VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Augusztus 25.

A magyarországi romák története I.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Népesedés és földrajzi elhelyezkedés

1993 végén reprezentatív adatfelvétel készült a magyarországi cigány népességről. (Az adatfelvételt az MTA Szociológiai Intézetében Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor vezette.) E felvétel a korábbi, 1971-es kutatáshoz hasonlóan azokat tekintette cigánynak, akiket a nem cigány környezet annak tart. Az összeírás nem lehetett száz százalékos. Az adatok elemzése során azzal feltevéssel élünk, hogy az összeírás hibája 5 százalékos volt. Az 5 százalékos hibával számolva a cigány háztartások száma 107.833 és a cigány népesség száma 468 000, kereken félmillió volt. Az 1971-es kutatás idején a cigányok létszáma 320 ezer volt.

A cigányok az egész ország területén szétszóródva élnek, de eloszlásuk nem egyenletes. Az ország ebből a szempontból hat régióra oszlik: Észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Kelet (Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megye), Alföld (Csongrád, Bács és Szolnok megye), Budapesti iparvidék (Budapest, Pest, Fejér és Komárom megye), Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye), Nyugat (Vas és Sopron megye).

 1971-ben a cigányok csaknem egynegyede a keleti régióban lakott. Az északi régióban, a budapesti iparvidéken és Dél-Dunántúlon egyötöd volt arányuk. 1994-ben majdnem egynegyed részük már az északi régióban lakott. Igen nagy elvándorlás ment végbe a keleti régiókból, leginkább az északi régió irányába, szoros összefüggésben az erőltetett (és elhibázott) iparosítással. Abszolút számokban valamivel kisebb, de arányaiban hasonló méretű az elvándorlás az alföldi régiókból, részben az északi, részben a dél-dunántúli régió és valamilyen mértékben a budapesti iparvidék irányába. Ez utóbbiban az elvándorlás és a bevándorlás kiegyenlítette egymást. Csaknem háromszorosára (ötezerről tizennégyezerre) nőtt a cigányok száma a két nyugati megyében.

A cigányok vándorlása már a hatvanas években is a munkaalkalmakhoz és a megélhetési lehetőségekhez kapcsolódott. A kibocsátó megyékben akkor is volt munkanélküliség, amikor túlfoglalkoztatottság volt az egész országban. A befogadó megyékben viszont már a hatvanas évek második felében, de még inkább a hetvenes években olyan nagy munkaerőhiány lépett fel, hogy még a cigányokat is örömmel alkalmazták. Az átvándorlás magával hozta az életmód és a szokások teljes átalakulását is. különösen nagy volt a változás azoknál a cigányoknál, akik korábban a keleti határszélen vagy attól nem nagy távolságban a leghagyományosabb módon éltek. a tartós elhelyezkedés a bányában, a kohóban, a gyárban, általában az ipari munkahelyeken, a rendszeres havi keresetre való berendezkedés nem más, mint proletarizálódás.

Az átköltözés erősen hatott a gyerekek iskoláztatására is. Az áttérés a hagyományos életformáról az újra nyelvi asszimilációt is hozott magával.

Eltolódások mentek végbe a településtípusok között is. 1971-ben 25 000 cigány lakott Budapesten, a teljes cigány népesség kevesebb, mint 8%-a. Számuk jelenleg 44 000, a cigány népesség 9,1%-a. Még nagyobb az eltolódás a vidéki városok irányába. 1971-ben 45 000 cigány volt városlakó, jelenleg több mint háromszor ennyi. A teljes cigány népességhez viszonyított részarány 14%-ról 30,4%-ra emelkedett.

