VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

November 28.

Olimpiák nélkül I.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Hogy miért fakult el az emberi kultúra egyik legérdekesebb és értékes intézménye a „ragyogó” olimpia, erre a költői kérdésre a történetírás ad választ. E bonyolult okfejtés külön könyvet igényelne, jelen írásunkban ezt nem érintjük. Csupán egy - de talán a leglényegesebb - összefüggésre utalunk: az antik olimpiák a görög poliszdemokráciában virágoztak (Kr. e. VI-V. század), amely az emberiség „normális gyermekkora” volt és kivételes módon tudta felszínre hozni a testkultúra társadalmi relevanciáját és soha nem tapasztalt módon ötvözte az agonisztikát az individuális önmegvalósítással és az identitás (pánhellén) érzés kialakításával. Ezt a társadalmi berendezkedést váltotta fel fokozatosan a hűbéri rend és ez adott végső döfést az ókori olimpiának, amely azonban nem tűnt el nyomtalanul, hanem búvópatakként követte az újabb évszázadok kanyargós útjait

 

A lovagkori korszak

 

Az antik olimpiák, a regionális görög versenyjátékok és a római gladiátorviadalok megszűnése után hosszú ideig „csend honolt” a testkultúra terén Európában. Mint minden társadalmi jelenség, így a testnevelés és a sport története is rendkívül változatos, fel- és lefelé ívelő szakaszok dialektikus egysége jellemzi, melyekben bizonyos visszatéréseket is tapasztalhatunk magasabb fokon. A feudális (hűbéri) rendszer kialakulásával a klasszikus kultúrszférák eltűntek, vagy pedig igen messze kerültek eredeti alapjuktól. A hűbéri rend és annak ideológiai bázisa, az emberiség történetének egyik legnagyobb és leghatékonyabb vallása a kereszténység minden téren radikálisan átformálta az életmódot.

A történetírás szerint ez a korszak az úgynevezett középkor. Ha ezt a szót halljuk, szinte ösztönösen beugrik a sztereotip jelző: sötét. Sötétnek tartja a felületes hétköznapi szemlélet ezt a periódust, ami együtt jár azzal, hogy lenézik annak kultúráját, alacsonyabb rendűnek tekintik művészetét az antikvitáshoz képest, visszalépésnek a politikai-gazdasági élet minden területén. Ez azonban nem igaz! A középkorra lehet azt mondani, hogy „sötét” - ez ízlés és fogalmazás kérdése -, de azt állítani, hogy az emberiség históriájának lépcsőjén visszafelé haladást jelent, ez így történetietlen és hamis. A középkornak elévülhetetlen „érdemei” vannak abban, hogy összekötötte az antikvitást a polgári társadalommal úgy, hogy közben maga is létrehozta a sajátos gazdasági és kulturális produktumait, amelyek semmivel sem alábbvaló értékek, mint az előzőek, vagy az utána következőek - csak mások.

A történettudomány szerint a középkor így tagolható: kora középkor, vagyis a kibontakozó feudalizmus (V-X. század); a kialakult feudalizmus vagy virágzó középkor (XI-XV. század) és végül a hanyatló feudalizmus, a késő középkor (XV-XVII. század). Európában a két utóbbi korszakot keresztezve kialakult a reneszánsz, amely megközelítően a XIV-XVI. század között helyezhető el.

