VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Szeptember 17.

Az Őrség települései III.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Szaknyér az Őrség legkisebb települése, a Viszák és Hegyhátszentjakab közötti útról leágazva érjük el. Szép természeti környezetben fekszik, félig erdők veszik körül, csend és nyugalom honol mindenütt.

A népszámlálási adatok szerint a falu lakossága erősen. 1960-ban 161 fő, 1970-ben 134 fő, 1980-ban 102 fő volt. 1990-ben már csak 83 lakost számláltak össze, ezek többsége idős ember. A fiatalok eljárnak dolgozni Körmendre, Zalalövőre, és egyrészük idővel el is vándorol. Az otthon maradottak főleg állattenyésztésből élnek, több háznál 2-3, de néhol 8-10 szarvasmarha van az istállóban. Ezekből adnak el, valamint a tejből származó bevétel élteti az idős emberek zömét.

A megüresedő régi házakat városlakók vásárolják meg hétvégi pihenőháznak. Akadnak köztük budapestiek is. Ezeket a házakat saját igényük szerint felújítják, komfortosítják. A falu közigazgatásilag Hegyhátszentjakabhoz tartozik. A megtekintésre érdemes épületek között említjük a nagyon érdekesen kiképzett haranglábat, ahogy beérkezünk a faluba mindjárt a sarkon, valamint a 21. szám alatt lévő kódisállásos szép házat.

 

Szalafő – régen Szalafej (pagus) volt a neve – etimológiáját az illir-kelta eredetű Salla, Sallum = folyóárja jelentésű folyónév és a fő-fej összetétele adja. Ez utóbbi a víz forrásvidékét jelzi. Személynévként is előfordult 1212-től.

Dr. Boucz Terézia régész ásatásai során a falu határában római kori emlékeket talált, mégpedig hamvasztásos urnasírokat, koracsászárkori halmos temetkezési helyeket, agyagedény-töredékeket és vasszerszámokat. Mindezekből arra következtethetünk, hogy ezt a területet már a Római Birodalom idején is lakták.

A település régmúltjából – kutatásaim alapján – megállapítható, hogy 1208-ban II. Endre Miklós a vasvári ispánnak ajándékozta a lendvai vidéket. 1553-ban Szent Jeromos ünnepén Batthyány Ferenc földesúr, egy Tamás nevű plébánosnak egy jobbágytelket adományozott épületekkel együtt. Ugyanakkor összeírást rendelt el Zalafejen. Ezek szerint 140 porta, 12 deserta, 6 egész telkes jobbágy (köztük 2 liber), 26 jobbágy 1/2 telekkel (köztük 1 fő liber), 17 jobbágy 1/4 telekkel, jobbágy 1/6 telekkel, 2 jobbágy 1/2-1/8 telekkel, 3 puszta féltelekkel volt a falu területe.

1599-ben 2 egésztelkes, 32 féltelkes, 22 egynegyed, 3 egyharmados, 2 egynyolcados és 2 háromnegyedes telkes jobbágy élt Szalafőn. 1615. május 23-án Balla István zalafői polgárt bezárták, mert Kanizsán megegyezett a törökkel, hogy a falu adóját 110 Ft-ban állapítsák meg. A törökök túszként fogva tartották Kanizsán, amíg az adót be nem fizetik, ezért levelet írt Zalafő polgárainak és bíráinak, hogy azt mielőbb fizessék be, mert addig őt fogva tartják.

1634-ben a terület a németújvári és rohonci tartományok fennhatósága alá kerül, urbáriumként a következő adókat vetették ki: Szent György napján 40 Dénár, Szent Mihály napján 40 Dénár, Kisasszony napján 2 köböl búza, 1-1 köböl rozs és zab, 12 tyúk, 20 tojás 1 meszel vaj, 1 meszel túró. Ökörpénz egész hely után 36 Dénár, legénypénz 1 Ft. Szalafőn ekkor 28 egész, 3 háromnegyedes, 37 egynegyedes hely volt lakott, 2 egész és 1 egynegyedes hely deserta volt.

Érzékelvén a hatalmas terheket, amit ekkor az őrségieknek fizetni kellett, nem csodálkozhatunk azon, hogy a továbbiakban megtagadták az adók befizetését. 1642-ben a törökök Szenpéteren 1 katona fejét vették, 2 hajdút pedig elhurcoltak Szalafőről.

