VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Április 18.

A török-kurd konfliktus

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Porba tiporva

15 év kegyetlen harc, 35 ezer halott, köztük katonák, gerillák, terroristák, ártatlan civil állampolgárok és még ártatlanabb külföldi turisták, 3 milliónál is több földönfutóvá vált ember, több 10 ezer politikai fogoly, egy 12 milliós kisebbség a legkisebb önkifejezési jog nélkül, tucatnyi megbélyegzett, rebellis megye, háromszázezres „válságkezelő” hadsereg, több mint 100 milliárd dollárnyi kár, egy bebörtönzött fővezér és egy változásokban hinni képtelen kormányzat - számokkal talán így jellemezhető az Európa határában több mint másfél évtizede tomboló erőszak.
A számok mögött azonban emberek állnak, egy nemzeti és területi egységét makacsul védő, büszke nemzet, illetve egy még saját nyelvének oktatásától is eltiltott nép: a törökök és a kurdok.
 

Törökország kettéosztott társadalma

Bár Törökország lakosságának 99 százaléka muzulmán, társadalmát erős kettéosztottság jellemzi. Az ország fejlettebb, nyugati részén, illetve a városokban élő népesség erős nyugat-orientáltsággal jellemezhető. Életükbe a nyugati életmód szinte minden eleme beépült, ezek további terjedését modern kereskedelmi televízió-csatornák segítik. Az erre járó nyugat-európai turista szinte minden megkaphat, ha van pénze. A nagyvárosok peremkerületeiben, vidéken, s főleg a kurdok által lakott, elmaradottabb délkeleti területeken, Anatóliában azonban már sokkal kedvezőtlenebb kép tárul elénk. Az itt élőknek semmi nem jut abból a jólétből, amit városi társaik élveznek.

Szinte nincs is az életnek olyan területe, melyben a Délkelet-Anatóliában élők ne lennének hátrányban. Legyen szó akár foglalkoztatottságról, oktatásról vagy éppen egészségügyről, az itt élő népesség fényévekre van az isztambuli állapotoktól. Ezekről a területekről folyamatos az elvándorlás: az elkeseredett lakosság a nagyvárosokban próbál munkához, fedélhez jutni, többnyire eredménytelenül, csak újabb szociális problémákat szítva. Sokan kényszerülnek országuk elhagyására: volt időszak, amikor a Földközi-tenger és az olasz ideiglenes befogadó bázisok csak úgy hemzsegtek a kurd menekültektől. Mára a helyzet valamelyest javult, az elvándorlás már nem olyan mértékű, mint a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, Európában azonban már így is majdnem egymillió kurd él.
 

Nemzeti egység mindenekfelett - adalékok a török nép történetéhez

A törökök a közép-ázsiai türk népek leszármazottai, akik először a VIII. század környékén jelentek meg Kis-Ázsiában, majd a IX-X. században fokozatosan áttértek a muzulmán hitre. A törökök felemelkedése Osman, kayi törzsvezér nevéhez fűződik, aki az egykori szeldzsuk uralom helyén saját birodalmat hozott létre, és megkezdte országa határainak kiszélesítését Bizánc és az anatóliai hercegségek rovására. Hódításait követői folytatták: hamarosan török kézre került Trákia, Szerbia, Bulgária, Makedónia és Thesszália. A háborúzáson alapuló, sajátos török feudális viszony lehetővé tette azonban azt is, hogy a török seregek ne álljanak meg a Balkánon, hanem tovább nyomulva azon túli területeket is uralmuk alá vonjanak. Az oszmán birodalom legnagyobb kiterjedését I. Szulejmán uralkodása alatt érte el, ebben az időszakban estek áldozatul a török hódításoknak Magyarország középső területei.