A korai kereszténység után az egyházi alapokra helyezett új vallás - a sztoikus filozófiára támaszkodva - elfordult a világtól. Max Weber ezt a korszakot virtuóz kereszténységnek nevezi, amely az aszkézist, a lemondást tekintette a tökéletesség, az üdvözülés egyetlen eszközének. Kiiktatták a görögök ösztönösen és tudatosan is művelt agonisztikáját, a versengést, a testi erő, valamint az ügyesség presztízsét. Az életteli sportversenyek helyett legfeljebb az önsanyargatásban versenyeztek az emberek. Jellemző, hogy a szerzetesek előszeretettel nevezték magukat Krisztus atlétájának, akik akár az életüket is kockáztatják az isteni célokért folyó küzdelemben. Az aszketikus versengések lényegéről tudósítanak a szentek életéről (hagiográfia), vagy a remeték csodálatos tetteiről szóló krónikák. Makariosz remete hét éven át nem evett főtt ételt, csak füveket, Oszlopos Simeon évekig egy oszlop tetején élt, a tűző napon. Jeromos egyházatya azt írja, hogy egy szerzetes harminc éven át csak vizet ivott, és kevés árpakenyeret evett. Azokról a szerzetesekről pedig igen hosszú listát lehetne készíteni, akik sohasem mosdottak, és nem váltottak ruhát. Egy ideig szinte ragályos járványként terjedt az aszketizmus, a városokba bemerészkedett remeték önmegtartóztató akrobatáknak hirdették magukat, és azzal kérkedtek, hogy felette állnak minden testiségnek. Ha össze akarjuk hasonlítani az ókori kalokagathia elvein felnövekvő görög ifjakat a középkori aszketikus életvitelt követő emberekkel, akkor az egyik analógiának az kínálkozik, hogy ha egybevetjük a két korszak jellemző szobrait. Ezen időszak szellemi testimóniumát (tanúsítványát) Boethius római filozófus fektette le „A filozófia vigasztalása” című híres művében: „Milyen gyarló javakra támaszkodnak azok, akik a testi adottságokra esküsznek. Mert lettek-e nagyobbak az elefántnál, erősebbek a bikánál, vagy gyorsabbak a tigrisnél? Vessétek csak szemeteket az égbolt tágasságára, forgásának gyorsaságára, s szűnjetek végre valahára csudálni hitványságtokat!” Az egész ókori olimpiai legendáriumot és az irigyelt gimnasztikai nevelést szinte megsemmisíti Boethius egyetlen sora: „De értékeljétek amilyen nagyra csak akarjátok a testi kiválóságokat, csak ne feledjétek, hogy csodálatotok tárgya egy háromnapos láz hevétől odalesz.” Abban a teológiai ideológiában, amelyben a legfőbb jó csak az Isten lehet,az ember pedig csupán az égbolton túl találhatja meg boldogságát, nincs helye a testkulturális versengéseknek és értékeknek.

A középkort, az európai népek "kamaszkorát", a legszélsőségesebb jelenségek kísérték: járványok, éhínség, agresszió, anarchia, az emberi élet bizonytalansága. Csak meglehetősen lassan alakulhattak ki azok a társadalmi viszonyok és lehetőségek, amelyek elérték, majd meghaladták az előző korszakok anyagi és szellemi produktumait.

A szerzetesek Krisztus földi képviselői, akik a boldogulás reményét életben tartották, és segítettek a népvándorlás során letelepedett törzseknek (például a magyaroknak 1100 évvel ezelőtt) az új termelési, valamint kulturális szokások elsajátításában, és természetesen a kereszténység felvételében.

A X. század közepén, az augsburgi és a merseburgi csaták után kezdett intézménnyé fejlődni a lovagság, amely ezután hosszú időre meghatározta Európa arculatát, és nem utolsósorban testkultúráját. A lovagrendek eredetét meglehetős homály fedi, és azok pontos keletkezését illetően megoszlanak a történészek álláspontjai. Egyben azonban megegyeznek, hogy a sokféle lovagrend avatási szertartása egyenes folytatása az ókori népeknél tárgyalt ifjúvá avatási ceremóniáknak. Tacitus írt arról, hogy a germánoknál ősi szokás az ifjaknak ünnepélyesen átadni a fegyvereket. Nagy Károly alatt már említik a források, hogy az uralkodó fejedelem fiainak felavatási szertartással egybekötve nyújtották át a harchoz szükséges eszközöket és szimbólumokat.