 A városokba való költözés ugyanúgy a munkaalkalmakhoz és a megélhetési lehetőségekhez kapcsolódott, mint a régiók közötti vándorlás. A számok azonban többet mutatnak a valóságos folyamatoknál. Az 1971 és az 1993 közötti időben sok község nyerte el a városi státust, a cigányok egy része tehát nem költözött községből városba, hanem úgy lett városlakó, hogy közben helyben maradt. A városba költözés folyamata a nem cigányoknál ugyanolyan erős volt, mint a cigányoknál, a községek várossá változtatása pedig minden ott lakót érintett. Amíg a cigányoknak 9 százaléka él Budapesten és 30,4 százaléka a vidéki városokban, addig a teljes népességnek majdnem ötöde (19,4%) él Budapesten és további 44,4 százaléka a vidéki városokban. Erős volt tehát a cigányok urbanizálódása, de nem nagyobb, mint a többieké. A cigányok és a nem cigányok közötti tényleges települési távolság nagyobb, mint az a fentiekből látszik. A nem cigányok 36 százaléka, a cigányok 60,5 százaléka lakik községekben, de nem mindegy, hogy milyen nagy községekben. A 2000 fő alatti lélekszámú községekben lakik a cigányok 40 százaléka és a teljes népesség 17 százaléka.

Ugyanebben az időben, illetőleg ennek az időnek második felében az ország teljes népes­sége nem nőtt, hanem csökkent. 1970-ben a népesség száma 10 322 ezer volt, 1980-ban 10 710 ezer, 1990-ben 10 375 ezer, 1994-ben 10 278 ezer. 1971-ben a cigány népesség az ország teljes lakosságának 3%-át tette ki, jelenleg 5 százalékát. A jövőben további eltolódás várható.

 Az ezer lakosra jutó élveszületések száma 1971-ben a cigányoknál 32 volt, az ország teljes lakosságánál 15. Jelenleg az ezer lakosra jutó élveszületések száma a cigányoknál 28,7 és a következő 10-15-20 évben hasonló mértékű csökkenés várható. Az ország teljes lakossá­gánál az ezer lakosra jutó élveszületések száma 1992-ben 11,8; 1993-ban 11,3 volt. A halálozások száma viszont évtizedek óta növekedik és igen nagy: az ezer lakosra jutó halálozások száma 1991-ben 14,0; 1992-ben és 1993-ban 14,4 volt. Nincs komoly esély arra, hogy a halálozási arány a következő években csökkenjen, és ezért a népesség további csökkenése várható.

Magyarországon 1992-ben 122 ezer gyerek született, 1993-ban 116 ezer. Ugyanabban az évben 13 432 ezer cigány gyerek született, vagyis a teljes gyerekszám 11,6  százaléka jutott a cigányokra.

A gyerekszám sokkal nagyobb a cigányoknál, de sokkal nagyobb a halálozások száma és aránya is, és ennek megfelelően sokkal kisebb a várható élettartam. A nagyobb gyerekszám és a nagyobb halálozási szám együttes eredményeképpen a 15 éven aluli gyerekek aránya kétszer akkora, mint a teljes népességben: a teljes népesség 19 százaléka, a cigány népesség 38 százaléka 15 éven aluli. Az 59 éven felüliek aránya viszont a teljes népességben több, mint négyszer akkora, mint a cigányoknál: a teljes népességben 19 százalék, míg a cigányoknál 4,5 százalék.

 

A magyarországi cigányok története a feudalizmus korában

Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a cigányok története annyiban különös történelem, amennyiben e népcsoport nem rendelkezvén írásbeliséggel, nem hagyott maga után írott forrásokat, a múltja tehát csakis a mindenkori környezete által létrehozott dokumentumok alapján rekonstruálható. Az így feltárt múltat némelyek újabban “külső történet” címkével illetik és szembeállítják egyfajta “belső történettel”, amelynek forrása a hagyomány, az analógia, a nyelv stb. Nem vitatva e források értékét a történeti kutatásokban, mégis le kell szögeznünk, hogy a történeti múlt elsősorban az egykorú írott források alapján rekonstruálható, még akkor is, ha – mint látni fogjuk – a cigányokra vonatkozó dokumentumok főleg a környezettel való konfliktusok “termékei”, tehát eléggé egyoldalúak.

