdulatlan középpontban van, és a többi dolgok azok, melyek mozognak.

Itt a Föld mozgása melletti érvek hangzanak el, és a vájt fülűek azt is észreveszik, hogy az érvelés a későbbi Galilei-féle relativitás elvét használja, tehát az időpont 1600 körüli év, a szerző minden bizonnyal maga Galilei. Az idézetek valójában sokkal korábbiak: az egyik Nicole d'Oresme püspöktől származik 1350 táján, tehát 300 évvel korábbi... A másik Cusanustól való, a "bíboros és eretnek"-től, ahogy Vas István egyik versében nevezi, úgy 200 évvel Galilei előtt vélekedett így.

Talán feltűnt, hogy eddig nem volt szó Galilei legismertebb kísérletéről, a pisai ferde toronyban végzett ejtési kísérletéről. Sokan úgy vélik, hogy a valóságban Galilei ezt sohasem végezte el, legalábbis ő maga nem ír róla. Viszont olvassuk el Stevin naplóját 1586-ból, tehát majdnem fél évszázaddal a Dialogo megjelenése előtti időből:

"Vegyünk két ólomgolyót (mint azt a felettébb tudós és a természet titkait legserényebben kutató Jan Cornets de Groot úr, valamint jómagam tettük), amely ólomgolyók közül az egyik tízszer nagyobb és súlyosabb, mint a másik, és ejtsük le őket egyszerre 30 láb magasból egy deszkára vagy bármire, amin jól kivehető hangot adnak. Azt fogjuk találni ... hogy annyira egyidejűleg esnek a deszkára, hogy a két hang egynek és ugyanannak tűnik. Úgy találjuk, hogy akkor is ez történik, ha két egyforma nagy golyóval kísérletezünk, amelyek súlya azonban úgy aránylik, mint egy a tízhez. "

Az már a tudomány szociológiájához, a sztárkultusz örök divatjához tartozik, hogy a társadalom nagyobb jelentőséget tulajdonít egy Galilei által (esetleg) el sem végzett, mint a Stevin által ténylegesen elvégzett kísérletnek.

A 17. század első évtizedeinek másik nagy egyénisége Kepler, Galilei kortársa, levelező partnere. Őt sokan a tudománytörténet egyik legizgalmasabb egyéniségének tartják. Vallásos, számmisztikával telített, csapongó fantáziájú, ugyanakkor a tényeket legmesszebbmenően és legkritikusabban tisztelő és figyelembe vevő kutató. A természet törvényeihez vallásos áhítattal közeledik. A már említett könyvének, az 1619-ben megjelent, a Világ harmóniája című könyvének bevezetőjében ezt írja:

Te, aki a természet fényével ébresztesz bennünk vágyat a kegyelem fénye iránt, hogy azzal a dicsőség fényébe vezess bennünket, hálát adok Neked, Teremtő Istenem, aki gyönyörködtem alkotásaidban és örvendeztem kezed művében. Íme most befejeztem munkámat, belefektetve elmém minden erejét, amellyel kegyes voltál ellátni; azok számára, akik fejtegetéseimet olvasni fogják, nyilvánvalóvá lesz a Te műved dicsősége, és végtelenségéből annyi, amennyit elmém korlátoltsága felfoghatott.

Keplert természetesen elsősorban a bolygók mozgására vonatkozó három törvényéről ismerjük. De nevét viseli a Kepler-féle távcső, optikai kérdésekkel is foglalkozik, felírja – közelítő jelleggel – a törés törvényét: a pontos képlet felállítása Descartes-ra és Snelliusra vár, de elegendő pontos ahhoz, hogy már tudományos alapon konstruálhassa meg a maga távcsövét. Foglalkozott matematikával is, így a hordók térfogatának számításával, ahol meggondolásaiban szinte az infinitezimális számítások alapjáig jutott el. Legnagyobb eredményének ő maga a világ harmóniáját kifejező törvényt tartja, amelyet ma Kepler harmadik törvényeként ismerünk: A bolygók keringési ideinek négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint a középnaptávolságok köbei.

Élvezzük vele együtt a megtalálás örömét:

Most. miután 18 hónappal ezelőtt az első hajnali derengés, három hónappal ezelőtt a reggeli világosság, pár nappal ezelőtt viszont már a ragyogó nap világította meg ezt a csodálatos színjátékot, semmi sem tart vissza: igen, szent őrjöngés vesz erőt rajtam. Fölényesen dacolok a halandókkal, nyíltan bevallva: megloptam az egyiptomiak aranyedényeit, hogy Istenemnek szentelt hajlékot építsek azokból messze túl Egyiptom határain. Bocsássatok meg nekem, hogy így örülök. Ám haragudjatok, azt is elviselem. Rajta, elvetem a kockát és könyvet írok a jelennek vagy az utókornak. Nekem mindegy! Ám várjon száz évig olvasójára; nem várt-e az isten is hatezer évig, míg bennem értőjére lelt?!

