VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

December 22.

Dánia története II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Nagy Valdemártól a dán „napkirályig”

 

A kereszténység megszilárdulásával nem szűnt meg teljesen a német hódítás veszélye. Ez ellen sikeresen küzdött a dán történelem egyik legnagyobb királya, I. Valdemár (Nagy Valdemár, Valdemar den Store 1157-1182). Uralkodásának legelején súlyos zavargás tört ki Roskildében, mert az ottaniak nem tudtak megegyezni az elhunyt Asger püspök utódját illetően. Az összecsapásokban megölték a király kincstárnokát és leromboltak egy templomot is. Valdemár sereggel vonult a város alá, amely azonban küldöttséget menesztett a király elé, kérlelve, hogy –úgymond – a haza védelmére szánt fegyvereket ne fordítsa honfitársai ellen. A király nagylelkűnek mutatkozott, és megelégedett pénzbüntetéssel. Röviddel ezután az erre jogosult méltóságok megválasztották Roskilde új püspökét, aki egyben az országos egyházfő hivatalát is betöltötte. (Saxo művének eredeti, latin szövegében a „pontifex maximus" címmel illeti.)

A szavazáson a király is jelen volt, de kijelentette, hogy az egyház dolgaiba nem kíván tekintélyével beavatkozni, mindössze figyelemmel kísérte a szavazás menetét. Ez úgy történt, hogy a négy jelölt egy-egy oldalt kapott egy üres könyvben, s minden szavazó a számára megfelelő lapra írta a nevét. A választást egyhangúlag Absolon, a hagyományosan egyházi méltóságokat adó Hvid család tagja, mellesleg a király jelöltje nyerte. Ha feltételezzük, hogy a roskildei zavargások megoldásának módja és a püspökválasztás kimenetele közt összefüggés van, nem jártunk messze a valóságtól.

Valdemár király és Absolon püspök tevékenysége Dánia egyik virágkorát jelentette. Valdemár szétverte az észak-német tengerparton megtelepedett szláv vendeket, akik Dániára nézve fenyegetést jelentettek. 1167-ben Absolonnak adományozta a Havn nevű halászfalut, ahol később igen sok kereskedő (dánul „köbmand") telepedett meg, ezért kereskedők kikötőjének (Köbmaendenes Havn) nevezték el. Ma Köbenhavnnak, magyarul Koppenhágának hívják.

A Danevig, vagy Danevirke védőfal újraépítése ugyancsak I. Valdemár nevéhez fűződik. Az elsőt még Öreg Gorm felesége, Kékfogú Harald édesanyja, Thyra királyné útmutatásai alapján építették. A fal a német betörés elleni védelmet szolgálta akkor, és persze I. Valdemár idejében is. A király a szinte teljesen elpusztult erőd helyén (Schleswigtől az Északi-tengerig), annak alapjaira emeltette az új falat. Ez, és a többi újonnan épített erődítmény biztos védelmet jelentett, sőt a „preventív háborúk" indításának lehetőségét is megteremtette. I. Valdemár halála nem volt mentes a csodától.

A Saxo által elmesélt legenda szerint az uralkodó, akit álmában ért a halál, pontosan megőrizte külsejét, még ajka sem vált vértelenné, úgyhogy hosszú időbe telt, míg eldöntötték, hogy már meghalt. A gyászmisét Absolon könnyek közt celebrálta. A nép őszintén megsiratta a nagy királyt: a temetési menet útvonalán a parasztok félbehagyták a munkát és az út mellett állva gyászolták.

Fia, VI. Knud (1182-1202) tovább szilárdította Dánia hatalmát, meghódította Pomerániát és Mecklenburg egy részét. II. Valdemár (1202-1241), akinek a „Győzedelmes" („Sejr") melléknevet adták, Holsteint foglalta el, s győztes háborút vívott az akkor még pogány észtek ellen. Ennek legnagyobb csatájában, 1219. június 15-én, Lindanaes (Lyndaniz) mellett isteni jelként hullott alá az égből a Dannebrog, a dán nemzeti zászló, s a csata kimenetele is ekkor fordult meg az addig vesztésre álló dán keresztesek javára.

