VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Augusztus 27.

A magyarországi romák története III.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A cigányság története 1945-től napjainkig

Az 1944-es német megszállás előtt a mintegy 200 ezer főre becsült cigányság már döntő többségében letelepedett életmódot folytatott, a megrendszabályozásukra hozott rendeletek (rendészeti, járványügyi) is főleg csak a kóbor, vándor életmódot folytatókra irányultak. A dualizmus idején megkezdődött ugyan a hagyományos cigány mesterségek háttérbe szorulása, lassú elhalása, de az akkori idők gyors gazdasági növekedése és liberalizmusa miatt a mesterségüket vesztő cigányok sikeresen tudtak megélhetést találni. A két világháború között azonban a régi foglalkozások eltűnése rohamossá vált, a válságokkal tarkított technikai—társadalmi fejlődéssel egyre kevésbé tudtak lépést tartani a cigányok. Súlyosbította a helyzetett az erős cigány bevándorlás a környező országokból, így a jóval kevesebb munkalehetőségen egyre több romának kellett osztoznia. Így anyagi–szociális–kulturális leszakadásuk a többségi társadalomtól rohamos ütemben gyorsult. „Felszabadulásunk előestéjén a magyarországi cigányság relatív helyzetét tekintve történetének mélypontján állott.” (Kemény István: Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó 1971-ben végzett kutatásról. MTA Szociológiai Intézet. 50.p.) Ezt a helyzetet súlyosbította a náci megszállás utáni egyre határozottabb fellépés ellenük. “Átnevelés”, “civilizálás”, vagy valamiféle kényszermunkatábor vetődött fel ötletként a cigánykérdés “kezelése” érdekében, ezután megkezdődött munkaszolgálatos századok összeállítása, majd 1944. március 19. után a „cigánykérdés” népirtásba torkollott. A nácik és a magyar nyilasok célja eredetileg a vándorcigányok deportálása volt, de ilyen életmódot folytatókat egyáltalán nem, vagy alig találtak, így a végrehajtás során egész települések teljes letelepedett cigány lakosságát hurcolták el a megsemmisítő táborokba. Arra azonban a történettudomány még nem adott megbízható és határozott választ, hogy hányan estek áldozatául ennek a népirtásnak. A legmegbízhatóbbnak tartott kutatások 5000-re teszik a számukat, de a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága erősen vitatott becslése több mint 30 000-ről szól.

1945-től a párthatározatig

A háború vége a cigányok számára mindenekelőtt az életben maradást, a megsemmisítéstől való megmenekülést jelentette. Az 1947—48-ig tartó demokratikus időszak nagy mértékben megváltoztatta a cigányságnak az egész társadalommal való viszonyát. Az 1944 előtti tekintélyelvű rendszer nem ismerte el egyenjogúnak a cigányokat, a demokrácia az egyenjogúság elvét hirdette meg. Az újonnan létrejött — és a csendőrség szerepét vidéken felváltó — rendőrség ugyan a politikai harc eszközévé vált, de a faji vagy etnikai megkülönböztetés tiltott volt számára, személyi állománya miatt pedig társadalmi téren alapvetően szegénypárti volt. Gazdasági téren viszont rontotta a cigányság helyzetét a nagybirtokok felosztása, mivel ez munkaalkalmak elvesztését jelentette számukra. Kimaradtak a földreformból, noha azelőtt azelőtt megélhetésük jelentős részben a mezőgazdaságban végzett munkából származott. Kimaradtak, mert nem volt elég föld az igények kielégítésére, és az ő kirekesztésükkel valamivel több jutott a nem cigányok számára. A demokratizálódás hatott az iskolázódásra is. Az iskolába nem járó cigány gyerekek aránya 50% volt a második világháború előtt, ez 1945 után gyorsan csökkent, 1957 után iskolaköteles korba lépők között ez az arány már csak 10% volt.

