VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

November 22.

Talleyrand a forradalom szolgálatában II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Talleyrand-tól szinte mindenki akart valamit. A spanyolok, miután megvesztegették, elérték, hogy a herceg a nemzetgyûlésben olyan logikus érvekkel tûzdelt beszédet tartott, melynek hatására megszavazták huszonhét hajó átadását a spanyol flotta megerõsítéséhez.

Mivel a török kérdésben, – mint mindig – más volt az angol és más az orosz álláspont, mindkét fél diplomáciája és hírszerzése arra törekedett, hogy a franciákat a saját pártjára állítsa. Így kerülhetett sor arra, hogy az angolok után az oroszok is meg akarták nyerni Mirabeau-t. A cárnõ a következõket üzente Párizsba Mirabeau-val kapcsolatban: "Kezeljék nagylelkûen, ha nem hal meg".

Mirabeau halála után az orosz diplomácia érdeklõdése Talleyrand felé fordult. Az orosz hírszerzés párizsi vezetõje, Sinolin így írt Talleyrandról: "Õ az autum-i püspök, aki a külügyi bizottságban Mirabeau helyére lépett." E pillanattól kezdve a herceg élete egyre inkább összefonódott a külpolitikával.

A török kérdésben Oroszország oldalára állt. És ebben is a valós, jól felfogott francia érdekeket képviselte. A szultán Anglia, Poroszország és Franciaország támogatásával túlságosan erõs lett volna. Franciaországnak pedig békére volt szüksége a térségben. Ehhez az orosz érdekek támogatása látszott a legcélravezetõbbnek. Így olyan egyensúly alakulhatott ki a térségben, amely kétségessé tette bármelyik fél katonai gyõzelmét, tehát biztosította a békét. Ugyanakkor Talleyrand számára nem volt kérdéses, hogy bár van olyan – mai szóval regionális – konfliktus, ahol a francia érdekek védelme Oroszország lokális támogatását teszi szükségessé, globálisan azonban a francia érdekeknek az angolokéhoz kell közeledniük, velük kell a modus vivendit megtalálni. 1792 után nem volt olyan francia flotta, amely a globális angol érdekeket érdemben veszélyeztetni tudta volna.

Ebben a helyzetben utazott Talleyrand Londonba. Mit tudott nyújtani az angol kormánynak? Annak ígéretét, hogy a globális angol és francia érdekek nem ütköznek, illetve kibékíthetõk. Cserébe angol semlegességet kért egy bekövetkezõ konfliktusban Franciaország és kontinentális szomszédai között.

Tulajdonképpen két ok miatt esett rá a választás: közismerten kiváló szónoki képességei és az a – nyíltan is hangoztatott – véleménye, hogy ki kell egyezni, sõt, együtt kell mûködni Angliával. Az ügy pikantériája, hogy Talleyrand, Franciaország küldötte magánemberként utazott. Így elkerülhetõbbnek tûntek olyan formai kérdések, mint a hivatalos fogadások, a különbözõ reakciók kiszámítása. Az út kezdetén rögtön kellemetlen meglepetés érte. Mialatt megpróbált kapcsolatokat keresni a meghatározó angol körökkel, az angol sajtó megírta, hogy a herceg szeretne találkozni Pitt miniszterelnökkel, aki azonban nem hajlandó õt fogadni. Kínos helyzet egy misszió kezdetén. A második kalamitás sem váratott sokáig magára. Õrizetbe vették a herceg kíséretében lévõ Biront, Lauzum hercegét, akit azzal bíztak meg, hogy 4000 lovat vásároljon a francia hadsereg számára. Biron elkövetett egy "apró hibát" angol földön. "Elfelejtette" kifizetni a megvásárolt lovakat. A botrány óriási volt.

Végül is a külügyminiszter, Lord Grenville fogadta Talleyrand-t 1792. II. 12-én. Bár az angol közvélemény francia- és különösen forradalomellenes volt, Talleyrand elérte, hogy Anglia semlegességet vállalt egy eljövendõ európai konfliktusban. Talleyrand fényes diplomáciai sikert aratott. Annak ellenére, hogy a francia emigránsok mindent megtettek a találkozó megakadályozására, a külügyminiszter még egyszer fogadta a herceget. Ekkor hangzott el Talleyrand szájából a híressé vált mondás: "Minden idõben azt a véleményt képviseltem, hogy Anglia a mi természetes szövetségesünk".

