VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Október 2.

Kémkedés az Újkorban II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A király titkai

 

A diplomáciában kevés jelentős esemény történik a nagy nyilvánosság előtt. Annál több viszont az olyan akció, amelyről a világnak fogalma sincs, csak néhány beavatott ember tud róla, pedig a diplomataként fellépő titkos ügynökök vagy a titkos ügynökként dolgozó diplomaták munkájának eredménye országok és népek sorsát befolyásolhatja. Richelieunek, XIII. Lajos mindenható első miniszterének lépései is – ritkábban a harcmezőn, gyakrabban a színfalak mögött – nagyban hozzájárultak a XVII. századi Európa arculatának változásaihoz. Az államférfinek zseniális bíboros, aki a titkos diplomáciának is nagymestere volt, Franciaország külpolitikai elképzeléseit főként egy kapucinus szerzetes, József atya közreműködésével valósította meg.

Richelieu koncepciójának a lényege az volt, hogy a Habsburgok spanyolországi és ausztriai előretörését meg kell akadályozni. Ennek érdekében kész volt a Habsburgok ellenségeivel, a protestáns Angliával, Hollandiával s a német fejedelemségek egy részével is szövetkezni. De József atya arra is vigyázott, nehogy a protestáns szövetségesek túlsúlyba kerüljenek, mert mint kijelentette, "a protestánsokhoz fűződő kapcsolatot úgy kell alkalmazni, mint az orvosságot: kis adagokban gyógyító hatású, nagy adagokban méreg". József atya az 1630-as regensburgi gyűlésen aratta a legnagyobb sikert. Pontosabban itt már csak learatta, amit titkos útjain jó előre előkészített. Sikerült ugyanis megnyernie a Katolikus Liga fejét, Miksa bajor választófejedelmet. Hozzá aztán több katolikus fejedelem is csatlakozott. Így a birodalmi gyűlés, ahol II. Ferdinánd császár az ugyancsak Ferdinándnak nevezett fiát római királynak akarta megválasztatni, a császár tervét leszavazta. Sőt arra is rákényszerítették II. Ferdinándot, hogy bocsássa el a 30 éves háború (1618–1648) híres hadvezérét, Wallensteint. II. Ferdinándnak tulajdonítják a gyűlés végén azt a kijelentést, hogy "ez a nyomorult kapucinus meghiúsította a legszebb álmomat. "

A 30 éves háborúban a franciák végül katonai téren is beavatkoztak. Előbb a Richelieu által épített flotta mért vereséget a büszke ármádiára, majd 1643. május 19-én a fiatal Condé herceg aratott győzelmet a verhetetlenség mítoszával övezett spanyol gyalogságon. A háború már Richelieu halála után, Mazarin idejében a westfáliai békével (1648) ért véget. Franciaország megkapta a Habsburg-ház valamennyi elzászi birtokát, három lotharingiai püspökséget is, azonfelül keleti határain jogot nyert arra, hogy több, a Rajna jobb partján levő erődben helyőrséget tartson. XIV. Lajos (1643–1715) idejében, Lionne minisztersége alatt a diplomaták, ügynökök és ügyvivők létszáma megkétszereződött. A külügyminisztérium alá tartozók hada pontos értesüléseket szerzett uralkodók, miniszterek és tábornokok erényeiről, gyengeségeiről s barátságokat kovácsolt, illetve ellentéteket szított a francia érdekeknek megfelelően a politikusok között. Mint Richelieu idejében, Lionne külügyminisztersége alatt is a költségvetésből évi 3–4 millió livret költöttek rábeszélésre, támogatásra vagy éppen megvesztegetésre.