Politikai téren azonban a háború után sokáig nem történt előrelépés, sőt még a kérdések megfogalmazása sem a cigányság helyzetére vonatkozóan. Az első és sokáig az utolsó elméleti fejtegetés a cigánysággal kapcsolatban 1946-ban jelent meg a kommunista párt elméleti folyóiratában. (Kálmán András: A magyar cigányok problémája. Társadalmi Szemle 1946/8-9.) Néhány szerző csak magánvéleménynek tartja Kálmán András írását, azonban hosszú idő után ő volt az, aki először átfogó módon közelítette meg a kérdést. „A gazdasági talpraállítást ki kell, hogy egészítse a cigányság nemzetiségi jogainak megadása” Megfogalmazásában a „cigányprobléma” nem a cigányfajúak vagy cigányanyanyelvűek problémáját jelenti, hiszen a cigányság döntő többségét asszimilálódott, városban lakó munkások, kisiparosok, kereskedők képezik. A fő probléma azokkal a falun lakó, vagy “vándorcigányokkal” van, akik nem rendelkeznek rendszeres munkával, keresettel. Véleménye szerint nemzetiségi kérdésről van szó, hiszen a cigányság is nemzetiség, csak még nem kapta meg azokat a jogait, amely ebben az esetben járna. Jól ismerte fel azt a kérdést, hogy a cigányság gazdasági helyzete az adott időben a mélyponton volt, valamint azt is, hogy a kitaszítottságot a kulturális, iskolázottságbeli lemaradás csak tovább fokozza. Kétségtelen tény az is, hogy a cigányság teljes egészében kimaradt a földosztásból is, pedig az 1945 után a törvény előtti egyenlőség eszméjét meghirdető új demokráciában sokak számára jelentett ez egy ideig határozott jövőképet. Sokáig nem szerveződött olyan mozgalom, nem termelődött ki olyan cigányszármazású értelmiségi réteg, amely felkészülten tudott volna hatást gyakorolni a cigányság életének a rendezésére, problémáik megoldására.

Bár tudjuk, hogy az előbbi helyzetelemzés nem volt hivatalos álláspont, mégis ennek a hatását érezzük az 1957-től, ha rövid időre is, de megszerveződő Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége alapelveiben. A későbbi első, cigány származású főtitkár, László Mária által kezdeményezett Cigányszövetség a többi nemzetiségi szövetség mintájára, a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztályának alárendelve 1957. október 26-án jött létre. Célként tűzték ki, hogy megteremtsék az eredeti cigány irodalmat, zenét, más művészeteket, megőrizzék a tudomány számára ősi nyelvüket. De szerepelt az alapító okiratban a munkahelyteremtés, iskoláztatás, egészségügy, az életkörülmények javításának általános igénye is. Jelentős tevékenységük volt a negyvenes években alakult cigány szegkovács kisipari szövetkezetek patronálása is. Ezek a célok pedig egy nemzetiségi státus elfogadtatását célozták, amit a kezdetektől fogva nem nézett jó szemmel a politikai hatalom. Működésüket is egyre inkább lekötötte az egyéni panaszos ügyek intézése, ami azt mutatja, hogy a cigányság körében igen nagy igény volt valamiféle érdekvédelmi szervezetre. Az ilyen típusú munkát azonban nem tűrhették sokáig a hatalom képviselői, László Mária ellen lejáratási hadjáratott indítottak (fasiszta múlttal vádolták) annak érdekében, hogy elmozdítása után a megbízhatónak tartott, az utasításokat katonatiszti múltjából eredően fegyelmezetten végrehajtó Ferkovics Sándort nevezzék ki főtitkárnak a Szövetség élére. Ez az 1959-től 1961-ig tartó időszak már csak a megszüntetés előtti utójátéka volt a nagy lendülettel induló kezdeményezésnek. 1960-tól a háttérben Végh Sándor, a Nemzetiségi Osztály vezetője pártutasításra már a cigánykérdés marxista alapú megközelítésén dolgozott. Ez lett a híres párthatározat.

