VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Október 4.

Jelölési rendszerek - és az olvasás művészete II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Anglia, 1620

1620-ban még elfogadták a mexikói spanyol bíróságok a bennszülöttek stílusában készült okiratokat, és talán néhány tiltott vallási könyv is használatban volt. Kínában pedig lényegében ugyanúgy írtak és olvastak verseket, mint a IX. században, jóllehet a konvenciók merevebbek lettek, és a könyvnyomtatás általánosabbá vált. Angliában a költemények terjesztésére számos lehetőség kínálkozott: a felolvasás és a szavalás bevett szokás volt különböző társadalmi eseményeken vagy szűk családi körben. A színházi élet még őrizte aktivitását, s olykor még látni lehetett Shakespeare darabokat olyan színészek előadásában is, akik ismerték a mestert. Az írott költemények nyomtatott és kéziratos formában egyaránt közkézen forogtak. A kéziratok változatos képet mutattak: gyakran egyszerű füzetek voltak, s nagyjából úgy festettek, mint a mai "small press" kiadványok. Olykor egyetlen munkát, máskor egy szerző több versét, megint máskor több szerző verseinek - esetleg valamilyen alkalomra szánt - egyvelegét tartalmazták.

Nyomtatni mást jelentett, mint manapság. Az udvar meg akarta előzni a lázadásokat, és ellenőrzés akart gyakorolni a nyomdák felett, ezért csak korlátozott számú működési engedélyt adott ki. A betűöntők és az általuk önthető betűtípusok számát is korlátozták. Természetesen földalatti nyomdák is működtek vidéken, és a betűkészleteket a kontinensről is be lehet csempészni, de azért a nyomdászok általában túl sokáig használták a betűiket, egészen addig, amíg teljesen olvashatatlanná nem váltak. A tinta sokba került, és nehéz volt előállítani, úgyhogy a lehető legtakarékosabban bántak vele. A nyomat olyan durva volt, hogy a betűk szinte tapinthatónak tűntek: a nyomtatott szó jobban emlékeztetett egy fizikai realitással rendelkező tárgyra, mint manapság. A nyomtatott szöveget nehezebb lehetett olvasni, s nemcsak az elhasználódott betűkészletek, a nyomatok durvasága és a tintával való spórolás miatt, hanem azért is, mert a helyesírás szabályait nem rögzítették, s ráadásul a különféle szimbólumokat és rövidítéseket is következetlenül használták. A papír nehezebb volt, és a felületén látható vízjelek akkoriban még nem haszontalan díszítőelemek voltak, hanem a normális papírgyártási folyamat eredményei. Nemcsak a nyomat volt durvább az általunk megszokottnál, hanem a papír is durvább anyagból készült, s az olvasó, amikor felütött egy könyvet, valószínűleg inkább a tudatában volt a kezében tartott tárgy anyagszerűségének, mint modern utódja. A jobb minőségű könyvek erős kötése arról árulkodik, hogy aktív használatra szánták őket; ha mégis szétestek, újrakötötték a lapjaikat. Egy könyv egy család több nemzedékét is kiszolgálta: olvasták, újraolvasták, kölcsön adták a barátaiknak. Az az olvasó, aki 1620-ban be akarta szerezni A tündérkirálynőt, egyforma valószínűséggel vásárolhatott új vagy használt példányt. A könyveket úgy gyártották, hogy sokáig tartsanak, s az új és a használt példányok között kisebb volt a különbség. 1620-ra A tündérkirálynő már klasszicizálódott; egy olyan korszakot idézett, amely az utókor szemében dicsőségesnek tűnt, bármennyire fájdalmas volt is azok számára, akik aktívan részt vettek politikai eseményeiben. A vásárló feltehetően már hosszabb részleteket ismert felolvasásokból vagy szavalatokból, talán meg is jegyzett néhány fordulatot, és maximákként használta őket, sőt némely élethelyzetben hozzájuk fordult segítségért. A könyvet nem azért vette meg, hogy miután egyszer elolvasta, a polcra helyezze (bár akadhattak olyanok is, akik csupán hivalkodni akartak szerzeményükkel), hanem azért, hogy a családjával és a barátaival is elolvastassa, hogy újra és újra eltűnődjön rajta, s hogy, legalább részben, memorizálja. (A jó memóriát az egyik legfontosabb képességnek tartották.) És a szöveg tökéletesen megfelel e kívánalmaknak: az allegorikus történet akkor is nyomon követhető, ha olykor elkalandozik a figyelmünk; a ritmikusság és tetszetős mondatok megkönnyítik a felolvasást; a stanzák és a visszatérő rímek - a már említett tulajdonságokkal együtt - egyszerűbbé teszik a memorizálást. Egy ilyen szöveg még a magányos olvasó számára sem puszta információ, melyet a szem egyszerű tevékenysége közvetít az agynak, hanem sokkal inkább: szavalnivaló.

