VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Május 28.

Földünk legrettenetesebb sivatagja a Takla Makán II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A sivatagperemi oázisokban manapság is az egyik legnagyobb gond a mozgó homok megkötése, védekezés a bődületes erejű tavaszi szelek, s az általuk előidézett - a mezőgazdasági termelést sújtó - homokverés ellen. Minden tavasszal, március-április folyamán gyakorta igen nagy viharok kerekednek, melyekben 90-100 km-t is elér az óránkénti szélsebesség. Ez a vihar a kínaiak elnevezése szerint: "a repülő homok és a futó kövek vihara". Fa Hszien, a híres kínai buddhista szerzetes az i.u. 5. század elején nyugat felé haladva ezen az úton, ezt írta: "A sivatag közepén, mikor erős szél fúj, minden halottnak tűnik. A vihar mindent eltüntet a föld színéről." Egy kiadós homokverés teljesen elpusztíthatja az oázisok veteményeit, súlyos károkat okozva a gabonafélékben, s a gyümölcsösökben.

            A homokverések megfékezésében, az oázisok határainak kiterjesztésében kétségtelenül egyfajta hibrid nyárfa játssza a legfontosabb szerepet. Ezeket a fehér nyárfákat előre kiásott öntözőárkok két oldalára, egymáshoz rendkívül sűrűn, mindössze 1-2 m távolságra ültetik. A módszeresen ültetett nyárfák beárnyékolják az utat, kellemesebb környezetet biztosítva a járókelőknek, s az igavonóknak egyaránt. A faültetési programok segítenek a talajerózió mérséklésében is, s megvédik az oázisokat az állandóan terjeszkedő sivatagtól. Mindenütt nyárfát ültetnek, egyrészt igen gyors növekedése, másrészt széles árnyat adó lombozata miatt. A nyárfát építőanyagként is használják.

            A homok megkötésére több helyütt alkalmazzák a nádat és sást. Hat-nyolc párhuzamos sorban ültetik őket a mozgó dűnékre. Ezek a vízinövények azonban csak ott hasznosíthatók, ahol magasan van a talajvíz. Ellenkező esetben kiszáradnak, s gyorsan belepi őket a homok.

            Az álló dűnék területe elenyésző, hasonlóan jelentéktelen a magasságuk is - mindössze legfeljebb 6-10 m körüli. Általában ott találhatók, ahol magas a talajvízszint - tehát a sivatagperemi területeken, valamint folyók és tavak közelében. Felszínüket egy jellegzetes sivatagi növény, a tamariszkusz borítja, melynek nyár eleji virágzásakor gyönyörű pirosban pompáznak e dombocskák. Innen ered kínai elnevezésük is: "a vörös fűz halmai".

            Ezek az álló halmok a következő módon keletkeznek. A tamariszkusz körül lassan, de szüntelenül halmozódik a futóhomok. A növény nem akar meghalni, tehát fölfelé nő, amíg végre az általa felfogott homok a kezdetben egészen alacsony kidudorodásból az évszázadok folyamán tíz méter és még nagyobb magasságot is elérő dombbá növekedik. Mélyebben benn a sivatagban már csak a porladó, elfehéredett, időtlen idők óta kihalt fatörzsek dugják ki fejüket a futóhomok fölé, meg azok a tamariszkusz növényzetet rejtő homokkúpok, amelyekből az élet merőben elköltözött. Végül ezek is eltűnnek a homok halálos tengerében, amelyben a hullámvölgyszerű mélyedések fölött helyenként százméternyi magasságba, s még följebb szökő hullámgerincek tarajosodnak. Ezeknek a hatalmas homokhegyeknek az anyagát az erodált löszagyagból keletkezett finom és önmagában igen termékeny port a szél vájó munkája formálta ilyenné. A sivatagi medencén az év jelentékeny időszakaiban nagy hevességgel dúló, főként északkeleti szelek folytonosan pusztítják a puha, agyagos talajt - mindenütt, ahol az a felszínen van, s nem védi homokbucka, vagy sivatagi növényzet.