 

A hagyományos történelem

Az indiai eredetű cigányság a XIV. század második felében jelent meg a Balkánon, Magyarország határainak a közelében. Hogy az országban való megjelenését is erre az időszakra kell tennünk – szemben a lényegesen korábbi vagy későbbi időpontokat hangoztató nézetekkel –, arra az e népcsoport ismeretét feltételező Cigány megkülönböztető személynevek feltűnése mellett egy újabban felbukkant írott forrás is bizonyítékul szolgál.

A forrásadatok mindenesetre az 1400-as évektől kezdve szaporodnak meg igazán. A cigányok számára kiadott királyi menlevelek részint a vándorló életmódot bizonyítják, ugyanakkor – főleg Erdély vonatkozásában – bizonyos városokhoz való kötődést,  és így talán a megtelepedés kezdeteit is, részint pedig a hagyományosnak mondott mesterségek gyakorlását. Ez utóbbira a városi és egyéb számadáskönyvek bőséges adatai mellett a magánjellegű iratokban is találunk utalásokat. A kovácsmesterségre, a zenélésre és a lovakkal való kereskedésre vonatkozó szórványadatokhoz képest feltűnően sok adat utal arra, hogy a cigányok rendszeresen részt vettek a gonosztevőkre kirótt halálos ítéletek végrehajtásában. Ennek a közreműködésnek a történeti irodalomból is ismert emléke Dózsa György halála.

A cigányok betelepedése a XVI. század közepétől válik mind nagyobb arányúvá: a hagyományos felfogás szerint a török hadak elől menekülve vagy azokat követve jelentek meg tömegesen az országban. Forrásaink alapján – és talán nemcsak az egyenetlen forrásadottságoknak köszönhetően – a három részre szakadt Magyarország egyes területein nem teljesen azonos körülmények között éltek a csoportjaik. Az összeírások jóvoltából tudjuk, hogy a hódoltsági településeken, főleg a nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező szultáni hász-városokban jelentősen megnőtt a számuk: Budán például szinte külön városrészt laktak, amelyet egy ide látogató németalföldi utazónak még 1687-ben is volt alkalma megcsodálni. Az ilyen helyeken elsősorban kereskedéssel foglalkoztak. És jóllehet feltűnően magas arányú e városokban a cigány lakosság cserélődése, mégis azt kell mondanunk, hogy itt a legvalószínűbb a letelepedettség és az életmód változása. Bél Mátyás ír például az egri, úgynevezett török cigányokról, akiket sokkal műveltebbeknek tart, mint a korabeli magyar cigányokat: nyilván azért, mert jobban beilleszkedtek a környezetükbe, mint a vándorló utóbbiak. – Az önálló Erdélyi Fejedelemség, valamint a hozzá tartozó Partium területén ugyancsak magas lehetett a cigányok száma. Erre az utazók konkrét tudósításai mellett abból is következtethetünk, hogy az államvezetés számított a tőlük befolyó fejadóra (amely tehát valószínűleg jelentős összeget tett ki). A fejedelmek gyakran adományoztak cigány családokat magánbirtokosoknak: a cigányok társadalmi helyzete tehát a zsellérekéhez lehetett hasonló. Nagyobb tömegeiket ugyancsak a városok vonzhatták, ahol – mint a kolozsvári számadáskönyvek bizonyítják – gyakran kaptak fizetséget részint köztisztasági jellegű munkák végzéséért, részint hagyományos foglalkozásaik termékeiért. E korszak és terület produkálta az egyetlen eddig ismert cigány “karriert”, Lippai Balázsét, aki Bocskai hajdúinak főtisztjeként jelentős szerepet játszott a fejedelem katonai vállalkozásaiban. – A királyi Magyarország cigányairól más képet festenek a források. Vándorló életmódjukra az eléggé nagy számban fennmaradt menlevelek szolgálnak bizonyítékul, amelyeket országos tisztségviselők, vagy földesurak adtak ki. Hogy ezen életmód miatt jelentősen megszaporodtak a konfliktusok a cigányok és a környezetük között ebben az országrészben, az ugyancsak számos forrással igazolható: vármegyei és városi statútumokkal, amelyek a beszivárgásnak próbáltak gátat vetni, illetve a betelepedetteket kísérelték meg kiűzni; valamint olyan pereknek az irataival, amelyeket a “hagyományos” vétkeket (például a lótolvajlást) elkövető cigányok ellen indítottak a magisztrátusok. Ilyen jellegű dokumentumokkal sűrűn találkozunk Zalától Pozsonyig, Soprontól a Szepességig. Ebben az országrészben többé-kevésbé megtelepedett cigányok nem annyira a városokban, mint inkább a várak környékén tűnnek fel.

