VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Március 31.

A magyarországi románok ünnepei

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A naptári év periodikusan visszatérő ünnepeinek rendje az ősi népi tapasztalatnak és az egyházi év liturgiájának ötvözetéből alakult ki. A kalendáris szokások a négy évszaknak megfelelő ciklusokba csoportosíthatók.

           A téli ünnepkör karácsonyt megelőző időszakának két legfontosabb jeles napja a Miklós- és a Luca-nap. A battonyai románok körében Szt. Miklós napjának (dec. 6.) előestéjén a gyermekek meglátogatták a rokonokat, ismerősöket. Kezükben tartották a Szent Miklóst ábrázoló ikont és az „Oc, toc, toc, Nicolae Sfinte” termékenységvarázsló köszöntésért a háziaktól pénzt kaptak.

           A legtöbb Luca napi (dec. 13.) szokás a baromfi bőségvarázslásával és az időjárásjóslással kapcsolatos. A kétegyházi és battonyai románok a kenyérsütőlapáttal megpiszkálták a tyúkokat, mert a néphit szerint így jobban fognak tojni. Ezen a napon a varrás szintén a bő tojástermés végett volt tilos. Luca napjától kezdve 12 napon át figyelték az időjárás alakulását, s a megnevezett napok alapján az adott hónapok időjárására következtettek.

           Karácsony böjtje (Postu mic): előkészületi időszak önmegtartóztatásokkal, böjtöléssel, amit azonban nem tartottak meg olyan szigorúan, mint a húsvét előtti nagyböjtöt. Elmaradtak viszont a zajosabb időtöltések, tilos volt a házasságkötés és mindenfajta – még öltözködésbeli – cifrálkodás is. A kisböjt természetesen a karácsonyra való felkészülés jegyében zajlott. A legények és a gyermekek ekkor készültek fel a karácsonyi köszöntésre, a lányok pedig a böjt utolsó hetében meszelték, tisztították a lakóházat és környékét, hogy méltóképpen tudják fogadni a vendégeket és a kolindáló csoportokat.

           A jeles napok közül karácsony (Crăciun) ünnepe a leggazdagabb periódus a népi tradíciók szempontjából. A karácsonyi ünnepkör egyik legszínesebb, s néhol megváltozott formában máig is élő szokása a kolindálás (colindatu, a cucuţare). A karácsony előestéjén lezajló csoportos kolindálás a bőséget volt hivatott előidézni az egész közösség számára. A 10–15 éves fiú-, ritkábban lánygyermekek már az előző nap előkészítették a vászontarisznyákat, botokat, megtanulták a kolindákat, amelyeket a házak ablaka alatt énekeltek el, miután a „Szabad-e kolindálni” vagy Beengedsz-e gazda a házba (Slobod îi a corinda? Lăsa-mi gazdă-n casă?) kérdésre pozitív választ kaptak. A kolindák nagy része vallásos tartalmú, Krisztus születését vagy szenvedéseinek történetét beszéli el, de számos olyan ének van, amelynek szövege pusztán adománykérésből áll. A gyermekek főleg ezeket énekelték, s köszöntőjükért ajándékokkal, kaláccsal, kolbásszal, süteménnyel, almával, dióval jutalmazták őket. A fiatal legények, a gyermekekkel ellentétben nagyobb csoportokba verődve kolindáltak, s mindig elkísérték őket a zenészek. Különbségek mutatkoznak a szokás gyakorlásának időpontjában is. A gyermekek általában délutántól estig, a legények pedig estétől reggelig jártak köszönteni. Minden háznál megtáncoltatták a lányokat és a kapott adományokat egy zsákban gyűjtötték össze, majd együtt fogyasztották el. Kétegyházán a legények köszöntését még elnevezésében is megkülönböztették(umblatu cu hidede), s a résztvevők mindegyikének megvolt a maga tisztsége és feladata a szokáson belül. A kapott adományokat a vízkeresztkor rendezett táncmulatságon fogyasztották el közösen a kolindáló legények és a köszöntést fogadó lányok. A román családok még napjainkban is jól ismerik a régi kolindákat, különösen a vallásos tartalmúakat, hiszen azokat a templomi szertartások keretében is énekelték. A kolindák szövege és dallama nem minden román közösség esetében egyezik, gyakori, hogy egy adott szöveget településenként más dallammal ismernek. A kolinda – mint szerencsekívánat – mindig a jövőre utalt. Mindennek, amit ebben megfogalmaztak be kellett teljesednie, hogy termékenységet, szerencsét és boldogságot hozzon a háziak számára.