Szulejmán halála után a török birodalom meggyengült. A belső ellentétek kikezdték az addig sérthetetlen szultán hatalmát és a hódítások motorjának számító szpáhi-birtokrendszer is összeomlott. A török csapatok lassan kiszorultak Közép-Európából, majd a Balkán északi részéről is. Legfélelmetesebb ellenfelük ebben az időben az az intenzíven terjeszkedő cári Oroszország lett, mely az iszlám elnyomása alatt élő „ortodox testvérek” felszabadítását - azaz befolyási övezetének kiszélesítését - tűzte ki céljául. A nyugat-európai hatalmak számára az eddigi ádáz ellenségnek számító Oszmán Birodalom fenntartása hirtelen stratégiai fontosságúvá vált. Az orosz térnyerést visszaszorítandó, Franciaország és Nagy Britannia jelentős kölcsönöket nyújtott „Európa beteg emberének”. E kölcsönök azonban inkább ártottak, mint segítettek, a hitelnyújtó nagyhatalmak ugyanis egyre nagyobb beleszólást követeltek az ország gazdasági életébe. A félgyarmati helyzet felé sodródó Törökország az első világháború előestéjén, a Balkán-háborúkban elvesztette szinte összes balkáni és afrikai tartományát. Az ország talpra állásához hosszabb békeidőszakra lett volna szükség, a körülmények azonban nem kedveztek az egykori világbirodalomnak.

1914-ben kirobbant az első világháború, melyben a törökök nyíltan a központi hatalmak mellé álltak. A sorozatos, oroszoktól, franciáktól és angoloktól elszenvedett vereségek hatására a szultán véget vetett a kormányzó katonai diktatúrának. Az 1918. október 30-án aláírt fegyverszünet az Oszmán Birodalom végét jelentette. Az országot hamarosan szövetséges csapatok szállták meg, s Európa egy valaha óriási birodalom megszűnésének lehetett tanúja.

Az I. világháború után, az idegen csapatok török földre lépésekor úgy tűnt, nem állítható meg Törökország végleges feldarabolódása. Kemal Atatürk török vezetőnek azonban, aki a török egységet nem vallási, hanem nemzeti alapokra fektette, sikerült megállítania ezt a folyamatot. Az iszlám helyébe lépő török nemzeti öntudat erőszakos kialakítása megmentette az országot.

Emberi jogok Törökországban - a problémák eredete

Nem csoda hát, ha Törökországban a mai napig úgy vélik, csak a nacionalizmus, a nemzetiségiek beolvasztása tarthatja össze az országot. Attól félnek, hogy abban a pillanatban, ha a soknemzetiségű ország valamelyik népcsoportjának több szabadságot nyújtanak, mint a másiknak, például autonómiát a kurdoknak, a többiek is hasonló követelésekkel lépnek fel. Ez pedig szerintük az egységes Törökország végét jelentené. Éppen ezért tiltott az országban minden olyan tevékenység, mely a nemzeti öntudatot aláássa, megbontja vagy akár csak gyengíti. Az e kérdésben hozott rendelkezések így gyakran ellentétesek a nemzetközileg elfogadott jogokkal.

Törökország magatartásában az európai integrációba való jelentkezés komoly fordulatot hozott. 1987-ben - azaz a törökök második felvételi kérelmét követően - az ország elismerte az Emberi Jogok Európai Egyezményének korábban megtagadott 25. cikkelyét, azaz az egyéni panasz lehetőségét emberi jogok esetén. A világ örült, ám Ankara mindjárt ki is nyilvánította fenntartásait: nem fogadta el az Emberi Jogok Európai Bizottságának kötelező joghatóságát, és a 25. cikkelyt illetően élt a „rationae materie” és a „rationae loci” fenntartással. Az első értelmében a Bizottság a demokrácia fogalmát csak a török alkotmány szerint értelmezhette, és kizárta a Bizottság illetékességét néhány katonai kérdésben, míg a másik fenntartás beiktatása Törökország ciprusi jelenléte ellen nyújtott „védelmet”. E kibúvókkal Ankara éppen a problémás, megoldandó kérdések alól vonta ki magát, így igazi áttörésnek az emberi jogok tekintetében nem ez, hanem az 1990-es kinyilatkoztatás számított, amikor is Törökország visszavonta 1987-es fenntartásait.

