VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Június 20.

A buddhizmus keletkezése, tündöklése és bukása Indiában II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

3. A Tan, avagy a Megvilágosodott tagadásai

 

Mi lehetett a negatív döntés oka? A legendák szerint Sziddhárthát mindjárt a bódhi elérése után többszörösen megkísértette Mára, a sátán (akárcsak Krisztust a sivatagban). Ígért neki hatalmat, gyötörte testi kínnal, majd ráuszította három szép lányát, csábítsák el. Ijesztette azzal a "rossz hírrel", hogy nem hallgat majd rá senki. Nos, ez utóbbi úgy igaz, hogy Buddhában tényleg kételyeket ébresztett a rengeteg nehézség és akadály, amely tanításának útjában állt. Főként az a tapasztalata, hogy kortársait csupán a gyönyörök érdeklik, s nemigen tudnának mit kezdeni az olyan bonyolult fogalmakkal, mint például "a valamitől való függés" vagy " a következmények összekapcsolása". Ezekről A nemes célkitűzés szutrában olvashatunk (szutra: "vezérfonal"). De aztán megszólalt a Belső Lelkiismeret szava, figyelmeztetvén őt: "Vannak oly lények, kik nincsenek a szenvedélytől lenyűgözve, ha nem hallják a Tant, ezek el fognak veszni. Ők lesznek a Tan bölcsességének hirdetői". Így aztán Buddha megmásította elhatározását, s megnyugodva időzött további hét hétig fügefája alatt, hogy logikai rendszerbe szedje, és minél közérthetőbben megfogalmazza mindazt, amire rájött. Végül elindult megkeresni azokat az egykori társait, akik a jógagyakorlatában mellette álltak, hogy velük ossza meg először felismerésének lényegét. A benáreszi ligetben talált rájuk, itt hangzott el az öt szamana előtt a híres prédikáció, amivel - ahogyan azóta mondják - "először forgatta meg a Tan kerekét". A buddhista kolostorok homlokzatán a két gazellától közrevett kerék ezt szimbolizálja.

Az idézett szutra szerint Buddha egyebek között ezeket mondta: "Két végletet kell, bhikkhuk ((szerzetesek') egy útkeresőnek elkerülnie. Melyik ez a kettő? Az egyik az élvezetek útja, a kéjörömökhöz tapadás. Ez alantas, közönséges, nemtelen és lélekromboló. A másik az önkínzás útja, mely gyötrelmes, nemtelen és lélekromboló. Nos, ezt a két végletet elkerülve létezik egy Középút (Mádzsdzshimá Patipadá). Ezt lelte meg a Célhozért (Tathágata). Ez visz el a felismeréshez, felnyitja a szemeket, értelmet sugároz, megnyugváshoz, belátáshoz, kioldódáshoz s nirvánához vezet."

A kárhoztatott önkínzás mibenlétét már értjük. Az élvezetekről Buddha így beszélt: "Ötféle élvezet van, bikkhuk, s melyik ez az öt? A szemeken keresztül felfogott színek, a füleken keresztül felfogott hangok, az orron keresztül felfogott szagok, a nyelven keresztül felfogott ízek, a testen keresztül felfogott tapintatok, amelyek kívánatosak, csábítóak, igézetesek, elbűvölők, kísérik őket a kéjek, s nyomukban van a beszennyeződés." (Téchy Olivér fordításai) A hatodik élvezetről, amely tán még a többinél is veszélyesebb, Buddha itt még nem beszélt, attól tartva, hogy társai nem értenék meg. Ez pedig: a képzelet, "a képzeletfűzés következtében keletkező érzet..."