           A karácsony estének egy másik nem kevésbé lényeges és színes szokása a kecskemaszkos alakoskodás, a turkajárás (umblatu cu turca). Az 1950-es években a fennmaradt emlékanyagból a dramatikus játékot több településen felújították, így sikerült meghosszabbítani a kecskével való köszöntés élettartamát. A teriomorf maszk fából készült fejrészének alsó állkapcsa mozgatható volt, a piros lepel alatt lévő turkát táncoltató személy egy zsinór rángatásával, a zene ütemére csattogtató hangot hallatott és táncoltatta a turkát. Táncát hegedűvel, dobbal és énekkel kísérték. Míg a kolindálók több csoportban jártak köszönteni, a turkajárásra településenként egyetlen, 5–6 főből álló csoport szerveződött. A szokásban a turka volt az egyetlen maszkos szereplő, de a csoport minden tagjának megvolt a szokásban betöltött funkciója. A népi dramatikus játék főszereplője meghatározott dallamra sajátos táncot járva lépett a házba, táncát hegedűvel, dob- és énekszóval kísérték. A turkával köszöntő legényeket adományokkal és pénzzel jutalmazták. A kutatók a szokást ősi termékenységi rítus folytatásának tekintik, megállapítva a kapcsolódási pontokat a bihari és bukovinai turka, az erdélyi kecske vagy szarvas, a moldvai buhai és a munténiai brezaia néven ismert állatmaszkos dramatikus játékok között. A bibliai háromkirályokat megszemélyesítő alakoskodók dramatikus játéka a csillagozás (umblatu cu steaua), csakúgy mint az ikonnal való köszöntés (cu icoana) a románok körében szintén karácsonyhoz kötődik. Ezeket a karácsonyi szokásokat azonban nem gyakorolták minden román közösségben, főként Gyuláról, Kétegyházáról vannak erre vonatkozó adataink. A leggyakrabban hatszereplős (Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Heródes, pásztor, angyal), meghatározott szereposztás szerint zajló jelenetet tartalmazó szokás elég hamar, a század húszas éveiben már eltűnt a magyarországi románok hagyományai köréből, s napjainkra csak töredékei maradtak meg az emberek emlékezetében. A karácsony első vagy második napján köszöntő 8–10 éves fiúgyermekek jellegzetes viselete a piros kereszttel díszített fehér miseing, a fényes papírral bevont kard, valamint a díszes papírsüveg, a szokás legfontosabb kelléke pedig az általában fából készült, ezüstpapírral bevont hatágú csillag volt.

           A magyar nyelvterület legismertebb, legnépszerűbb karácsonyi dramatikus játéka a betlehemezés. Gyakori volt ugyan, hogy a falvak magyar lakosai a román családokat is meglátogatták a betlehemmel, a szokásnak azonban nem alakult ki román változata, csupán a Hajdú-Bihar megyei Bedő községben élő görög katolikus románok ismerik a betlehemezés szokásának román és magyar nyelvű változatát (Vifleimu). Az év egyik legnagyobb naptári ünnepéhez természetszerűen számos hiedelem kötődött, melyek között különös jelentőségűek a termékenységvarázslások, valamint az időjárás- és szerelmi jóslások. A karácsonyhoz kapcsolódó termékenységvarázsló szokások főként az állattartással kapcsolatosak, mivel az állatok következő évi termékenységének, hasznának és egészségének biztosítása igen fontos volt a parasztemberek számára.

