VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Június 17.

A futball: sport, fair play és háború

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

1. A szurkoló lélektana

A szurkolót sokféleképpen próbálták már meghatározni. Mondták "különleges állatfajtának", aki mérkőzéstől mérkőzésig él, együtt lélegzik a csapattal, ereiben a vér a klub színeivel azonos és ha kell, vérét ontja az együttesért, soha nem cserél klubot, még akkor sem, ha a csapat a harmadosztályban esik ki. Mondták "pótcselekvőnek", aki a munkahelyén, otthon, az iskolában, meg se mukkan, bezzeg a stadionban neki van a legnagyobb hangja, minden erejét és dühét az ellenfélre, a bírókra zúdítja, mielőtt visszatér papucshősi szerepébe. Mondták "ezerfejű szövetségi kapitánynak", aki a legrangosabb mesteredzőnél is jobb összeállítást tud, aki kidolgozná, ha hagynák, a világverő taktikát, aki nagykabátban is berúgja a helyzetlabdát a falábú csatár helyett. És mondták "a leghűségesebb szerelmesnek", aki minden kudarc után megfogadja, hogy soha a lábát nem teszi be többé stadionba, hogy lehúzza kedvenceinek képét a wc-n, a jövőben legfeljebb a sakknak hódol, mint sportnak, aztán a következő, tétnélküli meccs előtt fél nappal már idegesen nézi az óráját, hogy "most öltöznek be a fiúk, most indulnak melegíteni..."

Külön kell választani az elvakult, a sportértékkel nem sokat törődő szurkolót a "szakértőtől", aki csak a "márkás" meccsekre megy ki, vagy azokat nézi otthon, esetleg baráti körben, vagy egy kocsmában néhány haver társaságában a tévén. Abban persze nem különböznek, hogy mindkettő másnap kioktatja környezetét a lesgól mibenlétéről, egyik sem tűri el, ha az általa pazar játékot produkáló csapatot lefitymálják. Az előbbinél a klubszív, a másiknál pedig a saját szakértelem a tét. Persze ez utóbbinak is lehetnek kedvencei. Igen szórakoztató például manapság végighallgatni két focirajongót, akik közül az egyik az olasz Calciót isteníti, míg a másik a Bundesligáért él-hal. Még véletlenül sem értenek egyet, még véletlenül sem dícsérik a másik kedvenc bajnokságát, és ha netalántán összekerülnek a kupákban bálványaik, a győztes valósággal kéjes kárörömöt érez a vesztessel szemben.

Ugyancsak külön kategória az utazó drukker és az, aki csak az otthoni meccsekre vonul ki. Az utazók akár a világ végére is elmennek a csapattal, még akkor is, ha annak semmi esélye sincs. Ők nemcsak stabil bérletesek, hanem azok, akikre az egyesület is mindig számíthat, ha meccs-túrákat szervez nekik, akár repülővel, akár busszal. De nem ritka az sem, hogy a helyszínt a legelszántabbak stoppal közelítik meg.

Az "utazók" természetesen idegen városban, idegen földön hangosan tudtára adják a helyieknek, hogy megérkeztek: nemcsak megfelelő színű öltözékeikkel, sapkáikkal, sáljaikkal, hanem dalaikkal, csatakiáltásaikkal. Ma már minden valamire való csapatnak saját indulója, himnusza van. Ezt a szokást a 60-as évek végén az angolok terjesztették el, az 1970-es vb-n résztvevő csapat himnusza, a "Back Home" még slágerlistát is vezetett. Nálunk a legnépszerűbb csapat, a Ferencváros jár az élen az indulókban ("Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz"), de egy évtizede az MTK bajnokcsapatának dala, a "Meglátja, mester, menni fog" is igen populárisnak számított. Már a 60-as évek végén próbálkoztak azzal a fogással, hogy egy-egy nagy futballsztár önálló lemezt adjon ki. Így lett sláger Albert Flórián és a köztudottan nagy Fradi-drukker Aradszky László táncdalénekes közös lemeze, Olaszországban José Altafini és Gianni Rivera énekelt, később sikereket aratott fekete korongokon is Kevin Keegan, a Liverpool kétszeres aranylabdása, majd a 80-as években Ruud Gullit, akinek reggae-dalaiban már a toleranciáról, a szurkolók közti békéről szól. Nyugaton már komoly hagyománya van az egyes csapatok "rajongóklubjainak" - amelyeket nemcsak a csapatról, hanem egyes kedvencekről, vagy nagy elődökről neveznek el (például a Juventus-hívek egyik klubja a tragikusan fiatalon elhúnyt nagy libero, Gaetano Scirea nevét vette fel). Ezek az összetartó csoportok állandó helyeken táboroznak le a stadionok lelátóin transzparenseikkel, így egyesítik saját lokálpatriotizmusukat a klubszeretettel és a "bandázással".

