VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

November 4.

A magyarországi szlovákok: társadalom, életmód I.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Társadalmi struktúra

A magyarországi nemzetiségeket – vonatkozik ez a történeti Magyarországra is – a magyar történeti irodalom zömében olyan társadalmaknak tekintette, amelyeket túlnyomórészt paraszti rétegek határoztak meg. Ezzel összefüggésben társadalmi struktúrájuk, annak történeti változásai nem ismertek, differenciáltabb feldolgozásukra mind ez ideig nem került sor. A magyarországi szlovákok esetében már az egyes településtípusok is jelzik, hogy e nemzetiség társadalmi struktúrája az eddigi feltételezésekkel szemben sokkal összetettebb volt. Azzal sem foglalkozott eddig a kutatás, hogy a telepítések idején a szlovák lakosságnak milyen volt a foglalkozásbeli megoszlása, s hogy a legnagyobb számot kitevő jobbágyok mellett más rétegek milyen arányban érkeztek a szlovák nyelvterületről. Ez az oka annak, hogy a későbbiek során bekövetkezett foglalkozásváltozást sem tudjuk igazán nyomon követni. Bizonyos, hogy már a 18. században az ipari létesítményekhez (üveghuták, vashámorok) szlovák területekről érkeztek szakmunkások, erdei munkások.

A 19. század folyamán pedig már több szlovák település férfilakossága bányászként dolgozott (pl. Bakonycsernye, Sárisáp). Ennek a munkásrétegnek a száma az 1920-as években tovább emelkedett, amikor Tatabánya környékén új szén- és kőfejtő bányákat nyitottak (Bánhida, Oroszlány, Tardosbánya, Mogyorósbánya). A két világháború között nő meg a Budapest környéki szlovák településeken a nagyipari – budapesti üzemekben dolgozó – munkások száma (pl. Vácrátót, Sződ, Pilisszántó stb.). A 19. század második felétől a délalföldi mezővárosok meghatározó rétegeit a parasztpolgárok és iparosok alkotják, majd 1880 után saját közösségükből kikerült és bevándorolt értelmiségiekkel és hivatalnokokkal, valamint a feltűnően magas számú agrárproletár réteggel tovább differenciálódik a mezővárosok társadalmi struktúrája. Az önállóan kiépített gazdasági élet és a viszonylagos kulturális önellátás következtében – főként a Duna – Tisza közén és a Délalföldön – egy olyan új paraszttípus alakult ki az évszázadok folyamán, amellyel a felföldi szlovák területeken nem találkozunk. Ezt az új típust a gazdag- és a középparasztság köreiből kialakult parasztpolgár képviselte. E típus gyökerei már a szabadabban élő, letelepedett jobbágyparaszthoz, illetve a 19. század elején a gazdasági – elsősorban gabona – konjunktúra éveihez nyúlnak vissza, de a színes, differenciált fejlődés az 1860-as évek után következett be, amikor a délalföldi parasztság s ennek részeként az ott élő szlovák parasztság körében is kialakult a 100–300 holdas parasztnábobok szűk rétege, illetve a több évtizedig gazdasági stabilitását megtartó középparaszti réteg.

A legnagyobb szlovák parasztbirtokok Szarvason voltak, ezek elérték a 300 holdas nagyságot. Utánuk következtek a békéscsabaiak, ahol a legnagyobb birtok mintegy 200 hold volt, majd a tótkomlósiak, akiknél a legnagyobb birtok nem haladta meg a 120 holdat. A békéscsabai és tótkomlósi legfelső paraszti rétegek a módos középparaszti rétegekhez hasonlóan sokáig ragaszkodtak a hagyományos életformához, szlovák közösségi szokásaikhoz. Ezzel szemben a szarvasiak igen tudatosan próbálták elhagyni a hagyományos életmódot, s hódoltak a századvégi magyarországi "bonton"-nak, a dzsentri életmódnak. Ennek a széthulló társadalmi modellnek követése jellemzi a kiskőrösi gazdag (70–80 holdas) parasztok életvitelét is. A gazdagon differenciált délalföldi középparaszti rétegek a kisbirtokos parasztsággal együtt lettek a szlovák népi kultúra, főként a családi szokások leghűbb fenntartói és őrzői. Ennek a rétegnek köszönhető az is, hogy a polgárosodás során a szlovák polgári kultúra befogadói és terjesztői is lettek.

A szlovák-magyar lakosságcserével, melynek során több, mint 73 000 szlovák települt át Csehszlovákiába, majd az 1960-as évek második felében végbemenő belső gazdasági migráció (elvándorlás a falvakból) nagy mértékben megbontotta a szlovák települések addigi viszonylagos etnikai zártságát, s a közösségek társadalmi összetételének arányait is megváltoztatta. 1945 utánról két, foglalkozásokra utaló számadat ismert. A KSH 1955-ös felmérése alapján a szlovákoknak 66%-a a mezőgazdaságban; 24%-a az iparban dolgozott: 3% értelmiségi, s 6% egyéb társadalmi kategóriába tartozott.