           Az évkezdet mindig valamilyen szimbolikus szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvéssel jár. Az újévi szokások közül meg kell említenünk a méhkeréki fiatalok dalos-táncos összejövetelét (vergel). A battonyai és kétegyházi újévi szokások közül a legemlítésreméltóbb a szilveszter éjszakáján gyakorolt „vergulaţă”nevű játék, jósló tevékenység, amelynek variánsát Battonyán „sînvasii”-nak nevezik. A játék lényege, hogy tányérok alá helyezett különféle tárgyak (pénz, kenyér, cérna, széndarab, só, tükör, fésű, gyűrű, kenderkóc stb.) segítségével jósolták meg a fiatalok jövendőbelijük jellemző külső és belső tulajdonságait. Az éjféli harangszó után a fiatalok az utcákon dobpergéssel, ostorpattogással, kerítésdöngetéssel kergették ki az óévet és a szegénységet a faluból. Az újév előestéjén tehát eltemetik az óévet, szerencsehozóvá igyekeznek tenni a jövő esztendőt és igyekeznek megtudakolni a jövő évi sorsot. Egy időszak befejeződése, egy új periódus kezdete a legjobb időpont a legkülönbözőbb jóslásokra és varázslásokra. A jósló szokások közé tartoznak az eladó lányok újévi férjjósló szokásai. Ezek legismertebb formája szerint a lányok az éjféli zajcsapás idején behunyt szemmel egy sövénykerítés karóit számolták visszafelé tíztől egyig. Az utolsó karót piros szalaggal jelölték meg, s másnap reggel a karó formájából következtettek jövendőbelijük külső tulajdonságaira. A népi időjárásjóslás ismert formája a hagymakalendárium készítése. A vöröshagyma 12 lemezére sót szórtak megjegyezve melyik milyen hónapot jelöl. A karácsonyi ünnepkör zárónapján ezekből következtettek az év időjárására, a csapadék mennyiségére. A siker érdekében tiltott és szabott cselekvéseknek és jóslásoknak alapja a kezdetvarázslás. A néphit szerint az év első napjának történései előrevetítik az egész esztendő eseményeit. Ezért volt újév napja kiadást tiltó nap. A kezdetvarázslásokkal kapcsolatosak az első látogatóhoz kapcsolódó újévi hiedelmek is. A férfi látogató szerencsét, a nő szerencsétlenséget hoz a ház lakóira, ezért várták első látogatóként az újévköszöntő fiúgyermekeket, akik településenként változó szövegű, de azonos jelentésű köszöntőket mondtak.

           Január ötödike a házszentelések napja (umblă popa cu cruce). A pap a kántor és néhány miseingbe öltözött fiúgyermek kíséretében szentelt vízbe mártott bazsalikommal megszentelte a házakat, és — a család kérésére — a gazdasági épületeket is. A kereszt érkezéséig a család minden tagja böjtöt tartott. A házszentelés ma is élő szokása a téli ünnepkörnek, célja a gonoszűzés és termékenységvarázslás. A pap által megszentelt dolgoknak gyógyító erőt tulajdonítottak, ezért tettek a küszöbre kukorica- vagy búzaszemeket, s ezeket később az állatoknak adták. Ehhez a naphoz kötődik a lányok férjjósló szokása is: ha a lány lefekszik arra a helyre, ahol a pap állt, megálmodja jövendőbelijét.

           Az élősködő rágcsálók távoltartása a paraszti háztartásból a racionális eljárások elterjedéséig mágikus úton történt. A patkányriasztást fiúgyermekek végezték csapatokba verődve zajkeltéssel és házkerüléssel, Battonyán a következő szavakat kiáltva: „Ciuraliţa, liţa, Păţocii ş-audă şi toţ să fugă! „

           Január 6-án a  legfontosabb esemény a vízszentelés. A szentelt víz (apă sfinţîtă) mágikus tárgy jellegét szentelt voltának köszönheti, éppen ezért nagy szerepe volt a gonoszűző és gyógyító eljárásokban. Alkalmazták betegségek megelőzése céljából, különféle bőrbetegségekre, fájós fogra, fülre, szemre; gonosztávoltartás céljából öntöttek belőle az újszülött első fürdővizébe is, de hathatós módja volt a szemmel verés gyógyításának is.

           A farsangi időszakról (Cîşlegi) az emberek emlékezetében már csak az él, hogy ez volt a lakodalmak, mulatságok tartásának fő időszaka, amely átmenetet képez a téli és tavaszi ünnepkör között.