A Balti-tenger medencéjében a dán dominancia mintegy száz évig tartott. A külső erők (a németek, főként a Hanza-városok megerősödése) és a belső folyamatok (a főnemesség ellenállása a királyi hatalommal szemben) egyaránt gyengítették a monarchiát. A káoszt növelte, hogy a földbirtokos családok nem csak az uralkodó, hanem egymás ellen is örökös harcban álltak, s így teljes lett a feudális anarchia. Az arisztokrácia jelentős győzelme volt, hogy 1282-ben a király, Erik Klipping a „Haandfaestning"-nek nevezett Charta aláírására kényszerült, amelyben beleegyezett abba, hogy a nemesekből és az egyházi méltóságokból álló Államtanács, a Danehof részvételével kormányozzon. Ezt az intézményt csak 1660-ban törölte el az abszolút monarchia. A viszonylag „tiszta" helyzet nem sokáig maradt ilyen. Erik Menved (1286-1319) király alatt a parasztok tömegével adták fel függetlenségüket, s különböző földesurak védelme alá helyezték magukat, mert az országban kiújultak a belharcok. Támadott a külső ellenség is: a Hanza-szövetség tagja, Lübeck flottájával 1362-ben és 1368-ban is ostromolta az akkor még a püspökök (tehát nem az uralkodó) védelme alatt álló Koppenhágát.

IV. Valdemár Atterdagnak (1340-1375) sikerült uralkodásának vége felé megszilárdítania az ország és a központi hatalom helyzetét. Az egyház sőt, ügyes politikája révén a nemesség támogatástá is élvezte. Dánia megállapodást kötött a Hanzával (stralsundi szerződés), amelyet sok történész megalázónak nevez ugyan, ám kétségtelenül enyhítette az országra nehezedő német nyomást. IV. Valdemár Atterdagot leánya, I. Margit követte a trónon (1387-1412). Férje VI. Haakon, Norvégia királya volt, így a két ország közt perszonálunió jött létre. Margitnak határozott elképzelése volt a skandináv (illetve, tágabb értelemben az észak-európai) térség jövőjéről. Férje 1380-ban bekövetlezett halála után, Dánia mellett Norvégia királynőjeként a Hanzával szembeni egységes fellépést kívánta megteremteni, hogy ezzel ellensúlyozza a német szerepet a térségben. 1397-ben Kalmarban unokaöccsét, az akkor tizenöt éves Pomerániai Eriket sikerült Dánia, Norvégia és Svédország királyává koronáztatnia. Létrejött az írásban, és egyáltalán: formailag ugyan soha nem deklarált, de nagyon is működő kalmari unió, amely a már említett három skandináv államon kívül Izlandot, a Feröer-szigeteket, Grönlandot, az Orkney-szigeteket, a skót Hebridákat, az egész Schleswig-Holsteint, továbbá a mai Finnország jó részét is magába foglalta. Amellett, hogy hatalmas politikai erőt jelentett, egyszerre volt balti, észak-európai és atlanti szövetség. Geopolitikai jelentősége vitán felüli: ma sincs olyan szervezet, amely az egykori kalmari unió valamennyi tagját magában foglalná. (Az Északi Tanácsnak többek közt a Hebridák, vagy például Schleswig-Holstein, a NATO-nak Finnország, az Európai Uniónak Norvégia, Izland és az atlanti területek nem tagjai.)