A volt jógatanítványok mind Buddha lelkes követőivé, hamarosan a Tan hirdetőivé lettek. (A "buddhizmus" Nyugaton született szó, hitüket maguk a buddhisták a páli Dhamma szóval - "Tanítás", "Törvény" - jelölik, a kánon páli nyelven íródott, a Buddha-életrajzok viszont szanszkritül, ám a két nyelv között alig van különbség.) Mit tanított Buddha? Mindenekelőtt a "négy nemes igazság"-ról szóló tételt, amely szerint (1.) a lét azonos a szenvedéssel, s (2.) állandó ismétlődésének, végzetszerűen örökös reinkarnóládásának oka az ember tapadása a létezéshez, tehát (3.) az újraszületések láncolata csak akkor szakítható meg - és ez, vagyis a nirvána ("kioltás") Buddha végső célja -, ha az egyén elfojtja még életvágyát, "én"-jét is. Ez pedig a (4.) "nyolcágú nemes utat" járva érhető el, nevezetesen: helyes hittel, helyes elhatározással, helyes beszéddel, helyes cselekvéssel, helyes életmóddal, helyes igyekezettel, helyes vizsgálódással és helyes elmélyüléssel. A buddhizmusban az egyik fő bajként kárhoztatott "tudatlanság" nem műveletlenséget jelent, hanem a "négy nemes igazság" nem ismerését vagy el nem fogadását. E tétel olyannyira alapvető, hogy - úgy vélték - benne az összes többi tanítás elfér, amiként az összes állat lábanyoma az elefántéban.

Buddhánál a lélekvándorlás is lényegesen más, mint az ortodox brahmanizmusban vagy a többi heterodox közösségnél. Szerinte a Világ, s a Világon minden dharmákból, "lételemek"-ből áll, minden esemény és jelenség a dharmák szünet nélküli mozgása révén megy végbe. Dharmák alkotják az embert is a teste húsától a gondolkodási képességéig, a látástól a gyűlölni tudásig. Ezeket nem a lélek, hanem az életvágy kapcsolja egybe, de minden reinkarnációnál új kombinációban, az előző életben véghezvitt cselekedeteknek megfelelően. Nem létezik tehát valamiféle örökkévaló lélekszubsztancia - miként a brahmanok állítják -, amely a halállal felbomló testből átvándorol egy újonnan képződőbe, sem az egyetemes szellembe nem tér meg az egyéni lélek, hogy aztán újra kiáramoljék belőle. Engels "naiv dialektikus"-nak nevezte azt a módot, ahogyan Buddha erőhatások sokaságaként értelmezte a dharmát, nem mint "örök törvény"-t. Az embert tekintette egyedül alkalmasnak arra, hogy felszabadíthassa önmagát, nem az isteneket.

Az istenlét - tartotta Buddha - nem hatalom, hanem a korábbi emberi létezéskor véghezvitt jócselekedetek jutalma, a megtisztulás folyamatában előrehaladt ember magasabb, de még átmeneti létformája (a lények hat szférában születhetnek újra, ezek egyike valamelyik mennyország is lehet). Az istenek tiszteletét demonstráló szertartások tehát fölöslegesek és haszontalanok. Mint megoldhatatlant, vetette el a világ teremtésének kérdését. Hogy a világnak kezdete lett volna, nem hitte, sem a dolgok teljes befejeződését, hanem csupán a világok - végtelen számú világ - keletkezésének és pusztulásának kezdet és vég nélküli folyamatát. És tagadta olyan örök összszubsztancia létét, amelyből ilyen vagy olyan módon minden szellemi vagy anyagi keletkezne. Nem tisztelte a Védák szentségét - noha tapintatból ezt soha nem mondta ki egyenesen -, bírálta a brahmanista papokat, és nem fogadta el a bráhminok kasztjának vezető szerepét. "Az ember nem azért lesz bráhmin, mert hosszú a haja, vagy mert ilyen vagy olyan családban született - olvasható egy, a dharmáról szóló páli kánonban. - Akiben igazság és szentség lakozik, tele van örömmel: ő a bráhmin." Buddha általában tagadta a kasztok szerinti megkülönböztetést, saját tevékenységében ezt demonstrálta is...

A nirvánáról szóló tanítás absztrakt és távoli megoldást ígért, mégis elfogadták. A szó maga "kialvás"-t jelent, eredetileg a tűz kialvására értették, Buddhánál az akarat, a vágyak, az érzések kialvását, az "én" megsemmisülését jelenti. De hogy milyen jellegű, miféle feloldódás ez a szubsztanciák világában, azt nem tisztázta. Egyesek szerint, amikor az újraszületések sorozatában megtisztult és arhattá ("szent"-té) vált ember karmája a halállal elfogy, akkor jut el a nirvánába. Ez ugyan maga is dharma - az ugyancsak dharmának nevezett "világtörvény" szerinti realitás -, de mivel nem a szanszára idézi elő, nem múlhat el. A szüntelen mozgásban lévő világhoz képest ez: a nyugalomban lévő semmi - az ide érkezett számára azonban az egyetlen igazi, boldogító realitás, amely fennmarad akkor is, ha minden múlandó dharma elenyészik. Mások szerint a nirvána nem azonos a halállal, a halállal együtt járó semmivé válással, mert már élve elérhető állapot, valamilyen megfoghatatlan örökkévalóság, egy más dimenziójú szellemiség. Nos, nem igazán érdemes töprengeni rajta, hiszen a buddhizmusban a meghalás sem olyan halál, amilyennek azt mi nyugaton látjuk.