A lovagság ugyan összefüggött az avatási szertartásokkal és próbákkal, de korántsem merült ki ebben. A lovagi intézmény fő alapelvei ezek: bátorság, erő, küzdő- és állóképesség, becsületesség, udvariasság, részvét a gyengék iránt, elvont és konkrét igazságszeretet, a nők tisztelete, és ezekhez hasonló erények. Hogy miként szerveződtek a lovagrendek ezen princípiumok alapján, arra egy francia szerző (La Curne de Ste Palaye) így emlékszik Mémoires sur I’Ancienne Chevalerie című munkájában: „A tizedik század közepén néhány szegény nemes a jogos védelem szüksége által egyesítve és a sokfejű souverain hatalmak kicsapongásai által nyugtalanítva szívökre vették a nép szenvedéseit és könnyeit, s Istent meg Szent Györgyöt híván tanúkul kezet adtak egymásnak, hogy az elnyomottak védelmére szentelik életöket, és fegyvereik ótalma alá vették a gyengéket. Egyszerűek ruházatukban, szigorúak erkölcseikben, alázatosak sikereikben, szilárdak és rendíthetetlenek a balsorsban, nemsokára kitűnő hírnévre tettek szert. A nép hálája egyszerű és hívő örömében csodálatos hírekkel ékesíté fegyvertetteiket, magasztalta bátorságukat, s az égi hatalmakkal egyesíté imájában nagylelkű szabadítóit.”

A lovagi intézmény alapvetően kozmopolita jellegű, sok nációra jellemző azonossággal rendelkezett, de azért kapcsolódott a hűbéri rend bizonyos régióihoz is, amelyek meghatározták működési módját. Volt, ahol szigorú szabályok szerint avattak, és csak nemesi származásúakat (Franciaország, Spanyolország), volt viszont, ahol a király lovaggá üthetett nem arisztokrata származású bátor vitézeket is. A hűbérurak és a fejedelmek között állandósult a versengés, ezért permanens harcban álltak egymással, ami nem kedvezett a nagy tömegben történő harcászatnak (pl. gyalogság), így előtérbe került az egyéni bátorság és felkészültség. A személyes becsvágy, a minél nagyobb hírnév vált a lovagság egyik legfőbb mozgatórugójává. Különösen érzékelhető ez a kóbor lovagoknál, akiket sem a nemzeti idenditás, sem a vallási meggyőződés nem igen vezérelt, hanem a harcban csupán személyes vágyaikat és egy elvont igazságérzetet képviseltek.

A lovagi képzés tartalma viszonylag elég ismert. Közhelyszerűen emlegetik a tankönyvek a hét lovagi képességet, és az erkölcsi nevelés fontosságát. A valóságban ez is bonyolult rendszerként működött, mint azt az antik pedagógiánál tapasztalhattuk az ifjak szocializációját illetően. A gyermekek lovagi nevelése általában hétéves korukban kezdődött, amikor a családból (ahol nők nevelték őket) kiemelték, és elküldték valamelyik gazdag úr (fejedelem) udvarába, ahol kiképezték, fizetést kaptak mint „profi” zsoldosok, és legfőbb céljuk az lett, hogy gazdájuk szolgálatában kiérdemeljék a lovagi sarkantyút. Az apródság 14 esztendős korig tartott, ezalatt többnyire cselédsorban teltek az évek, egyetlen dolga volt az ifjúnak, testi gyakorlatokat végezni és lovagolni. Ezt követően fegyvernöki beosztásba került a lovagjelölt, vagyis fegyvert kapott, amit vallásos szertartással külön is megerősítettek. Az apródot a szüleik kísérték az oltárhoz égő gyertyával a kezükben, ahol a pap a megszentelt kardot felkötötte az ifjú fegyvernök oldalára. Ettől kezdve a fegyverforgatás volt a legfontosabb, amelyet lóhátról is gyakoroltak. A lovag és a fegyvernök ruházata eltért egymástól. Az előzőek használhattak arany díszítést, amíg az utóbbiak csak ezüstöt. Huszonegyedik évét elérve a fegyvernök kellően kiképzetté vált, és megérett a lovagrendre, arra, hogy a csatában az első sorban harcolhasson. A lovaggá avatás különböző - díszesebb vagy egyszerűbb - alakzatban történhetett, egy biztos, hogy a karddal vállra ütés nem maradhatott el, miközben azt mondta a beavató: „Istennek, Szent György lovag nevében lovaggá ütlek. Légy bátor és hű!”