Törökország EU-hoz való közeledése során egy különös csapdába került. Bár az iszlám politikából való kiszorítását célzó intézkedései javították az ország nyugat-európai elbírálását, e célok megvalósításának eszközei többnyire ellentétesek voltak az emberi jogokkal. A Török Köztársaság történetének első iszlámista kormányának bukása után valóságos iszlámellenes hadjárat indult az országban. Megtisztították a hadsereget az iszlámista tisztektől, új, egyházmentes oktatási törvényt fogadtak el, betiltották a Refah pártot, vezetőjét, Erbakant pedig hosszú időre eltiltották a politikai élettől. Az az érdekes helyzet állt tehát elő, hogy bár az Európai Uniónak nem volt érdeke egy lehetséges jövőbeli tagországban az iszlám előretörése, a demokrácia védelmezőjeként azonban fel kellett lépnie a törökországi fejleményekkel szemben.

Még az iszlám ellenzékkel szemben alkalmazott eszközöknél is durvábbak azonban azok az intézkedések, melyeket a török kormány országának 12 milliós kisebbsége, a kurdok ellen alkalmazott (alkalmaz?). A ‘80-as évek közepétől kezdődően az ország délkeleti részén harcoló szeparatista kurd csapatok ellen a török hadsereg szabályos tizedelő hadjáratot indított rendteremtés címen.
 

Hontalanul - Tudnivalók a kurdokról

A kurd nép a világ egyik legnagyobb anyaország nélküli kisebbsége, számukat illetően igencsak eltérő adatok láttak napvilágot: léteznek olyan becslések, melyek 13 millió, de vannak olyanok is, melyek 30 millió kurdról beszélnek (a források többsége a második adathoz közeli számot említ). A kurdok Törökország, Irak, Irán, Szíria, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia területén élnek, nagyobb részük földműveléssel, kisebb részük nomád pásztorkodással foglalkozik.

A kurdok muzulmán vallásúak, az indoeurópai nyelvcsalád iráni ágához tartozó kurd nyelvet beszélik. Pár évnél tovább fennálló államuk a történelem folyamán soha nem volt, bár erre ígéretet többször is kaptak. A középkorban és az újkorban az Oszmán Birodalomnak behódolt kisebb államok irányítása alatt éltek. A XX. században indult meg az a kurd függetlenségi mozgalom, mely céljaként egy saját nemzeti állam létrehozását tűzte ki. Ehhez alapot szolgáltatott az 1920-as - a Török Birodalom egykori területeit felosztó - sévres-i békeszerződés is, mely önálló államot ígért a kurdoknak. Ebből aztán nem lett semmi, az 1923-as lausanne-i szerződésben ugyanis mindent visszavontak. 1945 és ‘46 között a Kurd Demokratikus Autonóm Köztársaság komoly esély volt egy saját ország létrehozatalára, ám ezt a demokratikus mozgalmat az iráni hatalom gyorsan vérbe fojtotta. 1975-ben Irak biztosított a kurdok számára autonómiát, de ennek megvalósulását az iraki kormány és a kurd csapatok között továbbra is tartó fegyveres összetűzések megakadályozták. Az Öböl-háborúban elszenvedett vereség után Szaddam Husszein a kurdok lerohanásával próbálta meg tekintélyét helyreállítani. Ennek eredményeként több mint 2 millió kurd menekült Törökország délkeleti, hegyvidékes vidékére, Szaddám Husszeint pedig a ENSZ egyszerűen kitiltotta saját országának északi területeiről.