Régen kialakult a "vezérszurkoló" intézménye is: Magyarországon néhai Zöllei János, alias Kalap egyetlen szavára beindult a Fradi-kórus, spanyolajkú közegben pedig legendás a hatalmas dobjaival felvonuló Manolo. Ezek a kicsit hóbortosnak tűnő, de szeretetre méltó figurák szabják meg a rigmusrendet, de sokszor megóvják a szurkoló-tábort egyesek túlkapásaitól is. E könyv szerzője is emlékszik arra, amikor Kalap néhány durva bekiabálás után közölte: "Kuss, itt csak a hajrá Fradi mehet!" Az angol kupadöntőkön régi hagyomány, hogy egy karmester a találkozó előtt megénekelteti a két tábort.

Bizonyos csapatok drukkerének lenni sok esetben politikai-társadalmi állásfoglalás is. Nálunk korábban - legtöbbször nem is alaptalanul - kialakultak bizonyos skatulyák, mely szerint az angyalföldi  Vasas munkáscsapat, (sőt, 1945 és 1990 között az MDP-MSZMP csapatának tartották, mivel a Vasas Szakszervezet Támogatása mellett ott volt a fő szurkolók között az ország első embere, Kádár János is), az MTK-nak a zsidó származásúak szurkolnak, (a csapatot a 40-es években, a zsidótörvények idején ki is zárták a bajnokságból), a Fradi-tábor pedig a jobboldali elemeket tömöríti.(Ez onnan ered, hogy a 30-as évek végétől több jobboldali párt, így a nyilasok is igyekezték kihasználni a Fradi népszerűségét). Az Újpesti Dózsa elmúlt éra-beli népszerűségét némiképp csökkentette, hogy elkönyvelték "rendőrcsapatnak", mivel a lila-fehérek a Belügyminisztériumhoz tartoztak. Ez persze így egyik esetben sem igaz, különösen nem ma, amikor a támogatók szinte mindenűtt multimilliomosok, pártállásra, etnikai eredetre való tekintet nélkül.

De például Spanyolországban a Barcelonának, vagy az Athletic Bilbaónak szurkolni ma is egyet jelent a katalán, illetve a baszk autonómia melletti állással, szemben a spanyol királyság egységét szimbolizáló Real Madriddal. A 70-es évek egyik legjobb spanyol csatárát, a baszk származású Quinit például azért rabolták el, mert a Barcelonában játszott, és az ETA baszk szeparatista szervezet így nyilvánította ki nemzeti önérzetét. Angliában Arsenal-szurkolónak lenni egyet jelent a társadalmi unalommal való egyetértéssel, az olyan világgal ,ahol nem történik semmi - mert a csapat csak biztosra megy, meccseik egyáltalán nem látványosak. Glasgow-ban a Rangers a protestánsok, a Celtic a katolikusok csapata, a Bastia a korzikai nemzettudat megtestesítője. Amikor a 80-as évek elején a Bastia Párizsban francia kupát nyert, a korzikai szurkolók úgy ünnepeltek, mintha maga Napóleon tért volna vissza...Belgiumban a flamandok az Anderlechtnek, a Brugesnek, azaz a Bruggének szurkolnak, a vallonok kedvence a Standard Liége.

Rómában a Lazio inkább a módosabb rétegeké, az AS Rómával szemben, míg Torinóban a Juventus a "Nagyasszony". A 90-es évek elején  például sokan szembefordultak a Milannal, mert a Berlusconi-féle hegemonisztikus törekvések megtestesítőjét látták benne. A csapat elnöke ugyanis az elektronikus sajtó és a futball után saját pártot alapított Forza Italia néven, ehhez felhasználta reklámhordozónak legjobb játékosait, végül meg is nyerte a parlamenti választásokat. Más kérdés, hogy - vállalatainak pénzügyi botrányai miatt - idő előtt lemondani kényszerült.

