VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

December 9.

Migrációk és migrációs feszültségek

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

***Bevezetés és metodológia

Migrációs egyenleg

 

A „migráció” szó a populáció kollektív, nagy távolságokban zajló mozgását jelenti. A demográfusok és statisztikusok számára azonban a migráció a költözéssel kezdődik. Hogy egy adott területen, adott időszakban a népesség változását vizsgálhassuk, megkülönböztetjük a „természetes változást”, születéseket és halálozásokat, és a „földrajzi mobilitást”, a be- és elköltözést.

Franciaországban a természetes változás statisztikai nyomon követését a személyi adatnyilvántartó végzi. A költözéseknél azonban nincs ilyen nyilvántartás. A migráció nyomon követésére tehát a különbségekből indulunk ki. Rendelkezünk a lakosok számával két egymást követő időpontban, és rendelkezünk a születések és halálozások számával is a köztes időszakra nézve. Először tehát, a két dátum közti létszámkülönbség alapján, kiszámítjuk az össznövekedést, majd ebből levonjuk a születéseknek a halálozásokhoz képest mutatkozó többletét. A különbség az úgynevezett migrációs egyenleg, amely megfelel annak a – valószínűleg negatív előjelű – különbségnek, amely a bevándorlások és az elvándorlások közt mutatkozik.

A migráció nem valamely közigazgatási vagy politikai határ átlépése, hanem egy korábban valahol állandó lakos megtelepedése új lakóhelyen. Tehát nem valamiféle pillanatnyi, hanem több egymást követő szakaszra tagolódó folyamatról van szó; a különbségtétel a végleges és időleges bevándorlók, a letelepedett és az ideiglenes lakók közt gyakran csak megállapodás kérdése. Az európai statisztikusok abban állapodtak meg, hogy egy évi tartózkodást tekintenek letelepedésnek.

A migrációs folyamatok statisztikai leírása két önkényesen kiválasztott adaton nyugszik, az idő és a hely metszetén: ha két népszámlálás közt eltelt időszakban tanulmányozzuk a migrációt, és valaki ebben az időszakban oda- visszaköltözött, a kétirányú mozgás a mozdulatlansággal lesz egyenértékű. A két népszámlálás közti migrációk tehát nem adják ki az időszak éves migrációinak összegét, hiszen vannak olyan köztes migrációk, amelyek figyelmen kívül maradnak. Ugyanígy az ország területén bekövetkező elköltözések száma nagyobb lesz, ha települések közt mérjük őket, mint ha a megyéket hasonlítjuk össze, és nagyobb, ha megyék közt mérjük, mint ha régiók közt hasonlítjuk össze.

Azaz az emberek lakóhelyeit vagy az időben követjük nyomon – ilyenkor „hosszanti” vizsgálatot végzünk, többször is megkérdezzük ugyanazokat a személyeket –, vagy azt kérjük a vizsgálatba bevont személyektől, hogy meséljenek az életükről – ilyenkor úgynevezett „retrospektív” vagy „életrajzi” vizsgálatról beszélünk. De nyomon követhetjük a közigazgatás által rögzített számokat is. Ám ha a migrációk mértékének folyamatai kideríthetők is, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy teljes pontosság nem létezik. Az A-ból B-be tartó elvándorlás, ha A-ban mérjük, ritkán ugyanaz, mint a B-ben mért elvándorlás A-ból B-be.

 

***Demográfiai hozadék

 

Kétségünk lehet azonban a természetes változások és a migrációs egyenleg megkülönböztetésének helytállóságáról, különös tekintettel a vizsgált területen letelepedett bevándorlók gyerekeinek születési regisztrációja ügyében. Ez minden olyan időszakra igaz, amelyet összehasonlítunk egymással, és különösen igaz hosszú távon. Vannak gyerekek, akik bevándorolt apától és anyától származnak – ők már letelepedésük előtt is házasok lehettek, de bevándorlásuk után is házasodhattak egymás közt –, vagy egyetlen olyan bevándorló szülőtől származnak, aki már az ország területén született személlyel házasodott össze: az ilyen gyerekek, akik már az ország területén születtek, a természetes szaporulathoz, nem pedig a migrációs egyenleghez sorolódnak.

