VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

December 6.

Antropológia (rendszeres és történeti)

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Az antropológia fogalma fatálisan sokértelmű. Majdnem minden kultúra- vagy társadalomtudományi részdiszciplína a magáénak tud egy antropológiát. Ebből a készletből majdnem tetszés szerint vehet magának bárki, hogy egy elképzelésnek az alapvetés nimbuszát kölcsönözze. A történetírás a conditio humanára való rákérdezéssel járul hozzá ahhoz az alaptételhez, hogy az ember létezési módja lényegét tekintve történelmi. Hogy az ember csak a történelemben tapasztalja meg, hogy ki is ő valójában, a historizmus régi hittételei közé tartozik. De a történelem nemcsak az antropológiai tudás végső forrásának számít, az embert magát is eredendően történelmi lénynek nyilvánítják. A felvilágosodás univerzalizmusával szembeni bizalmatlanságból táplálkozva, a változatlanságok (az invariánsok) állítólag konzervatív vagy éppen eurocentrikus rekonstruálására dühösen, és nem adva fel az életfeltételek és viselkedésmódok megváltoztathatóságának reményét, a történeti antropológia az eszmék, cselekvések, észleletek és életformák megkerülhetetlen történetiségét hangsúlyozza.
 Ez az elgondolás a történettudomány számára olyan magától értetődőnek tűnik, hogy külön nem is tematizálják. Pedig az előfeltételezés státusát tekintve éppolyan messzire vezető, mint a homo sapiens és társadalmi berendezkedési módjai változatlanságára vonatkozó tézis. A történetiség sem más, mint a nembeli lény „konstansainak”, „alapvonásainak” egyike.
 Mindenesetre a történetiség-tézis olykor egy kérdéses értékrelativizmussal jár együtt. A genezis és az érvényesség kedvelt felcserélésén nyugszik. De az a tény, hogy egy elgondolás bizonyos időbeli körülmények között merült fel, még nem mond semmit az igaz voltáról. Nem az dönti el egy megállapítás igazságát, hogy mikor mondja valaki, hanem, hogy amit megállapítanak, az úgy van-e.  Amilyen kevéssé mond valamit a történetiség-tézis érvényességéről az arra való utalás, hogy a modern historizmus gondolkodása a romantika gyermeke, ugyanilyen kevéssé cáfolja az univerzalitás eszméjét az arra való hivatkozás, hogy ez az európai felvilágosodásban, a reneszánszban vagy a nagy vallásokban gyökerezik. A Kelet (Orient) nőneműségével kapcsolatos metaforának egyébként semmi köze az univerzalizmushoz. Hogy eszmék, bármilyen színezetűek legyenek is, a hatalmi politika igazolására szolgálhatnak, és egyes kortársaikat megerősíthették misszionárius vagy kultúrimperialista törekvéseikben, ez szintén nem érv ezen eszmék empirikus igazság- vagy normatív érvényesség-igényével szemben.