A törökországi kurdok, mintegy 12 millió ember az ország délkeleti részében, a minden tekintetben elmaradott Anatóliában élnek. A nemzeti egységre törekvő Törökország sokáig igen sikeresen „altatta” kurdjait, hivatalosan a kurd elnevezést nem is használták, egyszerűen csak „hegyi töröknek” nevezték őket. Karizmatikus vezetőjük, Abdullah Öcalan színrelépésével azonban változott a helyzet, és a hirtelen feltámadó kurd nemzettudat több ezer, mindenre elszánt ellenséget szült Törökországnak.
 

Abdullah „Apo” Öcalan: terrorista vagy szabadságharcos?

Minden attól függ, honnan nézzük. A török hatóságok és a 15 éves kurd-török háború alatt meggyilkolt emberek hozzátartozói nyilvánvalóan az első jelzővel illetik a nemrég 50. életévét betöltött PKK vezetőt, míg a világ legnagyobb saját állam nélküli népe, a kurd minden bizonnyal hányatott történelmének egyik legnagyobb hősét látja Öcalanban. De ki is valójában Adullah Öcalan?

Abdullah Öcalan 1949-ben született, egy szegény dél-anatóliai faluban, nem messze a szíriai határtól. Öcalan szülei egyszerű parasztemberek voltak, akiknek 6 gyermekük nevelése közben egészen biztosan nem volt idejük arról álmodozni, hogy egyszer az ő fiúkról beszél majd az egész világ. A kis Öcalan, bár már gyermekkorában igen büszke volt kurd származására, népének nyelvét csupán később, nagy fáradsággal sajátította el. A kommunista és nacionalista eszmék iránt egyaránt fogékony ankarai egyetemistát 1972-ben „kurdpárti tevékenység” vádjával 7 hónapos börtönbüntetésre ítélték. Abdullah politológiai tanulmányait nem fejezte be, helyette egyre inkább a kurd függetlenségi mozgalmak felé fordult.


1978-ban megalakította a Kurd Munkáspártot, a PKK-t, melynek fő célkitűzése a kurd nép kulturális és emberi jogainak javítása, illetve a kurdlakta területek szuverenitásának kiharcolása volt. Néhány évnyi szíriai „felkészülés” után, 1984-ben a PKK megindította máig is tartó kegyetlen harcát Kurdisztán függetlenségéért. A karizmatikus vezető személyesen soha nem vett részt az általa elindított harcban, az ő feladata a kurd „szabadságharcosok” ideológiai és fizikai felkészítése, illetve a csapatok és az akciók irányítása volt. S bár Öcalan szervezetét ezekben az időkben sokan szélsőbaloldali gerillacsoportként tartották számon, az ideológiai beállítottság egyáltalán nem volt kizáró tényező a PKK-harcosok toborzásakor. Akik egyébként elképesztő körülmények között éltek: hófedte hegyekben, hideg barlangokban bujkálva töltötték idejük nagy részét (már amikor nem akcióban voltak), s rizsen és vízen kívül nem nagyon volt más táplálékuk. Óvakodniuk kellett az „őrszemektől” is, a helyi kurdok Ankara által összetoborzott, kényszerűen „törökbarát” egységeitől. A kurd egységek támadásai nem mindig, és nem egyértelműen a török katonaság ellen irányultak: nagyon sok ártatlan civil (tanító, utcai sétáló, turista) is áldozatul esett merényleteiknek.

A ‘90-es évek elején Öcalan - hogy valahogy végre felhívja a világ figyelmét a kurd nép problémáira - úgy döntött, szervezetének harcát Európa szívébe exportálja. Németországra esett a választása, persze nem véletlenül, ebben az országban él ugyanis a legtöbb kurd menekült, egyes számítások szerint mintegy fél millió. Az elszaporodó erőszakos akciókat és demonstrációkat követően a pártot 1993-ban Németországban is betiltották. Szintén a figyelemfelkeltést szolgálták a szervezet Törökországban nyaraló nyugati turisták elleni támadásai, melyek - a világkampány mellett, és a merénylők nem kis örömére - jelentős károkat okoztak a török idegenforgalomnak is.
 