Pomerániai Erik (1412-1439) jelentős lépéseket tett az abszolút monarchia megteremtése, a királyi hatalom további erősítése felé. Kivonta a stratégiai fekvésű Koppenhágát az egyházi igazgatás alól. 1422-ben biztosította a város polgárainak királyi hadsereggel történő védelmét a lübecki támadások ellen. Miután azonban többször is szembekerült az Államtanáccsal, a nemesek megfosztották trónjától. Utóda, III. (Bajor) Kristóf (1439-1448) 1443-ban Koppenhágába tette át a királyi székhelyet. I. Keresztély (Christian), aki 1448-tól 1481-ig uralkodott, a mai királyi család, az Oldenburg-dinasztia első tagja. (A történészek a dinasztiát egyébként Öreg Gormig vezetik vissza, a jelenlegi királynő tehát az ő leszármazottjának tekinthető.) 1460-ban hunyt el az utolsó Holstein gróf. Az ottani nemesség akkor felajánlotta I. Keresztélynek, hogy a már addig is viselt Schleswig hercege cím mellé a Holstein grófja címmel is megajándékozza. A gesztus jóval több volt, mint puszta formalitás: a schleswigi cím 1375 óta már megillette a dán uralkodókat, s 1460-tól kezdve egész Schleswig-Holsteinre kiterjedő perszonálunió jött létre. A király formálisan is megígérte, hogy Schleswig és Holstein örökre elszakíthatatlan lesz egymástól.

A 16. század a svéd-dán ellentétek, azaz tulajdonképpen a baltikumi dominanciáért vívott harc jegyében telt el. Ezzel párhuzamosan folyt a küzdelem az uralkodó és a nemesség között a hatalomért. A király a nemesekkel szemben a parasztságra és a feltörekvő polgárságra támaszkodott. Ez történt I. János (1481-1513) és II. Keresztély (1513-1523) idején is. Ez utóbbi király uralkodását drámai fejlemények jellemezték. Az uralkodó elsősorban Koppenhága polgáraiban látta támaszát, ám a földek háromnegyedét birtokló és a parasztság négyötödét uraló nemesek ellenében nem győzhetett. „A konfliktust már elkezdeni is súlyos hiba volt" -, írja John Danstrup professzor, Dánia történelméről készült tanulmányában („Danmark", Hivatalos kézikönyv, Koppenhága, 1964). A polgárság ugyanis még nem erősödött meg, a parasztság pedig nem emelkedett fel annyira, hogy megbirkózhatott volna a nemesség gazdasági, politikai és katonai erejével. Az események alapján ez a megállapítás az egész kalmari unióra érvényes volt: miután II. Keresztély Svédországban megfosztotta előjogaiktól a leghatalmasabb nemeseket, azok megfosztották trónjától és kiléptek a kalmari unióból. A történelmi hűség kedvéért meg kell említeni, hogy ezt, a Gustav Vasa vezette lázadást II. Keresztély stocholmi vérfürdője előzte meg 1520-ban, amelynek során 80 főnemest és két egyházi méltóságot is lefejeztetett, holott előzőleg amnesztiát hirdetett ki. A király hitszegő cselekedetével a svédek széles körben terjesztett, rajzokkal illusztrált röplapokon ismertették meg a közvéleményt. A dán arisztokráciának jobb ürügy se kellett. Az Államtanács Dániában is trónfosztást hajtott végre, a királyt elűzték. Helyébe I. Frigyest (Frederik, 1523-1533), az elűzött uralkodó nagybátyját hívták meg a trónra. Halála után a polgárság és a parasztság vissza akarta hívni II. Keresztélyt, az Államtanács azonban I. Frigyes fiát, III. Keresztélyt (1534-1559) emelte trónra. Erre természetesen kirobbant a polgárháború, amelyet számos történész „grófi felkelésnek" is említ, mert II. Keresztély egyik híve, Oldenburgi Kristóf gróf kiemelkedő szerepett játszott benne. A konfliktus egyben vallásháborúként is értelmezhető. A lutheránus reformáció, amely Németországból érkezett Dániába, hamar teret nyert, de meg kellett küzdenie a katolikus ellenállással és a radikális reformátorokkal is. Oldenburgi Kristóf szándéka a katolikus vallás visszaállítása volt. A harcokból végül III. Keresztély és az arisztokrácia került ki győztesen. Alig 250 nemesi család vált a földek, hivatalok, intézmények urává. A vesztesek közt Danstrup az említett tanulmányban nem csupán a polgárságot és a parasztságot, hanem az egyházat, mint intézményt is megnevezi. S valóban: a lutheránus reformációt a felkelés 1536. évi leverése után következetesen végigvitték. Az egyházat megfosztották valamennyi birtokától, az új egyházfő a király lett, a püspökök pedig az ő hivatalnokai. A reformáció végrehajtása paradox módon éppen a vesztesnek tekinthető polgárságnak kedvezett, hiszen a nemzeti nyelvet használó, rugalmasabb, egyszerűbb vallás értelemszerűen elősegítette a polgárság fejlődését. Az tehát, hogy ki volt a vesztes és ki a nyertes, végülis hosszabb távon dőlt el. II. Keresztélyt utóda előbb Sönderborg, majd a helsingöri Kronborg várába záratta, s ott is halt meg, ám a fogságban túlélte összes ellenségét.

