VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Április 3.

Népi kultúra, legendák, hagyományok Dániában

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

Az emberi kultúra egyik legősibb formája, a zene Dániában nagyon hosszú múltra tekint vissza. Az ősi balladákban és Saxo Grammaticusnál is szó van a hárfáról és a lur nevű kürtről. Ennek legrégibb darabját, amely a bronzkorból származik, Koppenhága környékén, Hilleröd közelében találták meg 1797-ben. A lurokat mindig egyszerre legalább ketten fújták, agancsszerűen két, ellentétes irányba tartva a hangszert, amelyet bojtokkal és ornamentikával gazdagon díszített tartón vagy fogantyún hordtak. A hangszernek mély, sötét, nemes hangzása van, a maiak közül leginkább a trombonhoz hasonlítható. A lanttal, vagy hárfával kísért viking sagák váltak vélhetően azon legendák forrásaivá, amelyek közül néhányat a későbbiekben, Saxo nyomán ismertetünk. A népi zenére a kereszténység felvétele és a gregorián dallamok jelentős hatással voltak: a dalokban fel-feltűnik a latinos rímelés, és a francia hatás is észrevehető. A fő zenei forma a világi, tehát népi muzsikában továbbra is a ballada.

Ennek voltak történelmi, hősi, szerelmi, mágikus, sőt humoros változatai. A balladák rímelése túlnyomórészt monoton, ebben erősen hasonlít a középkor magyar költészetéhez (a „vala", mint sorvégi rím). Sajátos viszont, hogy e balladákra gyakran lejtettek táncot, félkörbe vagy egy vonalba állva („kaede",-azaz „lánc"). A tánccal egy történetet fejeztek ki, ezért idővel egységesített mozdulatok jellemezték. A 14. századtól egyre nehezebb elkülöníteni a mű- és a népzenét, mert az udvari balladák, amelyeket már a német minnesängerek költészete is befolyásolt, „beszivárogtak" a nép közé, s ezeket később népdalként jegyezték le. A „kaede" azonban a dán népitánc alapvető sajátosságaként megmaradt. A régi balladákat a 19. században, a romantika hatására dolgozták fel újra, de ezek a feldolgozások már nélkülözik az eredetiek sajátos báját.

A dán legendák közül elmeséljük a két legismertebbet. Olyanok ezek, mint a népmesék, s eredetileg talán azok is voltak, később kötődtek egy-egy valóban élt személyiséghez. Vagy éppen ellenkezőleg: valamely „nagy emberről" gyakran legendákat költött a nép. Az alábbi kettőnek azonban több „élete" is volt.

Nézzük elsőként Hamlet legendáját, amelynek alapján Shakespeare megírta remekművét. A főhős, Amlet nem Helsingörben, hanem a Jylland-félszigeten élt, ahol már nagyapja is a helyi méltóságok közé tartozott. Apja, Hardvendel oly nagy vitéz volt és oly sok hőstettet vitt véghez, hogy Rörik király a barátjává fogadta, sőt feleségül adta hozzá Gerut nevű leányát, így ő lett a király. Ezek a sikerek kiváltották Hardvendel fivére, Fenge irigységét, aki eltette láb alól testvérét és feleségül vette az özvegyet. Amlet, akárcsak Shakespeare-nél, őrültséget színlelt, nehogy apja sorsára jusson. Így például egy ízben fordítva ülte meg a lovat. Máskor vesszőből farigcsált kampókat magának, amire azt mondta: lándzsák azok, amelyekkel megbosszulja apját. Nagybátyja kísérőket adott mellé (nevüket nem ismerjük, de akár Rosencrantznak és Guildensternnek is hívhatták őket, mint Shakespeare-nél): figyeljék a beteg ifjút. S az valóban őrűltséget beszélt, de volt „benne rendszer": a két kísérő egy vihar által partra vetett hatalmas evezőre azt mondta: „lám, mekkora kés!", hogy ezzel is gúnyolják Amletet, mire ő azt felelte: „persze, s mekkora sonkát lehet vágni vele!" Ez már-már shakespeare-i válasz. Amlet felkereste anyját annak szobájában és kérdőre vonta tettéért. A király egy emberét hallgatózni küldte, az elrejtőzőtt a függöny mögött, az ifjú azonban leszúrta. Ez a figura, aki Shakespeare-nél Polonius, az eredeti legenda szerint közönséges udvaronc volt, aki azonban még hallókürtöt is igénybe vett a hallgatózáshoz. A holttestet Amlet középkori kegyetlenséggel tüntette el: feldarabolta és megetette a disznókkal, hogy nyoma se maradjon. Erről Shakespeare-nél csak halvány utalás van: Hamlet a Polonius hollétét firtató kérdésre olyasmit felel, hogy az öreg lakomán vesz részt, ahol nem ő eszik, hanem őt eszik meg („not where he eats but where he is eaten"). Hamlet azonban a férgekre gondol. Mikor másnap a király az ugyancsak gyanús Amletnél érdeklődött emberének hollétéről, azt a választ kapta, hogy felfalták a disznók. Ez persze igaz volt, ám mindenki azt hitte, hogy Amletből az őrület beszél. A főhős angliai utazásán ugyanaz történt, mint amit Shakespeare-től tudunk: maga helyett a kísérőket végeztette ki vendéglátójával. Az ezért járó fejpénzt maga vette fel. Mielőtt egy év elteltével, az udvar nagy csodálkozására hazatért, az aranyat megolvasztotta és egy üreges botban rejtette el. Ezt a botot mutatta fel válaszként arra a kérdésre, hogy hol vannak a kísérői, s a felelet, ha úgy vesszük, igaz is volt. Az ifjú épp egy vigasság közepén állított be, amelynek végeztével annak részeg álomba merült résztvevőit szőnyegekbe csavarta és összekötözte. Ezután felgyújtotta a kastélyt. Nagybátyját mély álomban lelte. Ezt kihasználva, kihúzta Fenge kardját a hüvelyéből és az ő fegyverét tette a helyére. Mikor fölébresztette a királyt, az hiába próbált kardot rántani, mert a fegyver beszorult a hüvelybe. Amlet ekkor önnön kardjával szúrta le nagybátyját. Másnap az egybegyűlt nép előtt nagyívű beszédet tartott, amelyben leírta szörnyű magányát, s a rá leselkedő veszedelmeket. A beszéd oly jóra sikerült, hogy a nép rögtön királlyá kiáltotta ki. Fortinbras feltételezése, hogy Hamletből „ha megéri, nagy király vált volna még", igaznak bizonyult. Amlet jó király volt, s végül csatában esett el Jylland földjén. Ott is temették el. Shakepeare nevét azonban a helsingöri várban őrzi emléktábla, a vár előtt Hamlet és -a Shakespeare által kitalált- Ofélia szobra áll.