1648. február 20-án kérvényt írtak a szalafőiek a Batthyányoknak, melyben terheik csökkentését kérték, valamint azt, hogy járjanak el a törökök felé is ez ügyben. Végső elkeseredésükben azt kérték, hogy a „Rábán innen, vagy másutt jelöljenek ki részükre helyet, ahol letelepedhetnek, és békében élhetnek”. Válasz: „a kérés nem könnyű”. 1751-ben már a csákányi uradalomhoz tartozik Szalafő, az október 19-én elvégzett összeírás szerint: 68 jobbágy, 68 ház, 37 ló, 75 ökör, 129 tehén, 117 növendék marha, 182 sertés és 75 kas méh volt a faluban. Ennek alapján vetették ki a terheket. Közben a jobbágyok közül többen elszöktek, de terheiket az ittmaradottaknak kellett megfizetni. Így ment ez végig, amíg a törököket ki nem űzték, illetve a jobbágyokat fel nem szabadították. A lakosság és a lakáshelyzet alakulása Szalafőn:

1787-ben (alaphelyzet)            608 fő élt itt (100 %)       80 lakóházban,

1869-ben                               716 fő élt itt                             141 lakóházban,

1890-ben                               776 fő élt itt                             162 lakóházban,

1900-ban                               768 fő élt itt                             181 lakóházban,

1920-ban                               696 fő élt itt                             167 lakóházban,

1941-ben                               710 fő élt itt                             154 lakóházban,

1960-ban                               584 fő élt itt                             151 lakóházban,

1970-ben                               505 fő élt itt                             145 lakóházban,

1980-ban                               389 fő élt itt,

1990-ben                               275 fő élt itt.

 

Szalafő közigazgatása:

1786-ban                   Tótsági járás, csákányi uradalom

1793-1849 között:            Őrségi járás

1850-1860 között:            Körmendi járás

1861-1871 között:            Tótsági – Őrségi járás

1872-1970 között:            Szentgotthárdi járás

1971-1985 között:            Körmendi járáshoz tartozott.

 

A település 7 dombon épült, ennek megfelelően 7 szerből áll. Szerkezetében ma is híven őrzi a középkori hagyományokat. A félrideg állattartás sajátos épülete a kerített ház és itt Pityerszeren található az ország egyetlen emeletes kástuja.

A Savaria Múzeum által 1970-ben megvásárolt 10 épületből álló népi műemlékegyüttes eredeti helyén – Szalafőn – látogatható ma is, kivételt képez a Felsőszeren volt kerített ház, melyet Szentendrére, az Országos Szabadtéri Múzeumba szállítottak felállítás végett. Így is maradt még szép számban megtekintésre érdemes, védett épület. Vegyük ezeket sorjában:

A település szerei közül a legtöbb régi épület a Pityerszeren található. A Pityerszer 1-2. szám alatt tartjuk számon a Visontai-féle portát. A lakóház boronafalas, zsúpfedésű, az útra merőleges hossza-keskeny tornáca, ajtói megemelt küszöbbel készültek. Lekontyolt, csonkán előreugratott oromfalas utcai homlokzattal építették. A kamraajtó felett a tetőben padlásablak látható. Ehhez a portához tartozott a megye utolsó emeletes kástuja. Keresztvéges boronafalai fatalpakon állnak és a tornácszerűen előugró emelete a földszinti nyitott szín fölé. A tetőt zsúp fedi, az épület földszintjén a kamra, mellette a kocsiszín, az emeleten a másik kamra van. Homlokzatai közül földszintje tapasztott, emelete faragott gerendákból épült. A múzeumi kezelésben álló épületben több, eredetileg is használt szerszám, gazdasági felszerelés látható. A lakóházat 1974-75-ben, a kástut 1963–64-ben újították fel.