A török kiűzését, illetve a Rákóczi-szabadságharcot követően és a Habsburg-uralkodók felvilágosult abszolutista politikájának köszönhetően a magyarországi cigányok XVIII. századi története tulajdonképpen nem egyéb, mint a szabályozásukra irányuló kísérletek históriája. A szabályozás célja az életmód gyökeres megváltoztatása, azaz a vándorló cigányok letelepítése volt. Jóllehet már III. Károly király 1724. évi híres rendelete is ezt célozza, a szabályozás igazi munkája Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött. Ennek főbb elemeit az alábbiakban foglalhatjuk össze: a földesurak befogadhatnak cigányokat, de kötelesek a kóborlást megakadályozni (1758); a törvényhatóságok kötelesek a cigányok letelepítéséről gondoskodni (1760); a “cigány” népnevet el kell törölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni, továbbá el kell tiltani őket a lótartástól (1761); a cigányokat be lehet sorozni katonának (1762); a cigányok öltözködésükben is kötelesek a környezetükhöz alkalmazkodni (1763); a cigányok nem kaphatnak útlevelet a földesuraktól (1766); a cigányokat össze kell írni és úrbéri szolgálatra kell kötelezni, a vajdai hivatalt el kell törölni és a lótartást el kell tiltani, a kóborlók kunyhóit le kell rombolni (1767); csak a letelepedett cigányoknak adhatnak a törvényhatóságok útlevelet (1769); a törvényhatóságok félévenként kötelesek jelentést készíteni a cigányokról (1772); a cigányokat el kell tiltani a döghús evésétől, a lótartástól és a cigány nyelv használatától, csak a letelepedett cigányok foglalkozhatnak kovácsolással és zenéléssel, a gyerekeiket el kell venni és parasztokhoz kiadni, végül a papok kötelesek a cigánygyerekeket ingyen oktatni (1773); csak azok a cigányok köthetnek házasságot, akik igazolni tudják, hogy jobbágyok, mesteremberek, vagy valahol szolgálnak (1775); a cigány katonákat nem lehet szabadságra bocsátani (1779). – A felsorolásból látható, hogy az egyre keményebbé váló rendeletek és azok végrehajtásának mind szigorúbb ellenőrzése a cigány egyén és közösség életének az egészét átfogták, beleértve az olyan legbensőbb szférákat, mint a házasság, a gyerekek. A szabályozás munkáját II. József is folytatta, rendelkezései megismétlik és összegzik a korábbiakat. Halála után a cigány tárgyú központi rendeleteknek a “gyártása” alábbhagyott, a központi kormányzat egyre több feladatot engedett át a törvényhatóságoknak, főleg a vármegyéknek. Napirendre került az is, hogy országgyűlési törvények segítségével rendezzék a cigányok helyzetét. E célból 1790-ben felállítottak egy bizottságot, amely tervezetet dolgozott ki a vándorlók letelepítésére. Országgyűlés elé azonban nem került a “cigányügy”, mert a reformkorban egyre inkább teret nyert az az álláspont, hogy az egyetlen feladat: lehetővé tenni a cigányok földművesekké és mesteremberekké válását, míg a kóborlók elleni fellépés a közigazgatás és a hatóság feladata.