Pitt miniszterelnök nem sokat törõdött a hatalom nélküli francia emigránsokkal, de nem hagyhatta figyelmen kívül a királyi család reagálását. Bár Pitt január 20-án fogadta Talleyrand-t, a király erre nem volt hajlandó, a királynõ pedig sarkon fordult és otthagyta a herceget, amikor az egy fogadáson közeledett feléje. Londonban a hercegnek rá kellett jönnie, hogy az angol titkosszolgálat kitûnõ. Legtitkosabb, Oroszországgal folytatott megbeszéléseirõl is pontos információkkal rendelkeztek, a spanyoloknak átadott hajókat pedig úgy fogták fel, mint Spanyolország felfegyverzését Anglia ellen.

Elsõ nemzetközi fellépése a hercegnek mégis hozott maradandót. Mindenkit meglepett, hogy érdemleges háttér, támogatás nélkül kiválóan képviselte a francia érdekeket. Intrikált, és olyan kiváló diplomatának bizonyult, akit lehetett szeretni vagy gyûlölni, de tudomásul kellett venni. Amit nem akart, azt nem vette észre, viselkedése, beszédmodora és a belõle áradó – egyébként nem létezõ – erkölcsi fölény mély hatással volt a kortársakra. Mondatai tömörek és többféleképpen értelmezhetõk voltak, és ellenfeleinek legkisebb hibáját is azonnal kihasználta.

Visszatérve az események idõrendbeli menetére, 1790 nyarára Talleyrand Franciaország legnépszerûbb emberévé vált, megelõzve a forradalom legkiválóbb vezetõit és szónokait is. Ellenségei persze még jobban gyûlölték, de a herceg álláspontja szerint a gyûlölet hatalom nélkül fabatkát sem ért. Lenézte, megvetette és egyszerûen nem foglalkozott azokkal, akik valamiféle "elvbõl" gyûlölték õt. Pragmatizmusának egyik alaptételéhez még visszatérünk. Esze, éleslátása pedig hosszú idõn át nem csupán átsegítette egy forradalom "szokásos" problémáin, hanem a csúcsokon is tudta tartani. Egyébként az új vezetést, amelyet legjobb tudása szerint kiszolgált, úgyszintén lenézte és megvetette. Ennek alapja az volt, hogy ezek az új vezetõk, Talleyrand szemében csak felkapaszkodott kisemberek voltak, nélkülözték az 1789 elõtti hatalom eleganciáját, stílusát és életvitelét.

Soha nem hitt a papírpénzben. Számára a pénzt mindig és csakis az arany jelentette. A leghatározottabban a papírpénz bevezetése ellen foglalt állást. 1790. szeptember 18-án és 1971. június 19-i javaslatában még odáig is elment, hogy fémpénz veréséhez javasolta a harangok beolvasztását. (E javaslat csaknem száz évvel I. Péter hasonló döntése után született, aki a harangokból ágyúkat öntetett.) A javaslat további menetét erõsen befolyásolta, hogy egy nappal késõbb megszökött a király, és Franciaországban új helyzet alakult ki.

Talleyrand 1790 júniusi beszédei sikerükben még az elõzõeket is elhomályosították. Másik "ötlete" még az elõbbinél is maradéktalanabbul fennmaradt. Õ javasolta, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé július 14-ét, a Bastille bevételének napját. Az elsõ évforduló óriási megemlékezés-sorozatán Talleyrand kapta a fõszerepet. Teljes püspöki díszben jelent meg, megáldotta a tömeget, a királyi családot, a Nemzeti Gárdát, és misét mondott az óriási tömeg elõtt. A tömeg az egekig magasztalta a jámbor püspököt. Estére már Talleyrand is boldog volt. Olyan dolog történt vele, ami csodaszámba ment. Kétszer egymás után bankot tudott robbantani a kártyaklubban. Óriási nyereményhez jutott. Ez a nap még évek múlva is a felejthetetlen kártyasikert és nem a politikai dicsõséget juttatta az eszébe.