 

4. A Szangha (Gyülekezet), szerzetesek és apácák

 

A Buddha első prédikációját meghallgató öt volt jógaszerzetesből és mesterükből megalakult hát a Szangha, a Gyülekezet. Hamarosan csatlakozott hozzájuk egy gazdag benáreszi kereskedő Jasza nevű fia, aki szerette a liget csendjét és vonzódott az elmélkedő életmódhoz. Jasza famíliájának 46 tagjából megszerveződött Benáreszben a laikus hívők (szávakák) egyháza is. Buddha kitűnő tanítómesternek bizonyult: rövid idő elteltével első tanítványai már maguk hirdetik az új tanokat. Járták a vidékeket, s mindenütt kíváncsiak voltak a mondanivalójukra, és csoportosan csatlakoztak az új hívők. A felvételnél nem számított az etnikai, a vallási, a kasztbeli hovatartozás, vagy a szociális helyzet. A belépés formája az volt, hogy a jelölt a következő három egyszerű mondattal folyamodott: "A Buddhához folyamodom, mint menedékemhez. A Dhammához folyamodom, mint menedékemhez. A Szanghához folyamodom, mint menedékemhez." (A buddhista "szentháromság" ma is ez: a Buddha, a Tan, a Gyülekezet.) Külön-külön működött az Upászaka-szangha, a laikus férfiak, és az Upászika-szangha, a laikus nők gyülekezete. Az öt tilalom, amelyek betartását valamennyiüknek vállalniuk kellett: 1. Ne ölj! 2. Ne lopj! 3. Ne kövess el házasságtörést! 4. Ne hazudj! 5. Ne fogyassz részegítő italokat!

Sikerrel térített Buddha a bráhminok között is, Benáresz után éppenséggel három tűzpapot tett hűséges tanítványává. Gesztus volt ez a családjának, amely a tűz leszármazottjának tekintette magát, s főként Agni tűzistent tisztelte? Vagy inkább intő kihívás? Nehéz lenne megmondani. Amúgy igen érdekes a család viszonya a Sziddhártha Gautamából lett Buddhához és tanaihoz. Az anya halála után apja a sógornőjét, Májá húgát vette feleségül, ő volt Buddha nevelőanyja. A buddhista irodalomban ezért Padzsápati ("Gondviselő") néven szerepel, noha eredetileg Gótaminak hívták. Nos, az apa, Szuddhódana maháradzsa, soha nem tudott megbékélni fia választott életmódjával; amikor már híres bölcs volt, akkor is képtelen volt Sziddhárthában meglátni a Buddhát. Ugyanakkor szerette, ezért meghívta őt a Padzsápatitól született másik fia, Nanda lakodalmára, amelyet i. e. 526-ban tartottak.

Buddha elfogadta a meghívást, és nyolc év után először hazalátogatott. A rádzsaság fővárosába, Kapilavatthuba érkezve néhány bhikkhu kíséretében, alamizsnacsészéjét maga elé tartva élelmet koldult. Úgy magyarázzák: a magatartásával büszkeségükről híres honfitársait arra akarta tanítani, hogy szakítsanak a gőggel, ne nézzék le az étel koldulását, és ugyanúgy koldulva forduljanak hozzá, hogy ossza meg velük a Tant. Volt, aki megértette ezt, volt, aki nem. Az apa és a feleség a legkevésbé. Szuddhódana felháborodottan sietett a fia elé: "Miért szégyenítesz meg minket ezzel? Úgy gondolod, hogy néhány szerzetest megvendégelni képtelenek lennénk?" És nem tudott mit kezdeni fia válaszával: "Mahárádzsa, ez a szamanák ősi szabálya." A szerelmében és anyaságában megsértett Gópá sem tudott más lenni férjével, mint büszke és tartózkodó, tanaival szemben pedig mereven elutasító. Sziddhártha annak idején úgy ment el, hogy nem volt kíváncsi még az éppen megszületett fiára sem, akinek egyébként ő adta a Ráhula ("Bilincs") nevet. Ellenben nagy hatást gyakorolt Buddha sok más rokonára; a féltestvér Nanda a saját lakodalmát hagyta ott menyasszonyával együtt, hogy a Megvilágosodottal tartson, és csatlakozott hozzá az unokatestvérei közül Anuruddha, Dévadatta és Ánanda, de számos más rokon is. Amikor e látogatás után eltávozóban volt, Ráhulát az anyja Buddha után küldte, e szavakat tanítva be neki: "Szerzetes, te vagy az én apám. Add ki nékem az örökségemet." Buddha ezt úgy értelmezte, mint a szerzetességért való folyamodást. Így a fia novícius lett a Szanghában. (Azóta is e rendelkezés értelmében vesznek fel a rendbe novíciusokat, amikor a nyolcadik évüket betöltötték.)

