VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Május 6.

Olaszország története az egyesüléstől napjainkig

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A 18. század vége felé Észak-Itáliában újra gazdasági fellendülés kezdődött, miközben elterjedtek a felvilágosodás eszméi. A napóleoni háborúkban a franciák meghódították csaknem az egész országot, s még inkább elhintették a francia polgári forradalom gondolatait. Az „európai rendet” helyreállító bécsi kongresszus (1815) után ezeknek az eszméknek a talaján erőteljes nemzeti mozgalom bontott szárnyat az itáliai idegen uralom ellen, elindult a nemzeti egységért és felemelkedésért küzdő áramlat az „újjászületés” – risorgimento – jelszavával. Nemzeti felkelések törtek ki az osztrákok ellen, de sorra leverték őket. A radikális köztársasági eszméket Giuseppe Mazzini (1806–1872) képviselte, az alkotmányos monarchiát Camillo Benso, Cavour grófja (1810–1861) Il Risorgimento című lapjában. Mazzini 1830-ban kénytelen volt Franciaországba menekülni, ahol megalakította az Ifjú Itáliát, a carbonarik (szénégetők) mozgalmát, amely a Risorgimento élére állt. Célja az egységes, független Olaszország megteremtése. 1848 az egész országra kiterjedő polgári demokratikus forradalom éve. Mazzini 1849. március 5-én Rómában egy triumvirátus tagjaként a kikiáltott Római Köztársaság élére állt. (A pápa elmenekült a forradalom elől.) A köztársaság több jelentős polgári reformot valósított meg, ám a franciák támogatásával IX. Pius pápa hamarosan visszatért Rómába, és Mazzini ismét emigrációba kényszerült. Cavour ezzel szemben a „fölülről történő” egyesítés híve volt: az olasz nemzeti egységet a piemonti szárd királyságra támaszkodva kell kiharcolni, alkotmányos monarchia keretében, hirdette. Cavour gróf – piemonti parlamenti képviselő, majd több ízben miniszter, később miniszterelnök – diplomáciai eszközökkel vette fel a harcot a Habsburgokkal: 1859-ben sikerült francia-osztrák háborút kirobbantania abban a reményben, hogy Olaszország – francia segédlettel – felszabadul. A magentai, majd solferinói ütközetben a franciák és az olaszok győztek (1859 június), utána azonban III. Napóleon meggondolta magát, és gyorsan aláírta a villafrancai fegyverszünetet. A gazdag Lombardia a piemonti királysághoz került ennek révén, de a további hadjárat elmaradt. Cavour le is mondott, ám 1860-ban visszakerült a kormányfői posztra, miután Giuseppe Garibaldi ezer vörösingesével partra szállt Szicíliában (Marsalánál), és népfelkeléstől támogatva megdöntötte a Bourbonok uralmát. Garibaldi révén Dél- és Közép-Itália csatlakozott II. Viktor Emánuel 1861-ben megalakuló Olasz Királyságához. Az egységes Olaszország megteremtése Velence csatlakozásával (1866), majd Róma, a pápai állam elfoglalásával 1870-ben fejeződött be.

 

A királyság, a liberális Olaszország

 

Az új egyesült olasz államot súlyos örökségek terhelték: az ipari fejlődés lassan haladt az energia- és nyersanyagszegénység miatt, a Dél feudális és elmaradott volt, a politika csak szűk kiváltságos réteg kezében összpontosult. Milliók vándoroltak ki a nyomor elől Amerikába, Észak-Európába, erősödött a szocialista töltésű munkásmozgalom. A kormányzat a problémák levezetésére gyarmati háborúkat indított Afrikában, meg akarta szerezni Szomáliát, Eritreát és Etiópiát, de 1996-ban Aduánál az olasz hadsereg vereséget szenvedett. A szociális elégedetlenség 1900-ban I. Umberto király anarchisták által történt meggyilkolásához vezetett. A századforduló után a liberális Giovanni Giolitti miniszterelnöksége idején azonban javult a helyzet, gyors gazdasági fellendülés indult. Ekkor alakult a torinói FIAT cég, a Milánó–Torino–Genova háromszögben ipari üzemek sora kezdett termelni. 1911-ben jelentős reform az általános választójog bevezetése. Az első világháborúban Olaszország előbb megpróbált semleges maradni, majd 1915-ben - abban a reményben, hogy területeket szerezhet Ausztriától – az antant oldalán lépett be, noha korábban Németországhoz fűzte szövetség. Az Osztrák-magyar Monarchia hadseregével Doberdo magaslatain és az Isonzo folyónál vívott hosszú állóháborúban igen nagyok voltak a veszteségek mindkét oldalon. Az olaszok 1917-ben visszavonulásra kényszerülnek (Caporetto), de a háborút végül győztesként fejezték be területi nyereségekkel: a békeszerződéssel megkapták az osztrákoktól Triesztet, az Isztriai-félszigetet és Dél-Tirolt a Brenner-hágóig. Fiume (ma Rijeka) előbb szabadvárosi jogállást élvezett, majd miután olasz nacionalisták elfoglalták, egy 1923-ban kötött megállapodás révén került olasz fennhatóság alá.