Nyilvánvaló példa erre az Egyesült Államok. 1776-ban az országnak 2,6 millió lakosa volt. Két évszázaddal később 215 millió. Összességében a bevándorlók száma 1820 és 1990 közt elérte az 55 milliós nagyságrendet, s közülük 30 millió 1860 és 1920 közt vándorolt be. Még ha a csúcsidőszakot, az 1901 és 1910 közti évtizedet ideszámoljuk is a maga 9 millió bevándorlójával, a migrációs egyenleg akkor is csak a korszakbeli össznépesség növekedésének felét teszi ki. Mondhatjuk-e, hogy az Egyesült Államok népesedésében a bevándorlásnak csak kisebb szerep jut, hiszen az amerikaiak nagyobb része már amerikai területen született?

Mindez elvezet bennünket a „demográfiai hozadék” fogalmához, amelyet Michele Tribalat vezetett be, s amely nemcsak az ország területére érkezőket veszi számba, hanem a leszármazottaikat is, hogy felelni tudjon az ilyen típusú kérdésekre: „mennyivel volna kisebb az ország népessége adott időpontban, ha nem lett volna bevándorlás?”.

A demográfiai hozadék fogalma számos kérdést felvet. A bevándorlók velük azonos származású bevándorlókkal házasodnak-e? Más származású bevándorlókkal házasodnak vagy az autochton népességbe házasodnak be? A migrációs folyamatok nemcsak a statisztika tárgyai, hanem történeti és szociológiai jelenségek is. Felmerül tehát az a kérdés is, mi a folyamatok oka az elszármazási országban? A bevándorlók csoportosan vagy szétszórtan telepszenek le? Milyen foglalkozásokat űznek elsődlegesen? Milyen nyelvi, étkezési, kulturális, pszichológiai hatást gyakorolnak a befogadó társadalomra rövid és hosszú távon? Miféle feszültségeket váltott ki vagy mélyített el a jelenlétük?

Itt nemcsak nyugodt elköltözésekről, hanem akaratlagos vagy kikényszerített – békés vagy tragikus – országelhagyásokról is szó van, amelyek minden pillanatban megváltoztatják a népesedési térképeket. Az emberiség története migrációs folyamatokból, elfogadott/elutasított házasságok és rangon aluli házasságok történetéből áll, s az ilyen házasságok leszármazottai adott esetben új csoportokat hoznak létre. Vajon milyen vérből származott Victor Hugo, aki „Besanconban, az ősi spanyol városban született, breton és lotaringiai szülőktől?”

A nyelvek őrzik a népességcserék nyomait. Így az angol foreign – idegen, külföldi – szó (Foreign Office, külügyminisztérium) ugyanaz, mint a francia forain – vásározó, vásári árus –, és arra emlékeztet, hogy mindig voltak olyan kereskedők, akik vásárról vásárra jártak, és otthonuktól távol éltek. Azoknak a szavaknak, amelyekkel általában idegeneket vagy bizonyos származású – legyen az valós vagy képzelt származás – idegeneket neveznek meg, gyakran van pejoratív felhangjuk. A görög „metoikosz” [méteque] eredetileg Athénban lakó idegent jelentett, ma már azonban a franciában „jöttment” értelme van.

Azt mondják, a boldog népeknek nincs történelmük. A migrációknak azonban van. Az elszármazási országok politikai feszültségei vagy gazdasági válságai indukálják őket. A célországokban, tapasztalatból tudjuk, az idegenek jelenléte, akármilyen kevéssé találkozik is a bevándorlók erkölcseire vagy indítékaira vonatkozó tudatlansággal vagy előítéletességgel, és különösen ha gazdasági nehézségekkel esik egybe, xenofób vagy rasszista reakciókat válthat ki, amelyek a hatóságok elnézését, sőt cinkosságát is élvezhetik, hiszen nekik minden ilyesmi kapóra jön, hogy eltereljék a figyelmet azokról a problémákról, amelyeket képtelenek megoldani. Fontos, hogy ezt a kockázatot minden eszközzel megpróbáljuk leküzdeni, elsősorban a tudatlanság megszüntetése útján. Ami azt jelenti, hogy az oktatásnak és a médiának nagyobb figyelmet kell fordítania a migrációs folyamatok történetére és leírására.