A védett szer másik féltett épülete a Zsoldos-féle kerített ház a Pityerszer 3. szám alatt, mellette a kis kamra és a nagy pajta. A ház a XIX. század elején épült. Három oldalról kerített zsúpos ház, a negyedik oldal kapuzatát és fedett kerítését lebontották. A szoba-konyha-kamra folytatásában épült fel a pajta a kerített ház keretén kívül, de hozzá szervesen csatlakozva. A kamrához merőlegesen pitvar és két kamra csatlakozik, a második kamrához derékszögben fedett boronafal és ennek folytatásában épült fel a folyosóról nyíló két ól és az istálló. A nagy kamrában hombár is található. A lakószoba főhomlokzatán két kis ablak, felette előreugratott, nyitott csonkaoromzat, faragott faoszlopokkal alátámasztott tornáca boronamellvéddel kialakított, a tornác padlószintje megemelt. A szobában lévő cserépkályhát a konyhából fűtötték. A konyha füstös volt. Kemencéjét, tűzpadját és katlanját 1940-ben elbontották, új kéményt és tüzelőberendezést építettek. A kerített házzal szemben áll a boronafalas, földszintes kasté, lopott tornáccal és az innét nyíló két kamrával.

Az út másik oldalán, azzal párhuzamos hossztengellyel áll a Pityerszer 12-es szám alatti lakóház, faragott szer és ól. Szerkezete, fedése hasonló előbbiekéhez és az alsószer 11-es szám alatti lakóházéhoz. A Felsőszer 14. szám alatti lakóház boronafalú, tapasztott, meszelt, zsúpfedésű épület. Szoba–konyha–kamra, keresztben pedig az ólak helyezkednek el. A ház folytatásában szép boronapajta van. A lakóház csonkán kontyolt oromfala előre ugrik, alatta két kis zsalus ablak van. Díszesen faragott oromgerendái festettek, oromfala faragott deszkázatú. A főhomlokzat előtt pincelejáró van. A konyhában beépített tűzhely, kemence van.

A Templomszer 11-es számú lakóház kőfalazatú épületével más hangulatú. Ez is szabadon áll, téglalap alaprajzú, s ma már eternit fedésű. Szoba-konyha-padlásfeljáró-szoba vannak egymás mellett. A konyhában beépített kemence van. Kétablakos véghomlokzatú szélső pitvarnyílással, oromzatán két padlásablak. Az oromzatot timpanonszerűen keretezi a hornyos párkány; az oldalhomlokzaton mellvédes, zömök oszlopos tornác látható.

Műemlékjellegű épületeket találunk még a Csörgőszeren, a 8., 15. és 16. szám alatt, bár ezek egy része nagyon elhanyagolt állapotban van. Az egyes szereken található nagyméretű pajták érzékeltetik, hogy itt az állattenyésztés mindig fontos ága volt a gazdálkodásnak. Szalafőn szinte valamennyi szeren megtaláljuk a ház közelében kialakított „tókát”, mely a vízgyűjtés ősi módját példázza. A tóka gödrét karókra erősített, vízszintes farudakból készített kerítés védi. Egyedi a közutak fölé épített tetőszerkezet is. Az egész Szalafő „tetőnélküli múzeum” képét nyújtja ma is.

 

 

Szatta az Őrség másik legkisebb települése, annak délkeleti részén. Nagyrákoson, az útelágazás dél felé vivő ága vezet ide.

Elnevezése: 1428-ban Zatha, később Poss Ew-Zatha, az 1720-as összeíráskor Szata – Szota személynév változatából alakult ki a mai név: Szatta. Az Ew = őr összetételű tag az Őrségre utal, tehát a történelmi Őrség része. 1637–1640 között még pusztaság, Németújvár és Rohonc urbáriuma. Az 1828-as összeírás szerint: 4 nemesi telek van itt, az erdő közös csalitos, főleg fenyők borítják, talaja sovány, terméketlen, ezért csak rozsot és zabot vetnek, de a vetőmagot is alig kapták vissza. Éveken keresztül sok volt a parlagföld, ami összefügg az előzőekben leírtakkal.

Útmenti kiscsoportos település, melyet szinte teljes egészében erdőség vesz körül. Ma is ez a kép fogadja az ide érkezőt. Régebben volt 1 tanítója, 1 iskolája 31–38 közötti tanulólétszámmal. Ma ezt is körzetesítették, nincs egyetlen szellemi vezetője sem a településnek. Lakosságát illetően: 1785-ben 118 ember lakta, melyből 7 nemes, 11 paraszt, 8 zsellér, 25 fiúgyerek és 57 leánygyerek volt. 1900-ban 225 fő, 1910-ben 236 fő lakta (legtöbb), 1970-ben 167 fő, 1980-ban 102 és 1990-ben már csak 97 fő a lakosok száma. Lakóházainak száma 1970-ben 49, ez a szám is fogyó tendenciát mutat.

