VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

December 23.

Dánia története III.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

VI. Keresztély (1730-1746) idején nagyobb háborúk nem dúltak. Válságba került azonban a dán mezőgazdaság, annak ellenére, vagy éppen amiatt, hogy megtiltották a jobbágyok szabad költözését. A súlyos gazdasági helyzetből a kereskedelem segítette ki az országot. Ekkor született az a mondás, amely szerint „a norvég kigondolja, a svéd megcsinálja, a dán haszonnal eladja". Az angol-francia háborúskodás következtében létrejött űrt kihasználva a dánok valóban hasznot húztak az európai és tengerentúli piacok megnövekedett felvevőképességéből. A kereskedelem ez idő tájt foglalta el máig kiemelkedően fontos helyét Dánia gazdaságában. V. Frigyes (1746-1766) igen népszerű volt alattvalói körében, nem csupán személyisége miatt, hanem azért is, mert ekkorra az abszolút monarchia erőszakos vonásai szinte teljesen eltüntek.

Ennek gazdasági alapját az teremtette meg, hogy a dán történelem egyik legkiválóbb politikusa, a kétszer (1776-1780, valamint 1784-1797) is miniszterelnökösködő A. P. Bernstorff gróf ideje alatt, 1788-ban megtörtént a polgárosodás fontos lépéseként: a jobbágyfelszabadítás.

Ezekben az évtizedekben Dánia gazdasága, és emiatt társadalma is, tüneményes gyorsasággal alakult át. Létrejöttek a manufaktúrák, újítások születtek az iparban és a mezőgazdaságban. 1792-ben megszüntették a rabszolgakereskedelmet Dánia tengerentúli gyarmatain. E lépés megtételéhez nyilván hozzájárult a nagy francia forradalom, akárcsak a liberális vámrendszer bevezetéséhez (1797), amelyet maga az arisztokrácia is lelkesen támogatott. Végül is a tőkés ipari fejlődés társadalmi hatásainak sorába illeszthető be a kötelező oktatás bevezetése (1814) is.

A reformok véghezvitelét megkönnyítette, hogy V. Frigyes utóda, VII. Keresztély (1766-1808), aki gyenge akaratú uralkodó volt, szintén tanácsadókra, lényegében a polgárság soraiból kikerült gondolkodókra, szakértőkre támaszkodott.

 

Köztük a leghíresebb Johann Friedrich Struensee (1737-1772) volt. Ez a Hamburg melletti Altonából származó, fizikusból lett háziorvos néhány év alatt vezető szerepre tett szert a dán államigazgatásban. Viharos története és a királynéhoz, a walesi herceg lányához, Carolina Mathildához fűződő szenvedélyes szerelmi viszonya regénybe illő. Struensee kormányzását számtalan, hirtelen bevezetett reform jellemezte, amelyeket ellenségei nyomására előbb visszavont, majd újból bevezetett. Miután ekkor folyt a vita arról, hogy a dán megmaradjon-e önálló hivatalos nyelvként – mert az udvarban és a hivatalokban többnyire a német járta -, a nemzeti érzelmeket is felhasználták Struensee ellen, mondván, hogy viselkedése és intézkedései idegenek a dánoktól. Ami a király feleségével folytatott viszonyt illeti, az nem csupán heves, de a kezdettől fogva életveszélyes is volt. A szerelmesek persze titokban találkoztak, a randevúra a királyné nem ritkán férfiruhában érkezett, hogy elrejtse kilétét. Az együttlétekből kislány született. A király soha nem ismerte be, hogy a Louise Augusta nevű gyermek nem az övé. A vád egyfelől a királyné elcsábítása, másfelől a diktátor hatalomra való törekvés volt Struensee ellen, mikor 1772-ben az uralkodó – állítólag az anyósa sugallta – parancsára elfogták, majd lefejezték. A királyné kegyvesztett lett: a Hannover környéki Cellébe száműzték, ahol 1775-ben, mindössze 24 évesen meghalt. Struenseet a dánok ma természetesen egészen másképp értékelik, mint a maga korában: Koppenhágában utcát neveztek el róla.