           Nagyböjt(Postu Mare) idején a táncos alkalmakat a „mălăieş”-nek nevezett összejövetel pótolta, ahol a táncot különféle játékok helyettesítették.(„d-a soruţîle”, „d-a purecile”, „ciapă ciorească”). A böjt időszakában tilos volt a házasságkötés, és szigorúan betartották az étkezési szokásokat, csak növényi eredetű táplálékkal éltek. A böjt első hetének szombatján ünneplik Szent Tódor (Sîntoader) napját, amely naptól a böjt minden szombatján a halottakra emlékeznek (sîmbetele morţîlor). Ezen a napon a pap szeletekre vágott misekenyeret, (naforă) és főtt búzát (grîu fert, colivă) oszt szét a mise résztvevőinek. A misekenyeret kenyértésztából sütötték az ezzel a feladattal megbízott nők, akik csak hajadon lányok, elvált asszonyok vagy özvegyek lehettek. Az egyenlő szárú kereszt alakú misekenyér(prescură) szeletei (naforă)nem tartoznak az alkalomhoz kötött szentelmények közé, de a bármikor kiszolgáltatható szentelményekhez sem, általában a nagyobb ünnepek után részesültek belőle a hívek.

           Szent Tódor napjához kötődik a lányok hajmosási szokása. Fák rügyeit vízben megfőzték, a leszűrt vízzel megmosták a hajukat, majd a vizet egy fa tövére öntötték, hogy szép hosszúra nőjön a hajuk. Pusztaottlakán a hajmosás végeztével a lányok füle mögül egy kis tincset is vágtak, amit egy rongydarabba kötöttek mágikus céllal. A hajmosás szokását – miképpen a Szent Tódor napi szövés-fonásra vonatkozó dologtiltást – a Szent Tódor lovának nevezett hiedelemalak büntetésétől való félelemmel magyarázzák.

           A magyarság körében húsvétkor gyakorolt locsolkodás szokása a románok körében április 23-ához, Szent György napjához (Sînjorj) kapcsolódott. A szokás lebonyolódása és célja nem különbözik a magyar hagyományoktól, mint ahogyan a szintén ezen a napon gyakorolt katartikus, termékenységvarázsló célzatú népszokás a csalánozás (urzîcare) is hasonlatos a magyar húsvéti korbácsoláshoz. A víz termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a magyarországi románok körében ismert esővarázsló, esőkérő szokásnak is (păpăruga, dodola, dodolaie), ám ez nem kapcsolódott konkrét naptári naphoz, hanem általában nagy szárazság idején gyakorolták. Zöld ágakba öltözött fiú vagy lánycsapatok esőkérő szövegű dalokat énekelve jártak házról házra. Termékenységvarázsló célzatú tevékenységükért főként ennivalóval és pénzzel jutalmazták őket. A tavaszi évnegyed kezdetét a boszorkányok és a rontó hatalmak fokozott tevékenysége jellemzi. A néphit szerint Szent György napján tömegesen járnak a boszorkányok rontó célzattal. A boszorkányok elleni védelmet az ajtókba, ablakokba, kapura helyezett tüskés vadrózsaág vagy csalán szolgálta.

           Szent György napja kezdetét jelentette egy fontos mezőgazdasági periódusnak. Ezen a napon fogadták fel a napszámosokat, szolgákat a nyári munkálatokra, és ekkor fizették ki a Szent Mihály napján a téli időszakra szerződött munkások bérét. Szent György napja jelentette a pásztorkodás kezdetét is, ezen a napon hajtották ki először az állatokat a falvak környékén lévő legelőkre.

           Húsvét előtt egy héttel, virágvasárnapkor (Florii) ünnepli az egyház Krisztus Jeruzsálembe való bevonulását, amelyről barkás körmenettel emlékezik meg. A szentelt barkát gonoszűző, mágikus tárgynak tekintették, úgy hitték villámtól, betegségektől óvja meg a gazdát és a jószágokat, ezért mindig tartottak belőle a lakásban és az istállókban.

           A magyarországi románok körében 1925-ig a Iulian naptár volt használatban, amikor is az egyházi és állami időszámítás kettősségét megszüntetendő, az egyház az ún. javított Iulian naptár használatára tért át, amely egyrészt alkalmazkodott a hivatalos időszámításhoz, másrészt pedig megőrizte a folytonosságot a húsvét és a hozzá kötődő ünnepeket illetően. Ezzel magyarázható, hogy a magyarországi románok húsvétjának időpontja általában eltér a magyar lakosságétól, ill. a más vallásúakétól.