A községben korábban sok említésre méltó épület volt, melyek nagy részét a hatvanas évek közepéig lebontották, átalakították. Néhány védett épület található még, de ezek is nagyon elhanyagolt állapotban vannak. A Fő utca 41-es számú lakóház a századforduló után épült, részben tömésfallal, szoba–konyha–kamra elrendezésű alaprajzzal, két zsalus ablakkal, deszkázott oromzatú homlokzattal. Fő utca 27. szám alatti boronafalas ház 1900-ban épült, hajlított, szoba–konyha–hátsó szoba elrendezésű, kétablakos, félkontyos és deszkázott oromzatú, elöl és oldalt ereszes épület. Félő, hogy ezek is az enyészet martalékai lesznek, az erősen leépülő faluban. Említést érdemelnek még: a Fő utca 9., 14., 19., 20. és 36. számú épületek, valamint a harangtorony. Érdekes épülete még a tűzoltószertár. Közigazgatásilag Őriszentpéterhez tartozik, a korábban készített körzeti rendezési terv előírásai itt is mérvadók lennének.

 

Szőce honfoglalás kori település, bár nevével először csak egy 1406. évi oklevélben találkozunk. A hosszan elnyúló települést a 86-os főúttól nyugatra találjuk. Újabban Őrimagyarósd irányából is jól megközelíthető; szép természetföldrajzi környezetben fekszik.

A régi boronafalú épületeiből semmi nem maradt ránk, egyetlen értéke a Fő utca 88. szám alatt található plébániatemplom, nyugati része a toronnyal együtt román kori. A templomot a XIV. században a szentéllyel bővítették, ekkor készültek támpillérei, mérműves ablakai is. Időközben az evangélikusok birtokolták, majd 1733-ban rekatolizált. Ezt követően két ízben is – 1741-ben és 1830-ban – renoválták. A kápolna és a sekrestye a XIX. század elején épült. A templom védőszentje Szent András apostol. Mai homlokzatát az 1969. évi kutatással egybekapcsolt tatarozáskor kapta, amikor fény derült az építési periódusokra is. A vizsgálatokból megállapítható volt, hogy a templom nyugati része a toronnyal együtt román kori. Ezt bizonyítja a falazat szövete, a téglák méretei, a kibontásra került három félkörív-záródású résablaka, melyből kettő a nyugati homlokzaton, egy a délin található. A következő nagy építési periódus a gótikában történt. Ekkor a hajónál keskenyebb szentéllyel bővítették és támpilléreket építettek a román részek mellé is, és kőbélleletes, mérőműves ablakokat készítettek a nyolcszög három oldalával záruló keleti szentélyen. Később építették hozzá a sekrestyét.

A templom belső renoválása 1984-ben fejeződött be. A vakolatleverés megkezdése előtt a tornyon sávos, kváderes sgraffitónyomokat lehetett látni, sajnos ebből nem maradt semmi, még fénykép sem készülhetett róla. Így hát ezt pontosan nem lehetett rekonstruálni. A környék legnépesebb települése az Őrség keleti szélén, ahol 1960-ban 895 fő, 1970-ben 709 fő, 1980-ban 548 fő és 1990-ben 480 fő lakott. Szintén az erősen fogyó népességű falvak egyike, innen főleg Körmendre költöznek. Iskoláját is ide körzetesítették. Az ittlakó embereket a szakcsoportban végzett kisállattenyésztés és zöldségtermelésből származó jövedelem élteti napjainkban. Különösen híressé vált a tökmagolaj-termelés a faluban, melyet salátaételek ízesítésére használnak. Ennek iparszerű termelése folyik itt, melyből még külföldre is jut. Igen keresett Ausztriában és Szlovéniában.

Példaértékű a vállalkozói kedv és a gyakorlat, mely szerint az itteni csapadékos, hűvös és gyenge talajú földeken is lehet zöldséget és gyümölcsöt termelni. Határában, a szőcei lápréten értékes, védett növények díszlenek.