Férje halála után Padzsápati, a nevelőanya kereste fel Buddhát sákja nők egy csoportjával, azt kérve, vegye fel őket a Szanghába. Ez szokatlan volt, éles ellentétben állt a kor általánosan érvényes szokásaival, amelyek kizárták a nőket a szerzeteséletből. Buddha elutasító reakciója is természetes volt. A kor vallási-filozófiai rendszerei, ideértve a heterodox közösségeket, nem a női nemmel szembeni elfogultságból tették ezt. Igaz ugyan, hogy a nemi vágyak ellen kívánták így megvédeni cölibátusban élő tagjaikat, ám sajátos felfogásukban a "nő-gyönyör"-t (itthi-szukha) önmagában létező valaminek tartották, nem a nő egyéniségéből áradónak, hanem ami kívülről jön. (Az emberi idegrendszer útján való megközelítés számukra idegen volt.) Mindenesetre a Dhammapáda ("A Tan útja") szerint "Amíg a nő iránt a férfi vágya legvégsőkig meg nem semmisült, a lelke addig hozzá van kötözve, mint anyjához a szopós boci." S ha már a dolog így működik, távol kell tartani a nőt, ha nem is hibás.

Buddha ezt a kérdést is másként kezelte, csak nem akart megbotránkozást kelteni nevelőanyja kérésének azonnali elfogadásával. Padzsápatiék mindenesetre nem mondtak le tervükről, s amikor kérelmüket egy idő után megismételték, addigra Buddha már ki is dolgozta a Bhikkhuni-szangha (a Szerzetesnők szanghája) megalakításának feltételeit. A nyolc pontból álló feltételrendszer sokkal szigorúbb volt a bhikkhukénál. A bhikkhuniknak - a már ismert öt tilalom, valamint a cölibátuson és a szegénységen kívül - a nem megfelelő időben való étkezés, a tánc és ének, az illatszerek és mindenféle egyéb cicoma használata, a magas és kényelmes ágy, az arany és ezüst ékszerek viselése volt még a további öt tiltott dolog. A bhikkhunikat mindezeken túl teljesen alárendelte a bhikkhuknak. Szabályzatuk első pontja így kezdődik: "A bhikkhunik életkorukra tekintet nélkül kötelesek tisztelettel viseltetni a bhikkhuk iránt, álljanak fel, s hajtsanak fejet még akkor is, ha netán százévesek..." Ugyanakkor ez a szigorúság nem az apácák teljes elkülönítését szolgálta, ellenkezőleg, együtt kellett megülni az ünnepeket, és még új szerzetesnők felszenteléséhez sem volt joguk a bhikkhuk részvétele nélkül.

A női szerzetesrend megalakításának engedélyezése vakmerő újítás volt (csakúgy, mint a nyolcesztendős gyerek, Buddha fia felvétele a szerzetesi közösségbe). A dolog negatív hatásától tartva nem minden rezignáltság nélkül jelentette ki a Megvilágosodott: ha nem engedte volna meg a nőknek a szerzetességet, akkor a tanítása romlatlanul fennmarad ezer esztendőn át, így azonban ez csak ötszáz évig lehetséges. Mert olyan ez - mondta -, mint amikor a rizstáblákat ellepi az üszög, a cukornádat ellepi a lisztharmat...