A másik, ugyancsak új életre kelt legenda Kékfogú Harald idejében játszódik, s nem vet éppen jó fényt a királyra. Saxo Grammaticus szabadkozik is emiatt, idézett művének tizedik könyvében, mondván: „nem hallgathatom el a most következő történetet. " A Királyi Gárdában szolgált egy Toke nevű férfi, aki ügyességét tekintve messze kitűnt fegyvertársai közül főként az íjászatban volt jártas. Híre ment, hogy messziről elsőre lelövi a karó tetejére tűzött almát. A hír a király fülébe is eljutott. Kékfogú Harald megparancsolta Tokénak, hogy az almát egyetlen kisfiának fejéről lője le, s ha nem engedelmeskedik, vagy ha nem sikerül elsőre a lövés, akkor lefejezteti a gárdistát. Toke három nyílvesszőt vett magához. A kisfiú fejére tette az almát, s megkérte a gyereket maradjon mozdulatlanul, sőt háttal álljon neki, hogy a fegyver látványa se ijessze meg, A jelenetet leíró Saxo csodálattal adózik a fiúcska férfihoz méltó bátorságának, amellyel „megakadályozta, hogy apja szégyenben maradjon. " Toke első lövése sikerült. A király elismeréssel adózott ügyességének, de megkérdezte, miért kellett több nyílvessző, hiszen az első próbálkozás kudarca esetén több kísérletre nem lett volna mód. A gárdista így felelt: „a másodikkal rajtad álltam volna bosszút, mert te megérdemelted volna a büntetést gonoszságodért, én viszont nem. " A harmadik nyílvesszővel a saját életének vetett volna véget. A történetben persze Tell Vilmoséra ismerünk. Miután Kékfogú Harald (és Toke, ha igaz) előbb élt, mint a svájci, valószínű, hogy az északi mondakör volt az „átadó". A hős gárdista további sorsa sem teljesen ismeretlen. A király, aki az előzőekben leírtakat vereségként élte meg, ettől fogva újabb és újabb próbára tette Tokét, aki egyébként kiváló sielő hírében is járt: társai szerint úgy sielt, mint a finnek, ami nagy szó. Harald megparancsolta, hogy Toke síeljen le a Kullen nevű magaslatról, amely egyenesen a tengerben végződik. A gárdista, botjával ügyesen egyensúlyozva megtette ezt is, az ugrást a tengerben fejezvén be, ahol egy hajó a fedélzetére vette. A király ezután „feladta", s Tokét a trónörökös, a későbbi Svend Tveskjaeg szolgálatára rendelte, talán azért, mert ő maga nem volt túl boldog a látásától.

