VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Március 19.

Nagy-Európa formálódik (1993–2000)

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A maastrichti szerződés parlamenti jóváhagyása és életbe léptetése nehezebbnek bizonyult a vártnál, és az európai egyesülési folyamat egyik válságos pillanatát eredményezte. Már az elsõ akadály sem volt könnyû: meg kellett szerezni az Európai Parlament igenjét. Az ottani elutasítás jogilag nem gátolta ugyan a szerzõdés érvényességét, de a német, olasz és belga parlament elõre közölte, hogy csak akkor hajlandó ratifikálni, ha elõzõleg a strasbourgi parlament is elfogadta az uniós szerzõdést. Márpedig az Európai Parlament szemében az elégtelen volt, messze elmaradt attól, hogy tényleges nemzetek fölötti uniót teremtsen. Nagy vita után ennek ellenére elfogadását ajánlotta a nemzeti parlamenteknek egy 1992 áprilisában megszavazott határozatában, amely határozat hosszan felsorolta a szerzõdés hiányosságait is: nem biztosított kellõ hatáskört a parlamentnek és a brüsszeli bizottságnak sem a kül- és biztonságpolitika alakításában, sem a gazdasági-pénzpolitikai döntések demokratikus ellenõrzésében, nem terjesztette ki eléggé új területekre a közösségi hatáskört, a szociális téren pedig különösen nem. „A szerzõdésnek föderatív típusú uniót kellett volna eredményeznie, s ez nem történt meg” – hangoztatta a határozat, amelyet a képviselõk közül 226-an támogattak. Ellene szavaztak, mert számukra a szerzõdés nemhogy kevéssé, túlságosan is „uniós” volt, a kommunisták és a szélsõjobb, s mert kevesellték a környezetvédelem bevonását, a zöldek – összesen 62-en; tartózkodtak 31-en, a francia újgaulle-isták és a brit konzervatívok.

A nemzeti parlamenti jóváhagyások ez után problémátlannak ígérkeztek, hiszen a legnagyobb fenntartásokat hangoztató két ország – Nagy-Britannia és Dánia – eleve kivonta magát a nekik nem tetszõ mozzanatok, elsõsorban a közös pénz hatálya alól, de nem így alakult: a közvélemény szinte mindenütt ellenségesen fogadta Maastrichtot. Ennek egyik oka, hogy a tárgyalások végig diplomaták és szakértõk részvételével folytak, a széles közvélemény számára érthetetlen nyelven és kérdésekrõl, áttekinthetetlen és érthetetlen szöveghalmazt eredményezve. A megértést kevéssé segítette, hogy jogtechnikai szempontok miatt a korábbi szerzõdések is érvényben maradtak, s a maastrichti cikkelyek csak azokkal együtt voltak értelmezhetõek. Az európai egyesülés így bizánci viták és egy mindenre ránehezedõ brüsszeli hivatali apparátus képében tûnt fel, miközben a gazdasági helyzet a fokozatosan megnyíló nagy piac ígért elõnyei ellenére romlott. A '80-as évek végén kimutatható átlagos évi 3,5 százalékos növekedés 1992-ben 1 százalékra csökkent, a munkanélküliség megállíthatatlanul nõtt tovább, az unió szintjén elérte a 12–13 milliót. Ráadásul Európa képtelen volt egységesen fellépni nemzetközi téren: elejét venni Jugoszlávia szétesésének, Szlovénia és Horvátország kiválásának és a balkáni háború kirobbanásának szerbek és horvátok között. A folyamatot az EK megpróbálta diplomáciai közvetítéssel (lord Carrington volt NATO-fõtitkár tárgyalt eredménytelenül a jugoszláv vezetõkkel), majd kereskedelmi embargóval feltartóztatni; de sem a szankciókban, sem az esetleges katonai közbelépésben nem volt egyetértés a Közösségen belül, majd az is megosztotta õket, elismerjék-e Szlovénia és Horvátország kiválását. Németország szorgalmazta ezt, míg Olaszország és Franciaország – megsejtve a drámai következményeket – megpróbálta késleltetni vagy megakadályozni. Bonn erre egyoldalúan elismerte a két volt jugoszláv tagköztársaságot, kész helyzetet teremtve a többiek számára. A délszláv válság kezelése viszont az ENSZ-re maradt, az Európai Közösség képtelennek bizonyult érdemben befolyásolni a történteket, megállítani Boszniában a szerb etnikai tisztogatást és a fegyveres konfliktust, de még az egységes állásfoglalásra is. Mindez azt sugallta: a közös külpolitika és az unió merõ illúzió csupán.