III. Keresztély fia, II. Frigyes (1559-1588) megkísérelte visszaszerezni a svéd trónt, de a Svédország elleni északi háborúban (1563-1570) vereséget szenvedett. Ennek ellenére Dánia gazdasága, főként a svéd-dán partokat elválasztó Öresund-tengerszoros vámjából származó bevételek, valamint a szarvasmarha-kivitel haszna következtében kedvezően alakult. A polgárság „holland mintájú" felvirágzásnak indult, de a parasztság az előnyöket ekkor még nem érezte közvetlenül.

II. Frigyes fia, IV. Keresztély (1588-1648) talán legellentmondásosabb uralkodó a dán történelemben. Balul sikerült háborúkat vívott a svédekkel , sőt belesodorta az országot a harmincéves háborúba (1618-1648) is. Mindkét esetben kiderült, hogy az északi háborúban oly sikeres dán flotta már nem a régi, így egyik vereséget szenvedték el a másik után. 1627-ben a svédek elfoglalták a Jylland-félszigetet, majd további területvesztések után a brömsebrói békére kényszerítették Dániát, amely lemondott az Öresund vámszedési jogáról, elszenvedve ezzel addigi gazdaságtörténelmének legnagyobb csapását. Kishíján az egész Öresund feletti ellenőrzést elveszítette, ám a harcokban a Dánia segítségére siető hollandok – akiknek elsőrendű kereskedelmi érdekük fűződött a szoroson való átkeléshez – megmentették Koppenhága hősiesen küzdő védőit és a várost is. Ezzel az Öresund ellenőrzése csak megoszlott a két skandináv nagyhatalom között, de nem lett végképp a svédeké. Minthogy 30 évre át kellett engednie a svédeknek Gotland, Ösel és Halland területét, Dánia korábbi hegemóniájának alapja egy időre megszünt.

Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az ország középponti szerepe is véget ért a skandináv térségben. Éppen ellenkezőleg: IV. Keresztély uralkodását sok szempontból virágkornak tekinthetjük. Ő volt Dánia legnagyobb építtetője. Még a mai Koppenhága belvárosában is nehéz olyan fontos korabeli épületet találni, amelyet ne IV. Keresztély emeltetett volna. (Ha van ilyen, úgy mondják, az nem is igazán fontos.) A reneszánsz ekkor bontakozott ki Dániában, lakóépületek, kastélyok egész sora épült szerte az országban, a király „divatot csinált" az építkezésből. Ő alapította meg egyébként Christianiát, Norvégia fővárosát, a mai Oslót. 1625-ben indította útjára a Dán Kelet-Indiai Társaságot, hozzájárulva ezzel a dán gyarmatosítás alapjainak megteremtéséhez.

A „dán Napkirálynak" is nevezett IV. Keresztély uralkodásának gazdasági mérlege röviden megvonható: Dánia a térség kulturális centruma lett, miközben egészen egyszerűen csődbe ment. Az építkezések és a kulturális fellendülés árát a katonai vereségek miatt nem lehetett kifizetni.