            A sivatagba való behatolásunk során kétségtelen, először egy olyan zónán haladunk át, ahol még megterem némi növényzet: elsősorban a már említett tamariszkusz, aztán a nád, esetleg a vadnyárfa (ujgur nevén: "tograk"). A Takla Makán bennszülöttei szerint a vadnyárfa "ezer évig él, ezer évig szárad, s ezer évig ledöntve fekszik, mielőtt elkorhad". Valójában e veteránok néhány évszázadot hordoznak a nyakukban. Törzsük nem magasabb egy méternél, feljebb különös ágak nyújtózkodnak ki belőlük. Az ilyen fák előfordulása bizonyítja, hogy évszázadokon át folyó vette erre az útját. A vadnyárfa számtalanszor előbukkant sivatagi utazásaink során. Láttunk hangulatos tograk-ligeteket a Tárim-folyó partján, ritkás, még élő vadnyárfa csoportokat kiszáradt folyómedrek mentén, ahol egykor szélesen hömpölygött a víz, s kiszáradt fáik hosszan elnyúló ritkás sávjait, ahol a rég volt folyómedret már betemette a homok, nyomai még épp hogy felismerhetők.

            A sivatagot évezredek óta tartózkodó tisztelet övezi a helybéliek körében. A "Takla Makán" ujgur eredetű szó, jelentése: "a hely, ahonnan élők nem térnek vissza". Stein Aurél, aki háromszor vezetett régészeti-feltáró expedíciót Kínába, 1907-ben így írt erről a tájról: "Most léptünk a Földnek arra a részére, ahol nincs nyoma élőlénynek, és kétségtelen, hogy kezdettől fogva nem is volt itt élet. Amikor megpillantottam egy kiszáradt, fehér farönköt, mely a szikes talajon hevert, az volt az érzésem, mintha egy kihalt városon mennénk keresztül a pusztaság felé, ahol az élet megszűnik."

            Azért nem teljesen halott ez a világ! A Kunlun és az Altin-hegység csupasz északi lejtőiről néha kecses antilopok tévednek erre a forró földre, majd pár óra elteltével rogyadozó léptekkel vonulnak vissza. A teve viszont természetes tartozéka e tájnak - ő a sivatag hajója. A ritkás tograk-ligetekben, bozótosokban bóklászó, tevesarkantyút cserkésző méltóságteljes állatok minduntalan föltűntek - látványuk egyáltalán nem hatott eseményszámba. Egy régi kínai történelemkönyv a következőket írja róluk: "A teve egy szokatlan háziállat, mely egy húsnyerget hord a hátán. A homokban él, könnyen halad benne előre, a források helyeiről titkos tudással rendelkezik. Megállja a helyét veszélyes helyzetekben is és nagyon kifinomult érzéke van. ... Nyáron, mielőtt a meleg szelek elkezdenének fújni, megfigyelhető az, hogy az egyedülálló tevék rögtön morogni kezdenek, csoportosulnak és pofájukat a homokba ássák. Az emberek megértik ezt a jelet, s elfedik orrukat és szájukat. A szél hirtelen jön és csak rövid ideig tart, de az, aki nem védekezik ellene, akár meg is halhat." A teve az egyedüli teherhordó, mely alkalmas a sivatag átszelésére. Lassan halad, nagyjából öt kilométert tesz meg óránként, de rettentő igénytelen, jószerével hét napig is kibírja víz nélkül. 200 kg terhet is képes elszállítani, s általában nem hajtják messzebbre napi 40 km-es távolságnál.

            A sivatag lényei közül a vadtevék élnek a legkisebb példányszámban. (Az ázsiai tevék - akár vadon élnek, akár háziasítottak - mind kétpúpúak.) Vad kétpúpú tevék Földünkön kizárólag a Takla Makánban és a Góbi-sivatagban tenyésznek. Kínában már régóta a legvédettebb állatok első kategóriájába tartoznak. A sivatagi vadászok évszázados tapasztalatai szerint: "A vadteve fél a tanyák füstjétől, az emberszagot 20 km-ről is megérzi. Gyakran magányosan, párosan jár, de a négy-hat állatnál nagyobb csorda ritka. Minduntalan változtatja útjait, e tekintetben ravaszabb a tigrisnél, mely könnyen csapdába kerülhet, mivel mindig egyazon úton jár."