Minden országnak megvan a maga érzékenysége. Mexikóban a spanyolok érkezését az indiánok szemével nézik, míg Brazíliában a gyarmatosítók szemszöge érvényesül. Az Egyesült Államokban a bevándorlók voltak az alapítók: a különféle származású amerikaiak az alkotmányhoz és a csillagos zászlóhoz fűződő viszonyukkal határozzák meg önmagukat. Európában egyfelől ott vannak azok a jelentős – a déli országokból az északi országokba irányuló –migrációs folyamatok, amelyek résztvevőit ma már „bennszülöttnek” tekintik. Egyébként Európa országai megőrizték kapcsolataikat – főként nyelvi értelemben – azokkal az országokkal, amelyeket gyarmatosítottak vagy amelyekkel régóta létező politikai kapcsolatokat tartanak fenn, mint Anglia Indiával, Spanyolország Latin-Amerikával, és ezek a kapcsolatok bevándorló népességként is jelen vannak.

A zsidók kivonulása Egyiptomból, a római terjeszkedés, a barbárok inváziója, a kereszteshadjáratok, a rabszolgaszállítmányok, az óceánt átszelő bevándorlások, amelyek benépesítették Amerikát, a gyarmatosítás majd a gyarmatok megszűnése, az európai „hontalanok” drámája, a vidéki népesség exodusa, a nagy megalopoliszok kialakulása, a Földközi-tenger déli partjairól az északi partokra irányuló elvándorlás, a boat-people... mindezek és más történelmi mozzanatok is hozzájárultak és ma is hozzájárulnak a népek állandó változásához. Én három, nagy kulturális jelentőségű migrációs jelenséget szeretnék kiemelni.

 

***A városok szédítő növekedése

 

A nagyvárosok mindig is a migrációs hullámok elsődleges célpontjai voltak. A nagyvárosok olyanok, mint megannyi élő organizmus: szükségük van táplálékra, energiára, vízre, kivetik magukból a hulladékot, áramoltatják az információkat és az árukat.

Franciaországban a vidéki népesség exodusa és az urbanizáció megér egy külön misét. A júliusi monarchia és a második császárság idején indult meg az ipari koncentráció a vidéki kézművesség és az otthoni munka rovására. A folyamat körülményei kevésbé voltak kegyetlenek, mint Angliában, ahol a tengeri kereskedelem tönkretett parasztok millióit kényszerítette rá a proletarizálódásra; Franciaországban a legszegényebb régiók, főként a hegyvidékek lakói és a legbizonytalanabb státusú elemek (mezőgazdasági bérmunkások, felesbérlők, gazdálkodók) adták a legnagyobb számban az ipari munkaerőt, miután földönfutóvá tette őket a gépesítéssel átalakuló mezőgazdasági termelés, a piacok kitágulása (belső szállítás és import), a hozamnövekedés.

A vidéki exodusnak megvan a maga egyenes következménye, az urbanizáció. Franciaországban az urbanizáció főként a párizsi régiót puffasztotta fel. Jelenleg minden tizedik ember – 16,7 százalék – az Ile de France hét megyéjének valamelyikében él: nagyjából Belgium teljes népessége egy ötször kisebb területen. 1801-ben ebben az övezetben élt a francia lakosság 3,7 százaléka; 1901-ben 10,8 százaléka; 1975-ben 17,5 százaléka, és az arány tovább nő, ha lassan is. Nemcsak a vidéki, hanem a Párizst előszeretettel választó külföldi népesség betelepülése is közrejátszott a folyamatban.

***Amerika benépesedése

Az Egyesült Államok kulturális dominanciája saját közös származási mítoszt hozott létre, amely a földrész felfedezésének első szakaszairól éppúgy szól, mint meghódításáról, majd Latin-Amerika és a francia Kanada gyarmatosításának idejéről. Itt van például a La Controverse de Valladolid – ez arról a képről szól, amelyet a katolikus Európa az amerikai indiánokról kialakított – a Misszió pedig Paraguay gyarmatosítására emlékeztet, amelyet jezsuita misszionáriusok hajtottak végre. A Far West benépesedése újra előhívta azokat a problémákat, amelyek már az emberiség történetének hajnalán is fölmerültek. A bibliai konfliktus a letelepedett földműves, Káin, és a nomád pásztor, Ábel közt újra felbukkan a nyájakat terelő cowboyok és a kukoricatermelő farmerek viszonyában.

A rabszolgamunkával megtermelt cukor, dohány, kávé, gyapot és arany nélkülözhetetlen volt a 16. és 18. századi Európa gazdasági és politikai hatalmához. 1770 körül körülbelül 2,5 millió rabszolga volt az amerikai földrészeken, akik az európai kereskedelem teljes értékének nagyjából a harmadát állították elő. Forrástól függően 15–20 millióra becsülik az Afrikából erőszakkal Amerikába hurcolt feketék számát, akik aztán rabszolgaként dolgoztak. Egész Amerikában 3 millió rabszolga volt 1800-ban; 1860-ra a számuk megkétszereződött.