Jól felismerhető atavisztikus jegyek találhatók a lovaggá ütés szertartásánál. Az ifjú nemes az avatás előtti éjszakát a templomban egy szerzetessel és a keresztszüleivel tölti imádsággal. Reggel megfürdik (kultikus megtisztulási aktus), szeplőtlensége jeléül fehér ruhát vesz fel, és meghallgatja a prédikációt, illetve a leendő kötelességeit. A lovagrendekkel rendkívül szoros kapcsolatban áll a vallás, ami érthető, hiszen az egyház nem engedhette ki felügyelete alól ezt az egyre fontosabbá váló világi intézményt. A virrasztás, a hajnali mise, a fürdő egyben a keresztelés jelképe, a fegyverek felszentelése pedig azt sugallta a lovagnak, hogy védje meg élete árán is az evangéliumot. Sokáig élt az a szokás, hogy a mise alatt az evangélium felolvasásakor kivont karddal álltak a lovagok. Mint ahogy rögvest kivonták kardjukat, ha szép úrhölgyet kellett védelmezniük. Igen. Mert bárminő furcsa, de a lovagság két „szülője”: a vallás és a szerelem! Az utóbbit a germánok ősi szokására vezetik vissza tudós elmék, mondván hogy náluk kitüntető figyelemmel fordultak a szép nem felé. De nem kell ahhoz feltétlen teuton leszármazottnak lenni, hogy a férfiember erejét, ügyességét és bátorságát kimutassa szerelme tárgya előtt. Az azonban biztos, hogy a keresztes háborúk alatt inkább a vallásos érzület uralta a lovagokat, és csak ezt követően fordult a „férfiúi indulat” a hölgyek felé, amikor - mi tagadás - a derék lovagok többet babrálták imádott úrnőik erényövének zárját - szerencsésebb esetben csak az alsószoknyáját -, mint a páncélzatot, vagy a kardjukat.

Az egyházi oktatásban alkalmazott úgynevezett hét szabad mesterség (septem artes liberales) alapjait nem nehéz felismerni a görög pedagógiában, a múzsai nevelésben, amit átvettek a rómaiak is. Ez a hét tudomány a következő: grammatika, retorika, dialektika, aritmetika, geometria, asztronómia és muzsika. Az első három, a trivium nagyjából az „általános műveltséget” adta meg a tanulóknak, míg az utóbbi négy, a quadrivium már bizonyos „szakosodás” felé orientálta az érdeklődést.

A lovagi nevelés bázisa pedig a hét lovagi készség (septem probitates), a „hét próba” volt, amely a következőkből állt: lovaglás (equitare), nyilazás (sagittare), vívás (cestis certare), vadászat (aucupare), úszás (natere), az ostáblázás, illetve sakkozás (scacis ludere), és végül a verselés (versificare). Míg az egyházi nevelésben - az előzőekben már részletezett okok miatt - a testi képességek fejlesztése háttérbe szorult a lélek javára, addig a lovagi nevelésben fordítva alakult ki a gyakorlat. A lovag elsősorban harcban viaskodva, életét áldozva küzd a lelki javakért, tehát számára a testi erő és edzettség, az ügyesség és a lovaglás fontosabb mindennél. Az egyházi nevelés elfordult az élettől (ezoterikus), a lovagság kiképző intézményei pedig a reális küzdelmekre nevelték tanítványaikat. A szemlélődés, vagy legfeljebb a skolasztikus vitatkozás jellemezte az egyházi embert, míg a lovag cselekedett és harcolt. A vallásos nevelés a két nem közötti társalgást - érintkezést! - elítélte, puritán viseletre kárhoztatta a fiatalokat, a lovag pedig általában szép ruhában járt, „snájdig”, szellemes társalgó volt, és nem utolsósorban a széptevő udvarlás mestereként hódított. A lovag szellemi nevelése kétségtelen alacsonyabb fokon állt, rendszerint csak a hittant „biflázták” és a „régi szép idők” hősi tetteit tanulták: Héraklész győzelmeit, Nagy Sándor harcait, a dicső Sigfrid, a hattyús Lohengrin és a lovagok példaképének, Lancelotnak tanulságos történetét.

 

Takács Ferenc [Változó Világ 11.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 11.

Az olimpiák

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019