 

Velemér a megye délnyugati szögletében fekszik. A falu sokáig az Omode-család birtoka volt. Az első okleveles említés a településről és a templomról 1360-ból való. Egyes feljegyzések szerint a felsőlendvai vár tartozéka volt. A XIV. században váltakozva Szent-trinitásnak, vagy Velemérnek nevezik. 1366-tól a Szécsi-családé, majd a XVI. század elején Thurzó Eleké lett. A török időkről nincsenek adataink, de annyi bizonyos, hogy nem tartozott a hódoltsági területek közé.

A dombon álló, ma Paprétnek nevezett területen már messziről látható a Szentháromság tiszteletére szentelt, XIII. század végén épült kora gót templom. Sokáig református templom volt, de 1732-ben rekatolizált. Miután a reformáció eme irányzata nemcsak a szentek tiszteletét, de képzőművészeti ábrázolásukat is elvetik, a falképeket az országos gyakorlatnak megfelelően lemeszelik. Ez történt itt is. III. Károly intézkedésére tehát a templom katolikus lett, ám a lakosság többsége kitartott a protestáns vallás mellett. A templom, mint a kercai plébánia filiája gondoskodó hívők nélkül maradt, s 1808-ban már annyira romossá vált, hogy nem is használták. Egy 1825. évi jelentés szerint még a kő berendezéseket is széthordták, a tetőn beszivárgó víz lemosta a mészréteget a falképekről. Erre figyel fel a szomszédos Szentgyörgyvölgy református iskolamestere, Gózon Imre. Neki köszönhető az értékes műemlék megmaradása, miután azonnal értesítette erről a magyar műemlékvédelem atyját, Rómer Flórist, aki 1863-ban felkereste Velemért. Első dolga volt a pusztuló falképek leírása, majd gyűjtést szervezett a templom megmentésére. Támogatta e vállalkozást Szenczy Ferenc szombathelyi püspök is: 1865-ben tetőt építettek a templomra. Sajnos a rossz munka után is szivárgott a víz a tetőn át és folyt le a képekre. A falkép-állomány mind nagyobb hányada ekkor pusztult el, bár a tetőzeten 1904-ben igazítottak valamit.

Pável Ágoston múzeumigazgató 1940-ben járt itt, szomorúan látta a szinte ismét romos épületet a gaztengerben. Jelzésére 1941-ben elvégezték a legszükségesebb helyreállítást, a sérült képeket is restaurálták, de az igazi érdemi helyreállításra csak később, 1956–1966 között került sor; a falképek teljes restaurálása 1967–68-ban történt. A templom nagyobb átalakítások nélkül, középkori állapotában maradt ránk. Egyhajós, a hajónál keskenyebb és nyolcszög három oldalával záruló szentélyű, nyugati tornyos templom. A szentélye boltozott, a hajónál alacsonyabb. A nyugati homlokzat elé kiugró négyzetes alaprajzú tornyot a földszinten kapuk törik át. A tornyon lévő három gótikus ablak közül kettő lőrésszerű, a legfelső díszesebb kiképzésű, gótikus, mérműves ablak. A négyzetes toronyhoz csatlakozik a téglalap alaprajzú hajó, melyen délről három, a szentély keleti oldalán egy csúcsíves, a szentély déli oldalán egy kerek ablak található. A szentély keleti ablakának könyöklőjét még a középkorban lefaragták, mert Aquila János 1377-ben, a belső kifestésekor követte a lefaragás vonalát.

A szentély északi oldalán áll a pasztofórium, felső részén díszesebb oromzattal. Sajnos ezek teljesen elpusztultak. A templom építőanyaga főleg tégla, részben kő és tégla, tehát vegyes falazású. A templomot körben árok és sánc övezte. A templom helyreállítását alapos régészeti és művészettörténeti kutatás előzte meg, ami 1966-ra fejeződött be. Ezután került sor a freskók helyreállításának munkájára. Mind a műszaki, mind a restaurálási munka a kutatások során előkerült, vagy megerősített adatok figyelembe vételével készült el.