A kevésbé fejlett országokban a futball a társadalmi feszültségek levezetésére is szolgál. Dél-Amerikában - Braziliában, Uruguay-ban, Argentínában - bukott már meg rendszer egy-egy vb-kudarc után. Haitiban 1974-ben valóságos ópium volt a népnek a futballisták tisztes helytállása az NSZK-beli világbajnokságon, miközben az ország a világ egyik leggyilkosabb terror-rendszerében élt, a Duvalier-diktatúrában. Ugyanezen a vb-n az NDK-NSZK találkozó többet jelentett a Fal keleti részén élőknek, mint egy nagyszabású családegyesítés. Az külön történet, hogy a meccsen az NDK nyert - némi hallgatólagos nyugatnémet beleegyezéssel, ugyanis így Beckenbauerék elkerülték a döntőbe jutáshoz a nehéz ágat. Jugoszláviában Tito halála után még éveken át az egyik fő összetartó erő a kosárlabda és a futball volt:  1991-ben a BEK-döntőt a Crvena Zvezdával együtt nyerték meg szerbek, horvátok, szlovének, crnagoraiak. A Steaua Bukarest 1986-os BEK-sikere ideig-óráig takargatta a Ceausescu-rendszer  sötét oldalait, de ma is tartják magukat hellyel-közzel azok a túlzó vélemények, melyek szerint a magyar 1956 nem következett volna be, ha Puskásék 1954-ben megnyerik a világbajnokságot.

A szurkolói magatartás mozgatója részben saját csapatának az utolsó leheletig való buzdítása, másrészt pedig az ellenfél és hívei megfélemlítése. E pszichológiai háborúnak számos eszköze van: a túlharsogás már a meccs előtt a városban a fontosabb "stratégiai pontok" megszállásával, aztán a stadionban - hangzavar, petárdák, füstbombák, szerpentinek és fülsíketítő hangszerek segítségével - olyan arénahangulat teremtése, hogy a riválisnak már a játékoskijáróban remegjen a lába. Az olyan csaknem tökéletes akusztikájú stadionok, mint a genovai Marassi, a barcelonai Nou Camp, vagy a bécsi Práter különösen alkalmasak e lélektani hadviselésre. Spanyol és latin-amerikai stadionokból terjedt el az "ollézás", amikor az ellenfél percekig nem ér labdához - magyarul ugyanúgy megalázzák, mint a vörös posztó körül kergetett bikát a torreádorok. Mára már a dalrepertoár nemzetközivé lett: szinte mindenűtt közkedvelt az Aida bevonulási indulója, az amerikai polgárháború híres dala, az Égi lovasok, a Pet Shop Boys Go West-je, a Beatles Yellow Submarine-je, ("a legnagyobb király") és örök angol sláger a Szentek mennybemenetele.

Győzelem esetén az ünneplés is közös. Ma már Európában sem ritka az olyan karneváli hangulat, amit a brazilok, argentinok rendeznek egy-egy városban siker esetén, amikor a csapat és a szurkolók végleg egyetlen családdá forrnak össze. Az 1982-es spanyolországi vb idején terjedt el számos európai városban, hogy a főtereken nagy kivetítő vásznakon "közvetítették" a találkozókat (ügyes vendéglősök, kocsmárosok étellel-itallal is ellátták a rajongókat) - majd következhetett mindjárt helyben a nagy vigasság, vagy éppen a mély gyász.

A hangadók azonban manapság sajnos sokszor a "kemény mag-beliek", vagy az "ultrák", a "káosz-pártiak", csoportjaik mostanság egységes szerelésben, hatalmas zászlókkal jelennek meg a stadionban. Nem lehet őket egyértelműen sem huligánoknak, sem neonáciknak nevezni, bár kétségtelen, hogy e két meghatározás közül valamelyik - vagy mind a kettő - sok ultra-csoportra ráhúzható. (Mint a nálunk is megjelent White Power, vagy az Aryan Army-csoportok). Ezek a bandák - a sport ürügyén - valójában ellenségnek tekintik az ellenfelet, megpróbálnak lehetetlen légkört teremteni a mérkőzésen, de nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem.