A háborút követő években Olaszországot is gazdasági válság rázkódtatta meg, egymást érték a sztrájkok, tüntetések az áremelkedések miatt, majd a földfoglalások. A szocialisták baloldali szárnyából 1921-ben megalakult az orosz forradalom példáját követni akaró Olasz Kommunista Párt. A megrettent polgárság a „vörös veszéllyel” szemben Benito Mussolini rendet és nemzeti követeléseket hangoztató fasiszta pártját támogatta. A feketeinges fasiszták fenyegető Róma elleni menetelése (Marcia su Roma) hatására 1922-ben Mussolini miniszterelnöki kinevezést kapott a királytól.

A fasizmus időszaka

A fasizmus szó eredete a latin „fasces”, ami összekötözött vesszőnyalábot jelent, a közepében bárddal. Az ókori Róma főhivatalnokainak és főpapjainak jelvénye volt ez, a római állami testőrök díszfegyverként használták. Mussolini ideológiájában a fenyítő hatalom, az egység és az összefogás erejét jelképezte. A fasiszta köszöntés, a föllendített jobbkar ugyancsak az ókori Rómát idézte. Mussolini azzal érvelt, hogy a liberális, gyenge kezű állam nem képes társadalmi támogatást szerezni, a fenyegető anarchiával szemben rendre és összefogásra van szükség. Takarékos államigazgatást, alacsony adókat ígért, demagógiával, olcsó ígéretekkel, hatásos szónoki propagandával sokakat maga mellé állított az első időkben. A fasiszta államrend korporatív alapon szerveződött, a munkaadókat és az alkalmazottakat egy szervezetbe tömörítve. Mussolini a hatalom megszerzése után néhány év alatt elhallgattatta a parlamenti ellenzéket. Giacomo Matteottit, a szocialisták parlamenti vezérét fasiszta különítményesek meggyilkolták, az ellenzéki vezetők emigráltak vagy börtönbe kerültek, a diktatúra teljessé vált. 1929-ben a lateráni egyezménnyel Mussolini kiegyezett a pápával (létrejött az önálló Vatikán városállam, megoldva a pápák 1870 óta tartó elszigeteltségét, a „római kérdést”), s ezzel megszerezte az egyház támogatását, kötelező lett az iskolai vallásoktatás, az egyházi esküvő polgári érvénnyel bírt. A „búzacsata”, mocsaras területek lecsapolása, egy új római városrész, az EUR és a római filmgyár, a Cinecitta megépítése, új utak átadása, a hadsereg megerősítése – mind jelentős gazdasági és politikai sikert jelentett a „Duce” (a nemzetvezető) számára, aki nagyhatalmi álmokat dédelgetett. Ezeket fokozta, hogy 1935–1936-ban az olasz hadsereg győztes háborút vívott Abesszínia meghódítására. Külpolitikai törekvései jegyében Mussolini közeledett, majd 1936-ban szoros szövetséget, „acélpaktumot” kötött a hitleri Németországgal (Róma–Berlin tengely), s miután az európai országok ezt elítélték, Olaszország kilépett a genfi Népszövetségből. A németekkel egy időben Mussolini is katonai segítséget nyújtott a spanyol polgárháborúban Franco kormányának, 1937 elején már csaknem félszázezer olasz feketeinges és katona harcolt Franco oldalán, s több mint kétszáz repülőt küldtek a spanyol frontra. 1939-ben pedig az olasz hadsereg elfoglalta Albániát.