Egyébként 1800 és 1930 közt mintegy 40 millió európai telepedett le a tengerentúlon, az amerikai földrészeken és Ausztráliában. 1800 és 1860 közt az Egyesült Államokba bevándorlóknak kétharmada Nagy-Britanniából érkezett, ötöde Németországból. 1850 és 1914 közt a bevándorlók többsége Írországból, Itáliából, Spanyolországból és Kelet-Európából származott el. 1930-ban az Egyesült Államok 123 millió lakosából már csak 14,2 millió született külföldön: Itália állt az élen 1,8 millióval Németország (1,6), Lengyelország (1,3), Nagy-Britannia (1,2), Kanada (1,2), Oroszország (1,1), Írország (0,9) előtt. Jean-Claude Chesnais megállapítja, hogy „minden kiindulási pontként szolgáló országban a kivándorlás csúcspontja többnyire egybeesik, néhány éves eltéréssel, a természetes szaporulat csúcspontjaival”. Tehát az elindulásnál nagyon is szerepet játszott a „demográfiai nyomás”, a megérkezésnél a munkaerő szükséglet, de csak a két jelenségnek és a gazdasági-politikai feltételeknek az együttese magyarázza a mozgások nagyságát és időpontjait.

 

***Menekültek

 

A népesség kényszerű elvándorlása már az első világháború előtt elkezdődött a görögökkel, törökökkel és bolgárokkal az 1911–1912-es balkáni háborúk nyomán; ezt követően a lengyelek, a baltiak, magyarok, németek és örmények következtek, összességében mintegy 600 ezer ember; a forradalom elől egymillió orosz menekült el. Az 1930-as években sokan kényszerültek elhagyni Kínát a japán invázió, Spanyolországot pedig a fasiszták miatt. 1933 és 1945 közt a nácik által üldözött emberek tízmilliói hagyták el a hazájukat vagy sikerült elmenekülniük.

A második világháború több mint 30 millió embert mozgatott meg: lengyeleket, szudéta németeket, csecseneket. Ugyanebben az időszakban kínai kontinensen megjelentek azok, akiket a kommunista hatalomátvétel tett földönfutóvá. Izrael állam megteremtését és az izraeli-arab háborúkat követően a palesztin nép nagy része keresett menedéket a szomszédos országokban. Saigon eleste után, 1975-ben több százezer boat people menekült el Vietnamból. Másutt Ázsiában a forradalom és a háború üldözött el kurdokat, iraki és iráni síitákat a teheráni iszlamista rezsim berendezkedése után. Az afganisztáni szovjet invázió idején több mint 5 millió afgán hagyta el a hazáját, többségük Pakisztánban és Iránban telepedett le. 1995-ben az afgánok alkották a világon a menekülők legnagyobb táborát (2 700 000), megelőzve a ruandaiakat (2 300 000) és a libériából elszármazottakat (800 000). (A palesztinokat – 2 800 000 – mindig külön számolják.) Nagy számuk mellett a menekültek okozta legnagyobb probléma az, hogy a folyamat ma már világméretekben zajlik. Újabb és újabb hullámok indulnak el. És el kell ismernünk, hogy a téma statisztikai irodalma igencsak hiányos.

 

***Isten hozta Franciaországban

 

A franciaországi bevándorló-hullámok

 

A külföldi bevándorlók első hulláma a júliusi monarchia idején érkezett, amikor a liberális Franciaország számos, az önkényuralmi kormányok elől menekülő német és közép-európai politikai számkivetettnek szolgált menedékként. Őket a gazdasági bevándorlók követték. Míg a külföldiek száma a 19. század elején százezres nagyságrendű volt, 1886-ra meghaladta az egymilliót. A külföldiek aránya a népességen belül alig érte el az 1 százalékot 1851-ben; 1872-ben már tartósan 2 százalék fölött volt. A belgák voltak legtöbben, ők adták a külföldiek 40 százalékát, majd az olaszok következtek a sorban.