Öcalan Odüsszeiája - nincs kiút

 A „hadműveleteit” leginkább Damaszkuszból irányító Öcalant 1998 őszén aztán elhagyta a szerencséje. Pártfogója, Hafisz el Asszád, szír elnök ugyanis kis híján bajba sodródott miatta: Ankara megelégelte a szír-kurd együttműködést, és háborúval fenyegette meg déli szomszédját. S mivel Asszádnak semmi kedve nem volt háborúba keveredni Törökországgal, egyszerűen kiadta Öcalan útját. S ekkor elkezdődött a PKK vezető csaknem három hónapig tartó kálváriája, melynek során megfordult Oroszországban, Olaszországban, Görögországban, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban, Kelet-Németországban és végül Kenyában is, az ottani görög nagykövetségen, ahonnan aztán - a török titkosszolgálat embereinek közreműködésével - egyenesen Törökország legbiztonságosabb börtönébe vezetett az útja.

A menekülő Öcalan azonban már nem az volt, akit a világ a terrorcselekményeiről tudósító jelentésekből megismert. A kurd vezető római tartózkodása során ugyanis már egyértelműen a kurd-kérdés békés rendezése mellett emelt szót, sőt, elképzeléseit egy hétpontos tervezetben el is juttatta a sajtóhoz. Programjában többek közt ígéretet tett az erőszakos cselekmények befejezésére, lemondott a független kurd állam létrehozásáról, és csupán egy Törökország területi szuverenitását nem sértő autonómiát kért népe számára. Meglehet, Öcalan ekkor már több éve próbálkozott a politikai rendezés beindításával (előzőleg három önkéntes fegyverszünetet is elrendelt harcosai körében), túlzott kompromisszumkézsége azért minden bizonnyal kiadatási ügyével is összefüggött. „Apo” ugyanis megpróbált politikai menedékjogot kicsikarni Rómától, hogy ezzel legitimitást adjon magának és terveinek, és volt is, aki egy-az-egyben „befalta” Öcalan szavait; mint például a kommunista PdCI képviselői, akik hajlandóak lettek volna azonnal befogadni Törökország elsőszámú közellenségét. Öcalan azonban nem maradhatott Olaszországban, s nem kérte őt ki Bonn sem (Törökország kérte, ők azonban nem kapták, el is maradt Isztambulban a Galatasaray - Juventus mérkőzés!), úgyhogy Öcalan oda mehetett, ahová akart, illetve ahová tudott.

Az olaszországi kiutasítást újabb európai „körutazás” követte, eredménytelenül. S amikor már úgy tűnt, görög közbenjárásra Öcalant Hollandiában mégis befogadják, jött a török titkosszolgálat, és máig tisztázatlan körülmények között Kenyában (!) végett vetett az elsőszámú közellenség bolyongásának. Hogy az Öcalannak szállást adó görögök ludasak voltak-e a PKK vezető elfogásában, nem tudni, mindenesetre az esetet követően - két minisztertársával és a titkosszolgálat vezetőjével együtt - távozni kényszerült a görög külügyminiszter, Teodorosz Pangalosz is.
 

Az Öcalan-per: színjáték vagy lépés a valódi demokrácia felé?