1961-től a rendszerváltozásig

Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1961-es határozata a cigánykérdést nem nemzetiségi, hanem szociális ügyként határozta meg. „A cigánylakosság felé irányuló politikában abból az elvből kell kiindulni, hogy bizonyos néprajzi sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. Problémáik megoldásánál sajátos társadalmi helyzetüket kell figyelembe venni és biztosítani kell számukra a teljes állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, és ezek gyakorlásához szükséges politikai, gazdasági és kulturális feltételek megteremtését.” “Sokan nemzetiségi kérdésként fogják fel, és javasolják a “cigány nyelv” fejlesztését, cigány nyelvű iskolák, kollégiumok, cigány termelőszövetkezetek stb. létesítését. Ezek a nézetek nem csak tévesek, de károsak is, mivel konzerválják a cigányok különállását és lassítják a társadalomba való beilleszkedésüket.” Tehát egyértelműen egy szociális válságkezelés köntösébe bújtatott asszimilációs törekvésről volt szó. Ennek ellenére jó összefoglalásként a határozatban leírják, hogy 2100 cigánytelep található az ország területén, amelyeken embertelen körülmények között lehet csak élni.

Hosszú idő után és sokáig utána is a legmegbízhatóbb adatokat jelentve, huszonhat évvel a második világháború vége után, 1971-ben országos kutatás készült a cigányokról, Kemény István vezetésével. A kutatás szerint akkor 320 ezer fő volt a cigányok száma. Ebből 23% élt a keleti régióban (Szabolcs–Szatmár, Békés és Hajdú–Bihar megyében), 20% az északi régióban (Borsod–Abauj–Zemplén, Nógrád és Heves megye), 21% a Dunántúlon, 19% a budapesti régióban (Pest, Fejér és Komárom megye), valamint 16% az alföldi régióban (Csongrád, Bács–Kiskun és Szolnok megye). Településtípusok szerint 7,7% élt Budapesten, 14% a vidéki városokban, és 78% a községekben.

Magyar anyanyelvű volt ebben az időben 71%, cigány anyanyelvű 21%, és román anyanyelvű nem egészen 8%. A cigány lakások kétharmada feküdt cigánytelepen. A cigányok több mint kétharmada vályog–, vertföld–, vagy sárfalú kunyhóban lakott. A lakások 44%-ában nem volt villany. Vízvezeték a lakások 8%-ában volt, az épület telkén fekvő kút a lakások 16%-ánál, 100 méternél közelebb fekvő kút a lakások 37%-ánál, és 100 méteren túl fekvő kút a lakások 39%-ánál volt található. WC volt a lakáson belül a lakások 3%-ánál, a lakáson kívül a lakások 4%-ánál, árnyékszék a lakások 61%-ánál, és árnyékszék sem volt a lakások 32%-ánál. A 14 éven felüli cigányok 39%-a analfabéta volt. A 20–24 éves korú cigány fiatalok 26%-a végezte el az általános iskolát, a többiek nyolc osztálynál kevesebbet végeztek és több mint 10%-uk egyáltalán nem járt iskolába. Az országos kutatás regisztrálta azt is, hogy az ötvenes és hatvanas évek iparosításának hatására 1971-re foglakoztatottá vált a munkaképes korú férfiak 85%-a, valamint azt is, hogy a cigány családfők 11%-a volt szakmunkás, 10%-a betanított munkás, 44%-a segédmunkás, 13%-a mezőgazdasági fizikai dolgozó, 3%-a napszámos, 6%-uk pedig önálló, segítő családtag, vagy alkalmi munkából tartotta fenn magát. A munkaképes korú nők foglalkoztatottsága 1971-ben 30%-os volt, de a nyolcvanas évek elejére 50%-osra emelkedett.

1965-ben indították el a cigánytelepek felszámolására irányuló programot. Ennek keretében az állandó keresettel rendelkező cigányok kedvezményes kamatú kölcsönt vehettek fel úgynevezett „CS”(csökkentett értékű) új házak építtetésére, vagy megüresedő régi parasztházak megvásárlására. A „CS” házak többnyire telepszerűen, egymás mellé épültek, régi parasztházak vásárlására pedig leginkább a sorvadó kistelepüléseken volt lehetőség, vagyis a települési elkülönülés új formái jöttek létre. Ennek ellenére a cigányok települési és lakásviszonyai igen nagy mértékben javultak.