Ezek a legendák, a rossznyelvek szerint magában Dániában inkább kevésbé, mint többé ismertek, mert Saxót, úgymond, sokan emlegetik, de kevesen olvasták. Ha ez így nem is egészen igaz, tény, hogy néhány, a középkorból, vagy még korábbról, tehát a Saxo által „megénekelt" időkből származó „népszokás" jóval ismertebb, mint a fenti történetek. Ilyen például az iváshoz kapcsolódó szokás. Társaságban, ha elhangzik az „egészségére!", dánul "skaal!" felszólítás, a poharak (korsók) kiürítése előtt és után mindenki mindenkinek a szemébe néz. A szokás eredete a legelterjedtebb változat szerint az, hogy a vikingek koponyából ittak (maga a „skaal" egyébként kupát, serleget jelent), amelyet két kézzel kellett a szájhoz emelni. Ivás közben így nem volt szabad kezük, sőt a nyakuk is védtelen maradt. A váratlan támadást elkerülendő a szembe nézéssel ellenőrizték, fegyvert ránt-e a másik. Az ennél jóval kevésbé izgalmas változat szerint csak azért kell a cimbora szemébe nézni, hogy lássák: józan-e még.

Nem csupán dán, de általános észak-európai népszokás a Szent Iván éj (dánul:Sankt Hans aften) megünneplése, amelynek eredete kétségkívül a kereszténység előtti nyárünnep. Június 23-ának éjszakáján, tehát a nyári napéjegyenlőség idején a dánok – már aki ünnepel- egész éjjel ébren vannak. Este hét-nyolc óra tájban meggyújtják a máglyákat, amelyeken többnyire boszorkányt jelképező bábut is elégetnek. A tűzgyújtás ünnepélyes jellegét hangsúlyozandó, számos településen a polgármester mond ilyen alkalomból rövid beszédet. E beszédek rendszerint kitérnek a „dánság", a sajátos dán életforma egy-egy vonatkozására, s azon is elméláznak, mennyire változtat ezeken az uniós Európa, illetve a globalizáció. Ezt követően boldog nyarat kívánnak egymásnak, és a hagyományokhoz ragaszkodók hajnalig üldögélnek, énekelnek, esznek-isznak a tűz mellett – ha az időjárás engedi.

A húsvét hosszabb ünnep, mint a karácsony, hisz a nagyhéten csütörtökön kezdődik (e nap neve Skaertorsdag, vagyis nagyjából „csillogó csütörtök"), és nagypénteken át (amelyet Langfredagnak, azaz „hosszú pénteknek" hívnak) szombatot, vasárnapot, hétfőt (Paaskelördag, -söndag, -mandag) beleértve öt napig tart. Ennek ellenére a kiscsibén, a bárányon és a tojáson, mint jelképen kívül különleges szokások nem kötődnek hozzá (a locsolkodás ismeretlen). Annál inkább a karácsonyhoz. December elseje után már felélénkülnek a padlásokat megszállva tartó manók, a „julenissék", akik nagyon barátságosak, de csak akkor, ha kapnak a szentesti vacsorából, illetve annak fő fogásából a risengrödből (édes rizseskása). Az esti lakoma tartozéka még a bőrös sertés-, vagy malacsült, a flaeskesteg. De ne szaladjunk előre: advent idején szinte minden vállalat, intézmény kötelességének érzi, hogy „julefrokostot", karácsonyi ebédet, vagy „jule partyt", karácsonyi fogadást rendezzen, ahová meghívják ügyfeleiket. Minthogy a dán felfogás – így a karácsonyi is – meglehetősen szabados, az ilyen összejövetelek után állítólag sok a válóper, mert a házastársi hűség is kimenőt szokott kapni. A karácsonyi italok közül a leghíresebb a fűszeres forralt bor, a „glög", de a sörből is készül „julebrygg", azaz karácsonyi főzet, és a nemzeti italnak számító akvavit nevű röviditalnak is van minden évben más formájú karácsonyi palackozása. A karácsony estére visszatérve: annak fénypontja az, amikor a jelen lévők egymás kezét fogva körbetáncolják a feldíszített fát, amely alatt már ott vannak az ajándékok. A karácsonyi dalok zöme, történelmi okonál fogva német eredetű, így persze Magyarországon sem ismeretlen.

Az ajándékot természetesen illik megköszönni. De még sok más is. A „köszönöm"(tak) a dán nyelv leggyakoribb szava. Ha a szokásokról szólunk, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A „tak"-hoz számtalan, a jelentést változatossá tevő szót ragaszhatnak: lehet „mange tak", azaz „sok", „et stort tak", azaz „nagy", "tusind tak", vagyis ezer köszönet stb. A dán a „köszönöm-öt" is megköszöni. A „tak"-ra rendszerint automatikusan „selv tak" (én is köszönöm) a válasz. Következetesen betartott illemszabály, hogy a vendégség másnapján felhívják a vendéglátót és megköszönik „a tegnapit" („tak for sidst" – köszönet a legutóbbiért).