 Amit az univerzalizmusnak felrónak, könnyen visszaszáll a politikailag korrekt kultúrrelativizmusra. A kvietizmus következményeinek problémájával függ ugyanis össze. Ha minden kulturális praxis legitimnek számít, és minden érték ugyanannyit ér, csak mert egy tiszteletre méltó hagyományba illeszkedik, akkor semmi alap nincs arra, hogy a halálbüntetés, fiatal lányok körülmetélése, faji tisztogatások, emlékművek lerombolása vagy egy katonai bosszúhadjárat ellen fellépjünk. Az európai kolonializmus bűnei miatti rossz lelkiismeret nyilvánvalóan rossz tanácsadó eszmék és kulturális szokások megítélésénél.
 Hogy az emberi létezés mely sajátosságai és struktúrái változékonyak, variábilisak és melyek változatlanok, invariánsok, az tehát nem ideológiai, hanem elméleti és empirikus kérdés. Hogy egy társadalomban adott korban éppen milyen időfelfogások uralkodnak, hogy ezek inkább statikusak vagy dinamikusak, hidegek vagy melegek, a priori egyáltalán nem dönthető el. Hogy vannak társadalmi kollektívumok és társadalmak, amelyeket nem érdekel a múltjuk, mert egyfajta „örök jelenben” élnek, sokszorosan bebizonyosodott. Az ilyen társadalmak csak akkor találják ki a történelmüket, ha kívülről éri őket fenyegetés, vagy ha egy jogi igényt próbálnak érvényesíteni.
 Módszertanilag egy szisztematikus antropológiával szembeni averzió amúgy is tarthatatlan. A történelmi változást egyáltalán csak akkor lehet kimutatni, ha ugyanakkor meghatározzák azokat a szubsztanciákat, amelyek tulajdonságai vagy kapcsolatai állítólag megváltoztak. A termelési módok, hatalmi viszonyok, felfogások, gondolkodásmódok, testi érzések vagy értelemtulajdonítások megváltozásáról csak akkor lehet értelmesen beszélni, ha ugyanakkor arról is van valami elképzelésünk, hogy miben is állnak a munka, a hatalom, az érzékek, a gondolkodás, az érzés vagy a társadalmiság általános struktúrái. Az emberi létezésnek ezek a szabadság és természet közti univerzáliái képezik a szisztematikus antropológia tárgyát. Ezek alkotják mindenekelőtt az empirikus morfológia, korok és kultúrák sokszorosan elvárt összehasonlításának fogalmi referenciáit.
 Ha a történelmi antropológia nem egyszerűen a megőrzött mikrotörténelem, a kultúrtörténet vagy a hétköznapok történelmének átcímkézése akar lenni csupán, és megelégedni az etnológia egy speciális olvasatával, amelyből a funkcionális szociálantropológia éppúgy kimarad, mint a strukturális antropológia, nemigen tudja megkerülni, hogy a maga számára megerősítse azokat a fogalmi alapokat, amelyeket szó nélkül elfogad. Hozzá tudna-e továbbra is járulni az általános antropológiához, ha csak a régi csatározásokat folytatná, és egy olyan kultúrafogalmat hirdetne, amelynek terjedelme olyan szélesen van megfogalmazva, hogy minden szűkítést veszteségnek érez? Ha minden kultúra, akkor a kultúra semmi. Mégis teljesen alaptalanul tartanak a változatlanságok és univerzálék kutatásával való érintkezéstől a történeti antropológia művelői. Mindez bizonyos logikailag és elméletileg hibás következtetéseken nyugszik. És ezzel elmulasztják azokat a megismerési és magyarázó lehetőségeket, amelyeket egy jól felfogott történeti antropológia észrevehetne.