"Visszamentem, ...hogy megmutassam aranyaimat és bankóimat. Egyszerûen tele voltam velük. Többek között még a kalapom is színültig volt pénzzel." Egy dolog azonban nem tisztázódott: az, hogy mi lett a pénzzel? A valóság – és ebben a Talleyrand-kutatók teljesen egyetértenek – , hogy a herceg szinte minden nap kártyázott. Amikor nyert, azt ügyesen "közzé" tette, de a veszteségeirõl hallgatott. A szakértõk egybehangzó véleménye szerint Talleyrand összességében igen nagy pénzeket vesztett a kártyaszalonokban.

Utolsó püspöki fellépését feljegyezte a történelem. Õ szentelte püspökké azokat a forradalom által támogatott papokat, akiket a pápa jóváhagyása nélkül neveztek ki, és akiket emiatt egyetlen püspök sem volt hajlandó felszentelni. A római válasz egyértelmû volt: a pápa kiközösítette Talleyrand-t. Még folyó ügyeit – ahol szükség volt a püspöki fövegre – elrendezte, majd végleg megvált a papi hivatástól és régi vágyának engedve, világi emberként élte tovább az életét. A francia történetírók e tény taglalásánál mindenesetre megjegyzik, hogy a herceg valószínûleg már korábban lemondott volna a püspökségrõl, ha ez nem jelentett volna évi 18 ezer font jövedelmet.

Amikor írásban értesítette a püspökséget lemondásáról, a vikárius válasza így hangzott:

"Senkit sem lepett meg az Ön hûtlensége. Ön a szégyen olyan fokára jutott el, amelyet a nyilvános vélemény szerint már nem lehet jobban bemocskolni, lealacsonyítani. Ön már csak arra törekedhet, hogy ezt a tevékenységét befejezze... Ön elárulta az esküjét."

Ez a szó: az "árulás", végigkísérte egész életét.

A herceg helyére Goutles abbét választották meg püspöknek. A történelem fintora, hogy néhány évvel késõbb, 1800-ban, Autum városa Talleyrand segítségét kérte. Az történt, hogy Napóleon testvére, Lucien Bonaparte egyszerûen el akart vinni két festményt Autumból. A két kép – egy Van Eyck és egy Bartholomeo – az egyház birtokában volt. De Talleyrand-nak esze ágában sem volt közbeavatkozni és Autum sem kereste meg õt soha többé.

1791. április 2-án meghalt Mirabeau. Talleyrand elveszítette egyik legellentmondásosabb kortársát, végeredményben azonban egy barátját. A temetésen Talleyrand búcsúztatta. E perctõl világossá vált elõtte: Mirabeau halálával jelentõsen megnõtt egy diktatúra bevezetésének a valószínûsége. Memoárjában sok kortársához gyakran igazságtalan és kíméletlen volt, Mirabeau-ról azonban csak jót írt, dicsérte kiváló képességeit. Mirabeau Talleyrandnak mondott utolsó szavai igaznak bizonyultak: "Magammal viszem a monarchia utolsó maradványait".

E szavak igazsága iránt Talleyrandnak semmiféle kétsége nem volt. 1791. április 20-án titkos üzenetet küldött XVI. Lajosnak, aki ekkor jogilag még mindig Franciaország királya volt. A herceg üzenete – mint mindig – több célt szolgált. Talán a leglényegesebb az lett volna, hogy megkapja a királytól azokat a nagy összegû juttatásokat, amelyeket eddig – hasonlóan titkos tevékenységéért – Mirabeau kapott. A levél kelte mutatja, hogy Talleyrand alig két héttel barátja halála után küldte el. Az üzlet a királlyal azonban nem jött létre, de a levelet XVI. Lajos eltette hírhedt vaskazettájába, így az nem csupán fennmaradt, de néhány hónap múlva a forradalom akkori vezetõinek a kezébe került. 1791. május 3-án Talleyrand még egyszer próbálkozott a királynál. Közölte, hogy beszédet fog tartani az egyházi épületek hasznosításáról, s ismertette annak tervezett tartalmát. A király erre sem válaszolt, de ez a levél is a vaskazettába került.

