A tudás 365 napja - július 12.

Az év könyve

Kolumbusz útjának 500. évfordulóján vajon hányan gondolkodunk el azon, valójában mit is ünneplünk 1992-ben? A hivatalos elnevezés szerint Amerika Felfedezésének 500. évfordulóját: Két Világ Találkozását. De mit is jelent - és főleg kinek - e hosszadalmas megfogalmazás?
Az évfordulóra szervezett spanyol megemlékezések Európa centrikus nézőpontot tükröznek, melyben a civilizáció fogalma nem jelent mást, mint amit az Óvilág hozott/vitt az Újvilágba, s ami ezt követően megváltozott. Ez a szemlélet egyértelműen a felfedezés tényét emeli ki, és a fejlettebb gazdasági-társadalmi viszonyok exportját tartja fontosnak. A latin-amerikaiak számára mindez elfogadhatatlan, s bár elérték, hogy a Két Világ Találkozása is szerepeljen a hivatalos elnevezésben, a lényegen ez mit sem változtat. 1492-ben új történelmi korszak kezdődött a világ számára. 1492 a világ világiasításának kezdete volt, amikor az emberiség történelme egyetlen történelemmé kezdett formálódni. Ennyi, s nem több az, amit mindenki elfogad.
1492. január 2-án Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd vezetésével elfoglalják Granadát, s véget ér a Reconquista több évszázados országegyesítő folyamata. Az iszlám Ibéria felszámolásával egyidejűleg a félszigetről száműzik a muzulmánokat. De ez a sors vár a zsidókra is, a kiűzetés abból az országból, ahol kultúrájuk és civilizációjuk a fénykorát élte. A 12-13. században a világ zsidó népességének mintegy fele élt itt.
1492. augusztus 3-a volt az utolsó nap, ameddig a zsidóknak el kellett hagyniuk az országot, és ez volt az a nap, amikor Kolumbusz kihajózott Palos kikötőjéből az ismeretlen felé. Nem véletlen, hogy a három karavellán zsidók is helyet kaptak, s talán abban a reményben keltek útra, hogy új, üldöztetés nélküli otthonra lelnek. Mindezt megerősíteni látszanak Amerika első európai településén, a Dominikai Köztársaságban lévő La Isabelán folytatott ásatások is, ahol portugál-zsidó eredetű arany és réz fülbevalókat találtak.

Az Európa centrikus világképből fakadó megközelítésben szinte semmi sincs a helyén. 1492. október 12-e - amit az óceán innenső partjáról, és csakis innen, egy egész kontinens születésnapjaként tartunk számon - történelmileg hamis dátum. Tudjuk, hogy a vikingek mellett ázsiaiak és afrikaiak is eljutottak - évszázadokkal korábban - az akkor még ismeretlen kontinensre. Számos elmélet született, s egyre több a bizonyító erejű tény is az afrikai kapcsolat elfogadására: Thor Heyerdahl és a lengyel koponyaszakértő Weircinski után a suriname-i származású Ivan Van Sertima, a Rutgers Egyetem professzora Kolumbusz előtt érkeztek című könyvében fejti ki ezt az elméletet.
Nem Spanyolország fedezte fel Amerikát, Kolumbusz útjával a hódítás vette kezdetét. Viszont a spanyolok nem csak állandó településeket hoztak létre, hanem megtalálták a visszavezető utat, a Golf-áramlatot is. Az igazi felfedezők azok a - zömükben Ázsiából több hullámban bevándorolt - népek voltak, akik a kontinest Alaszkától a Tűzföldig bejárták és benépesítették. A kontinens és az ott lakók elnevezése is európai. Az őslakosoknak nem volt egységes nevük, s az indián (indiai) megnevezés - bár hamar kiderült, hogy tévedés - később már nem változott.
Amerika népei elvesztették önállóságukat, földjeiket és a benne rejlő kincseiket, kulturális autonómiájukat. Kifosztottan és megtizedelten járultak hozzá Nyugat-Európa fejlődéséhez. A fejlettebb kultúra megjelenéséről sem beszélhetünk egyértelműen, mert az amerikai kultúrák - az azték, a maja, az inka - sok tekintetben fejlettebbek voltak, mint az Óvilágé. Az Újvilág indián mezőgazdasága a felfedezés évében legalább olyan termékeny volt, mint az óvilági - állítja többek között William Denevan is, a Wisconsin Egyetem professzora.
Az afrikaiak számára legalább olyan tragikus emléket idéz az évforduló, mint Amerika indiánjainak. Az első, Újvilágba behurcolt rabszolga 1502-ben szelte át az óceánt. A rabszolgaság intézménye a különböző szerzők becslései alapján 50-200 milliós vérveszteséget okozott a fekete kontinens lakóinak. A haiti-i Anthony Phelps szerint "A felfedezés hódítás, népirtás, árulás, rabszolgaság és kizsákmányolás volt és maradt máig is... Megünnepelni ezt a felfedezést inzultus lenne a megvásárolt, eladott és rabszolgákként kontinensünkre áthozott feketék emlékével szemben."
Amerika őslakói, de még a latin-amerikaiak többsége számára is az évforduló megünneplése elfogadhatatlan. 1992-t a kontinens indiánjai a Világ Bennszülött Népeinek Nemzetközi Évévé deklarálták. Az általuk létrehozott szövetségek, szervezetek fő célkitűzése az, hogy felhívják a világ figyelmét azokra a történelemhamisításokra, amelyeket a gyarmatosítók követtek el. Vajon mi megünnepeljük-e történelmünk fájdalmas invázióit? S mit ünnepeljenek akkor az indiánok? Azt, hogy kultúrájuk nem felfedezetté, hanem elpusztítottá vált, hogy megfosztották őket identitásuktól, hogy 1492. október 12-ével hétmillió indián kiirtása kezdődött el a kontinensen? Celso Furtado olyan tömegmészárlásról beszél, ami páratlan az emberiség történetében.
Amerika meghódításának történetét a merkantilista kapitalizmus szemszögéből ismerjük. Ez pedig európai nézőpont és keresztény. A kontinensen, de főképpen a közel 400 milliós Latin-Amerikában a lakosság több mint 10 százaléka indián, s - bár részarányuk országonként igen eltérő: Bolíviában 70%, Mexikóban 14%, Brazíliában 0,2% - a karibi szigetvilág és Uruguay kivételével mindenütt jelen vannak, kultúrájuk meghatározó eleme tovább él.
Latin-Amerika legalább annyira indián is, mint amennyire latin, így történelmileg méltóbb, földrajzilag pedig igazságosabb lenne a kettő ötvözetét alkotó Latindián-Amerika (América Latindígena) elnevezés. Az uruguayi Eduardo Galeano szavaival élve "a nagy kihívás az, hogy a realitásokhoz visszatérve Amerika igaz történetét tárjuk fel".

Kéri András [Rubicon 1992./5.]