A Napkirály hadügyminisztere, Louvois külön ügynöki hálózattal rendelkezett. Az egész Európát átfogó szervezet többnyire politikai akciókkal foglalkozott. Pontosabban e testületre hárult azoknak a politikai ürügyeknek a felkutatása, vagy kreálása, amelyek történelmi bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy az a terület, amelyre XIV. Lajos szemet vetett, valamikor francia fennhatóság alatt állt. A réunios hivatalok, ha kellett, ellopták a bizonyítékul szolgáló iratokat. De Louvois ügynökei természetesen nemcsak ürügyeket gyártottak a Napkirály háborúihoz. Amikor XIV. Lajos egy kereskedelmi delegációt küldött a Földközi-tenger keleti medencéjébe, hogy előkészítse az általa tervezett török ellenes háborút, a küldöttség élére a szervezet tapasztalt hírszerzőjét, Pierre Girardint állította, s a hajón utazott D'Ortieres kapitány is, az erődítmények szakértője. A hajó utasait Párizsban pontos utasításokkal látták el. Értesüléseket kellett gyüjteniök a Földközi-tenger keleti medencéjének kikötőiről, flottáiról és parti erődítményeiről, azonfelül térképet kellett készíteniök a Dardanellákról és tájékozódniok kellett a térségben elhelyezkedő katonai alakulatok számáról, nagyságáról, felszereltségéről. A "hajókirándulás", amely Konstantinápolyt, Izmírt, Szalonikit és Krétát, továbbá Aleppót, Tripolit és Alexandriát érintette, majd egy esztendeig tartott, s 1687-ben ért véget. Az út végén a kereskedelmi delegáció olyan jelentést adott át a Napkirálynak, miszerint 60 ezer muskéta, 30 ezer pisztoly és közel 32 millió livre lenne szükséges a törökellenes hadjárathoz. Az összeg nagysága elriasztotta a Napkirályt a keleti kalandtól.

Az utód, XV. Lajos (1715–1774) idejében a hírszerzésnek a francia titkosszolgálatok eddigi történetében ismeretlen módszere honosodott meg. Egyfelől a külügyminisztérium gyűjtött értesüléseket és szervezett diplomáciai akciókat. Ezzel egyidejűleg az uralkodó létrehozott egy olyan speciális, még a külügyminiszter által sem ismert szervezetet, amely az előbbiektől teljesen függetlenül s az ország vezető tisztségviselőinek tudta nélkül működött. A király titka nevű szolgálat még Choiseul külügyminiszter irodájába is beépült egy Tercier nevű vezető tisztviselő útján, aki átadta a Secret du Roi-nak azokat a jelentéseket, amelyekről a külügyminiszter nem kívánta értesíteni az uralkodót.

A titkos királyi hírszerző szolgálat legtehetségesebb ügynöke Charles D'Eon de Baumont lovag volt, akit XV. Lajos 1754-ben Chevalier Douglasszal azért küldött Szentpétervárra, hogy akadályozza meg az angol–orosz szerződés megkötését és segítse elő az orosz–francia diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. A lovag – akiről később sokan azt gyanították, hogy valójában a női nemhez tartozott – szoknyában és Douglas unokahúgának szerepében utazott. Megbízatásának értelmében kapcsolatot kellett keresnie Voroncov alkancellárral, s rajta keresztül kihallgatást kieszközölni a cárnál. Helyette a cárnőhöz sikerült bejutnia. A cárnő a szép francia hölgyet felolvasó udvarhölgyként vette maga mellé. Így már könnyű volt eljuttatnia a cárhoz XV. Lajos levelét, amelyet a hírszerző a hosszú úton Montesquieu egy könyvébe kötve rejtegetett magánál. A sikeres akció után D'Eon lovagot hazarendelték Párizsba, ahol XV. Lajos többször bízott rá különböző feladatokat, személyes követeként küldte őt Európa nagyvárosaiba.

Ahogy egyetlen titok sem marad örökké titok, a Secret du Roi létéről is idővel tudomást szerzett a külvilág, majd külföldről a francia külügyminiszter is. A Secret du Roi híre úgy jutott el Choiseul-höz, hogy a francia külügyminiszter, amikor 1772-ben tárgyalások folytak Bécs, Berlin és Szentpétervár közt Lengyelország felosztásáról, Rohan herceget küldte a tárgyalások lebonyolítására az osztrák fővárosba. S Rohan herceg titkárát, egy Georgel nevű jezsuita pátert egy nap titkos üzenet várta. Ahogy a kalandregényekben meg van írva, éjjel 11 óra és éjfél közt kellett találkoznia egy ismeretlennel. A páter, gazdája utasítására, elment a találkára, ahol is az osztrák titkosszolgálat mellett működő Fekete Kabinet egyik munkatársa várta és 1000 dukát ellenében elfogott követi jelentéseket adott át neki. Közte egy olyat is, amelyet a Secret du Roi bécsi levelezője írt a francia uralkodónak. Choiseul később azt mondta, hogy az információ, amit az osztrákoktól kapott, százszorosan megérte az 1000 dukátot.