           A húsvéti ünnepsorozat a nagycsütörtök esti kongatással veszi kezdetét, amit a templomtoronyban fiatal legények felváltva végeztek. A feltámadási körmenetig a „toaca”-nak nevezett tárgy (két farúd közé erősített fa- vagy vasdarab, amit fakalapáccsal ritmikusan vernek) helyettesíti a harangokat. A nagycsütörtöktől húsvétig terjedő időszakban elhunyt emberek búcsúztatása is ezzel az eszközzel történt. A legszigorúbb böjti napon, nagypénteken tilos volt a tűzgyújtás. A nagypénteki napfelkelte előtti harmatban való mosakodás szokására, annak gyógyító erejére már csak kevesen emlékeznek. Húsvét (Paşti) vasárnapján az egyház templomi körmenettel ünnepli meg a feltámadást. Ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás időszaka. A tojásfestés általánosan ismert húsvéti szokás a magyarországi románok körében is. Az anilinfestékek elterjedéséig vöröshagymahéj vagy zöld búza főzetet használtak tojásfestésre, a tojás díszítettségét pedig úgy érték el, hogy a tojásra érdekes rajzolatú levelet rögzítettek, melynek helye festéskor színtelen maradt. A rokonok, ismerősök húsvét hétfőn piros tojással és pénzzel ajándékozták meg a gyermekeket, akik a húsvétkor szokásos „Cristos a-nviet” (Krisztus feltámadt) köszönési formára az„Adevărat c-a-nviet” (Valóban feltámadt) választ kapták a háziaktól. Kedvelt játék volt a gyermekek körében a tojások versenyszerű összeütögetése, egymástól való elnyerése.

           Századunk közepe óta magyar hatásra kialakult a mindenszentek napján történő sírgondozás, gyertyagyújtás szokása, ám ezzel párhuzamosan továbbra is él a halottak húsvétjának hagyománya. Húsvét hétfőt követő hétfőn megszentelik a sírokat, tojást, kalácsot és bort visznek a temetőbe, ahol a halottakra való megemlékezésül szétosztják a jelenlevők között vagy a sírokra helyezik.

           A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak általánosan ismert kelléke. Május 1-jén a magyarországi románok körében is szokás volt a májusfa állítás (armindin).

           A tavasz utolsó ünnepe a pünkösd (Rusalii). A románok körében pünkösd napjához kötődik a vetések megáldásának a határban – később a templom udvarán – gyakorolt szertartása. A szertartáson résztvevő asszonyok a megszentelt búzából és fűből koszorúkat fontak. A búzakoszorúkat a templomi lobogókra helyezték, a fűkoszorúkat pedig termékenységvarázsló célzattal hazavitték. A megszentelt fűből készült koszorúknak — mint a szentelményeknek általában — különös erőt tulajdonítottak. A néphit szerint a mestergerendára helyezve vagy egy szegre akasztva megvédi a házat a villámcsapástól. Gonosztávoltartó célzattal gyakran tették kisgyermekek ágyába vagy a gazdasági építményekbe. Alkalmazták népi gyógymódokban, főleg a hidegrázás és a szemmel verés gyógyításában volt szerepe.

           A nyári napfordulóhoz Európa-szerte gazdag szokásanyag kapcsolódik. Keresztelő Szent János ünnepének (Sînzîiene) jelentős mozzanata a román közösség életében a koszorú készítése. A szokás legáltalánosabban ismert formája a koszorúval történő haláljóslás. A temetőkben, árkok partján található sárga virágokból (kákafű, gallium, verum) a lányok és asszonyok 20-30 cm átmérőjű koszorúkat fontak minden családtag számára. A virágok közé néhány településen fokhagymát is fontak. A koszorúkat bal kézzel az akkoriban még gyakori nádtetős házakra dobták, s azt tartották, hogy akinek a koszorúja leesik, még abban az esztendőben elhalálozik. Battonyán és Magyarcsanádon óvó-védő célzattal a ház homlokzatára, míg Méhkeréken főként a sírjelekre helyezték a koszorúkat.                             

           Péter (Sîntetru) napja (június 29.) az aratás kezdőnapja. Július 20-át haragos ünnepnek tartják, mert a néphit szerint Szent Illés (Sîntilie) megbünteti azokat, akik ezen a napon dolgoznak. A munkatilalom főleg a mezei munkákra (aratás) vonatkozott, de tilos volt  is ezen a napon a mosás is. A szeptember 14-én ünnepelt Szent kereszt napjához (Zua crucii) számos népi gyógyászati eljárás kötődik. A néphit szerint ezen a napon bezárul a föld és nem fogadja be többé a kígyókat. Fontos gyógyító kelléknek számított a Szent kereszt napján talált kígyó farka, amit egy pénzérmével vágtak le, majd a különböző testrészeken lévő kelésekre kötötték. A gyógyításban alkalmazták az ezen a napon szedett tököt. Ekkor füstölték ki a méheket és ekkor szedték majd szárították a szertartások keretében használt bazsalikomot. Az ősz kezdetét jelzi Szent Mihály napja. Szeptember 29-én kezdődik a szolgák, kocsisok, béresek éve.