            Késő délután érünk Csiemo (Csercsen) oázisába. Szállodánk, azaz a karavánszeráj ugyanaz, mint az előzőek, akárha el sem utaztunk volna. Zsocsiangban összefutottunk egy másik fehér emberrel, egy csinos, fiatal német nővel, aki ujgur kísérettel járja körbe a Takla Makánt. Csiemoban ismét találkoztunk vele és Kasgarig együtt utaztunk. Az oázisokban más vendégfogadó nem lévén, ugyanazokban a szerájokban szállunk meg. Elmondása szerint néprajzos. Kutatóútjának a költségeit egy hongkongi műgyűjtő fedezi, aki cserébe azt kérte tőle, hogy régi ujgur szőnyegeket szerezzen be számára. Nehéz a dolga - mondja - mivel a pakisztániak itt már mindent fölvásároltak.

            Csiemoban, s a nagyobb oázisokban, de szerte Kínában is, ahogy leszáll az est, a település központjában megjelennek a két keréken guruló kis maszek kifőzdék, s a messziről jött vándor tátott szájjal nézi a tarka kavalkádot, a hihetetlen árubőséget, az óriási ételválasztékot. Itt minden ingere a szemnek és a szájnak. A kifőzdék tulajdonosai a területi önkormányzat hivatalos engedélyével rendelkeznek, adót fizetnek, s - a velük való beszélgetés alapján - nap mint nap csinos kis jövedelemre tesznek szert.

            Csiemoból Minfeng (Nija) oázisáig jó 350 km az út. Déltájban egy fogadónál megállunk ebédelni. Körbe a látóhatáron sehol semmi, ami kiemelkedne a csupasz sivatagból, s magától értetődően, sehol egy zöld folt. Ilyen árván ház még nem állott. Mit ház? Rogyadozó viskó. Csen professzor megszólal: "Mi lenne, ha most - a változatosság kedvéért (ezt én teszem hozzá) - pámient fogyasztanánk?" Megadóan legyintek. Itt úgy sincs más, legföljebb egyetlen szamarát vághatná le szegény asszony. Őrajta és szamarán kívül senki sincs a telepen, s mi vagyunk az egyedüli vendégek. Amíg az ebéd készül, beszélgetünk. Egész nyáron egyedül van ebben az egy szál fogadóban, férje a földeken dolgozik. Panaszkodik - kevés az utas, kicsi a bevétel. Közben hozzálátunk az ebédhez. Megdicsérjük, milyen csinos! Elmosolyodik, kihoz még egy adagot.

            Alighogy befejezzük az ebédet és újból útra kelünk, megélénkül a szél, majd óriási vihar kerekedik. Nagy hirtelen föltekerjük a kocsi ablakait. Még éppen időben, mert a szél olyan erővel kavarja, sodorja a homokot, port, hogy szinte már látni sem lehet. Előbb lassítunk, majd végképp meg is állunk. Hiába vagyunk az autóban körbereteszelve, a finom homok mindenen áthatol. Csendesen szüremkedik befelé, majd lassan, megadóan ülepszik, finom takarójával beborítva a teljes kocsibelsőt. A por még ebben a zárt térben is bekerül szemünkbe, orrunkba és korcog a fogunk alatt. A vihar óriási homok- és portömeget szállít. A kövér homokszemek és apró kavicsok sűrűn kocogtatják a Toyota karosszériáját. A vihar csak jó óra elteltével csitul, de a finom por még napok múltán is benne van a levegőben - igen lassan ürül ki belőle.

            Késő délután érkezünk Minfengbe. Itt egy japán turistacsoporttal találkoztunk, akik három terepjáróval érkeztek. Amint vezetőjükkel beszélgetek, céljuk, hogy megkerüljék a Takla Makánt, s élményeket, tapasztalatokat szerezzenek. A japán-magyar barátság jegyében kölcsönösen megajándékozzuk egymást - ő díszítőkővel, én egy pólóval lettem gazdagabb.