S ekkor következett, 1992 júniusában, a dán népszavazás. A koppenhágai törvényhozás, a Folketing jóváhagyta a maastrichti szerzõdést, de nem a nemzetközi szerzõdésekhez szükséges minõsített többséggel, ezért népszavazást kellett kiírni. A vezetõ pártok mind az igen mellett foglaltak állást, velük szemben alakult egy mozgalom, amely megkérdõjelezte Maastrichtot, szövetkezve azokkal, akik már korábban a Közösséghez tartozást is ellenezték, s hangos kampányt folytatott a „nemzeti pénzt és a honvédelmet veszélyeztetõ” unió ellen. A szavazáson magas részvételi arány mellett a nem 50,7 %-ot kapott 49,3 % igennel szemben; a különbség alig 50 ezer szavazatot tett ki.

A dán elutasítás sokkolta az Európai Unió vezetõ köreit. A lisszaboni csúcson úgy döntöttek: mégsem tárgyalják újra a szerzõdést, a tervezett menetrend szerint folytatják a parlamenti jóváhagyásokat, s a végén döntik majd el, mi legyen Dániával. Ám világossá vált: a közvélemény ellenségesen kezeli az uniót, mindenütt az „europesszimizmus” látszott felülkerekedni. Ezen nem változtatott, hogy Írországban (amely gazdasági felemelkedését egyértelmûen a Közösségnek köszönhette), Luxemburgban és Belgiumban biztos, Görögországban óriási többséggel hagyták jóvá az uniós szerzõdést. Nehézség nélkül megtörtént ez õsszel Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában is. Hollandiában az okozott nehézséget, hogy a jövendõ unióban a remélthez képest túl kevés volt a föderális elem, a szerzõdést az ottani többség „középszerû kompromisszumnak” ítélte. Az igazi nagy vita Franciaországban vette kezdetét.

Ott az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a szerzõdés az alkotmány módosítását igényli több ponton is. Az egyik ilyen mozzanat volt az „európai állampolgárság” bevezetése, az a rendelkezés, hogy az uniós állampolgárok más tagországokban, mint a sajátjuk, részt vehetnek a helyi önkormányzati választásokon, és választhatók is. S ilyennek minõsült a pénzügyi unió, a közös pénz elfogadása, valamint a menekültekkel kapcsolatos eljárást érintõ több rendelkezése is a szerzõdésnek. Mitterrand köztársasági elnök ezért kezdeményezte az alkotmány parlamenti úton történõ módosítását, amihez meg is volt a kellõ többség, ám a dán népszavazás felerõsítette a belsõ ellenzéket – a maastrichti szerzõdés „elbukott” hangoztatta –, mire az államfõ váratlanul népszavazás kiírását határozta el. Elgondolása szerint ez adhatta meg a kellõ demokratikus alátámasztást az uniós átalakuláshoz, a további fejleményekhez, amelyek közül kétségkívül a nemzeti pénz feladása volt a legnagyobb horderejû. Annál is biztosabban vállalhatta a népszavazás kockázatát, mert a közvélemény-kutatási eredmények kétharmados támogatást jeleztek Maastricht mellett. Ellene szólt viszont, hogy a romló gazdasági helyzet és a szocialista kormány számos nyilvánosságra került botránya növelte a nemet mondók táborát. Ez a tábor végül kiterjedt mind a jobboldali ellenzék, mind a kormányzó szocialisták egy-egy szárnyára. (Az újgaulle-ista RPR vezetõjének számító Jacques Chirac Maastricht mellett, pártbeli ellenfelei, Charles Pasqua és Philippe Séguin ellene foglaltak állást. A szocialista pártban Jean-Pierre Chevenement vezette az elutasítók csoportját.) Elutasította az uniót a Le Pen-féle szélsõjobboldali Nemzeti Front és a Georges Marchais vezette kommunista párt is. Mindannyiuk szerint az unió „veszélyt jelentett a francia nemzeti lélekre és önazonosságra”, a közös pénz megfosztotta volna az országot legfõbb gazdaságpolitikai eszközétõl, a „brüsszeli technokrácia” diktálta volna azontúl a szabályokat. A felfestett rémképek közé tartozott, hogy „mindent elsöprõ német hegemónia” érvényesül majd az unióban, a határok megnyitása pedig a törvénytelen bevándorlók özönét eredményezi, miközben a franciáknak sincs munkájuk. A heves kampányban demagóg és populista érvek tömege hangzott el, az európai egyesülés hívei gyakran védekezésre kényszerültek, érveik nem mindig fogalmazódtak meg jól és meggyõzõen.