A kéziratos formában terjesztett költemények szerzői természetesen ugyanolyan szabadosan bántak a helyesírással, mint a nyomdászok. Így írhatta például Donne: "Here I unsweare, and overswear them thus". [A Donne-idézetek nyers- vagy (néhány esetben létező) műfordítását nem adtam meg, mivel a fordítás által épp azok a tulajdonságaik (helyesírási és hangsúlyozási ambivalenciáik) vesznek el, amelyek miatt Young idézi őket. (K.M.)] A "sweare" és a "swear" változatot csak három szótag választja el egymástól. Donne, és a kortársak többsége nemcsak egyféle helyes írásmódot tudott elképzelni: az ortográfiai forma a szavak kinézetével és hangzásával kapcsolatos írói intuíciótól függött, és a hangsúlyárnyalatok éppúgy kifejeződtek benne, mint az intonáció, a hangszín és a kiejtés (sőt énekmód) egyéni sajátosságai.

Az írott nyelv megőrizte a beszéd változékonyságát, sőt illékonyságát. A mondatok és a sorok nem rögzített funkciójú és egymással kicserélhető alkotórészek sorozatai voltak: azáltal jöttek létre, hogy a költő kimondta őket. Az írott vers, lényegét tekintve, egy szavalat rögzítése volt, egy partitúra, melynek alapján az olvasó újraalkothatta az eredeti művet. A nagy számú és következetlenül használt rövidítés és szimbólum szintén az írás beszédre való irányultságát mutatja. Amikor egy szöveg csupán a lejegyzés eszköze, akkor az "and"-et az "&" szimbólum is jelképezheti (melyet még ma is használunk), és a "ye" elfogadható a "the" rövidítésének. (A "ye" rövidítésben az "y" a "th"-nak felel meg, nem pedig a "year" szó "y" hangjának, ahogyan manapság is ejtik egyesek, akik régivágásúnak akarnak látszani.)

A korabeli központozás hasonló okokból tűnhet illogikusnak a mai olvasó számára: mi a mondatszerkesztés szabályai szerint központozunk, a Jakab korabeli poéta viszont a fülére hallgatott. A központozás az ő számára egy jelölési forma volt, s gyakran olyan helyeken is szünetet iktatott be, ahol az a normális mondatrendből nem következett volna.

Egyik-másik konvenció, illetve a konvenciók hiánya, a kínai verséhez hasonló kétértelműségeket eredményez. Az aposztrofjel használata birtokos esetben még nem vált általánossá, s amikor Donne leírta a "worlds" szót, lehet, hogy tulajdonképpen azt akarta írni, hogy "world's", de a másodlagos jelentést is éreztetni akarta: többszörös világok. (Donne valószínűleg ismerte Giordano Bruno elgondolását a világok végtelenségéről.) Az "I" és a "j", illetve az "U" és a "V" akkoriban többé-kevésbé felcserélhető volt egymással, ami további kétértelműségekhez vezetett, és az olvasás sebességét a megfontolt beszéd tempójára lassította.

Donne csak négy verse kinyomtatását élhette meg, s azok közül is az egyik más neve alatt jelent meg. Nem mintha Donne nem tudott volna kiadót találni. Sokkal inkább azért, mert több oka is volt rá, hogy ne siettesse versei kiadását. Tulajdonképpen egy baráti körnek szánta műveit, és nem volt elragadtatva a lehetőségtől, hogy idegenek is olvassák őket - köztük olyanok, akik derékba törhetik politikai és egyházi karrierjét. A korlátozott terjesztés a kísérletezés szabadságát biztosította számára. Szabadon bánhatott a versmértékkel és a szintaxissal, rejtett utalásokat szőhetett verseibe, melyeket csak az értők szűk köre tudott megfejteni, s olyan témákkal is foglalkozhatott, amelyeket máskülönben még csak nem is érinthetett volna. Az ilyesmi akkoriban nem volt szokatlan: egyes úriemberek kizárólag kéziratos formában terjesztették verseiket, míg mások a publikusabb darabjaikat kinyomtatták, a személyesebb jellegűeket viszont kéziratos formában hozták nyilvánosságra.