Egy 1984-es pártdokumentum szerint a 360 ezresre becsült lélekszám teljes egészében letelepedettnek tekinthető, a területi elhelyezkedésük is állandósult. Döntő többségük a főváros és környékén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyében él, leginkább falvakban. A munkalehetőségeket azonban az iparral rendelkező nagyvárosokban találják meg, ezért nagy részük ingázik, vagy munkásszálláson lakik. A foglalkoztatottság tovább emelkedett, már a cigány nőknél is 53% állandó munkaviszonnyal rendelkezik. Az aktív keresők fele azonban segédmunkás, a szakmunkások aránya elenyésző a többségi társadalomhoz viszonyítva. A dokumentum szerint a cigánygyerekeknek mintegy 60%-a már jár óvodába, fele már elvégzi az általános iskolát, és egyre többen tanulnak szakmát, járnak középiskolába. Formálódik a cigány értelmiség első generációja is, ők főleg művészeti, népművelési területen érnek el sikereket. Azonban egyre inkább elfogadott dolog az elkülönített és a gyógypedagógiai oktatás, de nem látják az összefüggést a többségi társadalomhoz képest még mindig alacsony iskolázottság és a sajátos oktatási formák között. A nyílt és rejtett előítéletek továbbra sem csökkennek, legfeljebb csak a „puha diktatúra” tarja a felszín alatt. A rossz életkörülményekért és a nehéz felzárkózás miatt a társadalom egyedül csak a cigányságot okolja, a tömegtájékoztatási eszközök pedig tovább erősítik a munkakerülő – bűnöző sztereotípiákat.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a 80-as évek végére a cigányság helyzete az előző évtizedekhez képest megváltozott. Sok ember számára megnyílt a felemelkedés lehetősége, és akinek ez sikerült, környezete már nem is tekintette “igazi” cigánynak. Ezek az eredmények azonban nagyon ingatag talajon álltak. Az oktatás színvonaltalansága, a munkaerő képzetlensége az előre nem látott rendszerváltozás után időzített bombaként robbant, és a romok maguk alá temették a cigányság jelentős részét az elmúlt évtizedek eredményeivel és illúzióival együtt.

A rendszerváltozás után

 A látványosan meginduló, de nagyon is ingatag alapokon álló felemelkedés a rendszerváltozás után pillanatok alatt kártyavárként omlott össze. A szocializmus időszakában is csak a legkevesebb szakértelmet igénylő feladatokra, leginkább segédmunkásként foglalkoztatott cigány származású munkavállalók (az aktív keresők több mint a fele!) váltak először fölöslegessé a privatizálásra kerülő vállalatoknál. Amíg 1971-ben a munkaképes korú roma népesség körében a foglalkoztatottság 85 százalékos volt (alig eltérően a nem romák 87 százalékától), 1993 végére ez az arány 29 százalékra csökkent (szemben a nem romák 64 százalékával). Az alacsony iskolázottságú embereknek, akiket az elmúlt évtizedekben is csak a legkevesebb szakértelmet igénylő feladatokra használtak, reményük sem lehetett arra, hogy sikeresen érvényesüljenek a most már üzleti alapon szerveződő munkaerőpiacon. Ezzel pedig megingott a cigány családok megélhetése, és a régebben felvett lakásépítési hitelek visszafizetésére képtelenné válva sorra veszítették el lakásaikat.

A rendszerváltozást követő sokkhatás után az elmúlt években tovább differenciálódott a cigányság. Kialakulóban van egy olyan, egyelőre még szűk réteg, amely sikeres válaszokat tudott adni az elmúlt évek kihívásaira. Ők leginkább vállalkozóként próbálnak érvényesülni, többen jelentős sikerrel. Persze ez csak korlátozott mértékben vonatkozik azokra, akik kényszerből léptek a vállalkozás útjára, ők csak a mindennapi megélhetést tudják biztosítani családjuknak, de még így is kedvezőbb helyzetben vannak, mint a cigányság jelentős része. Vannak olyanok is, akik értelmiségi pályán, közéleti szereplőként találják meg megélhetésüket.