Sok esetben az ultrák már a meccs előtt randaliroznak - főleg vasuti kocsikat, buszokat, kocsmákat törnek össze (csoda, ha a nagy kupameccsek előtt lezárják a nagyobb pályaudvarok restijét?) - és keresik az összecsapás lehetőségét az ellenfél táborával, komoly munkát adva a rendőrségnek. Közülük jónéhányan aligha látják a mérkőzést: vagy bekasztlizzák őket, vagy pedig olyan részegek, hogy semmi nem jut el tudatukig a találkozóból.

Az első ultrák sajátos módon épp a sportszerűségből évtizedeken át példát mutató angolok közül kerültek ki - a Wolwerhampton gárdáját kezdték kisérni a 70-es évek elején skinheadek. Azért ott, mert a közép-angliai munkásvárosban igen sok volt a bevándorló, főleg az indiai, pakisztáni származású, és az ő jelenlétük zavarta főleg a fiatal angol jobboldaliakat. Később a szigetországi rajongók egészen rémséges hírnévre tettek szert. Ma Európa-szerte a legrosszabb híre az Internazionale, a Lazio, a Borussia Dortmund, a Feyenoord, és a Manchester United drukkereinek van, de itt-ott letették névjegyüket - és nemcsak itthon - a Fradi és az Újpest ultrái is, akik a két csapat meccseit az utóbbi időben rendszeres utcai harcokban folytatják. Sokat mond egy felirat, amely újra és újra megjelenik egy metróaluljáróban, hiába festik le: Mocskos Fradi, oi!, alatta Mocskos UTE, oi!. De óva intünk mindenkit, aki bármelyik csapat híveit a bőrfejűekkel azonosítaná.

2. Botrányok, tragédiák, nemzetközi szankciók

Az elvakult szurkolás, a végsőkig felfokozott szenvedélyek, és a sokszor tehetetlen, vagy indokolatlanul agresszív rendőrségi fellépés következtében jónéhány tragédiát jegyzett fel a futballtörténelem. Csak néhány elborzasztó eset: 1950-ben tömeges öngyilkosság követte a Brazilia-Uruguay vb-döntőt - több tucatnyi brazil szurkoló vetette le magát a Maracana tetejéről a mélybe; mert nem tudták elviselni, hogy az egyik legnagyobb futballnemzetet éppen saját hazájában fosztják meg a világbajnoki címtől?  A legsúlyosabb eset 1964-ben történt, amikor egy Peru-Brazilia mérkőzésen, Limában a hazaiak közismert provokátora, bizonyos La Bomba (aki már korábban is több mérkőzésen okozott botrányt)  berohant a pályára egy meg nem adott gól miatt. Ezrek követték, mire a rendőrség könnygázzal, sortűzzel akart tömeget oszlatni: négyszázan taposták egymást halálra, és több rendőrt agyonütöttek, több rendőrkutyát szabályosan széttéptek. A tragédiát William S. Burroughs, az amerikai beat-irodalom nagy öregje írta meg Rock és mágia című esszéjében.

1969-ben az El Salvador-Honduras vb-selejtező után szabályos háború tört ki a két közép-amerikai állam között, mert a hondurasiaknak nem adtak meg egy 11-est, és ez El Salvador továbbjutását jelentette. 1985 az európai kupák fekete éve: a brüsszeli Heysel-stadionban a BEK-döntő előtt a Liverpool és a Juventus szurkolói összeverekedtek, egy tribünrész leszakadt alattuk - 39-en vesztették életüket, többségükben olaszok. 1988-ban az angliai Bradfordban tűz ütött ki a petárdáktól - 90 volt a halálos áldozatok száma. 1989-ben Németországban egy Törökország elleni mérkőzés előtt valóságos pogromot rendeztek a német újfasiszták a török vendégmunkások között. 1995 tavaszán Olaszországban felfüggesztették a bajnokságot, mert egy Genova-Milan találkozó előtt leszúrtak egy fiatal genovai szurkolót. Dél-Amerikában már évtizedekkel ezelőtt is előfordult, hogy a nézőtérről lelőtték a játékvezetőt, vagy valamelyik játékost - "elkeseredésből". 1994-ben a világbajnokság után, melyen Kolumbia válogatottja a nagy remények után leszerepelt, Medellin városában egy feldühödött szurkoló lelőtte Andrés Escobart, azt a kolumbiai hátvédet, akinek öngólja miatt kiesett a csapat. Azokat az eseteket, amikor egyes vandál csoportok "csak" átrendezték a vendéglátó városokat,  már nem is igen jegyzik...