Az 1914-es háború idején a kormány a besorozott munkaerő pótlására törekedve, amelyet nem tudtak kellőképpen pótolni a nők, a mediterrán országokból, a gyarmatokról (Észak-Afrika, Indokína) szervez bevándorlókat. Még inkább elkerülhetetlennek látszik a külföldi munkaerő használata, amikor szembe kell nézni a háborús veszteségekkel. A bevándorlók főként olaszok, spanyolok és lengyelek. A számos honosítási eljárás ellenére, amelyet az 1927. évi törvény tesz lehetővé, a külföldiek száma erőteljesen nő, és 1931-ben eléri a 2,7 milliót, azaz Franciaország lakosságának 6,6 százalékát.

Az 1930-as évek válsága nyomán, amely egybeesik a keleti országokból a politikai és faji üldözések miatt menekülők beözönlésével, sok külföldi kénytelen elhagyni az országot, különösen az idegengyűlölő megmozdulások miatt. Amikor 1939 januárjában, Franko győzelmét követően több tízezer spanyol menekült érkezik az országba, a Daladier-kormány elnyomó intézkedéseket foganatosít; egészen addig elmegy, hogy „koncentrációs táborokat” hoz létre, például Gurs-ben (Pyrénées-Atlantiques).

Az elnyomás üldözésbe fordul a Vichy-rendszer idejében. 1940 júliusától kezdve a honosítások felülvizsgálatával megteremtik az „állampolgárságuktól megfosztottak” kategóriáját: 1944-ig 15 ezer francia válik hontalanná. Csaknem 80 ezer áldozatot – egyharmaduk francia, kétharmaduk külföldi – követelnek a rasszista és antiszemita intézkedések: deportálják és meggyilkolják őket.

A felszabadulás idejére a Franciaországban élő külföldiek száma 1,7 millióra esett vissza (a lakosság 4,4 százaléka). Az újjáépítés szükségletei, az a szakadék, amelyet a munkaképes lakosságban a két háború és a születések csökkenése okozott, arra készteti a hatóságokat, hogy támogassanak egyfajta „szelektív” bevándorlást. Ez a politika azonban a közvélemény ellenségességébe és a szakszervezetek sovinizmusába ütközik. Ekkor hozzák létre a Nemzeti Bevándorlási Hivatalt, hogy az állam kizárólagos hatáskörébe utalják a bevándorlók toborzását. Sok bevándorló beengedését tervezik. Amikor aztán ez, húsz évvel később, meg is valósul, valójában a munkáltatók intézik az ügyet, akik semmiféle más szempontra nincsenek tekintettel, mint az azonnali megtérülésre. Minden, ma integrációs költségnek nevezett terhet áthárítanak az önkormányzatokra, beleértve azokat is, amelyek az idegengyűlöletből fakadnak.

1956 után nagy bevándorlási hullám indul el, amely 1973-ig tart. A spanyol bevándorlók kezdik a sort, majd 1963-tól a portugálok következnek. Utánuk jön a marokkóiak, tunéziaiak, majd az algériaiak hulláma. Fekete-Afrikából csak az időszak végén érkeznek bevándorlók, a törökökkel egyidejűleg.

1974-ben Giscard d’Estaing megtilt minden újabb bevándorlást, hogy megpróbálja kiküszöbölni a növekvő munkanélküliséget, amelyet az „olajválság” idézett elő. Ekkor a franciaországi városi migrációs egyenleg, amely 1955 és 1973 közt 100–200 ezer ember volt, évi 50 ezerre esik vissza. Ekkortól a bevándorlás a libanoni és délkelet-ázsiai bevándorlók fogadására és a „családegyesítésekre” szűkül le. Az óhatatlanul megjelenő illegális bevándorlók a fekete munkások számát növelik, főként az építőiparban, a ruházati iparban és a háztartási alkalmazottak körében. A munkanélküliség azonban így is tovább nő.

 

***A Szovjetunió és Jugoszlávia széthullása

 

Az 1989-ben meginduló európai politikai változások időszaka jelentős migrációs mozgásokat hoz. A határok megnyitása Lengyelországban, Magyarországon, majd Csehszlovákiában hatalmas kelet-német menekülthullámot produkál, amely a követségek segítségével Nyugat felé tart. A berlini fal leomlása csak növeli a Nyugatra indulók számát. Csak 1989-ben mintegy 1 200 000 ember hagyja el az egykori Varsói Szövetség országait.