            A vacsoránál megelőztem Csen professzor ajánlatát. Biztosítottam afelől, hogy én igen szeretem a pámient, de ha lehet - mivel már hónapok óta nem volt hozzá szerencsém - sült krumplit fogyasztanék. A konyháslegény jelentette, hogy egy jó fél óra múlva már tálalják is. Kiemelkedő üzleti érzékére vall, hogy miután előkelő idegen ette, az ára háromszorosa lett a szokásosnak. Más kérdés, hogy a krumpli csak félig sült meg, ennek ellenére - ha nehezen is, de - sikerült leküzdenem.

            Szombat lévén, a szerájjal szemközti művelődési házban zenés-táncos összejövetel, azaz diszkó az esti program. Kísérőimmel ellátogatunk a rendezvényre, ahol - mint rendes helyen szokás - bennünket, mint messziről jött nemes urakat, megajándékoznak figyelmességükkel - a fő helyre ültetnek, s üdítővel vendégelnek meg. Kellemes környezetben pihenjük ki a nap fáradalmait.

            Minfengből Jütien (Kerija) oázisa alig 100 km. Másnap nem is indulunk túl korán. Az út remek, röpke két óra alatt oda is érünk. A szerájban rögtön fehér emberek nyomaira bukkanunk. Az egyik szoba ajtaján öntapadós matrica hirdeti a röviddel előttünk itt megszálló francia-kínai "Kerija Régészeti Expedíció"-t. A nyugati országokból, illetve Japánból igen gyakran érkeznek tudományos expedíciók Hszincsiang tartományba, hiszen ez a terület különleges régészeti emlékek, egyedi földrajzi jelenségek valóságos aranybányája. Külföldi kutatók egy tapodtat sem tehetnek meg egyedül Északnyugat-Kínában, szakmai kísérő vigyáz minden mozdulatukra. Ily módon a különböző kutatócsoportok itt külföldi-kínai expedícióként működnek. Vállalkozásom hivatalos neve: "Magyar-Kínai Környezetvédelmi Expedíció". A tartományi kormány igyekszik kellő bevételre szert tenni ezekből a kapcsolatokból. Csen professzor mesélte, hogy egy japán kutatócsoport a Takla Makán homokjával kívánta odahaza modellezni e sivatag mozgó homokdűnéinek fejlődését. Két mázsa homok elszállításáért a tartományi vámhatóságnak 20 ezer dollárt fizettek. Vannak sportcélú expedíciók is. Egy másik szoba ajtaján angol fiatalok matricája hirdette, hogy ők a közeli Hotan-folyó mentén tervezik átszelni a sivatagot.

            A késő délutáni órákban elsétáltam a település központjába. A guruló konyhák már fölsorakoztak, a szokatlan sokadalom a tér sarkában pedig egy öreg mutatványos produkcióját figyelte. Nem csinált különös dolgokat, feltehetően fiatal korában jóval komolyabbat teljesített, de mégsem ült le sokadiknak a koldusok sorába. Ő megdolgozik a pénzéért.

            Az étkezőnegyedből igen finom illatokat sodort felém a szél. Kinyomoztam honnan erednek, s fenséges birkahúsleves élményével lettem gazdagabb, aminek értékét a mellé fogyasztott friss cipó csak tovább növelte. Egyébként a főzés az ázsiaiak legkedvesebb foglalkozása. Mesterei a konyhaművészetnek. Még a közönséges utcai kerekes konyháknál is fantasztikus ízeket élvezhetnek az ínyencek.

            Másnap délelőtt a Kunlun északi lejtőin fekvő Arjidake falu felé vettük utunkat. Itt mérést terveztem, s az ujgur falusi környezettel kívántam megismerkedni. Beköszöntünk egy házba a falu szélén. Kicsi volt, barátságos és természetesen - tiszta. A háziasszony meséli, hogy férje sofőr, van ezer birkájuk, s most éppen egymillió jüan készpénzük van félretéve a bankban. (1994-ben 1 jüan 18 forintot ért.)

            Mivel Jütien (Kerija) és Hotan oázisai között mindössze kb. 150 km a távolság, ismét elegendő időnk volt arra, hogy - mielőtt hotani szállásunkra érkeznénk - mérést végezzek a Kunlun magasabbra hajló északi lejtőjén. Tulake falut jelöltük ki célpontnak, mely nagyjából 2000 m tengerszint fölötti magasságban található, s a Kunlun felé a legdélibb település ebben a térségben. Ide is csak terepjáróval lehet eljutni. Megkíséreltünk dél felé továbbhaladni, de erre a falu Kunlun felőli határától már semmilyen esélyünk nem volt.