A francia forradalom idején a konvent vezetői, a belső veszély elkerülése érdekében az egész országot átfogó bizalmi és kémhálózatot építettek ki. Egymást érték a feljelentések s azzal a jelszóval, hogy inkább pusztuljon tíz ártatlan, minthogy egy bűnös megmeneküljön, futószalagon gyártottak halálos ítéleteket. Ugyanakkor nem sok figyelmet fordítottak a franciaországi eseményeket szemmeltartó külföldi uralkodókra. De ez érthető is, hiszen – mint Jacques Bainville Franciaország történetéről írt könyve idézi – még a királynő, Mária Antoinette bátyja, a császár is úgy vélekedett: "Nincs értelme, hogy aranyunkat és pénzünket arra pazaroljuk, hogy Franciaországot régi hatalmába visszahelyezzük." Mindez csak addig tartott, amíg 1799. thermidor 3-án kinevezték Joseph Fouchét, a forradalom egyik nagyon tevékeny irányítóját rendőrminiszternek. Fouché, aki a forradalom időszakában mindig a többséget támogatta, akkor is helyén maradt, amikor a forradalom győztes tábornoka – saját személyes hatalma érdekében – legyőzte a forradalmat. Stephan Zweig Fouchéról írt könyvében egészen pontos leírást adott a rendőrminiszter módszeréről: "Minden hivatal az, amit viselője csinál belőle. Amikor Fouché átveszi a belügyminisztérium egyik alosztályát, a rendőrminisztériumot, ez nagyon is alárendelt jelentőségű hivatal. Arra szolgál, hogy megfigyeljen, információkat gyűjtsön, anyagot a kül- és belpolitika számára, anyagot, amire a direktórium urai, – mint királyok –építhessenek. Három hónappal később pártfogói észreveszik – csodálkozva, ijedten és már védtelenül –, hogy a rendőrminiszter már nemcsak lefelé őrködik, de már fölfelé is, ellenőrzi a minisztert, a direktóriumot, a generálisokat, az egész politikai életet. Hálója befonja az összes hivatalt, beleszól mindenbe, kezébe fut össze minden hír, napról napra jobban kiszélesíti hatáskörét, külön politikája van a hivatalos politika mellett, külön háborúja a háború mellett.

Bámulatos módon építette ki a komplikált gépezetet, ezt az apparátust, amely ellenőrzi az egész országot. Néhány hónap alatt Franciaországban mindenütt vannak titkos megbízottai, kémei és naponta ezerszámra érkeznek a titkos jelentések a Quai Voltaire-re. De téved, aki azt hiszi, hogy Fouché kémei kizárólag afféle kispolgári detektívek, akik kocsmákban, bordélyházakban és templomokban hallgatóznak, vagy házmesterektől szerzik be az értesüléseket. Akad köztük ilyen is, de akad sok diplomataruhás, aranyzsinóros úr is és finom csipkeruhás hölgy, akik bejáratosak a Faubourg Saint-Germain szalonjaiba, de szükség esetén patriótának öltözve besurrannak a jakobinusok titkos üléseire is. Fouché ügynökeinek listáján nem egy márkival vagy hercegnővel találkozunk, Franciaország legfényesebb neveivel, sőt – bármilyen fantasztikusan hangzik is – bebizonyított tény, hogy az ország első asszonya, Josephine Bonaparte, a későbbi császárné is Fouché szolgálatában állt. Fouché megvásárolja leendő császárának titkárát is, továbbá az angliai Hartwellal XVIII. Lajos szakácsát. Minden pletykáról értesül, minden levelet felbont. A parlamentben, a hadseregben, a kereskedők közt, a mulatóhelyeken, a kocsmákban, minden gyülekezetben láthatatlanul ott hallgatózik. A sok jelentés naponta elindul az ő íróasztala felé, ott aztán feldolgozza, megrostálja, összehasonlítja, csoportosítja, míg az ezer jelentésből kialakul a világos adat, a pontos hír.