Jugoszlávia szétesése után, 1994-ben mintegy 4 millióra becsülik azoknak a számát, akik kénytelenek elhagyni az otthonukat. Az Európai Uniónak sajnos nincs olyan állandó intézménye, amely demográfiai és szociológiai vizsgálatokat folytathatna, és segítene megvonni ezeknek a mélyreható változásoknak a mérlegét, felmérni a következményeiket, és bár előre jelezni nyilván nem tudta volna a jugoszláviai etnikai összecsapásokat, legalább a megértésében és az embereket sújtó következményeinek enyhítésében segíthetett volna. Az egyetlen üdvözlendő kezdeményezés az a macedóniai népszámlálás volt, amely minden tökéletlensége ellenére, kerül, amibe kerül, hozzájárult ahhoz, hogy ebben az instabil köztársaságban elkerülhető legyen a polgárháború.

***Minden bevándorlás szelektív

A munkahelykeresés az elsődleges tényezője egyének és családok elvándorlásának. Ugyanígy a bevándorlók „integrációja”, azaz békés letelepedésük elősegítése is első helyen a munkahely biztosításával kivitelezhető.

A bevándorlás problémája nem elvi, hanem gyakorlati: a bevándorlás tömegessége okoz problémát. Ahogyan Michel Rocard fogalmazott: „Franciaország nem képes magára vállalni a világ összes nyomorát”, ahogy egyetlen más ország sem. Franciaország  évente 200-300 ezer bevándorlót fogad be, de ez eltörpül a potenciális igénylők számához képest, ők ugyanis 4 milliárdnyian élnek a fejlődő országokban. A bevándorlók szűrése természetesen sokkal nehezebb, mint akkor, amikor a hivatalos politika szerint senkit sem fogadott be az ország. Az alapelvnek szükségképpen annak kell lennie, hogy minden franciaországi látogatási, rövid vagy hosszabb tartózkodási kérelmet, ahogy másutt is, a származási országban kell benyújtani, kivéve ha a konzulátusok előzetesen másként állapodnak meg, illetve ha a schengeni egyezmény másként rendelkezik.

Az ellenőrzés hiányában történő belépések, a franciaországi tartózkodás semmire sem jogosít. Annak az alapelvnek az elismerése, hogy a formaságokat a származási országokban kell intézni, azt is jelenti, hogy oda kell visszatérni. Ha valaki szabálytalanul lép be az országba, a kiutasítás vele szemben annak a követelménynek az érvényesítése, hogy tartsa be a szabályos beléptetés feltételeit, és nem jelenti, hogy egyszer és mindenkorra tilos az országban tartózkodnia. A törvény szigorának persze elsősorban azokat kell sújtania, akik kihasználják a világ nyomorát: a fuvarozókat, illetve azokat, akik illegális lakhatást és munkát biztosítanak.

A külföldiek integrációjára irányuló politika azonban nem jelenti azt, hogy a honosítást módszeresen bátorítani kellene, és azt sem, hogy célként kellene kitűzni. Ha valaki belép Franciaországba, hogy ott dolgozzon vagy tanuljon, ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy francia állampolgárrá is válik. Semmiféle problémát nem okoz, ha valaki külföldiként él Franciaországban. A majdani állampolgárság az individuum szabadságának, a szakmai, családi körülményeknek, de a nemzeti szuverenitásnak is függvénye. Ebben az értelemben mondom azt, hogy a bevándorlókat integrálni kell... a külföldiekhez. A legfontosabb, hogy az útlevelek egyenértékűek legyenek, akár Sierra Leonéban, akár az Egyesült Államokban állították ki őket, ami nem jelenti azt, hogy mindenkinek francia útlevelet kellene adni.

Az iskolának és a médiának alapvető szerepe van abban, hogy a bevándorlók jobb megértése érdekében bemutassa azoknak az országoknak az erkölcseit, szokásait, ahonnan érkeznek. Különösen fontos, hogy negatív értelemben vett laicitás-fogalmunkat – nem beszélünk vallási kérdésekről – pozitív felfogással helyettesítsük: nem szabad haboznunk, hogy összehasonlítsuk – nem a dogmákat, hanem a tényleges vallási gyakorlatokat, a rítusokat, a naptárakat olyan kurzusokon, amelyek egyesítik az elemi csillagászatot, a nyelvészetet, az antropológiát, a kultúra- és vallástörténetet. Egy ilyen modern, polgári tanmenet biztosíthatná, hogy szabadon összehasonlíthassuk az intézményeket, ünnepeket, a vallási rítusokat, a nyelveket és az írásmódokat, ezzel együtt azokat a mozgatórugókat, amelyek a bevándorlók nagy részében működnek.

 

Michel-Louis Lévy [LETTRE 2002./45.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 69.

Az első nyilasok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019