            Tulake a világ vége. Amint megérkezünk, rögtön terepszemlére indulunk. A helybeliek, az őslakos ujgurok hamar észreveszik, hogy távoli idegen is van a csapatban. Gyorsabban terjed a hírem, mint a rágalom. Az egyutcás faluban a kapuk kitárulnak, s kidülledt szemekkel figyelik a csodát. Pillanatokon belül csoportosulás támad körülöttem, s a bámészkodók serege egyre növekszik. Ahogy vonulok végig a falun, kíséretem már-már sereggé duzzad. Élvezem a helyzetet. Tisztes távolságból követnek, s ha megállok, ők is megállnak. Arcukon döbbenet, s félelemmel vegyes csodálkozás tükröződik. Csak lassan oldódnak a görcsök. Vidám és mosolygós arckifejezésem láttán végre megjelenik az első pár halvány mosoly. Közelebb húzódnak, a karomat tapogatják. Barátságosan megrázom a mellettem lévők karját, majd kedvesen hátba veregetem őket. Itt már senki sem beszél kínaiul. Ennek ellenére meglepően gyorsan halad az ismerkedés. Percek alatt megtanulok néhány alapszót (szalim alejkum - jó napot kívánok, kos - viszontlátásra, jaksi - jó, jok jaksi - nem jó, ah - igen, emesz - nem, jaksimaszez - köszönöm), s az ujgurul számolás sem jelent már gondot egytől tízig (ber, cske, öcs, töt, bes, alte, jete, szekez, tokuz, on).

            Ellátogatunk egy gazda portájára. Hamarosan glédában áll a család. Tolmácsunk Jang, a fiatal kínai kísérőm, aki valamelyest beszéli az ujgur nyelvet, lévén kucsai származású. Vendéglátóink teával és "nan"-kenyérrel kínálnak bennünket. A kenyér éppen most készül - a gyúrt, kelesztett tésztát laposra, kerek formájúvá sodorják, majd rányomják egy mintára, aztán rácsapják a ház udvarán, szabad ég alatt üzemelő agyagkemence belső falára. Amikor megsült, a kenyér onnan lepereg, de még mielőtt lepottyanna a kemence aljára, egy hosszú piszkavassal kiszedik. A "nan" az itteni népek ősi eledele. Ugyanígy hívják, s ugyanígy készül a szomszédos belső-ázsiai országokban is.

            A családnak három gyermeke van - egy ötéves forma kisfiú és két süldő leány, közülük az idősebb egészen szemrevaló. Ő föl is veszi legszebb ruháját, de anyjával és testvéreivel visszahúzódnak a sarokba. A házigazdával beszélgetünk. A lányaira tereli a szót. Mondja, szívesen odaadná az idősebbiket, de mellékesen megjegyzi, sokba került a neveltetése. A gondolatok kezdenek kikristályosodni. Fölveti, hogy ezer dollárért hajlandó lenne lemondani gyermeke további neveltetésének örömeiről. Alkuszok. Szó szót követ, s az egyre izgalmasabbá váló disputa végére megállapodunk 400 dollárban. Csak tegyem le a pénzt, s már vihetem is a lányt - bánja is ő, hová. De hát nekem családom van. Ahogy a kínai mondás tartja: "Egy madár nem ülhet több ágra. Egy egér sem ihat többet a folyóból, mint ami belefér." Közlöm tiszteletre méltó vendéglátónkkal, hogy a kocsink sajnos éppen tele van, most nem tudnám elvinni a menyasszonyt. Hát jó, egy évet még várni fog - feleli. Egy ígéretesnek induló beszélgetést nem akartam mindjárt az elején hamvaiba fojtani. Meleg jókívánságok közepette búcsúztunk el. Talán egyszer még találkozni fogunk!