A népszavazás kimenetelét még inkább bizonytalanná tette az õsszel kirobbant valutaválság. Ennek kiváltó oka, hogy a német Bundesbank – a keletnémet átalakítás minden várakozást meghaladó költségeinek fedezésére – felemelte a kamatlábat, s ez odavonzotta a spekulációs tõkéket. Az árfolyamok védelmében mindenütt kamatot kellett emelni, de a pénzdrágítás ellenére is leértékelés fenyegette a Közösség gyengébb pénzeit, az olasz lírát és az angol fontot. „Németország a partnereivel fizetteti meg az egyesülés árát!” – hangoztatták a nemet mondók. Szeptemberben 7 százalékkal leértékelték az olasz lírát, néhány nappal késõbb újabb leértékelés következett a líra, a spanyol peseta és az angol font esetében, a lírát és a fontot ki kellett léptetni a pénzügyi rendszer árfolyam-egyeztetõ mechanizmusából, ahová a brit valuta csak 1990-ben lépett be. A Bundesbank nem támogatta a szerinte felülértékelt pénzek árfolyamát, noha a pénzügyi rendszer szabályai ezt elõírták. Kohl kancellár azonban egyértelmûen kiállt a francia frank korlátlan védelmében, amikor a szeptember 20-ára kitûzött népszavazás elõtti napokban az került spekulációs nyomás alá.

Az óriási várakozás mellett megtartott francia népszavazáson – viszonylag magas, 70 százalékos részvétel mellett – az igen 51, a nem 49 százalékot kapott. Fordított eredmény valószínûleg évekre visszavetette volna az európai egyesülési folyamatot, és végleg levette volna a napirendrõl az uniós szerzõdés ügyét. Az utólagos elemzések szerint a francia közvélemény három részre oszlott: egyharmad támogatta, egyharmad ellenezte az uniót, míg egyharmad (a legkevésbé tájékozott és iskolázott rész) nem tudott dönteni, nem vagy fehér lappal szavazott. Kritikusai szerint Mitterrand elnök fölösleges kockázatot vállalt, amikor a biztos parlamenti ratifikáció helyett a népszavazást választotta. A népszavazással történt megerõsítés azonban vitathatatlanul nagyobb demokratikus legitimációt eredményezett; az államfõ végül megnyerte a játszmát.