Általánosságban szólva, a Donne és társai által terjesztett kéziratok nem voltak olyan ékesek-kacskaringósak, mint némely tizenhetedik századi tollforgatóé, de azért nem voltak híján a cikornyáknak és díszítéseknek. A pennával könnyű volt hol vékony, hol vastag vonalat húzni, ami ha szerény mértékben is, de megengedte az egyes szavak karakteressé tételét. Az eredmény persze távolról sem volt olyan kifejező, mint a kínai kalligráfiák.

A kéziratokat még a hozzáértőknek is lassan kellett olvasniuk. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy egy nyomtatott könyv sosem vetekedhet egy kézirat személyességével, melyet maga a szerző (vagy egy barátja) vetett papírra, s juttatott el - a nyomda közreműködése, valamint a cenzorok, kiadók, tipográfusok, korrektorok és üzletemberek ellenőrzése nélkül - az olvasóhoz.

Donne versei olyanok, mintha eleve kéziratos terjesztésre szánták volna őket. Írójuk feltételezi, hogy az olvasó kellő időt fog fordítani a versek tanulmányozására, és megszólaltatásuk eltervezésére. Lelki rokonának tekinti az olvasót, akivel legtitkosabb gondolatait is megosztja, s akiktől ugyanakkor elvárja, hogy ne legyen járatlan a költőnek ismerős misztikus képek, tudományos tapasztalatok, filozófiai érvek és életrajzi tények világában.

Úgy tűnik, Donne feltételezte, hogy akikhez eljuttatja kéziratait, nemcsak hangosan olvassák majd, de figyelmesen fel is mondják a verseit, talán azért, hogy később elszavalhassák őket a barátaiknak. Az effajta sorokat:


                         She'is all States and all Princes, I,
                         Nothing elfe is.

nehéz elszavalni. Gyakorlott előadó és sok türelem kell a helyes megszólaltatásukhoz. Donne fortélyos formamester. Néha azért rontja el a formát, hogy a vers ne legyen annyira tökéletes. Máskor egy metrikai kísérlet, a hétköznapi beszéd vagy a színpadi előadásmód utánzása, illetve egy új dallamváltozat kedvéért. Ha a szabálytalannak látszó sorokat szabályos hangsúlyozással olvassuk, olyan jelentéstartalmak bukkanhatnak fel, amelyek elsikkadtak volna volna, ha megmaradunk a normális beszédritmusnál. Az olvasónak bizony elég sok idejébe telhet, amíg az összes lehetőségeket kipróbálja.

A Donne-verseknek természetüknél fogva és írott formájuk következtében is gyakran homályos a jelentésük. Komoly kérdéseket vetnek fel, melyekre szellemes és találó válaszok születtek - de a rejtély megmaradt rejtélynek. Az olvasóval szemben az volt a költő elvárása, hogy miután elolvasta, és esetleg meg is jegyezte művét, még hosszasan tűnődjön felette. Hogy később is idézze fel magában, elmélkedjen róla, s élete különböző helyzeteiben úgy forduljon hozzá tanácsért, mint egy fontos levélhez. A versek ugyanakkor emberi kapcsolatokat is teremtettek: baráti köröket, melyek osztoztak valamiben, ami nem tartozik a külvilágra. Szavalni szinte mindig lehetett: szerelemből, szórakozásképpen, viccesen, komolyan, vigasztalásul.

1615-ben Donne-t lelkésszé szentelték, s 1621-ben a Szent Pál székesegyház főesperese lett. Attól fogva mindent elkövetett, hogy már amúgy is széles körben ismert versei ne kapjanak még nagyobb nyilvánosságot; bizonyára azért, mert tartott tőle, hogy lejáratják egyházi méltóságában. A prédikációi azonban a lírikust idézték. Donne idejében a vers és az ige egyaránt a színház szolgálóleánya volt. A prédikációk szövegei tele vannak elmés hasonlatokkal, találó képekkel, zengő mondatokkal, hatalmas gesztusokkal és költői fordulatokkal. A prédikációiról fennmaradt feljegyzések szerint Donne-tól nem voltak idegenek a drámai gesztusok; bármilyen hangot meg tudott ütni, s ha a helyzet úgy kívánta, sírva fakadt. Utolsó igehirdetését önnön halotti leplébe burkolózva tartotta - mintha egy Webster darabból lépett volna elő. Ha igaz az, hogy a Jakab korban a művészi nyelvet a színház alakította, akkor Donne költészetét a színház privát, igehirdetését pedig a színház nyilvános kiterjesztésének kell tekintenünk. A dráma, a líra és a prédikáció a szavak művészete volt, melynek gyakorlásához partitúrára volt szükség. Donne költeményei, valamint prédikációi nem egyebek, mint partitúrák.