 Öcalan bíróság elé állítását az Európa-szerte tomboló kurd erőszakhullám sem tudta megakadályozni. A bosszúhadjárat során a legrosszabbul - érthetően - a görög és kenyai nagykövetségek jártak, de kijutott a „jóból” a török, az izraeli, az amerikai, az olasz és az ENSZ-képviseleteknek is. A legtöbb és a legnagyobb felvonulás egyaránt Németországban volt, a több tucat demonstráció közül a hétezres bonni magasan kiemelkedett.
 A Törökországban az évszázad perének kikiáltott Öcalan-ügy óriási érdeklődés és igen szigorú biztonsági előírások mellett 1999. május 31-én kezdődött. A felfokozott nemzetközi érdeklődéshez az ügy súlyosságán kívül maga a török kormány is hozzájárult: Öcalanról ugyanis a hónapokig tartó kihallgatások alatt egyetlen fényképet, filmrészletet, hangszalagot sem engedtek kiszivárogtatni. A márvány-tengeri börtönszigettel szembeni Mudanya-ban a világ több mint 600 tudósítója reménykedett abban, hogy bekerül abba a nyolc fős újságírócsoportba, akik személyesen is részt vehetnek a peren. A kiválasztottak számára aztán igen kemény napok következtek: az emberpróbáló ellenőrzéseken, biztonsági intézkedéseken túl még azt sem engedték meg nekik, hogy legalább a per alatt a szigeten maradjanak, naponta ingáztak Mudanya és Imrali börtöne között. Az eseményről csak az Anadoglu török állami hírügynökség és a TRT tévécsatorna tudósíthatott, igaz ők is csak időeltolódással.

A tévé elé ülő törököknek nem kellett csalódniuk: már a tárgyalás első napján láthatóvá vált ugyanis, hogy a per - legalábbis látványosságaiban - őértük, az ő ízlésük szerint lesz megtartva. Öcalan első beszédében, igaz egy kissé leverten, de elismerte, fogva tartása során a török hatóságok nem bántották, nem kínozták, sőt, mindvégig igen korrektül viselkedtek vele. S ezzel még nem ért véget a PKK vezető „meglepő” vallomása: ahelyett, hogy - mint régen csinálta - merényletekre szólította volna fel híveit, a béke és a két nép közti barátság érdekében elkötelezte magát a török állam mellett, és nyilvánosan is bocsánatot kért az általa elkövetett merényletekért. Az ügyvédei által benyújtott halasztási kérelemre pedig szinte nem is akart reagálni, aztán nagy nehezen mégis kinyögte: őt nem érdekli a bíróság összetétele, felőle aztán katonai ügyészek is dönthetnek
sorsáról.

S ez még mindig mind semmi ahhoz képest, ami ezután következett. Öcalan - ahelyett, hogy politikai úton próbálta volna magát védeni - újra csak megalázkodott a török állam képviselői előtt, s egyre másra ajánlotta fel a konfliktus elsimításában való közreműködését. „Törökország demokratikus ország, ahol vélemény- és politikai szabadság van. Miért kellene nekem olyat követelnem, ami már megvan? Az egyedüli probléma a nyelv és a kulturális identitás.” - mondta a nemzetközi közvélemény legnagyobb megrökönyödésére, majd tovább folytatta: „A szeparatizmus, a nyomásgyakorlás és a forradalom nem tudja a problémánkat megoldani”. Arra kérdésre, hogy képesnek érzi-e magát arra, hogy lehozza a hegyekből katonáit, Öcalan igennel válaszolt, és hozzátette: „Adjatok nekem és a PKK-nak még egy lehetőséget!”. Ígéretéért - hogy mindezt 3 hónapon belül teljesíti - cserébe a PKK politikai pártként való elismerését, és a pártjával való konzultációs lehetőséget kérte.

„Amnesztiát akarok, és még egy esélyt. Nem vagyok már az, aki a harcok idején voltam. Követőim minden bizonnyal árulónak fognak emiatt tartani, mások meg majd azt mondják, csak a bőrét menti, én azonban nem hagyom magam általuk visszatartani. Hajlandó vagyok minden erőmmel a demokratikus köztársaságért munkálkodni.” - hangzott Öcalan vallomása. A PKK azonban nem vette árulásnak vezetőjének szavait, és már a nyilatkozatot követő első napokban hajlandónak mutatkozott Öcalan utasításait követni.