 

A magyarországi cigányok társadalomtörténete

A mindenkori környezet mindig megkülönböztette önmagától a cigányokat, és ezt a névadással is kifejezte. Magyarországon a legáltalánosabban használ “cigány” (latin forrásokban Zingarus, Ciganus stb.) név mellett a korai forrásokban az “egyiptomi” és a “fáraó” megnevezés is felbukkan az Egyiptomból való mesés származás eredményeként. Különbséget tettek továbbá az egyes csoportjaik között is. A korábban már tárgyalt “török cigány” mellett a XVIII. század elejétől, főleg a Dunántúlon ismert a “német cigány” név, amelyet nyilván azok jelölésére használtak, akik a német területekről szivárogtak át Magyarországra, talán az ottani üldöztetéseik következtében. A XVIII. században bukkan fel az “oláh cigány” név is, amelynek viselői ekkoriban kezdtek mind nagyobb számban Magyarországra költözni Erdély és Havasalföld irányából. Ez az oláh cigány elnevezés nemcsak a ma így nevezett csoportot takarja, hanem a mostani beás cigányokat is: a forrásaink tudniillik pontosan megkülönböztetik körükben a rézműves és a faedény-készítő foglalkozásokat, márpedig ez utóbbit a román anyanyelvű beások gyakorolják és éppen ott élnek nagyobb számban, ahol forrásaink is említik e mesterség művelőit.

A megkülönböztetés a környezettől többek között a jellegzetes rasszjegyeken is alapult. A cigány személyek egyelemű neveket viseltek, amelyek családnévként tűnnek fel a hivatalos összeírásokban. Közöttük sok a cigány eredetű szó (Dudoma, Pusoma, Lálo/Láli, Murdaló, Bango stb.) – ezeket a cigány nyelv legkorábbi hazai emlékei közé kell számítanunk.

A vándorló cigányok szekéren és sátorban, vagy gallyakból tákolt kunyhókban laktak, a letelepedők, vagy inkább az erre kényszerí­tettek pedig kicsiny és igénytelen, de szilárdan épültnek minősített házakban. Ezek berendezése sem volt nagyigényű: forrásaink ágyon és ládán kívül más bútorról nem tesznek említést (érdekes, hogy ágyuk sokszor a szekérrel vándorlóknak is volt). Ami az öltözködést illeti, különbséget kell tennünk nemek és életkorok szerint. A férfiak mindig könnyen és gyorsan átvették környezetük viseletét – sőt a nemesi viselettől tiltották őket, előírva, hogy öltözzenek úgy, mint a parasztok –; a nők viselete hagyományosabb volt, míg a gyerekekkel ebből a szempontból egyáltalán nem törődtek. Általában elmondható, hogy a viselet színpompás volt. Szerették az ékszereket is, s ilyenekként használták az ezüstpénzeket, a nagy ezüstgombokat.

Bizonyos jelekből arra következtethetünk, hogy a vándorló és félig letelepült cigány társadalom alapegysége a szülőkből és felnőtt gyerekeikből, illetve ezek családjából álló csoport volt: ilyenekről szólnak a körözőlevelek, ilyenek kapnak engedélyt vándorlásra, vagy telepednek le együtt egy-egy faluban. Több ilyen csoport együtt alkotta az úgynevezett “sereget”, amelyet a XVIII. század elején még legtöbbször megyékről, később már uradalmakról vagy személyekről neveztek el forrásaink. A sereg vezetője a vajda volt, bár egyes kutatók kétségbe vonják e tisztség meglétét, s egyáltalán az eredeti cigány társadalom tagolódását is. A vajda feladata elsősorban a környezettel való kapcsolattartás volt, de egyes adatok alapján bizonyos, hogy szerepe lehetett például az együttélések engedélyezésében. Forrásaink tudnak “a cigányok törvénybíráinak” nevezett idős emberekről is: nyilván ők lehetettek azok, akiket életkoruk és tekintélyük tett alkalmassá arra, hogy a csoporton belül igazságot szolgáltassanak.

 

Kemény István [Változó Világ 31.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 31.

A magyarországi romák

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019