Az 1980-ban – egy népszámláláson kívüli adatfelmérés alapján – a 70 000-re becsült, valamilyen formában a szlovák kultúrához tartozók közül az aktív szlovák keresők foglalkozási megoszlása a következő: 30,6% az iparban; 7,6% az építőiparban; 35,4% a mezőgazdaságban; 6,6% szállítás és hírközlésben; 4,6% a kereskedelemben; 1,1% a vízgazdálkodásban és 14,1% nem anyagi gazdasági ágban dolgozott.

 

Család és munkamegosztás

Család és rokonság

A szlovákok körében a családnak két nagy formája figyelhető meg: a nagy- és kiscsalád.

A nagycsalád szervezete a korai alföldi és hegyvidéki adatok szerint az idetelepülésük idején általános lehetett. Békéscsabán és Szarvason a hosszú alaprajzú, többosztatú házak a mai napig tanúsítják ezt. Haan Lajos, Békéscsaba történetírója szerint a 19. század közepén még “egy házban három osztatlan család is ellakik szeretetben és egyetértésben. A házat rendesen a család legöregebb tagja igazgatja, kit a többiek, kivált az asszonyok…jelen nemlétében is kendeznek.” A nagycsalád a 20. századra az alföldi szlovákoknál (beleértve a nyíregyháziakat is, ahol a kiscsalád jelentősebb volt) felbomlott, legtovább az abaúj–zempléni, a palócok környezetében élő szlovákoknál és a pilisi szlovák nagygazdáknál (Pilisszántó) maradt meg. Náluk a hegyvidéki gazdálkodás sajátosságai, a vagyoni és vagyonjogi helyzetből fakadó előnyük működtették tovább. A nógrádi nagycsaládi szervezetek mai tanújelei a családi ragadványnevek is. Sámsonházán a több azonos nevű nagycsalád tagjainak ragadványneve a család eredete – a férj nevéhez a feleség vezetéknevének a csatolása, a családfő jellemző tulajdonsága, foglalkozása a gúnyneve (pl. Koškar – Bőrős, Kohút – Kakas) – alapján keletkezett.

A békéscsabai szlovákoknál a nagycsalád nyomait még a 20. század közepén is fel lehetett fedezni (az apa haláláig nem adta ki a vagyont, a házas fiai a birtokán gazdálkodtak). Általános alföldi szokásként (Békéscsaba, Szarvas, Nyíregyháza) a városban lakott a családfő, onnan irányította a gazdaságot, a gyermekei tanyán élve gazdálkodtak. Nyíregyházán az idős családfő egyházi és városi adminisztratív tevékenységet is vállalt, s mindenütt rendszeresen eljártak a templomba.

A kiscsalád felé mutató átmenetet jelzi (a nagycsalád utolsó alakulatának is tekinthető) a több generációs bővített család, mely főként a vagyonosabb (s az Alföldön tanyával is rendelkező) gazdaréteget jellemzi. A szlovák családok mindenütt népesek voltak. A Nagyalföldön (Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson, Nagybánhegyesen, Csanádelbertin, Pitvaroson) a századfordulón 6–8–10 gyermek is volt, s a hegyvidéken is (pl. Pilisszentlászlón 9–11, s nem ritka a 15–16 sem).

A kiscsalád az apróbb birtokkal, házzal rendelkezőkből, az alföldi szlovákoknál már csak tanyát birtoklókból került ki. (Nyíregyházán a több gyermek által örökölt városi házat eladták, s maradt a bokortanyás épület). A vagyontalan szegénységnél általánosabb a szűkebben vett kiscsalád, főként a hegyvidékieknél és a cselédsorban lévőknél. Az üveghutás falvak lakói, akik erdőkincstári és üveghutabeli munkások voltak (Répáshuta, Bükkszentlászló, Bükkszentkereszt), szintén kiscsaládos szervezetben éltek. Kiscsalád jellemezte a többi szlovák társadalmi réteget, a kisiparosokat, az alkalmazottakat, az értelmiséget, s az ipari munkásokat is.

 Az apai hatalom a 20. század közepéig a kiscsaládoknál is érvényesült, de a házastársak közös munkaviselése következtében partneri kapcsolat jött létre köztük. A kiscsaládi forma elterjedése ellenére változatlanul erősek maradtak a rokoni szálak. A keresztszülők – akik újabban a rokonok köréből kerülnek ki, míg régebben baráti, pajtási környezetből is – és a keresztgyerekek kapcsolattartása továbbra is bensőséges maradt. A rokonsági szálak szorosságát bizonyítja az is, hogy a Szlovákiába kitelepültek, a már ott születettek és az itt maradók között mai napig tartós az érintkezés.