A II. világháborúban a fasiszta olasz hadsereg előbb a már lerohant Franciaországot támadta hátba, majd bekapcsolódott a Szovjetunió elleni hadjáratba is, miközben Afrikában és Görögországban – szintén a németek oldalán harcolva – kiderült, hogy felszereltsége, harci szelleme alkalmatlan a korszerű hadviselésre. Az olasz közvélemény mind nagyobb aggodalommal fogadta a súlyos vereségekről érkező híreket, a fasizmus támogatottsága megcsappant. 1943. július 24-én, az angol-amerikai szövetségesek szicíliai partraszállása után a Fasiszta Nagytanácsban éles bírálatok érték Mussolinit, s másnap az uralkodó fölmentette őt miniszterelnöki tisztéből. A király döntését sokan éltették, tüntettek a fasiszták ellen. Mussolinit előbb Ponza, majd Maddalena szigetén őrizték, később a 2100 méteres Gran Sassón egy turistaházban helyezték el, ahonnét náci SS rohamosztagosok kiszabadították. A Badoglio-kormány 1943 szeptemberében fegyverszünetet kötött, a király és a kormányfő elmenekült a németek által megszállt Rómából, amelyet, hogy megkíméljék a harcoktól, „nyílt várossá” minősítettek. Miközben a szövetségesek folytatták lassú előrenyomulásukat északra, a megszállt területeken erősödött az antifasiszta ellenállás, a nácik kezében bábként tartott Mussolini pedig a Garda-tó mellett, Salóban fasiszta köztársaságot kiáltott ki. A végső katonai összeomlás elől 1945. április 27-én néhány fasiszta vezetővel együtt Mussolini elmenekült Milánóból a svájci határ felé, azonban egy partizánosztag a hegyekben föltartóztatta a menekülőket, s másnap hajnalban Dongo falu külterületén a partizánok kivégezték a volt fasiszta diktátort.

 

A demokratikus köztársaság

 

Az ország vesztesként került ki a háborúból, az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében kénytelen volt lemondani az Isztriai-félszigetről és Trieszt egy részéről, valamint afrikai külbirtokairól (Líbia, Etiópia, Szomália). A baloldali, katolikus és liberális erőket egyaránt tömörítő nemzeti antifasiszta ellenállási mozgalom a háború után demokratikus köztársasági alkotmányt fogalmazott meg, s az 1946. június 2-án megtartott népszavazáson a többség – 12,7 millió szavazó közel 25 millióból – e köztársaság mellett, a monarchia ellen foglalt állást. Első köztársasági elnöknek az alkotmányozó nemzetgyűlésben elnöklő Enrico De Nicolát választották meg. A hidegháború kezdetével, 1948-ban az antifasiszta nemzeti egységfront felbomlott, a kommunistákat és a szocialistákat kizárták a kormányból, s egy sorsdöntő parlamenti választás után a szavazatok 48%-át megszerző, Alcide De Gasperi vezette kereszténydemokrata párt (DC) kezébe került az irányítás. Az újjáépítés és gazdasági fejlődés rendkívül gyorsnak bizonyult, valóságos „olasz gazdasági csoda” vette kezdetét, amely fokozódott a NATO-hoz való csatlakozás és még inkább a Közös Piac megalakulása után (1958). Ez utóbbinak De Gasperi volt – a francia Robert Schumannal és a német Konrad Adenauerrel együtt – az egyik szellemi „alapítója”. De Gasperi visszavonulása után, 1953-tól az egymást követő kormányok ingatagsága, sűrű váltakozása ellenére a gazdasági fellendülés nem szakadt meg, bár az egyenlőtlenségek nem csökkentek. 1963-ban a politikai stabilitás fokozására a kereszténydemokrata párt Aldo Moro vezetésével balra nyitott, és koalícióra lépett a szocialistákkal, miközben az erősebb kommunista pártot változatlanul ellenzékbe szorították. A hetvenes években a gazdasági válság, az erős infláció súlyos szociális feszültségekhez vezetett, s a közéletet sorozatos véres terrorakciók tették feszültté („ólomévek”). A feszültségkeltés stratégiáját alkalmazókkal szemben a szovjet rendszert elutasító, demokratikus többpártrendszerben gondolkodó olasz kommunisták Enrico Berlinguer vezetésével ekkor „történelmi kompromisszumot” ajánlottak a kormányzó kereszténydemokráciának, nemzeti összefogást a problémák megoldására, s a pártelnök Aldo Moro hajlani látszott ennek elfogadására, ám a terrorakciók csúcspontjaként 1978-ban a Vörös Brigádok elrabolták és meggyilkolták Morót. Giulio Andreotti vezetésével olyan kormány alakult, amely a kommunisták hallgatólagos támogatására (tartózkodására) építve maradhatott hivatalban, ám az együttműködés nem vált be. Újabb válságok és közéleti botrányok után a kereszténydemokraták a nyolcvanas években kénytelen volt átengedni a kormányfői posztot a szocialista Bettino Craxinak. Ő – az első olasz szocialista kormányfőként (1983–87) – igen határozott, döntésképes politikát folytatott azzal a céllal, hogy háttérbe szorítsa a kommunistákat, és saját pártját alternatívává tegye a kereszténydemokráciával szemben. Ez azonban csak részben sikerült, s végül ő lett az első és legfőbb áldozata annak a hatalmas korrupciós botránynak, amely a kilencvenes évek elején elérte és távozásra kényszerítette a négy évtizedes uralomban elkorhadt kormányzó pártokat és politikai elitet.