Ha 1620-ban egy olvasó kezébe vette Donne valamelyik kéziratát, éreznie kellett a verseket övező különleges aurát. Valószínűleg tudott róla, hogy a szerző megtiltotta művei terjesztését, ami persze csak fokozta érdeklődését. Donne első olvasói egy nemhivatalos elithez tartoztak, s az új olvasó úgy érezhette, hogy a kiválasztott kevesek dicsőségében osztozik. Bizonyára hallott már Donne éleselméjűségéről, s talán néhány felolvasáson is jelen volt.

Olvasónk először is komótosan végigolvasta a verseket, talán némán, de mozgó ajkával szavakat formálva. Első benyomásait a részletek tanulmányozásával mélyítette el. Néhány verset megjegyzett, néhányat lemásolt. A másolás akkoriban az olvasás egyik formája volt: a másoló azonosult a szöveggel, és úgy dolgozott a versek grafikus képén, mint egy mestermunkákat tanulmányozó festőnövendék. A tizenhatodik századi Európában még mindig éltek szerzetesek, akik számára a bibliamásolás az ima egy neme volt: munka közben ajkuk a lemásolt szavakat mormolta, s az Írás szent energiájából erőt merítve egynél több másolatot készítettek, hogy más lelkeket is megmentsenek. A másolás a memorizálást is elősegítette.

Olvasónk többször is elszavalta a verseket. Valószínűleg kínai társához hasonlóan ő is rendelkezett némi zenei képzettséggel, s talán a versek megzenésítésére, vagy már létező melódiák kipróbálására is vállalkozott, lantján kísérve önmagát. Egy olyan vers, mint az alább olvasható, szinte megköveteli az effajta eljárást:

               Goe, and catch a falling ftarre
                         Gett with child a Mandrake Roote,
               Tell me, where all paft tymes are,
                         Or who cleft the Divells foote,
               Teache me to hear Mermaydes fingine,
               Or to keepe off Envyes ftingine,
                         And finde
                         What winde
               Serves to'advance an honeft minde.

Egy tizenhetedik századi névtelen szerző átirata fenn is maradt, s bizonyára nem az övé volt az egyetlen. Olvasónk - az akkori társasági szokásoknak megfelelően - nyilván elénekelte szerzeményét a családjának vagy a barátjainak.

Egy bonyolultabb vers nagyobb szellemi erőfeszítést igényelt. Vegyük például a Himnusz Istenhez (Hymne to God the Father) utolsó versszakát:

                    I have a finne of feare, that when I have fpunne
                              My laft thred, I fhall perifh on the fhore;
                    Sweare by thy felfe, that at my death thy fonne
                              Shall fhine as he fhines now, and heretofore;
                                        And, having done that, Tho hafte done,
                                                  I have no more.

Ez a vers egy hatalmas ívű spirituális és intellektuális építmény. Én most csak arra az értelmezésre szeretném felhívni a figyelmet a sok közül, amely a tizenhetedik századi írásmódra épül. "Sonne" a szentháromságbeli "fiú", s ugyanakkor az a fényt árasztó égitest, amely Donne és társai végeérhetetlen spekulációinak tárgya volt. A "done" szójáték a szerző nevével, a "more" pedig a szerző feleségének lánykori nevével . (Ha a ma ismert adatoknak hinni lehet, Donne felesége már halott volt a költemény születésekor.) Hajlamosak vagyunk rá, hogy lenézzük a szójátékokat, mivel a mi nyelvünk már nem olyan képlékeny és mágikus erejű, mint a tizenhetedik századi volt. Donne számára azonban a Krisztus és a nap, az önmaga és a halála, illetve a felesége és az életöröm közti összefüggések nem egy keresztrejtvény megfejtései voltak, hanem élete tartópillérei. Ilyen verset csak az írhatott, akit még nem korlátozott az állandósult helyesírás és a megcsontosodott nyelvi gondolkodás. Szerzője biztosan hamarabb értette volna meg nálunk az aztékok könyveiben szereplő szójátékokat (vér = víz, virág = szív), vagy a kínai mítoszt arról, hogy hogyan született az írás egy csillag fényének madarak lábnyomaival való egyesüléséből.

Fordította Koppány Márton

 

Karl Young [in: Idegen az ajtóban; szerk.: Koppány Márton; Artpool-Balassi Kiadó, 1999.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 55.

Az EU és az oktatás

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019