A családtagok helyzete a családban

 Az apa a gazdálkodással kapcsolatban szinte kizárólagos döntési joggal rendelkezett, bár a feleséggel (aki a nagycsaládban a gazdasszony szerepét is betöltötte) tanácskozott (ez az asszony vagyoni állapotától is függött), a fejlesztésről, az adásvételről, a vetés, az állattartás rendjéről, tartotta a hivatalos kapcsolatot a külvilággal  (igazgatási, peres ügyek stb.), s fegyelmezte, foglalkoztatta gyermekeit. Szarvason és másutt, az apa elsőbbsége abban is megnyilvánult, hogy elsőnek szedett az ételből. A feleség vezette a háztartást, a belső, kerti munkát, végezte a gyereknevelést, felkészítette lányait a férjhezmenetelre, s irányította lányai és menyei munkamegosztását. A párválasztásban a 20. század elejéig döntő részt vállalt. A 19. században a szülők választották a jövendőbelit, különösen a módos családok körében. A párválasztásnál mindenekelőtt két tényező játszott szerepet: az azonos vallás (spod eniho zvona – egy harang alól)  és a vagyoni állapot (úvjer k úvjeru – hold a holdhoz,širica gu širici, kabňica gu kabaňici – szűr a szűrhöz, kabát a kabáthoz).  A 19. század végéig a kistelepüléseken, elzártabb hegyi falvakban (Pilisszántó, Répáshuta, Háromhuta, Kis-, Nagyhuta, Vágáshuta) erőteljes az endogámia, gyakori a rokoni házasság. Az alföldi nagy helységekben a zártabb párválasztási rend kisebb gondot jelentett, bővebb volt a választási lehetőség, itt a települések között is gyakoribb volt a házasodás (kivált a vagyonok egyesítése érdekében).

A gazdacsaládok körében jellemző volt a benősülés  (prístavok), – azaz a vő a lányos házhoz költözött – kivált ha nem volt fiúgyermekük. A “férjhez ment” (vidau sa) kifejezés itt ironikus felhangot kapott, ami – ha szegényebb sorsú volt – egyúttal a nem teljes jogú állapotára is utalt.

A legényeknek nem volt saját jövedelmük, sokszor titokban el-eladtak egy-egy zsák búzát, kukoricát. Az apjuk irányításával a cselédekkel együtt dolgoztak. Rendszerint istállókban aludtak, az alföldiek a tanyán laktak, feladatuk volt az állatok etetése is. Sajátos romantikája volt annak is, hogy a tanyasi legények a kiszemelt lányokat és barátokat lovon látogatták.

A lányok a házi-, és a belső munkát végezték. Mindent igyekeztek eltanulni, amit az önellátó paraszti gazdaságban a feleségnek tudnia kell  (főztek, mostak, fontak, baromfiakat etettek stb.). A lányok is részt vettek a nagyobb mezőgazdasági munkákban, miként a menyecskék, akik az alföldi helységekben rendszerint tanyán kezdhették meg házaséletüket. De az egy fedél alatt élők s a hegyvidéki apróbb falvakban nemegyszer az anyós igen kemény irányítása alatt éltek. Házaséletük sem volt zavartalan, egy szobában háltak a szülőkkel s a többi gyerekkel (Acsa, Galgahuta, Csővár stb.). A téli időkben az alföldi helységekben is azonos volt az elhelyezkedés. Szarvason például az anyósékkal együtt egy szobában két–három menyecske is aludt a férjével. Az egy kenyéren élés főként a nógrádi szlovákokat jellemezte. A menyecskének a saját gyermekein kívül ápolnia kellett a beteg szülőket, nagyszülőket, s az egész családra kellett főznie, mosnia (pl. Péterin).

Ahol korán mentek férjhez a lányok (pl. Répáshután 14–15 évesen), ott a 20, ahol valamivel később (Békéscsaba, Szarvas stb.), ott a 23–25 évesnél idősebbek öreglánynak (stará ďívka, ďiovka) számítottak. Kevesebb volt az agglegény (starí parobek,legíň).  A megesett lány (prespaná) megvetett helyzetben volt, szégyenét egész életében, esetleges férjhezmenetele után is viselnie kellett.

A gyerekek 3–4 éves korukban már kisebb munkát végeztek (legeltetés), az iskoláskorúak rendszeres feladatokat kaptak, a szegényebbek liba-, illetve disznópásztorok, kisbéresek voltak. Az iskolai tanulmányaikat ősszel később kezdték, tavasszal korábban fejezték be. A tanyákon élők gyermekei a tanyasi, vagy a városban, községben lakó nagyszülőkhöz közeli iskolákba jártak (Nyíregyháza, Békéscsaba, Kiskőrös, Szarvas, Tótkomlós, Csanádalberti stb). Az idősebb gyerekek a kisebbeket rendszeresen pesztrálták.