Napóleon külföldi hadjáratait minden esetben jól megszervezett hírszerzői munka előzte meg. Iskolapéldának tekinthető az az eset, amikor 1811-ben, a következő évre tervezett oroszországi hadjárat előkészítését rendelte el. Előre kinevezte báró Bignon-t a hadjárat idejére, a főhadiszálláson a katonai hírszerzés vezetőjévé, utasítást adott, hogy kémek útján fel kell deríteni az előrenyomulási útvonalat és még arra is volt gondja, hogy előre felhívja a figyelmet, szükség lesz olyan lengyel katonákra, akik oroszul, illetve németül beszélnek, s akiknek faladata lesz a hadifoglyok kihallgatása. Vezetésük alatt 12 ügynök dolgozik majd. "Ha jól dolgoznak – írta Napóleon – nem sajnálom tőlük a havi 12 ezer frank pénzjutalmat. Háború idején – tette hozzá – igen jól meg kell fizetni azokat, akik pontos adatokat küldenek nekünk."

Az 1806-os porosz hadjárat idején Napóleon Thüringián keresztül akarta megközelíteni Poroszországot. A vezérkarnak azonban nem voltak megfelelő térképei. Napóleon két ügyes műszaki tisztet küldött Thüringiába, s ezek kereskedelmi ügynököknek álcázva becsavarogták azt a vidéket, amelyet fel kellett térképezniök. Hogy Napóleon serege gyorsan, a legrövidebb és legjárhatóbb úton tudott előrehaladni, abban nagy szerepe volt a két műszaki tiszt által készített térképvázlatoknak.

A napóleoni idők legügyesebb hírszerzője Karl Ludwig Schulmeister volt, aki fiatalkorában csempészettel foglalkozott, majd különböző szolgálatokat tett Savary tábornoknak, Napóleon egyik szárnysegédének, aki később a főhadiszállás katonai hírszerző irodájának a vezetője lett. Schulmeister a franciák és az osztrákok közt pendlizett. Itt is, ott is voltak barátai, ismerősei, s mindkét tábor elhitte, hogy számukra kémkedik. A valóságban nem volt kettős kém. A franciákat részletesen és a valóságnak megfelelően tájékoztatta, ugyanez viszont nem mondható el a Mack osztrák tábornoknak adott információkról. A császár kéme különösen fontos szerepet játszott az 1805-ös, mindössze 25 napig tartó háborúban. Az osztrák táborban arra kapott megbízást, hogy fürkéssze ki Napóleon seregének erejét. Schulmeister tudatosan félrevezette Mack tábornokot a francia előrenyomulásról. Azt is elhitette az osztrákokkal, hogy a francia sereg egy része visszavonul. Mack addig tétovázott, amíg végül is beszorult Ulm városába, ahol a franciák könnyűszerrel fegyverletételre kényszerítették.

Schulmeister ezután kelet felé indult, hogy az elkésett orosz hadsereget és a kelet felé húzódó hadműveleteket tartsa szemmel. Bécsi barátja segítségével ismeretséget kötött több orosz vezérkari tiszttel, így szabadon közlekedhetett Kutuzov táborában és pontos helyzetjelentést küldhetett főnökén, Savary tábornokon keresztül Napóleonnak. Segített pontos képet kapni az orosz hadsereg három harccsoportjának elhelyezkedéséről, az orosz haderő létszámáról. Közben osztrák barátaival is folyamatosan tartotta a kapcsolatot. A vezérkar tanácskozásaira is többször meghívták. Végül azonban gyanússá vált az osztrákoknak Schulmeister viselkedése és letartóztatták. Sikerült azonban megszöknie és amikor Napóleon bevonult Bécsbe, rábízták az osztrák főváros rendőrfőnöki tisztét.