 

*** (antropológiai univerzálék)


Ha antropológiai univerzálékról beszélünk, abból nem következik, hogy minden másodpercben, és a földgolyó minden pontján mindig ugyanaz a helyzet állna fenn. Az univerzálékról szólni egészen ártalmatlanul először csak annyit jelent, hogy a különböző alkalmakhoz alapminták alakulnak ki és ismétlődnek, anélkül hogy az események, körülmények és folyamatok között történelmi összefüggés állna fenn. Hogy erre három példát is felhozzunk:
1. A hallucinálás állapotában az emberi képzelet, a végtelen kreativitásnak ez a titkos birodalma nyilvánvalóan évezredek óta ugyanazon sémák szerint működik. A Pech Merle kőkorszaki barlangjában a rácsok és a pontok mintái éppen olyanok, mint a busmanok dél-afrikai sziklarajzain vagy egy modern amerikai hipnózis-laborban készített emberábrázolásokon. Az emberiség első műalkotásai, ebből ez a megfontolásra érdemes következtetés, sámánok vagy művészek drogok hatása alatt készült művei.
2. Az átmenet rítusai, a megrendezett életútbeli és társadalmi fordulópontok régóta ismert eljárásai nyilvánvalóan minden kultúrában az elválás, válság és csatlakozás szabályszerű sematizmusát mutatják, bármilyen változatosak legyenek is az alkalmazott jelek, gesztusok, testek és tárgyak. Ez a minta olyan sok mindenre képes, hogy mindenütt alkalmazásra talál, a társadalomba való beleszületéstől a csoporthoz tartozás formális megváltoztatásán át egészen a végső átkelésig. És ez olyan szabályszerű, hogy megengedi a féktelenség társadalmi állapotait, olykor még a kollektív orgiákat is, anélkül hogy ez végső soron veszélyeztetné a társadalom struktúráját.
3. A társadalmiság számos formája saját mozgástörvényeknek van alávetve, amelyek a cselekvők viselkedésében jutnak érvényre. A beszélgetéseket, a cserét és ajándékozást, a rivalizálási és státus-küzdelmeket, a híreszteléseket, lefokozási ceremóniákat, delegálási kapcsolatokat, az oligarchia-képződést, a hatalmi hierarchiákat vagy kollektív erőszakos cselekményeket saját külön dinamika jellemzi, mégpedig függetlenül a kontextustól, amelyben ez a folyamat mindenkor lejátszódik. A kölcsönösség formái úgy hatnak, mint társadalmi programok, amelyeket az emberek viselkedése indít be és tart működésben.
 Mivel az emberek cselekvése általában többet tartalmaz, mint amennyit ők maguk tudnak a cselekvésükről, az antropológia jól teszi, ha elbúcsúzik minden antropocentrizmustól. Az ember helyéről a kozmoszban csak akkor tudhatunk meg többet, ha feladjuk azt az elképzelést, hogy az emberek a történelmük szubjektumai vagy valaha is azzá válhatnak. Sem a szellem, sem a test nem az, az ember nem „úr a saját házában” sem a társadalomban, sem ennek történetében. Ez a szerénység azt az utat követi, amelyen a tudományok Kopernikusz, Darwin, Marx és Freud óta járnak egészen a mai neurobiológiáig. Hogy az emberek maguk irányítanák képzeletüket, érzéseiket és gondolataikat, viselkedésüket és intézményeiket a cselekvés- vagy praxisfogalomra kihegyezett antropológia illúziói közé tartozik. Még a forradalmak, a szabad cselekvésnek ezek az emelkedett időszakai is olyan hatásokkal járnak többnyire, amelyek szemben állnak szereplőik szándékaival. A történelmi antropológia nem térhet ki annak belátása elől, hogy a legtöbb társadalmi esemény magunk vagy mások viselkedésének akaratlan következménye, aminek az emberek ki vannak téve.
 Az antropológia centrális témája, az emberek élete és túlélése fel sem merülne, ha a kultúra, társadalom, politika és ökonómia elsődlegesen akarati aktusokból állna, nem pedig formákból, objektivációkból, kényszerűségekből. Óvni szeretnék ezért a „szociális konstrukció” túlságosan elterjedt és üres koncepciójától. Ez azt sugallja ugyanis, hogy a társadalom világa ki van szolgáltatva az emberi önkénynek. De a testre vonatkozó elképzelések története még nem a test története, a homoszexualitásra vonatkozó diskurzusok története nem a homoszexualitás története. A viktoriánus kor emóciófelfogásának vizsgálata az eszmetörténethez járul hozzá, nem pedig az érzelmek történetéhez, ha az ilyesfajta izgalmi állapotoknak van egyáltalán története.
 Az univerzálékkal szembeni antiesszencialista polémia nagyon megkönnyíti a saját dolgát, ha a bírált koncepciókat történetileg túlságosan lebecsüli. A központosított bürokratikus állam történetileg bizonyára nem egyetemes, de természetesen nem is az európai modernitás monopóliuma. A hatalom olyan elemi struktúrái, mint a helyettesítés vagy a koalíció, egyébként is újra meg újra előfordulhatnak úgyszólván minden ismert társadalomban, a szegmentáris és az akefális törzsi társadalmakban is. A két vagy három generációból álló magcsalád* természetesen nem univerzálé, a rokonság strukturális elemei azonban minden bizonnyal azok. Az „össztársadalom” a nemzetállam egészében tudvalevően a 19. század találmánya. Az olyan társadalmi kollektívumok vizsgálatához, amelyeket nem a nemzeti hovatartozás, a modern állami szuverenitás és egy homogén domináns kultúra jellemez, ez a fogalom eleve nem használható. Nem különösebben tanúskodik széles látókörűségről a társadalmi struktúrák vizsgálatát a társadalmi struktúrának egy ennyire korlátozott fogalmával végezni. A társadalomtörténet régimódi társadalomfelfogásának korlátozottsága nem annyira a makrohistorikus folyamatok lokális megvalósulásának elhanyagolásában áll, mint inkább az absztrahálás hiányában. Végülis a modern szociológia legfőbb felfedezését hagyja figyelmen kívül, a szociális szféra köztes területét, a kölcsönösség formáit, a szociális rendszerek működésének logikáját. A szociális formák sokféleségének a társadalom utóvégre csak egy, ha nem is teljesen jelentéktelen megvalósuló esete.