Május 7-én Talleyrand újabb nagyszabású és nagysikerû beszédet tartott. Ennek egyik leglényegesebb pontja az oktatás teljes – a legalsótól a legfelsõbb szintig történõ – átszervezése, nyilvánossá és nyílttá tétele volt, továbbá egy olyan intézet létrehozása a csúcson, amely mindazt összegyûjti, amit az emberi szellem létrehozni képes. 1795-ben létre is jött ez a Talleyrand által javasolt intézet. A történelem újabb paradoxona, hogy a legõsibb francia hercegi család sarja az, aki megreformálja a forradalmi oktatás egész rendszerét, amely lényegében változatlan formában idõtállónak bizonyult.

Londoni útjáról május 10-én tért vissza Párizsba. Távolléte alatt kicserélõdött a francia kormány. Megérkezett az elsõ hadüzenet is. A helyzet új fordulatot vett. Talleyrand-nak újra Londonba kellett utaznia, a formális semlegesség újbóli biztosítása érdekében. A változatosság kedvéért ezúttal a francia sajtó hozta nyilvánosságra a francia király levelét, még mielõtt Talleyrand Londonban átadhatta volna. Nehezítette a herceg dolgát, hogy a frontokon kezdetben igen nehéz volt a francia csapatok helyzete. Mindezek ellenére Talleyrand május 25-én egyezményt tudott kötni, amelyben Anglia újból semlegességet vállalt. A herceg július 5-én tért vissza Párizsba. A királyság intézménye ekkor már végóráit élte. A kormány tagjai ismét kicserélõdtek. Bár Talleyrand folytatta korábbi életét, a jobb szalonok már zárva voltak. Az újabb hatalomátvétel már a levegõben volt. Augusztus 10-én megbukott a csaknem másfélezer éves francia királyság. Talleyrand – felocsúdva elsõ döbbenetébõl – magára vállalta az események megfogalmazását a külföld számára.

"A király csúfosan aláaknázta az új kormányt, amelyben pedig olyan megtisztelõ helyet szántak neki. Kezébõl botrányos bõséggel ömlött az arany, a vesztegetésre szánt pénz, hogy kioltsa vagy lelohassza azt a lángoló hazafiságot, amely annyira nyugtalanította õt."

E jegyzék lényegét nézve egyértelmû: amellett, hogy az abban foglaltak, vagy nem igazak, vagy legalábbis erõs túlzások, egyvalakinek semmiféle erkölcsi alapja nem volt e jegyzék megírásához – Talleyrandnak. Õ volt az, aki titkos kapcsolatokat keresett a királlyal is, olyan ember pedig nemhogy Franciaországban, de az egész Földön nem létezett, aki nála megvesztegethetõbb lett volna. Ez persze a jegyzék lényegén nem változtatott.

Az események új helyzetet teremtettek Talleyrand számára. Ügyessége eddig pénzt, hatalmat, befolyást hozott a számára. Ezúttal a tét az élete volt. A sokismeretlenes játszma – figyelembe véve saját múltját és az elmúlt évek bizonyítható hibáit – életveszélyessé vált. Franciaország az õ számára többé nem tudta garantálni az életben maradást. Már nyolc nappal a király bukása után megtette az elsõ lépéseket az ország elhagyására. Kérte az útlevelét, hogy újra Londonba menjen. Azt a választ kapta, hogy ott már mindent elintézett, nincs szükség egy újabb útra. De Talleyrand útlevél nélkül nem tudott megszökni, Párizsban maradni nem akart, így magánútlevelet kért, melynek kiadása igen nehézkesen ment. Még Dantonhoz is fordult. Volt, hogy éjjel fél kettõig várt az igazságügy-minisztériumban, de mindhiába. Végül is szeptember 7-én kapta meg az útiokmányait, Danton aláírásával és öt miniszter ellenjegyzésével. Talleyrand elõre küldve könyvtárát, útnak indult Londonba. A nyolc napig tartó úton mindenütt menekülõkkel találkozott.

Az angolok nem lelkesedtek az emigránsokért, és ez alól Talleyrand sem volt kivétel. Bár Lord Grenville-nek a külügyminisztériumban kifejtette, hogy ezúttal magánemberként tartózkodik angol földön, hamarosan egy emlékiratot juttatott el Lebrun francia külügyminiszterhez "Gondolatok Franciaország jelenlegi kapcsolatairól Európa más államaihoz" címmel.

Idõközben azonban Franciaországban kinyitották a király híres-hírhedt vaskazettáját, amelybõl Talleyrand két levele is elõkerült. December 5-én a Konvent vádat emelt Talleyrand ellen.