A vérségi kapcsolatok, a rokonsági fokok számontartása a magyarországi szlovákoknál is fontos volt. A rokonsági terminusok nyelvjárásonként különböznek, s tartalmi eltérések is megfigyelhetők. Pl. a bükki Répáshután a fiú és a saját fiam elnevezésére nincs önálló kifejezésük, a békéscsabai szlovákoknak – általános szlovák jelenségként – van: chlapec – fiú, moj sin – saját fiam. (Az alappéldákat ebből a két helységből idézzük a továbbiakban, de más helységek, régiók sajátos elnevezéseit is bemutatjuk).

Répáshután vagy Nyíregyházán a dédszülők elnevezése körülírással történik: dédapa – stari tato, tatov, starin otcom oťec, Békéscsabán önálló kifejezés él: dédapa – predstarí otec, dédanya – predstará mať. A Délkelet–Alföldön az ősök valamennyi generációjára vonatkozó elnevezés is gyakori: apovka, mamovka. Szinte valamennyi szlovák csoportnál él a nagyszülők önálló elnevezése: stari  tato, stara mama (Répáshuta), stará babka (Bakonycsernye), dzedo, baba (Óhuta), apapo, amamo (Répáshuta, Fiskalitás Huta, Mátraszentimre), starí oťec,stará mať (Békéscsaba, Délkelet–Alföld), starí apouka, stará mamika, starkí (Kesztölc, Sári, Péteri, Nyíregyháza).

A szülők elnevezésében is vannak különbségek: tato, mamo (Óhuta,Mátraszentimre), oťec, matka (Répáshuta, Csővár, Püspökhatvan), oťec – mať, apo,apu – mamo, mama (Békéscsaba, Délkelet–Alföld).

A testvéreket nem szerint különböztetik meg: brat, sestra (ha a kort is jelölni akarják: starí brat, staršia sestra), miként a gyerekeket is: sin, ďívka, dzevka, ďiovka. Az unokát a Délkelet–Alföldön egy szóval jelölik általában: vnučka, ritkábban a fiúunokát: vnuk (Nyíregyházán a lányunoka: vnúča).

 A nagyszülők, a szülők testvéreit is nemi megkülönböztetéssel nevezik meg: a bači, báči, baťo,báťa általános. A neni, nenika, néna, nénika főként a Zempléni hegyvidéken és a Bükkben, a ňaňa, ňaňička a nógrádi, a Pest környéki és a délkelet-alföldi szlovákoknál használatos. Az unokatestvérek megnevezésében általánosabb a bratraňec, sestreňica (sestraňica : Répáshután), a közép-szlovák nyelvjárású nógrádi, Pest környéki és délkelet–alföldi szlovákoknál: bratňik, sesterňica (Nyíregyházán: braťinák).

A műrokonsági terminusok közül kiemeljük a házastárs szüleinek az elnevezését. Általánosabb a svokor, svokra (Répáshuta: sveker, svekra), az apóš, aňóš, apovka, mamóška inkább Békéscsabán és a Délkelet – Alföldön él (Csővár: ťest, ťesťiná). A testvér házastársának a neve Békéscsabán és az alföldi szlovák helységekben švagor,šógor,anďika. Répáshután, a nyugati nyelvjárásúaknál šveger, švegerina (Nyíregyházán nem ismerték az anďika kifejezést). A gyemekek házastársának elnevezése Békéscsabán zať, zaťko, Répáshután zeť, a ňevesta általános. A keresztkomák, komaassznyok egymást így nevezik: koma, kmotor, kmotra (Békéscsaba, Dél-Alföld), kmoter (Répáshuta), a kmotra mindenütt használatos.

  A keresztapa, -anya neve Répáshután krstní tato, krstná mama, Békéscsabán krsní oteč, krsná mať, a keresztgyereké Répáshután krstsňiatko, krstsňiatka, Békéscsabán krsní sin, krsná ďiovka. Az elmagyarosodás következtében minden hazai szlovák csoportnál a rokonsági szóhasználatban általánossá váltak a magyar terminusok, a magyar  elnevezéseket sokszor szlovák végződéssel látják el.

Öröklési rend a családon belül többnyire azonos, általában valamennyi gyermek örökli a földet, a vagyont.  Előfordul, hogy csak a fiúk (Kesztölc, Pilisszentkereszt, Püspökhatvan), illetőleg ha a fiú ápolja a szüleit. Valamennyi szlovák helységben ő örökli a házat is. Gyakori a szülők vagyonának még életükben való szétosztása, de mindmáig általánosabb mindkét szülő halála után.

  

Gyivicsán Anna, Krupa András [Változó Világ 16.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 16.

A magyarországi szlovákok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019