A feleségét elhagyva Buddha soha többé nem hált nővel, pedig sokszor volt kitéve kísértésnek. A Vinája-pitakában ("Fegyelem-tan") olvasható egy történet, amely szerint bizonyos Mágandija a guru iránti elragadtatásának bizonyságaként a saját szép lányát ajánlotta fel Gautamának. Az elutasítás szinte durva volt: ha Mára három csodaszép lányával nem támadt kedve szerelmeskedni - mondta -, úgy különösen nem kell neki egy ilyen "vizelettel és bélsárral megtöltött lény", amit még a lábával sem érintene szívesen.

A korai buddhizmus az élet fő bajai között az első helyre mindenképpen a szexuális vágyat tette, ezért a tökéletesedés felé haladónak először is ezt kellett megszüntetnie. Érdekes példával szolgál erre a Théri-gáthá című mű buddhista szerzetese. Amikor egy kereskedő fiatal felesége sóváran dicsérni kezdte szép szemeit, a bhikkhu kitépte az egyiket, és az asszonynak nyújtotta, mondván: "Nézd, anyám, utálatos húsdarab ez, vidd el, ha tetszik. Ilyen a másik is. Mondd, mi rajta a szép?" A meghökkentő jelenet vagy félezer évvel megelőzte az evangelista intelmeit: "Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel bemész az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek" (Mt. 18, 8.).

Nem a nők okoztak Buddhának gondot, hanem olyan férfi ellenfelei, akik nőket használtak eszközül. Egyszer, amikor laikus hívőknek tartott oktatóbeszédet, egy terhes fiatal nő kezdett közbekiabálni, hogy őt Buddha ejtette teherbe, hát gondoskodjék is róla és születendő gyermekéről. Viselkedése őszintének tűnt, alkalmas volt olyan benyomás keltésére, hogy igazat beszél, - ilyen vádaskodásra egy fiatal lány hogyan merészkedne?! Ám amikor nem hagyta abba a kiabálást, és ezért megpróbálták kivezetni; huzakodása közben a ruhája alól egy fából faragott félgömb esett ki, amely a hasára volt kötözve... Egy másik alkalommal bizonyos Szudari ("Csodaszép") nevű leányzót, állítólagos apácajelöltet holtan találtak az áráma ("pihenőkert", a buddhista szerzetesek téli szálláshelyének elnevezése) bokrai közé rejtve, azt a látszatot akarván kelteni, hogy a bhikkhuk ölték meg - csak férfi szerzetesek laktak a kolostorban -, miután esetleg mást is csináltak vele. A háttérben meghúzódó ellenség célja mindkét esetben Buddha tekintélyének lerombolása, a Szanghának és szerzeteseinek lejáratása volt. Ádáz ellenség bőven akadt a bráhminok és a rivális heterodox közösségek hívei között. A korabeli laikus Buddha-hívők a dzsainizmus követőit tartották felelősöknek. Nyílván a családi bosszú fűtötte viszont Buddha apósát, amikor lesből a vejére támadva úgy megütötte a fejét, hogy az csaknem belehalt, jó ideig kómában volt.

Buddha legveszélyesebb ellenfelének mégis saját unokaöccse és tanítványa, Dévadatta bizonyult. Egyrészt, mert egyfajta "kettős ügynökként" sok mindenben a dzsianizmus tanítását követte, másrészt, mert mégis Buddha utóda kívánt lenni a Szangha élén. Állítólag még nagybátyja életére is tört, utoljára egy óriási elefántot hajszolt Buddha felé egy keskeny utcában. Amikor azonban a Megvilágosodott irgalmas szíve minden erejét az állatra irányította, az elefánt térdre ereszkedett előtte - tartja a legenda. Dévadatta végül barátaival együtt elhagyta a Szanghát. Később egy szóváltás alkalmával úgy megütötte az egyik apácakolostor idős főnöknőjét, hogy az meghalt, ezért bebörtönözték. Mivel az ahimszá ("nemártás") mind a dzsaináknál, mind Buddha követőinél szent törvény volt, Dévadatta pedig a legsúlyosabb formában hágta át, feltételezések szerint - ha tartotta magát bármelyik közösség szabályaihoz - öngyilkos lett. Gyilkosság áldozataként kellett viszont meghalnia Száriputtának, aki a brahminok kasztjának tagjából lett a Megvilágosodott legkedvesebb tanítványa...