Talleyrand válaszában – többek között – ezt írta a Konventnek: " Soha semmilyen direkt vagy indirekt utasítást a királytól vagy Laporte úrtól nem kaptam." Ez igaz volt, mivel azok nem álltak szóba vele.

E magyarázatát azonban Párizs nem fogadta el, és családjának 17 másik tagjával együtt emigránsnak nyilvánították. 1793-ban és 1794 elején Talleyrand Londonban maradt. A Hyde-park mellett bérelt egy kis házat, de idejének nagy részét társaságban töltötte. Helyzete egyre nehezebb lett. A hagyományos emigránsok az úgynevezett második listára vették fel a herceget. Ez tartalmazta azoknak a nevét, akiket kerékbe kell majd törni. A kerékbetörendõk listáját egyébként az az Artois gróf állította össze, akinek egész élete összekapcsolódott Talleyrandéval, és aki visszakerülését a hatalomba kizárólag Talleyrandnak köszönheti majd.

A herceg nem sokat törõdött az emigránsokkal. Politikai hullaként kezelte õket, Megdöbbentette, hogy az emigráció képtelen felfogni: az 1789 elõtti állapot soha többé nem térhet már vissza, még akkor sem, ha valami csoda folytán – amire semmi esélyt nem látott – a Bourbonok visszatérhetnének a francia trónra.

Londonba érkezett Madam de Staël, akihez a herceget bizalmas viszony fûzte, és ettõl kezdve még kevésbé érezte a magányt. Egy ízben el akarta hagyni Angliát, hogy Svájcba utazzék, de ott nemkívánatos személyként kezelték, és megtagadták tõle a beutazást,

Szabad idejében könyvet írt "Az Orleans-i herceg élete" címmel, amit nem adott ki, de késõbb beledolgozta emlékirataiba. Amikor elfogyott a pénze, elkezdte eladogatni a könyveit. Mivel elõre látta, hogy Robespierre meg fog bukni, ebben az idõszakban az volt a fõ gondja, hogy kitart-e addig a pénze (könyvtára).

1794 januárjában Pitt két feketeöltönyös urat küldött Talleyrandhoz. Közölték vele, hogy öt napon belül el kell hagynia Angliát. Helyzete kilátástalanná vált. Pénz, hatalom, befolyás nélkül maradt. Egyedül. Pittnek küldött levelére nem kapott választ, E napok minden keserûségén is átsütött azonban a herceg lénye és bölcsessége. Vádolta a franciákat és az angolokat, de soha nem Franciaországot vagy Angliát. Végül is úgy döntött, hogy Amerikába utazik. Ez negyven nap hajóutat jelentett, amelytõl igencsak tartott. Mivel öt nap alatt lehetetlen volt felkészülnie az útra. február 15-ig haladékot kért és kapott Pitt-tõl, majd elhajózott Philadelphiába.

Az Egyesült Államokba érkezve, még a kikötõben talált egy Indiába menõ hajót, amivel el akart utazni Calcuttába. Ebbõl azonban nem lett semmi.

Talleyrand-t meghökkentette Amerika. Itt nem voltak elõjogok, mások voltak a méretek, a mércék és az elvek is, mint amit õ Franciaországban megszokott. Itt is jó megfigyelõnek bizonyult. Jól látta, hogy az Egyesült Államok – rohamosan növekvõ lakosságával – még hosszú ideig rászorul az európai piacra. Washingtonban az USA elnöke, akihez pedig ajánló levelet vitt, nem volt hajlandó fogadnia herceget, mivel magánéletbeli botrányainak híre, nemkülönben a francia megbízott tiltakozása, megelõzték érkezését.

 Amerikában sikeres telekspekulációkkal pénzhez jutott, azonban mindvégig Franciaországra figyelt, várta a hazatérés lehetõségét. Több mint kétéves amerikai tartózkodása alatt semmilyen érdemleges politikai szerephez nem jutott, az amerikai politika meghatározó köreire számottevõ hatása nem volt.

Emlékirataiban a herceg gyorsan átsiklott amerikai tartózkodása felett, és még azt sem említette meg, hogy látta a Niagara vízesést...

 

Nógrádi György [Változó Világ 13.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 13.

Talleyrand

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019