 

Nemzetállam, gyarmatok

 

IV. Keresztély fia, III. Frigyes (1648-1670) nem sokat tanult apja kudarcaiból. Azt remélte, sikerrel használhatja ki a svéd-lengyel konfliktust, így folytatta az ellenségeskedést keleti szomszédjával. 1658 februárjában X. Károly Gusztáv svéd király csapatai átkeltek a befagyott Storebaelt-szoroson, s 12 ezer emberrel hátba támadták a dánokat. Az ezt követően megkötött roskildei béke ellenére, amelyben Dánia elveszítette Trondheim vidékét, a Skaane-félszigetet és Bornholmot, a svédek ugyanez év augusztusában ismét támadtak, s ostrom alá vették Koppenhágát – vesztükre. A szomszédos államok Dánia mellé álltak, s visszaverték a támadást. 1660-ban, a győztesen megvívott nyborgi tengeri csata eredményeként a dánok újra megkapták Trondheimet és Bornholm szigetét. A király még abban az évben összehívatta a rendeket. Amit meghírdetett, az abszolút monarchia volt, amelynek lényege, az elnevezés ellenére inkább a központosított bürokrácia lett, nem pedig korlátlan despotizmus. Az 1665-ben készített és 1849-ig hatályban maradt alkotmány értelmében megszünt az Államtanács, a mindenkori uralkodó teljhatalomhoz jutott. III. Frigyes megvonta a nemesek adómentességét, s közvetett, általános adózást vezetett be. Intézkedéseinek végrehajtása során a hivatásos katonaságra és a Koppenhága védelménél kitűnt polgárságra támaszkodott. Ezek érdekeit szolgálta az úthálózat kiépítése, az egységes mértékrendszer bevezetése, a központnak alárendelt, de a lakosság ügyeivel közvetlenül foglalkozó helyi adminisztráció létrehozása is. Mindez elősegítette a nemzetállam kialakulásának folyamatát. Az újabb, megalázó ostrom elkerülése, az ellenség elriasztása végett, s főként, mert a Skaane-félsziget elvesztésével a főváros határövezetté vált, a király 1662-ben elrendelte a Citadella (Kastellet) megépítését, amely 1667-re, Henrik Rüse németalföldi építész tervei szerint meg is épült, s még ma is működő, a látogatók előtt jórészt nyitva álló katonai létesítmény. Szükség is volt a Kastelletre, mert létrejött az állandó hadsereg intézménye. Megtörténtek egyébként az első lépések az egységes oktatási rendszer kiépítése felé is.

E vértelen forradalom politikai árát a legnagyobb mértékben a nemesség fizette meg, ami voltaképp természetes, ha tekintetbe vesszük, hogy dán viszonylatban az eredeti tőkefelhalmozás korában járunk, s kialakulóban van a polgári állam. A nemesség gazdaságilag és szociális értelemben is megszenvedte a véget érni nem akaró háborúkat, így politikai szerepének csökkenése ezért sem meglepő. Nagyon sokat szenvedett a parasztság is, amelynek egyfelől katonáskodnia kellett, másfelől nehezebb munkafeltételekkel, többet dolgozott. V. Keresztély (1670-1699) apja szelleméhez híven uralkodott, tovább munkálkodva az abszolút monarchia megszilárdításán. Fia, IV. Frigyes (1699-1730) országlásának kezdetén újfent konfliktusba keveredett a svédekkel. Úgy vélte, hogy kétfelől támadva még a harcias XII. Károly is legyőzhető, ezért szövetséget kötött Nagy Péter orosz cárral. XII. Károly azonban elsőként a dánok ellen fordulva 1700-ban ostrom alá vette Koppenhágát és IV. Frigyes kénytelen volt magadni magát. Ez azonban már nem érdekelte a svéd uralkodót, aki az oroszokra támadt, ám Poltavánál 1709-ben súlyos vereséget szenvedett. XII. Károly halála után, 1720-ban a frederiksborgi békében Dánia visszakapta Schleswig déli részét, sőt az Öresund vámszedésijogát is. A skandináv erőegyensúly ezzel legalább egy időre helyreállt.

 

Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 34.

Dánia

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019