Schulmeister a Napóleontól kapott pénzből dúsgazdag ember lett, de nemcsak pénzre vágyott. A császár egyszer, amikor egy értékes hírszerzői jelentést tett le az asztalára, azt kérdezte tőle: „Mon Charles, milyen kegyet kívánsz tőlem szolgálataidért? Sire – válaszolta Schulmeister üres gomblyukára mutatva –, csak azt kérem, díszítsen fel egy rendjellel. Barátom, felelte a császár, kivánj egy milliót, azonnal megkapod, de érdemrendet soha!" Vagyis Napóleon valóban nagyra becsülte hűséges emberét, akinek diplomáciai és katonai téren sokat köszönhetett, de a hírszerzést nem tartotta egyenértékűnek a harctéri szolgálattal. A francia hírszerzés történetében már nem először, Napóleon bukása után hullámvölgy következett. Miközben Párizst szinte megszállták az idegen kémek, "a francia kormány és hadvezetőség – mint Pilch Jenő "A hírszerzés és kémkedés története" című könyvében megjegyzi – mondhatnók összetett kézzel várta a háború kitörését és nem törődött az ellenséges hadsereg adatait gyűjtő kémszolgálat szervezésével. "

A német győzelem az 1870–71-es Franciaország elleni háborúban nagy mértékben azzal függött össze, hogy a franciák a németekkel ellentétben, szinte teljesen elhanyagolták a hírszerzést és a kémelhárítást. A francia hírszerző szolgálat későbbi neves vezetője, Leval ezredes ugyan már 1860-ban emlékiratban sürgette a katonai hírszerzés ujjászervezését, de a vezérkar nem fordított figyelmet szavára. Egy egy alkalmi kém ügyes akciójának híre ugyan fennmaradt az 1870–71-es háborúból, de ezek nem befolyásolták az események menetét és csak itt-ott került rájuk sor. Egy francia kémnek két hónapon át sikerült egy porosz hadtestparancsnokság törzsénél tartózkodnia anélkül, hogy észrevették volna s ezalatt részletes tájékoztatást küldött honfitársainak. Egy másik hírszerző pedig 1870 decemberében ügyesen ellopta egy német vezérkari tiszttől Párizs erődítményeinek vázlatát.

Csak a háború után, 1874-ben a francia vezérkar átszervezésekor állították fel a Deuxičme Bureaut, azaz a hadügyminisztérium második ügyosztályát, amely 1893-ban átlépett korábbi feladatán, a hadtörténeti adatok és katonai statisztikák gyűjtésén és a hírszerzés francia központja lett.

 

99 szakács és 1 kém

 

Poroszország Frigyes Vilmos (1640–1688) alatt nőtt fel jelentős európai hatalommá, korábban brandenburgi választófejedelemség néven szerepelt. Frigyes Vilmos a westfáliai békében tengerparthoz juttatta országát, 1657-ben pedig hűbérurával, a lengyel királlyal is elismertette a porosz hercegség függetlenségét. A spanyol örökösödési háború (1701–1714) befejezése után, különösen pedig Mária Terézia trónralépése időszakában (1740) Poroszország mind tekintélyesebb európai hatalommá vált. Hatalmának, befolyásának tetőpontját a legkiválóbb Hohenzollern uralkodó, Nagy Frigyes (1740–1786) idejében érte el. A porosz állam terjeszkedése ezután elsősorban Ausztria–Magyarország rovására történhetett. Ausztria katonai téren sokkal erősebb volt, mint Frigyes állama. A porosz uralkodónak ezért sokszorosan törekednie kellett arra, hogy belelásson ellenfele kártyáiba, másrészt erőfeszítéseket kellett tennie annak érdekében, hogy Ausztria szövetségeseit leválassza és a poroszok oldalára állítsa. Mindebből következik, hogy Nagy Frigyes nagy pénzen olyan hírszerző szolgálatot fejlesztett ki, amely a diplomácia, a katonai ügyek, sőt a gazdasági élet területén is egyaránt hatékony és mindenfajta értesülés beszerzésére képes volt.

Az uralkodó egy ízben a francia Rohan marsalról szólva megjegyezte: "Soubise hercegének 99 szakácsa és 1 kéme van, nekem viszont 1 szakácsom és 99 kémem". Hogy mennyire fontosnak tartotta az ellenséges előkészületek megismerését, hadereje felvonulásának és terveinek megismerését, az tábornokai számára készült híres titkos utasításában is tükröződik. A General Prinzipen vom Kriege külön fejezetben tárgyalja ugyanis a hírszerzés katonai vonatkozásait.