            Tulake falujából, a béke és megnyugvás szigetéről Hotan és Jecseng oázisain át jutunk el Kasgarba, ahonnan a Takla Makánt északról megkerülő selyemúton haladunk tovább Akszu felé. Ez az út már egy közelebbi világot vetít elénk. Itt jóval nagyobb a gépjárműforgalom, az itteni oázisokban jóval több kínai él, s a mai technika jóval több vívmányával találkozhatunk, mint a déli selyemútra fűződő oázisok mentén.

            Ebédünket útközben, egy fogadóban fogyasztjuk el. Az étel - természetesen - pámien. Utunkat továbbfolytatva Akszu felé, hamarosan egy bájos kis oázisnál állunk meg. Annyira kicsi, hogy csupán egyetlen család portája fér el rajta. A ház mellett fészer, szerszámoskamra, csirkeól, s az udvaron rengeteg gyümölcsfa. A kerítés túlsó fele pedig már a sivatag. Beköszönök a kerítésen, ahogy illik, a ház ajtaján tisztelettudóan kopogok - de sehol senki. Valószínűleg bekocsiztak a háziak a faluba, a napi bazárba.

            A késő délutáni órákban érkezünk Akszuba, mely Korla után a második legjelentősebb oázis a Tárim-medence északi peremén. Innen délnek fordulunk - nádas, vízinövényekkel benőtt, mocsaras területen haladunk, míg az Akszu-folyó fölveszi a Jarkend- és a Hotan-folyók vizét, azaz míg a Tárim-folyó kezdődik. Itt működik a Kínai Tudományos Akadémia Urumcsi Földrajzi Intézetének egyik kutatóbázisa, melynek feladata a Tárim-folyó hidrológiai viszonyainak tanulmányozása.

            Meleg fogadtatásban részesültem Csen professzor közvetlen kollégái részéről. A telepen hamarosan fölállítottam, majd működésbe hoztam a műszereket. S mivel Csen professzor tudta, hogy egyik kedves ételem a hal, kiadta a napiparancsot - irány a tó, a halászok. Útközben átkelünk a folyón. A túlparton, a hidat őrző katona meséli, hogy épp itt kezdődik a Tárim-folyó, innen indul kb. ezer kilométeres útjára, míg végképp elenyészik a sivatagban. A tó nem más, mint egy közeli víztározó, melyet a Tárim vízével töltöttek föl. Vizét öntözésre fordítják, de emellett halat tenyésztenek benne. Mire odaérünk, a halászok már kivetették a hálót. A fogás szegényes, de nekünk jut belőle annyi, amennyi a vacsorához szükséges. A szakács tíz ember számára főz, s legalább tízféle halétel kerül az asztalra. A nálunk ismerteken kívül különleges halgömböcskék, párolt hal, különféle zöldségekkel tálalt, helyi fűszerekkel ízesített fogások mosolyogtak rám szépérzékem, illat- és ízlelőszerveim maximális megelégedésére.

            Az Akszut követő másik nagy állomásunk a Tien San Nan Lu, azaz a Tiensantól délre vezető út mentén az innen jó 300 km távolságra fekvő Kucsa oázisa. Maga a város jóval kisebb, mint Akszu, de ezer évek óta fontos kulturális és kereskedelmi központ. Jang, a fiatal segítőnk innen származik. Kínában nem mindenki talál odahaza munkát. Sokan ezer kilométernyi, vagy még nagyobb távolságra dolgoznak szülőföldjüktől. Az országban hagyomány, hogy a január-februárban bekövetkező holdújévhez kapcsolódóan az egyedül élő dolgozók háromhetes szabadságot kapnak, s ekkor meglátogathatják távol lakó szüleiket. Jangnak szerencséje volt, hogy utunk Kucsán is átvezetett. Így egy jó fél év múltán - ha csupán egy háromórás villámlátogatásra is, de - újra hazajuthatott. Szülei munkában megfáradt tisztes öregemberek, akik egy - a Tiensanba telepített - hatalmas cementgyárban dolgoztak egész életükben - ma nyugdíjasok. Lakuk egyszerű, földszintes házikó. A konyha, s az onnan nyíló két szoba tiszta, egyszerűen berendezett, mindegyik burkolata döngölt föld. A parányi udvart az utcafront felől magas kőkerítés zárja le. Pár csirkét nevelnek, s némi zöldséget termesztenek. Jöttünkre gyorsan levágnak két csirkét, dinnyét hoznak. Lehetőségeikhez képest nagyon kitesznek magukért. Igen nagy megtiszteltetés számukra - mondják - hogy távoli idegen jött hozzájuk látogatóba.