 

Kenőpénzbotrány

 

Olaszországban mindig is hagyománya volt a csúszópénznek, a közigazgatás emberei előnyökért történő megvesztegetésének. Ám 1992 februárjában valami megváltozott: milánói ügyészek, vizsgálóbírók egy csoportja hadat üzent a kenőpénznek. Mozgalmuk a Tiszta kezek nevet kapta. Az első akció: Antonio Di Pietro vizsgálóbíró – feljelentés nyomán – csapdát állítva tetten érte egy szociális otthon igazgatóját, bizonyos Mario Chiesát, aki ötmillió lírát zsarolt ki attól a vállalkozótól, akitől megrendelte intézménye takarítását. A munkát – közpénzből – túlfizette, a többletet pedig saját zsebére „visszatéríttette”. A módszer általános volt szinte minden szinten, minden közbeszerzésénél. Öt esztendő alatt a Tiszta kezek, a korrupció elleni harc jegyében csaknem hétezer személy ügyében nyomoztak, köztük 338 parlamenti képviselő és száz szenátor került a bűnüldözés látókörébe, illetve vád alá korrupció és megvesztegetés miatt. A sikeres szocialista miniszterelnökről Bettino Craxiról kiderült: irányításával a pártkasszába milliárdos összegek kerültek ilyen kizsarolt kenőpénzekből. A parlament drámai szavazásban megvonta mentelmi jogát, s ő a vád és a per elől jobbnak látta, ha búcsút mond Itáliának, s önkéntes száműzetésbe vonult tunéziai villájába. Távollétében elítélték, s ő úgy halt meg, hogy sohasem tért többé haza.

Korrupciós vádak érték a kereszténydemokrata párt pénztárosát és számos politikusát, polgármestereket, magas állású kormánytisztviselőket, üzletembereket. Eljárás indult Silvio Berlusconi, a legnagyobb magánmédia-birodalom tulajdonosa ellen is. A politikai elitet a bírák és ügyészek valósággal lefejezték. Antonio Di Pietro egy időre az ország legnépszerűbb embere lett, akit igazságosztó hősként ünnepeltek, s ő ennek nyomán át is evezett politikai pályára.

A politikai hatalom és az üzleti világ „kéz kezet mos” alapon történő összefonódása hosszú évtizedek alatt alakult ki, s az egyik magyarázata a kereszténydemokrácia több évtizedes hegemóniájának, amit a vezető állások, állami vállalati, banki vezetői posztok rokoni és baráti alapon történő osztogatása és a fekete pártkasszák gyakorlata jellemzett. A változáshoz nemcsak az ügyészek bátorsága kellett, hanem az az új világhelyzet is, amelyben a kereszténydemokrata-szocialista koalíció minden áron való hatalmon tartása nem volt többé indokolható.

 Az 1992-94 táján bekövetkezett váltás – a „második köztársaság” – új pártokat és vezető réteget hozott a felszínre: a konzervatív jobboldal szerepét ma a DC utódjaként a médiamágnásból lett politikus Silvio Berlusconi pártja és az újfasiszták átalakulásával létrejött konzervatív Nemzeti Szövetség tölti be, míg a baloldalt a szociáldemokrata átalakulást végrehajtó volt kommunisták, a Baloldali Demokraták alkotják számos kisebb formációval szövetségben (Olajfa). A baloldal ötéves kormányzását (1996–2001), amelynek fő eredménye az volt, hogy Olaszország – nagy áldozatok árán – teljesíteni tudta az euró-övezethez csatlakozás szigorú pénzügyi követelményeit, a 2001 májusában megtartott választásokon a jobboldal átütő sikere követte.

 

Gyapay Dénes [Változó Világ 49.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 49.

Olaszország

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019