Buddha több mint negyven esztendőn át hirdette tanítását, mígnem nyolcvan évesen, i. e. 483-ban, egy véletlen ételmérgezésben meghalt - ezt nevezik a Megvilágosodott parinirvánájának. Utolsó szavai, melyeket hű tanítványai feljegyeztek, ezek voltak: "minden múlandó. Törekedjetek fáradhatatlanul." A hagyományoknak megfelelően elhamvasztották, csontmaradványait szétosztották - ezek lettek az első buddhista kegyhelyek, a sztupák ereklyéi.

Ami pedig a tudomány mai értékítéletét illeti, azt Helmuth von Glasenapp, az ismert vallástörténész így fogalmazza meg: "Buddha nemcsak kora mércéjével mérve nagy filozófus, hanem minden idők legnagyobb gondolkodóinak egyike, azok közé tartozik, akik a legmélyebben hatoltak be a valóság lényegébe, és akik az emberi gondolkodás történetét a legtartósabban befolyásolták". Továbbá: "Annak alapján, amit tudunk róla, megállapíthatjuk, hogy ritkán akadt olyan mester, akinek tanítása és élete között ilyen tökéletes lett volna az összhang."

 

5. Tündöklés és bukás; az okok

 

A buddhai tanítás pozitív fogadtatása és széleskörű, gyors elterjedése részben nyitottságával magyarázható - ez egyébként jellemző volt minden heterodox közösségre. Lényeges motívum a véres állatáldozatoktól való - anyagi és morális indítékú - megcsömörlés, a félelem a gőgös bráhmin papoktól és az irántuk érzett ellenszenv, valamint a vallási életben eluralkodó zűrzavar.

Az alsóbb kasztok tagjainak természetesen imponált, hogy - túl az e közegben megvalósuló egyenrangúságokon - az üdvözítő nirvánához vezető út sikere is kizárólag tőlük maguktól, személyes érdemeiktől függött. De ígéretes volt Buddha tanítása azon ksatrija uralkodók szemében is, akik szerették volna megnyirbálni saját puróhitájuk (főminiszter-főpap) hatalmát.

Már a Megvilágosodott életében felkarolta a Tant és hirdetőit a Magadha rádzsaság királya, Bimbiszára és a trónon őt követő fia és gyilkosa, Ádzsátaszattu, továbbá Kószala királya, Praszénadzsit. Az arisztokrata előkelőkön túl, számíthatott Buddha sok gazdag üzletember támogatására, ezek között volt Anáthapindika kereskedő, aki egy - töméntelen aranyon megvásárolt - hercegi parkot ajándékozott a Szanghának, továbbá Ambapáli úrnő (egyesek szerint hercegek kurtizánja), aki hasonló ajándékot adott, majd állítólag maga is a bhikkhunik közé lépett. (Annak van nyoma, hogy a férfi szerzetesek közé volt rablót is befogadott Buddha.)

Mesterük halála után a tanítványok nem lankadó energiával folytatták a Tan terjesztését Indiában és annak határain kívül is. Az ország nagy részét egyesítő és felvirágoztató Maurja-dinasztia legkiemelkedőbb uralkodója, Asóka király (i. e. 270-230) - egyesek állítása szerint - államvallássá emelte a buddhizmust. Ha ez így túlzás is, az tény, hogy Buddha tanítása Asóka személyes életében és politikájában egyaránt meghatározó szerepet kapott. Egy sziklába vésett felirat tanúsága szerint, a háború véres öldökléseitől megundorodva lett az ahimszá-hit híve. A "nemártás" jegyében még a vadászatokat is megtiltotta, ember- és állatkórházakat szervezett. Sokfelé küldött térítőket Egyiptomtól Görögországig, s bár ezekben az országokban nyomuk sem maradt. Srí Lankán a fiának sikerült meggyökereztetnie az új vallást. Monumentális, ma is megcsodálható barlangtemplomokat, sztupákat és más kegyhelyeket építtetett. A bráhmanista ortodoxia defenzívába került, fejlődése megakadni látszott, a buddhizmus India-szerte meghonosodott. Csaknem az egész országra kiterjedt az észak-indiai kusán uralkodó, a Tannak szintén elkötelezett Kaniska király hatalma is - ez már időszámításunk első évszázada -, akinek felkérésére a Buddhacsarita-kávját a költő Asvaghósa megírta.