 

*** (az emberi létezés alapstruktúrái)


Egy szisztematikus antropológia, ezt itt csak jelezni lehet, az emberi létezés alapstruktúráiból indul ki, az embernek a dolgokhoz, más személyekhez és önmagához való viszonyából. Az objektív viszonyok antropológiája a cselekvés, észlelés, gondolkodás és érzés azon struktúráival foglalkozik, amelyekkel az emberek környezetük materiális dolgait fogadják. Ide tartoznak a rituálék szent tárgyai éppúgy, mint a munka technikái és tárgyai, az életvilág berendezése, az elidegeníthetetlen tulajdon, a használati tárgyak és a fogyasztási javak. A jelek rendszerei is ide számítanak, az írás, a képek és a hangok. A kulturális ontológiák kétségtelenül változatosak. Egyes kultúrákban egyes dolgok személyesen lélekkel áthatottnak vagy szellemek által megszállottnak számítanak, másokat élettelennek és szervetlennek tartanak. De a személyek és a dolgok ontológiai elválasztása hasonlóan egyetemesnek látszik, mint a legtöbb nyelv alany-állítmány, szubjektum-predikátum struktúrája, mint az osztályozás kognitív elrendező rácsozata, a tudás struktúrái vagy a vad gondolkodás analógiás eljárásai.
 A társadalmi formák antropológiája a kölcsönösség mintáival és a szociális struktúrák dinamikájával foglalkozik. Nem annyira az individuális és kollektív cselekvők állnak itt a középpontban, inkább a kapcsolataik és alakzataik: a szerialitás egymásmellettisége, a kooperáció egymással együttessége, az interperszonalitás egymás felé fordulása, a hatalom alá-fölérendeltsége és a konfliktus egymás ellenisége. A társasság alapformái, ez az előfeltevésünk, invariánsak, kontextustól független vonásokat mutatnak, függetlenül a benne résztvevő cselekvőktől. És sajátos fejlődésutakat jelölnek ki, programozott szabvány-lefolyásokat és rendszerszerű folyamatokat. Elég, ha csak az oligarchiaképződésnek a társadalmi helyettesítésbe beépített mechanizmusaira emlékeztetünk, számos híresztelés önbeteljesítő természetére, a karizmatikus uralom hétköznapivá válására vagy a beérkezettek és az outsiderek dinamikájára. Bár a szisztematikus antropológia maga nem történeti diszciplína, a társasság antropológiája mindig vizsgál időbeli struktúrákat is, lefolyási mintákat, társadalmi folyamatok saját dinamikáját, a reproduktív mechanizmusok körforgásait.
 Az önmagához való viszonyulás antropológiája végülis az ember mint test szomatikus kettős létezésével kezdődik. A test technikái, gyógyító eljárások vagy szenzomotorikus rutinok univerzális módszerek a test teljes instrumentálissá válásának elérésére, aminek végül meg kell hiúsulnia a test ellenállásán. Az egzisztenciális univerzálék skálájának másik végén áll a fájdalom elszenvedésének negatív tapasztalata. Bár kulturálisan eltérően értékelik, de ez nem sokat kéne hogy változtasson a fizikai létezés fogyatékosságainak jelenségszintű észlelésminőségén. Az érzékek antropológiája nemcsak a külső tárgyak észlelésének struktúrájával foglalkozik, hanem a látás, hallás, tapintás vagy szaglás érzéseinek és adottságának testiségével is. A mentális önmagunkra vonatkozás megintcsak átfogja azokat a képzeteket, fantáziákat, képeket és ítéleteket, amelyeket az ember önmagáról alakít ki, az öntudat struktúráit, és ennek a társas kölcsönösségben való konstituálódását. Itt kell rekonstruálni a teljes skálát az önfeledtségtől az önmagára figyelésen át egészen az önmagunkra fixáltságig.  Az önmagunkhoz való gyakorlati viszony antropológiája végül olyan technikákkal foglalkozik, amelyekkel az ember megmutatja, hogy ki akar lenni. Ide tartoznak a mimika és a gesztusok különböző módjai éppúgy, mint az önmegjelenítés, önmegerősítés és az önfejlesztés célirányos technikái. Az „identitás” címszó alatt az ember önmagához való viszonyának sokasága rejlik, amelyek mindegyike pontosabb elemzést igényel.
 Kézenfekvő, hogy a szisztematikus antropológia három tárgyterülete között számos kapcsolódás áll fenn. Az együttműködés vagy a csere folyamatai a közös tárgyra vonatkozás révén kölcsönösséget teremt. Az önképek az idegenek általi attribúciókkal való kölcsönhatásban fejlődnek ki és revideálódnak, az önmeghatározás csak a társas tagadás és distancia útján lehetséges. A materiális tárgyak észlelését sokrétűen átformálják a figyelem kulturális szokásai és szabályai, a tiszta és tisztátalan dolgokkal való gyakorlati bánásmód együtt jár a veszélyre és a tabura vonatkozó kollektív elképzelésekkel. Ezek a kombinálódások, összefonódások és függőségek, dependenciák még nem adnak alapot az analitikus megkülönböztetésre. A szintézisek messze jobban hagyják magukat elemezni, ha ismerjük az elemiket.
 A történeti antropológia – státus szerint – akárcsak az etnológia, a társadalomkutatás, az empirikus és fenomenológiai pszichológia, a biológiai viselkedéskutatás, a régészet vagy a paleoantropológia, elsősorban empirikus diszciplína. Ami az etnológiának a tér, az a történetírásnak az idő: az emberi faj minden válfajának színtere és cselekvési terepe. Mint minden empirikus diszciplína, teoretikus hipotézisek ellenőrzésére, falszifikálására való. A szisztematikus antropológiával szemben empirikus vétójog illeti meg, mégpedig nem csupán a történeti egyedi eset tanulmányozásával, hanem több tipikus konstelláció teoretikusan előkészített összehasonlításával. És ahogy az etnológiának köszönhetjük idegen kulturális minták felfedezését, amelyek végülis nem is annyira idegenek a saját kultúránktól, ugyanúgy lehet a történeti antropológiától az elmúlt korokba vezető további expedíciókat várni, amelyek arról adnak felvilágosítást, hogyan lettek és maradtak az emberek olyanok, amilyenek.