Az UEFA és a FIFA Heysel után megszigorította a rendbontások miatti szankciókat. Mindenekelőtt a nemzetközi mérkőzéseket fogadó stadionokban meg kellett szüntetni az állóhelyeket, és a szembenálló táborokat jól el kellett különíteni egymástól. A rácsok ugyan a jóérzésű drukkereket sértik, mert kicsit "majomketrecben" érezhetik magukat, de az ő érdekük is. Ma már a rendezők feladata, hogy a vendégcsapat szurkolói épségben távozzanak, ezért rendszerint külön-külön engedik ki őket a stadionokból - akár egy óra eltérés is lehet a két távozás között. Igen kemény pénzbüntetéseket rónak ki arra a rendező egyesületre, amelynek mérkőzésén bármilyen tárgyat bedobálnak a pályára, legyen az üveg, kő, vagy éppen papirszerpentin - akár eltalál valakit, akár nem - súlyos, vagy visszaeső esetben pályabetiltás következik a pénzbüntetés mellett. Ebben a nemzetközi grémiumok igen következetesek, nem mérlegelnek kis és nagycsapatok között: az 1994-95-ös Bajnokok Ligája szériában egy bedobott kólásdoboz miatt - amely eltalálta a Casino Salzburg kapusát - a Milan három hazai meccsét semleges pályán kényszerült játszani.

A nemzetközi szövetség szigorát sajnos a Ferencváros szurkolóinak - és főleg az egyesületnek is - tapasztalnia kellett az 1995-96-os Bajnokok Ligája mérkőzései kapcsán. Előbb egyes zöldfehér drukkerek minősíthetetlen viselkedése miatt a Fradi brüsszeli és zürichi fellépése után sújtották a csapatot közel 100 svájci frankos bűntetéssel, majd nemzetközi tiltakozás középpontjába kerültek a zöld-fehérek, mert az Ajax elleni találkozón rasszista jellegű huhogással jeleztek minden alkalmat, valahányszor a hollandok egyik feketebőrű játékosa labdához ért. Sajnos ez a szokás is Angliából terjedt el. A szélsőségeseket eddig sem a szurkolótábor normális része, sem pedig az egyesület vezetése nem tudta megfékezni.

Heysel után az angol csapatokat hat évre kitiltották az európai kupákból. Szurkolóikat azonban csak egy évvel később engedték a kontinensre lépni, és akkor is  csupán korlátozott számban. Ma már minden rendező ország hatóságának joga, hogy hazatoloncolja azokat a szurkolókat, akik jegy nélkül érkeznek egy találkozó színhelyére. A csapatok közti megállapodások ugyanis biztosítanak bizonyos számú jegyet a vendégdrukkereknek. Sok esetben még azt is megszabják nekik, hogy milyen útvonalon közelíthetik meg a stadiont, hová érkezhetnek, hol szállhatnak meg. Angliában próbálkoznak azzal a módszerrel is, hogy minden szurkoló fényképes igazolványt kap, és aki balhéba keveredik, azt rögtön ki tudják szűrni, és legközelebb nem engedik be a pályára. Németországban, Hollandiában és Olaszországban van néhány szuperultra, akiket immár minden komolyabb rangadó előtt begyűjtenek a rendőrök, biztos, ami biztos, alapon. 1995 őszén több olasz egyesületnél bevezették a hitelkártya-módszerrel működő bérleteket, ezeket ugyanúgy le lehet tiltani, mint a bankokhoz rendszeresített mágneskártyákat. Ugyancsak olasz kezdeményezés, hogy a bajnoki idény előtt minden egyesület nyilvánosságra hozza azoknak a listáját, akiket nem kivánatosnak minősítettek stadionjaikban.