A dán népi kultúráról adott kép nem lenne teljes, ha nem említenénk meg egy olyan vonatkozását, amely nem népi eredetű ugyan, de egyfelől meghatározza, másfelől tükrözi a dán magatartást és gondolkodásmódot. „Jante törvényéről", a Jantelov-ról van szó.

Aksel Sandemose dán-norvég író „Ett flykting krysser sit spor" („A menekült, aki átlépi saját nyomát") című, norvégül 1933-ban írt és dánul 1938-ban megjelent regényének főhőse Jante, a család által elnyomott kisvárosi fiú. A vele szemben alkalmazott magatartást az úgynevezett Jante-törvényben foglalja össze tíz pontban, nem is tagadva, hogy ezzel a tízparancsolat mintáját követi. A törvény, amelynek legtöbbször az első pontját idézik, gyakran szolgál a dánok önirónikus jellemzésére, és a dán társadalomnak az egyénre gyakorolt nyomását, elvárását érzékelteti. A Jantelov tíz szabálya a következő (a kiemelések az eredeti változatból származnak):

1. Nehogy azt hidd, hogy vagy valaki.

2. Nehogy azt hidd, hogy egyenrangú vagy velünk.

3. Nehogy azt hidd, hogy okosabb vagy nálunk.

4. Nehogy azt képzeld, hogy jobb vagy nálunk.

5. Nehogy azt hidd, hogy többet tudsz nálunk.

6. Nehogy azt hidd, hogy több vagy nálunk.

7. Nehogy azt hidd, hogy érsz valamit.

8. Ne merészelj nevetni rajtunk.

9. Nehogy azt hidd, hogy bárki is töri magát érted.

10. Nehogy azt hidd, hogy te nekünk bármit is megtaníthatsz.

 

E fenti szabályok, a dán elemzők szerint voltaképpen a másik ember sikerével szembeni általános északi óvatosság konkrét megfogalmazásának tekinthetők. Gyökere egyfelől abban az ősi hagyományban, magatartásformában rejlik, amely szerint a szerencsét óvatossággal kell párosítani. Ha jól megy a sorunk, vagy sikerül valami, ennek puszta megmutatása is mások irigységét vonja maga után és bukáshoz vezet. A Jante-törvény másik gyökere a puritanizmus, amely a reformációt követő évszázadokban Dániában is elterjedt és az életmód részévé vált. Végezetül kétségtelenül benne van a „periférián lévő kis ország" szerepe is, amelyet Dániának a 19. század végétől meg kellett szoknia.

Más kérdés, hogy a Jante-törvény hogyan érvényesül a mai dán gyakorlatban. Egyfelől valóban része az egészséges öngúnynak, tehát sokat vesztett komolyságából. A „törvény" szelleme annyiban sem érvényesül, hogy a modern demokráciában természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy okosabb legyen a másiknál: a riporter vidáman letegezi a nála idősebb miniszterelnököt is, és akár fel is szólíthatja, hogy tartsa be az igazmondás szabályait (nem mindíg ilyen finomkodó). A miniszterelnöknek eszébe sem jut, hogy ezen megsértődjön. A „törvény" 9. pontjával ellentétben a mai dán társadalom egyik fő céljának tekinti az elesettek, az önhibájukon kívül, sőt többnyire az önhibájukból kedvezőtlen helyzetűek felkarolását.

Akkor hát hol van a Jantelov? Mindenütt. Dániában nem szokás „felvágni". Akinek vagyona van, az általában nem mutogatja, nem dicsekszik vele. Egyfelől azért nem, mert esze ágában sincs megvitatni a kérdést az adóhivatallal, másfelől pedig azért, mert a kivagyiságot, a magamutogatást itt egész egyszerűen kinevetik. A miniszterek némelyike drága autón jár, ám számolnia kell azzal, hogy így akár naponta gúny tárgyává lehet. Más miniszterek, bár van szolgálati autójuk, többnyire kerékpárral közlekednek. Ezért nem jár dícséret. Ez a természetes. Elvégre: „nehogy azt hidd, hogy vagy valaki!". A népszerűség Dániában nem a tekintéllyel azonos, hanem a szeretettel. A népszerű embereket szeretik, ám nem hajbókolnak előttük. A dánok által nagyon kedvelt uralkodó és családja kivételes esetektől (például több országban, távoli földrészen tett látogatás) eltekintve általában a menetrendszerű légijárattal utazik külföldre. A kormányfő úgyszintén. Az illő szerénység mindenkire vonatkozik. Így érvényesül ma Jante törvénye, s így része a mindennapoknak.

 

Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 34.

Dánia

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019