Bibliográfia

Történeti antropológia, Replika könyvek, 2000

SAID, Edward, Orientalizmus, Európa, 2000

„Orientalizmus”, Magyar Lettre Internationale, 37

CLIFFORD, James, „Said Orientalizmusáról”, Magyar Lettre Internationale, 39

LÉVI-STRAUSS, Claude, Strukturális antropológia I-II., Osiris, 2001

TODOROV, Tzvetan, „Claude Lévi-Straussról”, Magyar Lettre Internationale, 18

HEINRICH, Dieter, „Claude Lévi-Strauss és az egzakt kultúrakutatás lehetőségei), Magyar Lettre Internationale, 38

GEERTZ, Clifford, „Az eszes vadember. Lévi Straussról”, Magyar Lettre Internationale, 40

„Kultúrák”, Magyar Lettre Internationale, 38

BAUMAN, Zygmunt, „Biológia és modernitás”, Magyar Lettre Internationale, 31

„Szociológia és felvilágosodás”, Magyar Lettre Internationale, 40

DOUGLAS, Mary, „A két test”, Magyar Lettre Internationale, 18

MIHAILESCU, Vintila, „Rendesek és rendetlenek”, Magyar Lettre Internationale, 41

Service, Sahlins, Wolff, Vadászok, törzsek, parasztok, Kossuth, 197.

Szelényi Iván, „Mit csinál egy szociológus?”, Magyar Lettre Internationale, 40

BAECKER, Dirk, „A társadalom mint kultúra”, Magyar Lettre Internationale, 38

 

Wolfgang Sofsky [Historische Anthropologie, 2001. 3.,

Karádi Éva fordítása: LETTRE 2002./45.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 14.

Megfogantam, tehát vagyok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019