A cigány családok jelentős része azonban évtizedekkel ezelőtti szintre süllyedt vissza rövid időn belül, képzetlenségük miatt esélyük sincs munkalehetőségre. A reménytelen helyzetbe került cigány emberek körében ismét kialakult a megélhetési bűnözés, ami sokak számára az életben maradás egyetlen esélyét jelentette. A többségi társadalom pedig — mivel a rendszerváltozás megingatta mindenki anyagi helyzetét — megújult gyűlölettel fordult a cigányság felé. Az 1990-es években a mindennapossá váló oktatási-, foglalkoztatási-, hatósági-, lakhatási diszkrimináció mellett megjelent ötletként a kényszerlakhelyre telepítés gondolata is, valamint a szervezett csoportok által elkövetett támadások, bántalmazások. A nyíltan faji megkülönböztetést hirdető politikai erők rasszista jelszavakat hangoztató és náci „hősöket" dicsőítő felvonulásai gyakran országosan elismert politikai szervezetek oldalvizén hajóztak, nyílt vagy burkolt támogatásukat élvezték. Az elhíresült tiszavasvári különballagtatás után személyiségi jogaik megvédéséért az igazukat polgári peres eljárásban kereső emberek, csak mint a „tetvesek, rühesek” vonultak be a jobboldali sajtó történetébe. A rosszul értelmezett szólásszabadság és demokrácia  felszínre hozta az évtizedek óta lappangó gyűlöletet.

A rendszerváltozás utáni időre tehető a cigányság politikai ébredése, önszerveződésének kezdete is. A hosszú időn keresztül csak felülről irányított szerveződések — mint az 1985-ben létrehozott Országos Cigánytanács, vagy az 1986-ban újraszervezett Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége — után a jogállamiság eszméjéhez kötődő, és az egyesülést, szólás- és sajtószabadságot deklaráló törvények megjelenése után volt lehetőség önálló szervezetek létrehozására. Az 1990-es országgyűlési választásokra három cigány párt is alakult — köztük a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja volt a legsikeresebb —, de önálló mandátumot egyik képviselőjük sem szerzett. Az első szabadon választott parlamenti ciklusban azonban három, cigány származását nyíltan  vállaló képviselő (Hága Antónia, Horváth Aladár és Péli Tamás) is részese lehetett a hatalomformálásnak országos, nagy pártok képviselőiként. Az ezt követő ciklusokban már csak egyikük volt tagja a törvényhozásnak, a pártok nem igazán tartották fontosnak — néhány felszínesen megfogalmazott kitételtől eltekintve — a cigánykérdé és cigány képviselők beemelését a választási programba.

Sokkal jelentősebben indult a civil cigány szervezetek tevékenysége; 1991 végére már 96 volt hivatalosan bejegyezve. Működésük azonban egyre bizonytalanabb, az anyagi finanszírozás esetleges, pályázati pénzek megszerzése gyakran a kormányhoz való lojalitáson múlik. Az állam közalapítványokat hozott létre, ahonnan különböző programokra nyerhetnek támogatást. (A „Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért” Közalapítvány 1995-ben jött létre, elsősorban a kisebbségi önazonosság és a kultúra megőrzésének támogatása érdekében). A megélhetést segítő „A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány” 1996-ban kezdte meg működését, támogatási keretét (1997-ben 70 millió forint) 80–90%-ban a mezőgazdasági termelés ösztönzésére osztották szét pályázatok útján. Fontos feladatot szánnak a rendszerváltozás után megalakított Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal-nak is (jelenlegi elnöke dr. Doncsev Toso helyettes-államtitkár).