 

Népi étkezési szokások

 

           A román parasztcsaládok háztartásaiban az étkezés három fő táplálékra épült: kenyér, tej, zsír, illetve növényi olaj. A kenyeret sok helyen még a század elején is házilag, kemencében sütötték. A legalapvetőbb táplálékot nagy becsben tartották, vigyáztak, hogy a tárolás során meg ne száradjon. Kenyeret eldobni vétek volt, hiszen a szegény sorsú családok táplálkozásában a legfontosabb helyen állt. A nehéz munkafolyamat során megsütött „mindennapi kenyér” szelése általában a családfő vagy a gazdasszony feladata volt, aki a kenyér megkezdésekor késsel keresztet vetett rá. A gyermekek kedvenc csemegéje volt a kenyérsütés alkalmával a dagasztóteknő oldaláról lekapart maradék lisztből készített cipó (lipiu).

           A frissen fejt tej fogyasztása általános volt, de fogyasztották feldolgozott formájában is, aludttejet, túrót készítettek belőle. A tej nyári melegekben hamar megaludt, a leszedett tejfölből cserépedényben rázták a vajat. A vajkészítés melléktermékét, az írót, a legkülönbözőbb ételek készítésénél használták fel. Az íróval készítettek pl. krumplilevest, vagy tésztát gyúrtak belőle. Az íróból bálmos készülhetett úgy, hogy forralás közben búzalisztet kevertek bele, így a puliszkához hasonló ételt nyertek. A második-harmadik fejésből készült a kedvenc túrós étel, a „curiasta”. A néphit szerint a felmelegített, összetúrósodott tejet jó osztogatni, mert több teje lesz a tehénnek, ezért a szomszéd, rokon gyerekeket meghívták curiasta evésre. A hagyomány szerint egy földre helyezett nagy tálból fogyasztották el a gyerekek az ételt, miközben a háziak vízzel hintették be őket. Készítettek még tejből gomolyát, túrót, erőstúrót, sajtot, amit a piacon értékesítettek vagy a családban fogyasztottak el.

           A böjti ételek elkészítéséhez nélkülözhetetlen olajat napraforgóból vagy tökmagból nyerték. A sajtolást vagy a helybeli présben, vagy a szomszédos falvakban oldották meg. A család zsírszükségletét a rendszerint karácsonyra levágott sertés zsírja fedezte.

           A jelentős családi ünnepeken, valamint a jeles napokon falvanként olykor különböző, de mindenképpen hagyományos étkezési szokások voltak jellemzőek. A lakodalmakban csigalevest, birkapörköltet, baromfisülteket, kalácsot, bort és süteményt szolgáltak fel a vendégeknek. A halotti tor étrendje szegényebb családoknál szalonnából, kenyérből és borból, módosabbaknál birkapaprikásból, esetleg töltött káposztából, kalácsból és pálinkából állt. Bizonyos jeles napokhoz is meghatározott étkezési szokások kapcsolódtak. Luca napja ünnepélyesebbé tétele érdekében az asszonyok pogácsát vagy pattogatott kukoricát készítettek. A karácsonyi ünnep hagyománykörében jelentős szerepe volt a karácsonyi étkezésnek. Battonyán szentestén a szépen megterített asztalra egy búzával teli tál mellé egy e célra készített kalácsot helyeztek. A kalács közepén lévő lyukba egy gyertyát helyeztek, amit az ünnepi vacsora előtt meggyújtottak. A vacsora böjti ételekből állt: szárazbableves, mákos guba, aszalt gyümölcs. A mákos gubából annyi darabot hagytak meg, ahány termő fa volt a gazda kertjében, s karácsony első napjának reggelén ezeket a termő fák tövéhez tették a következő mondóka kíséretében:

                       Noi vă hrănim pă voi           (Mi etetünk benneteket

                       Voi ne hrăniţi pe noi.     Ti etettek bennünket.)