Nem kis titkokat tárt fel Öcalan a tárgyalás során akkor, amikor kertelés nélkül megnevezte a PKK külső kapcsolatait, azokat az országokat, akik segítették a Kurd Munkáspártot a törökök elleni harcban, név szerint Görögországot, Szíriát, Jugoszláviát, Iránt, Irakot és Örményországot. De a vádlott még ennél is tovább ment, szervezetének fegyverszállítóit és belső (törökországi) támogatóit, szimpatizánsait is kiadta a török hatóságoknak.

A beismerő vallomást követően cseppet sem volt kétséges, milyen büntetés vár Öcalanra. Az államügyész - a büntetőtörvénykönyv 125. paragrafusára hivatkozva - „az állam egysége ellen elkövetett támadás” miatt halálbüntetést kért a kurd vezetőre, amit a bíróság el is fogadott. A kérdés csupán az volt, vajon végre is hajtják azt, vagy - engedve a nemzetközi nyomásnak és a józan észnek - életfogytig tartó halálbüntetésre módosítják. Mert bár Törökországban még mindig érvényben van a halálbüntetés, a halálos ítéleteket 1984 óta nem hajtják végre.

A kérdés igen kényelmetlen helyzetbe hozta a török kormányt: saját országának közvéleménye - leszámítva persze a kurdokat - egyértelműen kivégzés párti volt, ám az Európai Unió felé igyekvő Ankarának más szempontokat is figyelembe kellett vennie. S láss csodát, a nagy taktikus Törökország ezt a dilemmát is megoldotta: 1999 októberében - nyilvánvalóan a belső ösztönzésnek engedve - előbb jóváhagyta az Öcalanra kiszabott halálbüntetést, 2000 januárjában azonban életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta azt. Így sem a törökök, sem az Unió nem szólhatta meg a már december óta hivatalosan is tagjelölt Ankarát.

Lesz-e béke?

Ez most a török-kurd konfliktus legfőbb kérdése. A labda pillanatnyilag a török kormány térfelén van, most nekik kell lépniük a helyzet megoldása érdekében. Ankara azonban - bár az első gesztusértékű lépések már megtörténtek - továbbra sem hajlandó tárgyalni az általa terroristáknak titulált PKK képviselőivel, sőt, az év elején még Öcalan és a PKK szabadon lévő vezetői közötti kommunikációt is megtiltotta. A PKK ennek ellenére tovább keresi a békés rendezés lehetőségeit, és nem hagy fel azzal a szándékával sem, hogy pártját hivatalosan is elismerjék.

Amikor Abdullah Öcalan 1999 augusztusi beszédében felszólította a Kurd Munkáspártot, vonuljon vissza a török területekről, a párt még szabadon lévő képviselői (kivéve a keményvonalasokat) nem haboztak teljesíteni a vezér követeléseit. 2000 februárjában a Kurd Munkáspárt hivatalosan is bejelentette, hogy felhagy a 15 éve tartó harccal. A PKK az általa egyoldalúan meghirdetett tűzszünet óta jelentős változáson ment keresztül: a szervezet elhagyta nevéből a kurdisztáni jelzőt, felhagyott a kommunista ideológiákkal, sőt, még a sarlót és a kalapácsot is eltüntette a címeréből. Ami azonban még ennél is fontosabb, beszüntették merényleteiket is a török lakosság és hadsereg ellen, és úgy tűnik, most már valóban nincs más céljuk, mint a kulturális szabadság kivívása, ahogy mondják, politikai eszközökkel.

A PKK keményvonalasai azonban nem hajlandók feladni a harcot, s merényleteikkel tovább borzolják a török és békepárti kurdok idegeit. Egy márciusban végrehajtott támadásukat követően a török kormány nem kevesebb mint 50 ezer katonát vont össze az Iraki határnál, azzal a szándékkal, hogy végleg leszámoljon a szeptemberi tűzszünet óta Észak-Irakba visszahúzódó PKK-val. A hadsereg azonban - köszönhetően egy újbóli európai figyelmeztetésnek- az utolsó pillanatban mégis visszakozott, és kivonta csapatait a régióból. Mindenestre fenntartották maguknak a háború jogát egészen addig, amíg - mint a hadsereg vezetői mondják - az utolsó PKK-harcost is el nem tüntetik a föld színéről.