A politikai érdekérvényesítés, de az egész magyarországi cigányság számára is  történelmi jelentőségű a Nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló 1993. évi LXXVII. törvény: először ismeri el ezt a népet etnikai kisebbségnek, biztosítva a cigányok egyéni jogai mellett a kollektív önszerveződés lehetőségét is. Ez biztosította az egyesületekről, majd a pártokról szóló törvények után a magukat a cigány szó egyre inkább pejoratív jelentése miatt romáknak nevező szervezeteknek a lehetőséget a helyi és az országos kisebbségi önkormányzat megalakítására. 1994-ben (valamint az 1995-ös pótválasztásokat követően) 477 helyi cigány kisebbségi önkormányzat jött létre, a fővárosban a kerületek kisebbségi önkormányzatai közvetett választások útján hozták létre a Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, valamint megalakult 53 fővel az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) is, amely 60 millió forint egyszeri vagyonjuttatásban részesült. 1998-ban már második alkalommal került sor az önkormányzati testületeknek megválasztására. Ennek eredményeképpen jelentősen nőtt a helyi önkormányzatok száma, már 764 településen volt sikeres a választás, a fővárosi önkormányzat azonban nem tudott megalakulni. Az Országos Cigány Önkormányzati (OCÖ-re átkeresztelt) választásokon második alkalommal is a Lungo Drom vezette koalíció győzött, az elnök pedig ismét Farkas Flórián lett. A második ciklus megkezdésével azonban egyre jobban látszanak azok a problémák, amelyeket csak a kisebbségi törvény módosításával lehetne elhárítani. A törvény ugyanis nem biztosítja a kisebbségi önkormányzatok működésének anyagi alapjait, ezzel a települési önkormányzatoknak kiszolgáltatott kisebbségi testületek jönnek létre. Különösön így van ez a cigányság esetében, mivel nekik nincs anyaországuk, ahonnan  erkölcsi és anyagi támogatást kaphatnának úgy, mint az országban élő többi kisebbség. Az elmúlt években világossá vált az is, hogy a cigány népesség megdöbbentően alacsony iskolázottsága miatt a megválasztott cigány képviselők, de még országosan ismert politikusaik is nagyrészt képtelenek ellátni feladataikat, hosszú távú terveket kidolgozni. Az egymást követő kormányok megpróbálnak látványos tervezeteket, intézkedéscsomagokat kidolgozni, különböző testületeket felállítani, ezzel segítségére sietni a cigányságnak, és megnyugtatni a többségi társadalmat, hogy “kezelik” a kérdést. Az eddigi kísérletek azonban nem bizonyultak túlságosan sikeresnek.

Nagyobb reményre ad okot néhány új kezdeményezés. Így, a ma már európai hírnévre szert tett pécsi Gandhi Gimnázium, vagy az átlagnál magasabb tudású szakemberek képzésére szolgáló Romaversitas Láthatatlan Kollégium. Lassan, de formálódik egy szakmailag jól felkészült, fiatal cigány értelmiségi réteg is, amelyet egyre nehezebb lesz a cigányságra vonatkozó döntésekből kihagyni.

Összefoglalva a rendszerváltozás utáni helyzetet, tragikus visszaesésnek lehetünk tanúi, amely a cigányságnak az elmúlt évtizedekben megvalósult felemelkedését, szerves fejlődését nem egyszerűen csak megakasztotta, hanem jelentősen vissza is vetette. Ennek a súlyát már politikai szinten is érzékelik. A nemrég elkészült(1999), és a kisebbségek helyzetével foglalkozó Kormánybeszámoló a cigányság életkörülményeit elemezve a következő megállapításra jut: „Az 1971-ben, majd 1993-94-ben végzett reprezentatív szociológiai felmérés adatai szerint két évtized alatt a cigány lakosság létszáma több mint 50 százalékkal emelkedett. Óvatos prognózisok szerint 2015-re a csökkenő összlakosságon belül, a cigányság aránya 8 százalék körül lesz Magyarországon. A demográfiai változások során a csökkenő összlakosság elöregedése mellett a cigányság jóval fiatalabb korösszetételével is számolni kell.”

 Ha nem vitatjuk — és nem is hiszem, hogy érdemes lenne — azt a tényt, hogy a cigányság tömegei bizony a lehető legalacsonyabb szinten élnek, a leginkább megvetett és fölöslegesnek tartott társadalmi réteget képezik, akkor sürgős, jól átgondolt és tudományos alapokra épülő változtatásokra van szükség, ha a több száz éves magyar—cigány együttélést békés keretek között akarjuk megőrizni.

 

Kemény István [Változó Világ 31.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 31.

A magyarországi romák

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019