Nagy Frigyes négyféle kémet különböztet meg: "Jelentéktelen, alsóbbrendű embereket, akik ilyen mesterségre vállalkoznak, kettős kémeket, azután olyanokat, akik a körülmények összejátszása következtében lesznek kémek és végül az olyan kémeket, akiket erőszakkal kényszerítettünk erre a szerencsétlen mesterségre". Az uralkodó végkonkluziója: „A kémek megfizetésében nagyon bőkezűnek, sőt tékozlónak kell lenni. Az az ember, aki a mi szolgálatunkban kiteszi magát a kötél általi halál veszélyének, megérdemli, hogy jól megfizessük".

A második sziléziai hadjárat (1756–1768) után Nagy Frigyes helyzete, a vesztett csaták ellenére is, stabilizálódott. Hadserege nagyobb volt, mint az osztrákoké s anyagi forrásai is meghaladták a bécsi kincstár bevételi lehetőségeit. Mária Terézia ezért csak akkor vállalkozott egy poroszellenes hadjáratra, amikor sikerült maga mellé állítani az oroszokat és a szászokat is, Nagy Frigyes pártján pedig csak Anglia maradt. Nagy Frigyes tudomást szerzett a bécsi udvar manővereiről, s azonnal ellentámadásba ment át. Először is ügynökei révén a Berlinben székelő osztrák követ titkárát vesztegette meg. Ez a Weingarten nevű férfi az osztrák diplomata egész levelezését lemásolta és átadta Nagy Frigyes megbízottainak. Hasonló okmányokhoz jutott a szász fővárosból, Drezdából, ahol Brühl gróf szász miniszter egyik alkalmazottja állt a poroszok szolgálatában.

Amikor híre érkezett annak, hogy Mária Terézia csapatai Csehországban gyülekeznek, Nagy Frigyes ennek okáról érdeklődött a bécsi udvarban, Kaunitz kancellár kitérő és megnyugtató levélben válaszolt. Levele természetesen nem talált hitelre Berlinben, annál kevésbé, hiszen ekkor már Nagy Frigyes kezében volt az osztrák kancellár Drezdába írt levele, amelyben megnyugtatta szövetségesét, hogy nem kell komolyan venni a Nagy Frigyesnek szóló levelet. A porosz uralkodó eközben drezdai ügynökétől arról értesült, hogy a háborút az orosz kívánságoknak megfelelően csak a következő évben, azaz 1757-ben készülnek elindítani. Nagy Frigyes az értesülés birtokában azonnal útnak indította csapatait. Egyidejűleg pedig közzétette a kézrekerített titkos levelek szövegét. Kaunitz osztrák kancellár mindent cáfolt, de nem sok eredménnyel, hiszen Nagy Frigyes katonái időközben a szász királyi palotában a levelek eredetijét is megszerezték.

A XIX. század második felének egyik legnagyobb kéme is egy porosz uralkodót szolgált. Wilhelm Johann Carl Eduard Stieber jogászként kezdte, rendőr-besugóként folytatta, majd egyike lett azoknak, akik már a múlt század közepén szerepet vállaltak a munkásmozgalmi vezetők elleni hajszában. Amikor Berlint is elérte a forradalom hulláma, egyízben hangos tömeg fogta körül az utcán Frigyes Vilmost. A császár azt hitte, hogy ütött az utolsó órája. A felkelők vezetője azonban módját ejtette, hogy a fülébe súgja: ő valójában rendőrügynök, s ha a császár nem veszti el a fejét, semmi baja sem lesz. Így is történt.

Az utód, I. Vilmos idejében nem tartottak igényt Stieber szolgálataira. Így Oroszországba távozott, ahol a kormány rábízta az orosz titkosszolgálat megszervezését. Stieber magától értetődően Pétervárott is igyekezett hazáját szolgálni. Valószínűleg itt ismerkedett meg Bismarckkal, aki fiatalon, rövid ideig diplomataként dolgozott a cárok székhelyén. Tény, hogy kezdettől a vaskancellár legbizalmasabb munkatársai közé tartozott. Bismarck úgy vélte, hogy a kontinensen csak Ausztria árnyékolja be Poroszország vezető szerepét, ezért először a bécsi udvarral fordult szembe. Stieber igyekezett a bismarcki politikát elősegíteni. Hogy a vaskancellárt ellássa a szükséges információkkal, hónapokon át házalóként járta Ausztria városait s miközben szentképeket és pornórajzokat árult, minden, katonai szempontból fontos adatot megszerzett. Az 1866-os háború ugyan a legrövidebb háborúk egyike volt, mindössze 45 napig tartott, de egyike volt a legeredményesebbeknek is, a sadovai győzelem megerősítette ugyanis Poroszország vezetőszerepét a német kisállamok közt.