Számos európai országban nagyobb összecsapás előtt a stadion egy bizonyos körzetében bezárják az italmérő helyeket. A mérkőzésen a játékvezető által észre nem vett szabálytalanságokon túl ma már a közönség renitenseinek kipécézésében is felhasználhatják a videófelvételeket. Célprémium is van: minden nagyobb tornán odaítélik a legsportszerűbb közönségnek a fair play-díjat.

A közönség vadjainak megfékezésében persze döntő szerep jut a játékvezetőnek. A szövetségek erre is gondolnak: amelyik bíró túlságosan a tribün hatása alá kerül, kapkodni kezd, egy-egy rossz ítéletet megpróbál kompenzálni egy másik rosszal, egy ideig aligha vezethet komolyabb meccset. De a játékosoknak is tilos hergelni a publikumot: aki ma kirohan a nézők közé ünnepelni, - vagy felmászik a rácsokra - annak minimum sárga lap jár. A közönségnek obszcén módon mutogató játékos komolyabb szanckióra számíthat. Szerencsére kirívó esetnek számít, amit 1995 elején Eric Cantona, a francia foci fenegyereke cselekedett egy angol bajnokin. Kiállítása után kiment a közönség közé és egyszerűen lerúgta az őt gúnyoló szurkolót. Nyolc hónapra tiltották el mindennemű sporttevékenységtől. A sportszerű búzdítást azonban legegyszerűbb még mindig úgy kiváltani a tömegből, hogy a csapatok maguk is sportszerűen játszanak, és nem rendeznek ámokfutást foci címén a pályán.

 

3. Illemkódex szurkolóknak

Mindenekelőtt el kell fogadni, hogy az ellenfél is szórakozni vágyik, és erre mindenkinek joga van. Éppen ezért az ellenfél szurkolóinak tisztelete ugyanolyan kivánatos, mint a játékosoké. Tehát mellőzzük a trágár ócsárlást, és nem ártana felhagyni a nálunk mostanában dívó cigányozás, zsidózás, anyázás és a zászlóégetés szokásával. (Ez utóbbira különösen érzékeny szokott lenni az ellentábor). Tény, hogy a legkönnyebb a rossz bíróra, partjelzőre fogni a csapat kudarcát, ennek ellenére nem túl sportszerű már a kivonuláskor "három a hülye" felkiáltással fogadni a "sporikat". Az egyéb becsületsértő bekiabálásokról már nem is beszélve. A játékvezető is ember, ő is tévedhet, és tévednek a legjobbak is, de ha eleve előítélettel fogadják őket, ez negativ módon befolyásolhatja működésüket. Ha a hazai közönség mindjárt, minden ok nélkül kikezdi a bírót, a sípos ember könnyebben fog a hazaiak ellen fújni, ezt sose felejtsük el - hacsak nem igazán erős jellem. Szász Péternek 1977-ben készült gyönyörű filmje, a Szépek és bolondok állít a középpontba egy minden körülmények között korrekt futballbírót. Kissé idealizált benne Ivicz sporttárs- Kállay Ferenc ma már klasszikus alakításában - de valójában ez az a tisztesség, amit az igazi sportemberek elvárnak a bíróktól.

Jó lenne, ha a legveszettebb szurkolók is megértenék: a botrányokozás, a dobálás, a verekedés legtöbbször saját csapatukat sújtja. Éppen ezért eleve felesleges a stadionba botokkal, szúró és vágószerszámokkal, üvegekkel felszerelkezve érkezni - ezeket az éber rendezők amúgy is elkobozzák, élesebb helyzetben be sem engedik a harcra készeket a pályára.

Ugyancsak durva illetlenség nemzetközi mérkőzésen az ellenfél himnuszának kifütyülése. (A közelmúltban a Magyarország-Izrael mérkőzés előtt a vendégcsapat nemzeti énekét egy szélsőjobboldali csoport náci jelszavakkal zavarta meg, de máskor sem hagyták, hogy a vendégszurkolók kulturáltan végighallgathassák himnuszukat). A gyakorlat bizonyítja, hogy az ilyen megnyilvánulásokért vissza szokott járni a kölcsön - esetleg nemcsak szóval, vagy füttyel, hanem veréssel is. Ijesztő, hogy egy-egy botrányos meccs visszavágója előtt a két tábor már revansra készül. Kirívó eset volt, hogy amikor 1993-ban Pozsonyban  a csuklyás szlovák kommandósok összeverték a Fradi-drukkereket, mindenki rettegett a zöld-fehér kemény mag bosszújától. És a Zöld Sasok hívei nem kis önmérsékletről tettek tanúságot, mert Budapesten nem volt súlyos összecsapás magyarok és szlovákok között.