A török-kurd kérdés tehát még korántsem megoldott, minden azon múlik, hogy az Európa felé igyekvő Törökország tud-e a fejlett európai demokráciákra jellemző toleranciát felmutatni, illetve hogy a békére áhítozó kurdok mozgalmai egységben tudnak-e maradni a politikai rendezés terve mellett.


A válság kronológiája

1920. A sévres-i békeszerződésben a kurdoknak önálló államot ígérnek.

1923. Lausanne-i szerződés: a kurdok mégsem kapnak saját államot. Kemal Atatürk megalapítja a világi török államot.

1925. Vérbefojtott kurd felkelés. A vezetőket kivégzik.

1972. Abdullah Öcalant törökellenes szervezkedésért börtönbe zárják.

1978. Öcalan megalakítja baloldali gerillaszervezetét, a PKK-t (Kurd Munkáspárt).

1980. Öcalan kiképzőtábort létesít harcosai számára Szíriában. Törökország kurdok által lakott megyéiben rendkívüli állapotokat vezetnek be.

1984. Megkezdődik a Kurd Munkáspárt függetlenségi harca.

1991. Terrorizmus-ellenes törvény Törökországban.

1992. Iraki kurdok Észak-Irakban kikiáltják a Kurdisztáni Köztársaságot.

1995. március. A török hadsereg 35 ezer katonája bevonul Észak-Irakba. A cél: kurd terroristák likvidálása.

1995. május. A török hadsereg visszavonul az iraki területekről. Sikertelenség.

1995. június. Megkezdi működését a világ első kurd tévécsatornája. A Med TV nevet viselő csatorna adásait Brüsszelből sugározza.

1996. A török kormány elutasítja a PKK fegyverszüneti indítványát, és nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni az általa csak terroristacsoportnak nevezett PKK-val.

1998. augusztus. A török kormány elutasítja a PKK harmadik egyoldalú fegyverszüneti ajánlatát is.

1998. szeptember 9. Öcalannak el kell hagynia Szíriát.

1998. november 12. Öcalan Moszkvából Rómába repül, ahol vízumot kér, de nem kap. Olaszország nem hajlandó őt kiadni Törökországnak. Bonn megkaphatná Öcalant, ők azonban nem kérik őt.

1999. január 16. Olaszország kiutasítja Öcalant. A PKK vezető menekülése tovább folytatódik.

1999. február 16. Öcalan Kenyába repül, és ott a görög nagykövetségen kap menedéket. A török titkosszolgálat elkapja őt, és Törökországba szállítja. Megmozdulások Európa-szerte.

1999. április. Újabb török akció az ország határain kívül.

1999. május 31. Megkezdődik Öcalan pere.

1999. június. Öcalan elismeri felelősségét a 15 éves harc alatt elkövetett bűneiért, amiért aztán e hónap 29. napján halálra ítélik őt. Kurd erőszakhullám szerte Európában.

1999. augusztus. Öcalan felhívása a PKK tagjaihoz. A vezető visszavonulásra szólítja fel híveit.

1999. november. A török bíróság jóváhagyja a PKK vezető halálos ítéletét. Újabb demonstrációk világszerte. Öcalan ügyvédjei az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

2000. január. A török kormány felfüggeszti Öcalan halálos ítéletét, legalábbis addig, amíg az Emberi Jogok Európai Bírósága meg nem hozzá ítéletét.

2000. február. A PKK iraki kongresszusa. Leteszik a fegyvert. Cél: politikai mozgalommá alakulni.

2000. április. A török hadsereg újra benyomul Irak északi területére.

 

Marinov Iván [Konfliktus/Index]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 58.

Az államhatárok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019