Miszticizmusra való hajlandóságát a még fiatal korában, 1596-ban megjelent műve, a Mysterium Cosmographicum dokumentálja. Ezt a művét öreg korában sem tagadta meg, legalábbis az érdemi mondanivalóját illetően; jóllehet itt még a kopernikuszi körpályák, sőt az epiciklusok is szerepelnek. Ebben a könyvben Kepler arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy a Nap körül miért éppen 6 bolygó kering és miért pontosan a megadott távolságokban. Ma mosolygunk a kérdésfeltevésen: a bolygók száma is megnőtt azóta és elvben bármely távolságban – a megfelelő keringési idővel – mozoghatna egy bolygó. Kepler azonban azt tette, amit minden fizikus tenni szokott: a tények adottak – a 6 bolygószám és a távolságaik – és mindez magyarázatra szorul. Kepler megtalálni vélte a feleletet. Úgy gondolta, hogy Isten a világ teremtésénél a platóni 5 szabályos testet tartotta szem előtt és annak alapján konstruálta a Naprendszert. A Nap köré rendre elhelyezte az oktaédert, ikozaédert, dodekaédert, tetraédert, majd végül a kockát, és az ezekbe, ill. köré rajzolt szférák adják rendre az egyes bolygók szféráit. Így adódtak ki a meghatározott pályasugarak és a hatos bolygószám. A meglepő az, hogy ezen mesterkélt elrendezésből adódó távolsági viszonyok többé-kevésbé megfeleltek a valóságnak.

Mint említettük, ma mosolygunk a kérdésfeltevésen, és még inkább mosolygunk a megoldáson. Pedig éppen egy atomfizikus számára nem lehet idegen ez a fajta okoskodás. Mert miről is van szó? Egy szimmetriaelv segítségével – az 5 platóni test szimmetriaelveket testesít meg – pályákat tüntetünk ki és arra egyetlenegy, tehát meghatározott számú bolygót helyezhetünk el: ez az utasítás úgy hangzik, mint az atom esetében a Bohr-féle kiválasztási szabály, kombinálva a Pauli-elvvel. A 20. század elején azt mondjuk, hogy az atom tulajdonképpen egy Naprendszer, azzal a különbséggel, hogy az atom elektronjai nem mozoghatnak tetszés szerinti pályán és azon tetszés szerinti számban. Ha azonban ehhez a Kepler-féle elképzeléshez nyúlnánk vissza, az analógia teljes lenne.

A 17. század első évtizedének főszereplői: Galilei Rómában, Kepler Prágában. Már Galilei maga is aggódott, hogy az egyházi üldöztetés miatt a tudományos haladás súlypontja az Alpokon túlra, északra helyeződik át. A súlyponteltolódást azonban nem lehet erre az egy okra visszavezetni: már az inkvizíciós per előtt, északon és nyugaton, elsősorban a protestáns Angliában, Hollandiában, de a "nagyon" katolikus Franciaországban is megindult az erjedés. Hogy csak két nevet említsünk, az angol Gilbert, a mágneses jelenségek kutatója 1600-ban megjelent De Magnete című könyvének bevezetőjében már ugyanolyan természetfilozófiai elveket vall, mint később Galilei. Descartes pedig a megdöntött arisztotelészi filozófiai rendszer helyett egy ugyanolyan teljességre törekvő, mindenre választ adni akaró modern világnézetet alkotott.

Az új gondolkodást tehát már nem lehetett feltartóztatni – hogy újból Einsteint idézzük, akár Galileivel, akár Galilei nélkül is.

Búcsúzóul a kortól, két üzenet az utókornak, vagy ha úgy tetszik a mának, egy-egy a két főszereplőtől.

Már Platón azt hirdette, hogy nem értheti meg valaki az ideák világát, ha nem tud geometriát. Galilei, a józan, a pragmatikus így vélekedik:

A filozófia abban a nagy könyvben van írva, amely nyitva áll mindenkor szemeink előtt: az univerzumra gondolok; .de nem olvashatjuk mindaddig, míg meg nem tanultuk a nyelvét, és nem barátkoztunk meg a jelekkel, amelyekkel írva van. A matematika nyelvén van írva és a betűi háromszögek, körök és más geometriai alakzatok, melyek ismerete nélkül lehetetlen egyetlen szót is megérteni.

Végül Kepler, akit néha elragad a fantáziája, aki néha a fellegekben jár és ezért sokunkhoz nagyon közel áll, ezt üzeni hasznosságorientált korunknak:

Dehát muszáj az isteni dolgok értékét garasokban mérni, akár egy tál levesét?! Ugyan kérem – szinte hallom az ellenvetést, mit használ egy éhes gyomornak a természet ismerete, mit az egész asztronómia ismerete?! Az értelmes emberek azonban ne hallgassanak a tudatlanságra, mely azt harsogja, hogy minden ilyen stúdiummal fel kell hagyni! Az ember megbecsüli a festőt, mert a szemet, a Zenészt, mert a fület gyönyörködteti, jóllehet egyéb hasznot nem hoznak számunkra. Igen, az az élvezet, amelyet alkotásaikban nyerünk, nemcsak méltó az emberhez, de egyenesen tisztességére szolgál. Minő tudatlanság, minő ostobaság megtagadni a szellemtől a neki szánt tiszteletre méltó örömet. A természet ellen hadakozik, aki ezen gyönyörök ellen hadakozik. Vajon a jóságos Teremtő, aki a természetet a semmiből a létbe hívta, nem adta-e meg minden teremtménynek azt, ami szükséges, sőt ezenkívül díszt és vidámságot pazarló bőségben! Vajon éppen az emberi szellemet, Isten saját képmását hagyta volna boldogító gyönyör nélkül?

Alapos okunk van azt állítani, a természeti jelenségek sokfélesége azért olyan nagy, az égbolton elrejtett kincsek azért olyan gazdagok, hogy az emberi szellem számára a friss táplálék sohase fogyjon el, hogy ne unhassa meg a régit és ne nyugodhasson meg, hanem inkább szellemének gyakorlására új és új műhelyt találjon.

Simonyi Károly [Természet Világa, 1995./11.])

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 49.

Olaszország

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019