Sok gondot okoz mostanában, hogy - bajnoki és kupagyőzelmek esetén - a szurkolók elözönlik a pályát. Valószínűleg még évekig fognak beszélni a kispesti rendőrattakról, amikor a boldog Fradi-szurkolókat valósággal szétverték a lovasrendőrök, a bíróság pedig azokat a ferencvárosi játékosokat ítélte el, akik híveik védelmére keltek. Nyugat-Európában már tapasztaltabbak a rendőrök és a rendezők is, körültekintőbben védik meg a szurkolók örömétől a futballistákat, de azért ott is előfordul, hogy egy-egy sztár alsóneműben jut csak be az öltözőbe. Nagyon sok múlik a rendőrök és a rendezők összehangolt munkáján, valamint azon is, hogy a szurkolókkal milyen kapcsolatot tudnak kialakítani. Másik negatív példa nálunk, hogy a rendezők, különböző őrző-védő egyesületek tagjai, gyakran provokálják a szurkolókat, akik aztán bele is mennek hamar a verekedésbe - és ilyenkor rendre a rövidebbet húzzák.

Ha a szurkoló külföldre is követi csapatát, sose feledje, hogy egy kicsit nemzetét is képviseli. Kulturálatlan viselkedésével saját hazájáról állít ki bizonyítványt, a diplomáciai bonyodalmakról nem is beszélve. Kellemetlen egy ország miniszterelnökének, vagy külügyminiszterének folyton elnézést kérni állampolgárai magatartása miatt, vagy elhatárolódni tőlük. (Az angol és a holland kormányfőnek volt ebben része többször is az elmúlt években). És a nagykövetek, konzulok sem azért vannak állomáshelyükön, hogy randalírozó honfitársaikat kiváltsák a fogdából. Inkább dalversenyben, rigmuspárbajban, esetleg bolond öltözékben és arcfestésben  legyenek nagyok és eredetiek. Számtalan példa volt már rá, hogy a jó hangulatú szurkolótáborokhoz feleslegesnek bizonyult a nagy készültség. E sorok irójának felejthetetlen élmény volt, amikor Genovában a Sampdoria-Honvéd találkozó után az olasz szurkolók sorfalat álltak a stadionból távozó magyarok autóbuszainak és megtapsolták őket, vagy amikor Londonban, a Parma-Anwerpen KEK-döntő másnapján a győztes olaszok, a vesztes belgák és a semleges angolok együtt söröztek több pub-ban is.

Ajánlatos lenne a külföldi utak során, hogy a szurkolócsoportoknak ne csak sportélményt nyújtsanak, hanem mutassák be nekik az adott ország, város nevezetességeit, hangulatos helyeit. Nem ártana, ha a szurkoló felszerelné magát egy kisszótárral is. Mindezek segítenének a ma is élő nemzeti, faji és egyéb előítéletek leküzdésében.

A szurkolói magatartás javítását elő lehet segíteni a közönségtalálkozókkal, szurkolói ankétokkal, amelyeket a legtöbb nagy egyesület rendszeresen tart. (Nálunk ebben is a Ferencváros jár élen, de a Vasasnál is régi hagyománya van ezeknek a találkozóknak). Nyugaton gyakoriak azok a "nyilt napok", amikor a drukkereket beengedik az edzőtáborokba, ahol bepillanthatnak a nagy mérkőzések előkészületeibe, és személyes közelségbe kerülhetnek a játékosokkal. Ha megértik: egy-egy nagy siker mögött milyen komoly munka áll, talán elgondolkodnak azon, hogy érdemes-e mindezt néhány olcsó és felesleges botránnyal tönkretenni.

 

Göbölyös N. László [Változó Világ 2.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 2.

A futball

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019