Nem ment simán a jóváhagyás Németországban sem, ahol a közvéleményt elsõsorban az ország gazdasági erejét megtestesítõ Deutsche Mark távlati feladása nyugtalanította. Elterjedt vélemény volt az is, hogy Németország „túl sokat fizet” a közös kasszába, az Európa-párti németeknek pedig nem tetszett, hogy a francia kampányban „német hegemóniával” riogatnak az ellenzõk. A német alaptörvény sem tette lehetõvé másik tagországok állampolgárainak szavazását a helyi választásokon, s ütközött azzal a jegybanki hatáskör egy részének átengedése is a jövendõ Európai Központi Bank számára. A módosítások után a ratifikációt a Bundestag nagy többséggel hagyta jóvá decemberben, de az alkotmányossági kifogások miatt meg kellett várni a karlsruhei alkotmánybíróság – jóváhagyó – döntését is. Ez csak 1993 októberében született meg, addig elhúzva az uniós szerzõdés érvénybe lépését.

Közben meg kellett oldani a dán elutasítás miatt keletkezett problémát. Maguk a dánok nem akartak kilépni a Közösségbõl, a kormány által összeállított jelentés ezt felvetette ugyan, mint elméleti lehetõséget, valójában azonban senki sem akarta elveszíteni a tagsággal járó elõnyöket. Így a kimunkált és a parlament által októberben elfogadott „nemzeti kompromisszum” alapján külön jogállást igényeltek csupán maguknak a jövendõ unión belül: gyakorlatilag mentességet a közös pénzben és a közös védelemben való részvétel alól. Ezt az Edinburghben megtartott Európai Tanácson fogadták el a többiek. Külön jegyzõkönyv rögzítette: tudomásul veszik Dánia döntését, hogy nem vesz részt a pénzügyi unió harmadik szakaszában; egy másik nyilatkozatban tudomásul vették, hogy Dánia nem akar a Nyugat-Európai Unióhoz, a kialakítandó közös védelem szervezetéhez tartozni, de nem akadályozza, hogy a többiek ilyen irányba lépéseket tegyenek; egy dán nyilatkozat pedig leszögezte: a belügyi és igazságügyi együttmûködésben részt vesznek ugyan, de ha az valamiben a felségjogokat érintené, a parlament minõsített többségének kell ahhoz hozzájárulnia. Mindezzel elkerülték a szerzõdés újratárgyalását. Azt is rögzítették, hogy ez a különállás „csakis Dániára érvényes”, mások ilyen feltétellel nem csatlakozhatnak, amire azért volt szükség, mert újabb országokkal (Ausztria, Svédország, Finnország és Norvégia jelentkezett) már folytak a csatlakozási tárgyalások, s Dánia szerette volna, ha a többi skandináv ország is hasonló feltételekkel lép be.

Az edinburghi csúcson a kandalló mellett Mitterrand elnök szavazásra tétette fel a kérdést, mi történjék, ha Dánia és a szintén habozó Nagy-Britannia mégsem hagyná jóvá az addigi megállapodásokat. Mitterrand-nal és Kohllal az élen tizen válaszoltak úgy, hogy mindenképpen életbe léptetik az uniós szerzõdést. Ez egyfajta figyelmeztetés volt a két habozónak. A dánok megértették: 1993 májusában az újabb népszavazáson 57:43 arányban már az igen gyõzött, s így Dánia a kialkudott saját feltételei szerint csatlakozott az unióhoz. Nagy-Britanniában, annak ellenére, hogy a kormányzat jó elõre kikötötte, nem kér a közös pénzbõl, Major miniszterelnök igen megfogyatkozott többség birtokában képtelen volt megbirkózni a Munkáspárt egy része és a konzervatívoknál a Thatcher volt miniszterelnök által mozgatott szárny – az „euroszkeptikusok” – fenntartásaival és ellenzésével. Végül nem talált más kiutat, mint hogy az 5 milliós Dánia végsõ jóváhagyásától tette függõvé a brit döntést. Ezt végül az alsóház a második dán népszavazás másnapján hozta meg 292 szavazattal 112 ellenében (a munkáspárti ellenzõk tartózkodása mellett) az uniós szerzõdés javára.

 

Magyar Péter [Változó Világ 30.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 30.

Az EU története

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019