Ezek után joggal kérdezi az ide látogató, mi maradt ránk a falképekből? A külső homlokzat festéséből semmi! Szent Kristóf ábrázolása a torony melletti homlokzaton, vagy az ajtó feletti timpanon Ecce Homoja a torony alatti előtérben, amelyeket még Rómer Flóris látott, leírt, teljesen elpusztultak. Megsemmisült a templomban az északi fal felső mezőjének a 12 apostolt hat fülkében párosával ábrázolt képmása, csak lábuk némi részlete maradt ránk. A déli falon a legutóbbi restaurálás bravúrja megmentette Szent Erzsébetnek a diadalív mellett álló alakját, az itt egykor ábrázolt további 3 kép töredékeiből legfeljebb csak következtethetünk az Árpád-ház egyéb szentjeire: Istvánra, Imrére, Margitra. Szinte teljesen felismerhetetlen a nyugati fal felső két képe: Rómer még Szent Mártonnal és Szent Györggyel tudta azonosítani őket.

A viszontagságok ellenére birtokoljuk a szentélyben a piktor térdelő önarcképének töredékét, Márk evangélista oroszlánját, Máté evangélista angyalának töredékét, János evangélista sasmadarát, Lukács evangélista ökrének kevés maradványát, az Angyali üdvözlet jelenetét, a lelkeket mérlegelő Szent Mihályt.

A diadalíven balról a háromalakos Kálváriát, jobbról a Mettercia, fent a királyok vonulását, Szent László és Szent Miklós képmását, a déli falon Szent Erzsébet, a nyugati falon a Palástos Madonna ábrázolásait. (Lásd a veleméri templom metszeti ábrát.) Aquila János – aki 1330 körül Radkersburgban született – a veleméri freskókat 1377–78 között festette, ezek a legkorábbi magyarországi művei. Tőle származnak még a Bántornya (1383) és Mártonhely (1393) templomainak freskói is Szlovéniában. A templom közelében lévő temetőben még fellelhetünk kopjafákat is.

 

Viszák az Ivánc – Pankasz, illetve Őrimagyarósd útelágazásokból közelíthető meg az Őrség belső részén. Középnagyságú település. 386 fős lakossága (1980), ami 361 főre csökkent (1991), azt is érzékelteti, hogy nem nagy a mozgás. A falu házai a környező domboldalakra épültek, a szeres település nyomai kitapinthatók.

Történelme, régmúlt élete egyező az őrségi falvakéval, a régi házakból már hírmondó is alig van, mind lebontották, újakat építettek, ezek között itt-ott „tájidegen” épületek is akadnak. Védelemre érdemes épület a Fő utca 85. számú boronagerendás lakóház, mely a környék egyetlen ilyen épülete. Említést érdemel még a Fő utca 91. szám alatti téglafalas, kódisállásos épület is. Külön is dicséretes ebben a faluban a hagyományápolás, ezek közül is a minden év farsang vasárnapján megrendezésre kerülő „rönkhúzás”, melyet évtizedek óta elevenítenek fel, hatalmas érdeklődés mellett.

 

Ezzel az őrségi falvak életéből a legértékesebbeket kívántam bemutatni, történetéből pedig azt a küzdelmes sorsot, melyet évszázadokon keresztül vívtak az itt élő emberek.

Kezdetben a nyugati „kapuk” védelme volt a feladatuk, később a portyázó török seregek rablásai és fosztogatásai ellen harcoltak, de ezzel egyidőben megindult az „őrállók szabadalmi jogaikért” folyó küzdelem a Batthyányokkal szemben, mely az 1848–49-es szabadságharc jobbágyfelszabadító intézkedéseivel ért véget. Életük csupa harc, csupa küzdelem volt, szinte csoda, hogy ennyien megmaradtak a hosszú harcok alatt. Ugyanakkor küzdelmük példa lehet az utókor számára is, mert „helytállásból” mindig jelesre vizsgáztak. Ezzel az örök értékű példával kellene ma is az őrségi iskolákban a tanítást elkezdeni, de szélesebb körben is – különösen napjainkban – a becsületes munka és hazaszeretet eme kimagasló eseményeiről többet kellene beszélnünk, hogy a csüggedt, közömbös embereket felrázzuk, s nehezebb körülmények között is helytállásra biztassuk.

 

Csiszár Károly [Változó Világ 26.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 26.

Az Őrség

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019