Nem vált tehát valóra Buddhának az a jóslata, amit tanításának fennmaradásával kapcsolatban mondott. Egyrészt világvallás lett belőle, amelyet két és félezer évvel a halála után több mint 300 millióan vallanak magukénak, másrészt eredeti romlatlanságában Buddhát nem sokkal élte túl, nemhogy ötszáz évről beszélhetnénk; végül a nőknek - akiktől a Megvilágosodott a tanítását féltette - kevés szerep jutott mindkét dologban. Miután Buddha utódot nem jelölt ki, aki az övéhez fogható tekintéllyel és tudással fogta volna össze a Szangha szerteágazó életét, a különböző interpretálások között szinte azonnal megindult a vita. Tudatosan vagy tudattalanul ezt Buddha maga is elősegítette, amikor ilyen "eligazításokat" adott: "Magatoknak kell erőlködnötök, a Tökéletesek csak utat mutatnak" (Dhammapáda), vagy: "A helyes nézet mások véleménye és saját elmélkedésünk révén jön létre" (Anguttara-nikája - "sorba rendezett" Buddha beszédek gyűjteménye).

Buddha parinirvánája után hamarosan zsinatot hívtak össze, hogy megkíséreljék írásban rögzíteni a Megvilágosodottnak tulajdonított tanításokat. Hamarosan két felfogás körvonalazódott a tanítványok között. Az egyik a legrégibb bhikkhuk nyomán ahhoz ragaszkodott, hogy Buddha szavait változatlan formában kell megőrizni, ezt "sztharavádin"-ok iskolájának (vének tanítása követőinek), a szabadabb interpretálás mellett érvelő másikat - mivel ők voltak többen - "mahászanghiká"-nak, azaz nagy gyülekezetbeliek iskolájának nevezték.

A két felfogás hívei fokozatosan eltávolodtak egymástól, olyanféle vallásháborúk azonban, amelyek a kereszténységet annyira jellemezték, itt soha nem fordultak elő, eleinte a kétféle szerzetesek még egy kolostorban is jól megfértek. A szakadás az első száz év után követő második zsinaton következett be, itt jött létre a két nagy irányzat alapja, viszont a kánont csak az Asóka király idején tartott harmadikon sikerült rögzíteni. Kaniska uralkodása alatt rendeztek még egyet, India földjén ez volt az utolsó.

Miközben a Megvilágosodott tanítása sorra aratta diadalait Kínában, Japánban, Tibetben, Kelet- és Délkelet-Ázsia országaiban egészen Indonéziáig, Indiában a buddhizmus hanyatlásnak indult. Ennek legfontosabb külső oka az iszlám agresszív terjeszkedése időszámításunk 7. századától, de például az ujgurokat a manicheizmus hódította el Sákjamuni ("Sákják bölcse" - Buddha egyik neve, amelyet különösen a mongolok használnak szívesen) hitétől. A belső okok között első helyen áll, hogy egy intellektuális etikai-filozófiai - ráadásul ateisztikus - rendszer a maga racionalizmusával és kultusztalanságával hosszabb távon nem lehetett képes az istenekre és rítusokra is vágyó tömegigényt kielégíteni. Bebizonyosodott az is, hogy a kasztrendszert lehet ellenezni, ám megszüntetni vagy az egyén helyét a társadalomban kényszerítő erővel kijelölő hatását semlegesíteni nem, az alsóbb varnák tagjainak csalódniuk kellett ebbéli reményeikben. A Gangesz vidékén a szexuális töltetű saktizmus és tantrizmus befolyása erősödött meg - róluk lesz még szó bőven. Végül a buddhizmussal soha meg nem békélt bráhminok és ideológusaik sem maradtak tétlenek, Buddhát a mai hinduizmus nem a tanítása iránti elismerésből tekinti Visnu isten kilencedik avatárájának, ennek egészen más okai vannak. Azt elismerik, hogy ebben a korban - úgymond - "gonosz démonok" szállták meg a bráhmanokat, ezért azok valóban sok helytelen dolgot cselekedtek, de akkor - mondják - Buddha képében megjelent Visnu, a becsapott démonok sorra csatlakoztak az új valláshoz, a bráhmanok hite pedig megtisztult és újra győzedelmeskedett egész Indiában....

  

Nagy Károly [Változó Világ 40.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 40.

Buddhizmus, misztika, Tibet

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019