            Az esti órákban indulunk tovább a szállásunkra, a belvárosba. Estére Csen professzor programot szervez. A kerületi pártbizottság első titkárának, s Kucsa polgármesterének meghívására vacsorára vagyunk hivatalosak. Ugyanilyen kellemes esemény már előfordult velünk Zsocsiangban, Csiemoban, Jecsengben, s Akszu közelében is. Majd később Urumcsiban, valamint Csangcsi és Sihoce városaiban voltunk a helyi vezetők vendégei. A kínai illem szabályai szerint előkelő idegenek meghívása kötelező, és ha az áldozat jó modorú ember, akkor egyszerűen lehetetlen az ilyen meghívásokat visszautasítani.

            Egész kínai turkesztáni utam valóságos diadalmenet volt, mely a konyhaművészetek iránt elkötelezett legnagyobb ínyencek igényeit is kielégítette volna. Pazar fogadásokon vettem részt, s a fogások olyan gazdag választékával (esetenként legalább 15-20 fogásos menü), olyan különleges ízekkel ismerkedtem meg, amikre korábban nem is gondoltam. Az összes közül talán a leghangulatosabb meghívásnak a kucsai vacsoránkat követő napon, délben tettünk eleget. A Déli Tiensan egy jó 2000 m körüli tengerszint fölötti magasságú fennsíkján, ragyogó tiszta levegőjű, üde zöld környezetben, bővizű, zúgó patak partján találkoztunk előző napi vendéglátóinkkal. Barátaink szintén terepjárókkal érkeztek a helyszínre. A magukkal hozott nemes női személyzet szorgalmasan térült-fordult körülöttünk. Csak tillárom, s a kocsiból máris finom húsokkal s egyéb érdemes dolgokkal térnek vissza. Asztalunk a zöld rét, finom damaszttal leborítva. S ahogy nő az asztalunkra helyezett ételek választéka és az italok mennyisége, a hangulat úgy emelkedik. Körülöttünk, a dús füvű, kövér legelőkön kazah pásztorok lovai és marhái legelésznek. Ám a polgármester úr távolabbra mutat. "Mi lehet az az állat?" - kérdi. Csen professzor pillanatnyi meditálását kihasználva, szinte azonnal rávágom kínaiul: "mao nyu" (jak). Először döbbenet az arcokon, minden szempár rám szegeződik, majd hatalmas nevetés. Hát persze! - reagál a polgármester. Attól kezdve nagyot nőttem a szemében, s a búcsúzáskor a szokottnál is nagyobb tiszteletet éreztem hangjában.

            A messzi távolból érkező idegenek iránti tiszteletnek és vendégszeretetnek régi hagyományai vannak Kínában. Kung Fu-ce (azaz latin nevén Konfuciusz) így szól az emberi kapcsolatok eme oldaláról tanításaiban: "Van-e nagyobb öröm, mint messziről jött vendéget üdvözölni?" Ezen elv alkalmazásának Kínai Turkesztánban különösen nagy jelentősége van, hiszen ha az itteni gyér népsűrűségű hatalmas pusztákon, vagy a sivatag peremén a vándort nem fogadják be, éhen hal, vagy a szélsőséges időjárás végez vele.

            Két hónap elteltével, miután műszereimmel körbemértem a Takla Makán sivatagot, s visszaérkeztem Urumcsiba, fáradtan rogytam le szállodai szobám foteljébe. Még napok múltán is sivatagi port lehelve, s a Takla Makán hőségétől kábultan gondoltam vissza egy különös világra, ahol nap mint nap keservesen meg kell küzdeni az életért, s ahol ma is úgy élnek az emberek, mint több száz, vagy talán ezer évekkel ezelőtt. Életük harmonikus, kiegyensúlyozott. És boldogok.

  

 Makra László [Változó Világ 37.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 37.

Barangolások Kínában

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019