Stieber leglátványosabb sikerének színhelye azonban Párizs volt. Az 1868-as párizsi világkiállítás idején, legalábbis rövid időre úgy tűnt, hogy béke költözött a földre. Ezt kihasználva a porosz király és az orosz cár is – III. Napóleon vendégeként – a francia fővárosba utazott. Stieber ügynökei révén hírt kapott arról, hogy egy Beresowski nevű lengyel merényletre készül II. Sándor cár ellen. A vaskancellár kémfőnöke azonnal tájékoztatta a cár testőrparancsnokát s egyben kérte, II. Sándor változtassa meg a díszszemléről hazavezető utat, ahol a lengyel a cár meggyilkolását tervezte. III. Napóleon is értesült a porosz figyelmeztetésről, de mivel saját rendőrsége semmit sem jelentett, azt ajánlotta II. Sándornak, hogy a cár szálljon az ő kocsijába. A kocsicsere miatt a merénylő természetesen nem állt el tervétől. A lövés eldördült, de célt tévesztett.

A hármas párizsi csúcs sikere nem térítette el Bismarckot attól a tervétől, amelyre évek óta készült, vagyis, hogy hadat indítson Franciaország ellen. Stieberre az előkészítés során nagy feladatok hárultak. Mindenekelőtt azonnal hozzálátott a franciaországi kémhálózat megszervezéséhez. Maga indult útnak, de természetesen ügynökei is szétszéledtek a különböző francia tartományokban, s egyes adatok szerint több tízezer franciát sikerült porosz szolgálatba állítania. Stieber kémei közül egyesek nevelőnőként, vagy kocsisként helyezkedtek el befolyásos állami tisztviselők és magas rangú katonatisztek családjánál. Mindezek következtében a hírszerzőket időnként körbejáró összekötő hatalmas tömegű hírt juttatott el Berlinbe, majd később, amikor a háború már elkezdődött, a porosz főhadiszállásra. Így szinte elkerülhetetlenné vált a franciák sedani kudarca (1871).

Amikor már a háborút lezáró tárgyalások folytak Versaillesban Párizs átadásáról, Stieber a Bismarck rendelkezésére álló palotában szállásolta el Jules Favret, a francia tárgyalópartnert. S vannak olyan hírek, más források ezt azonban nem erősítik meg, hogy Stieber személyesen vállalt inasi beosztást a francia miniszter mellett. Az azonban már tény, hogy Fauvre kiszolgáló személyzete Stieber ügynökeiből állt. Így aztán valamennyi levél, távirat, amely a francia tárgyaló delegációhoz érkezett, lemásolva rövidesen Bismarck íróasztalára került. Az 1870–71-es porosz–francia háborúban történt egyébként először, hogy a napi sajtó mind több olyan adatot közölt, amit az ellenség is nagyon jól felhasználhatott. Klasszikus példaként emlegetik azt a történetet, amikor a wörthi csata után a porosz hadvezetőség szem elől vesztette MacMahon tábornok visszavonuló seregét. Ekkor került a porosz vezérkar egyik tisztjének kezébe az angol Times című lap. Az újság haditudósítója egy helyszíni jelentésben arról számolt be, "hogy az a francia sereg, amelynél a császár is tartózkodik, észak felé, a belga határ mentén vonul, hogy felmentse Bazaine marsal Metzben körülzárt seregét".

A háború végeztével Stieber a Zentral Nachrichten Bureau vezetését vette át. Az iroda részben a szociáldemokrata pártvezetők megfigyelésével foglalkozott, de feladata volt a belső biztonság ügye is. Stiebernek az iroda főnökeként sikerült lelepleznie egy – a császár ellen szőtt – összeesküvést. De ez volt az utolsó akciója. A 27-szer kitüntetett mesterkém 1873-ban megbetegedett és rövidesen meghalt.

 

Ónody György [Változó Világ 24.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 24.

A hírszerzés története

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019