Karácsony első napja dologtiltó nap volt. A főzés megengedett volt, de az ezzel járó előkészületi munkákat (tésztagyúrás, sütemények készítése, kopasztás stb.) már előző nap el kellett végezni. A karácsonyi ünnepi ebéd húslevesből, sült sertéshúsból vagy tyúkhúsból, kalácsból és süteményből állt.

           Nem szabad figyelmen kívül hagynunk az újévi táplálkozást sem, mert a hagyományos újévi ételek a termékenységvarázsláshoz is kapcsolódnak. Ha újév napja szerdára és péntekre – azaz böjti napra – esett, nem főztek húst, ellenkező esetben hús és krumpli volt a hagyományos étrend. Újévkor azonban soha nem sütöttek baromfit, csak sertéshúst, mert az szerencsét hoz, ugyanis a tyúk hátrakapar a disznó előre túr. Az újév hagyományos étele volt a külön erre az alkalomra készült tészta, melynek a battonyai románok különös jelentőséget tulajdonítottak. A családtagok reggeli mosdóvizébe egy pénzérmét tettek, majd ezt sütötték bele a tésztába (plăcintă cu bani). A tésztát a gazdasszony annyi szeletre vágta, ahány tagja volt a családnak, s akinek a pénzérmés szelet jutott arról azt tartották, hogy egész évben szerencsés lesz.

           A falusi közösségek szigorúan kezelték a böjti (karácsony böjtje és nagyböjt) étkezési szokásokat. A hal kivételével csak növényi eredetű táplálékkal éltek, és sütésre és főzésre is kizárólag olajat, szigorúbb böjt esetén csupán vizet használtak. A böjt hagyományos ételei közé tartozott a kukoricakása (pisat), a puliszka (mămăligă), a hal (hirinci) és az aszalt gyümölcs (ploaţă). Böjt idején a hús mellett a tejtermékek és a tojás fogyasztásától is tartózkodtak. A legszigorúbb böjti nap a nagypéntek volt. A közösség legtöbb tagja csak pattogatott kukoricát evett ezen a napon, de sokan tartottak teljes böjtöt is, ami azt jelentette, hogy egész nap nem vettek magukhoz sem ételt sem italt, csupán napnyugta után ettek valamilyen böjti ételt. A néphit szerint akkor a legízletesebb az aszalt gyümölcs, ha azt nagypénteken készítik. A hagyományos böjti ételek a következők voltak: rătişe, ploaţă, zamă părgălită, cocoşi, zamă dă porodici, dospite cu prai, pită cu uloi, aluat cu mac, gubă, coade dă laboş, lîngalău, mămăligă, cureti umplut cu pisat, dopuri, pască, moşocoarnă, cloape, crumpe cu boţ, pogace cu mujdei, păsula cu cureti, zamă dă prune, ţibere, etc. Természetesen nem mindegyiket ismerték és készítették minden román közösségben. A legjellegzetesebb böjti étel, amit leves vagy ital formájában minden román közösségben ismertek, de fogyaszthatták hagymaszárral és kaporral is, a korpacibere (chisăliţă) volt, amit Kétegyházán a következőképpen készítettek: egy 5–10 literes vászonfazékba néhány marék korpát tettek, s hozzá kevés kukoricalisztet kevertek. Ebbe néhány darab szénparazsat, egy marék sót és kevés, a kenyérdagasztáshoz használt „cumnău”-t tettek. Hogy az elegy érlelődjön, felforralt majd lehűtött vizet öntöttek rá, s mindezt alaposan összekeverték. Az edényt egy tiszta vászontörülközővel takarták le, majd egy kosárba helyezték. A kosárba szalmát, tetejére párnát tettek, hogy jól forrjon. 9 napi meleg helyen való érlelődés után fogyasztásra alkalmas volt.

           A húsvétot megelőző hosszú böjti időszak indokolja, hogy húsvétkor egész nap terítve van az asztal, s minden vendéget szívesen látnak. Hagyományos húsvéti ételek a tojás és a sonka, de bőven fogyasztanak húst, kolbászt és süteményeket is ezen a napon. Battonyán együtt főzték és fogyasztották a sonkát a kolbásszal, mert a néphit szerint ez megóvja őket a kígyómarástól.

 

Petrusán György [Változó Világ 29.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 29.

A magyarországi románok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019