 

A 18. század első harmadától kezdve Dánia nem vett részt háborúkban, sőt azokból, a kereskedelem révén hasznot húzott. A napóleoni idők azonban fordulatot hoztak, méghozzá tragikus fordulatot. 1801-ben az ország, a jóformán egész Európára kiterjedő háborútól való félelmében, belépett az északi országok „felfegyverzett semleges szövetségébe". Anglia ezt stratégiai okokból nem tűrhette. 1804-ben a Nelson admirális vezette angol flotta megostromolta Koppenhágát. A kikötőben horgonyzó dán flotta megadta magát. Ez azonban nem volt elég. A támadást a britek 1807-ben megismételték, ezúttal hevesebb formában. Három napon át egyfolytában lőtték a várost, súlyos károkat okozva. Miután a főváros megadta magát, 75 dán hajót hadizsákmányként az angolok magukkal vittek. Az új király, VI. Frigyes (1808-1839) válaszul szövetségre lépett Napóleonnal és hadat üzent Angliának. Ez a lépés katasztrófálisnak bizonyult. A Norvégiában már megerősödött elszakadási mozgalmak, a svéd-angol-orosz szövetség a következő években kezelhetetlen problémát jelentett. 1813-ban a kincstár csődöt jelentett, az állam, az akkor szokásos módon a bankópréshez nyúlt, ami nyomban megfékezhetetlen inflációt robbantott ki. Válaszul erre növelték az adókat, amit a polgárság persze a legcsekélyebb megértés nélkül fogadott. 1814-ben került sor a kieli békére, amelynek alapján Norvégia elhagyta a dán államszövetséget, s előbb Svédországhoz csatlakozott, majd önálló állam lett. A dán történészek az eseményeket „az ország újabb feldarabolásaként" értékelik: Dánia elvesztette még Helgolandot is, de megtarthatta Izlandot, Grönlandot és Feröer-szigeteket. Izland megtartása kisebbfajta sikernek tudható be, mert a szigetet az angolok a háborúban elfoglalták. A térkép „újrarajzolásán" belül Norvégia elvesztése jelentette az igazi sokkot, méghozzá két szempontból. Történelmük folyamán először érezték a dánok, hogy hazájuk könnyen sebezhető, kis országgá vált. Másfelől újabb viharfelhőket jelzett: ami a norvégokkal megtörtént, az megtörténhet más, a dán koronához tartozó területekkel is. Ebből a szempontból a Schleswig-Holsteinnel kapcsolatos kilátások nem tüntek rózsásnak. A két helyzet kísértetiesen hasonlított egymásra.

A norvég nemzeti mozgalom erősödésével párhuzamosan a dán udvar egyre fölényesebben vetette el az ottaniak követeléseit, ami tovább növelte a dánokkal szembeni ellenszenvet és táplálta az önállósági törekvéseket. A dán határhoz közelebb eső Schleswig -amelyet a dánok ősi határvidéküknek tartottak-, és a délebbre fekvő Holstein fejedelemség egymással évszázadok óta szoros kapcsolatban volt. I. Keresztély 1460-ban tett -s korábban említett- ígéretére a két terület elválaszthatatlanságáról a megosztottság elkerülése miatt volt az ottaniaknak szükségük. (A szöveg a korabeli írott nyelven: „ewich tosamende ungedeelt", azaz „örökre egy és oszthatatlan".)

A két fejedelemségbe így aztán egyformán erősen áramlott be a német kultúra hatása. A napóleoni háborúkat követő évtizedekben Schleswig-Holstein Dánia legsúlyosabb bel- és külpolitikai problémájává terebélyesedett. Az 1830-tól kikontakozott német nemzeti liberális mozgalom hatásaként a dán abszolút monarchiának mind a német nacionalizmussal, mind a liberalizmussal szembe kellett néznie határain belül. VI. Frigyes 1834-ben legalább a demokratikusabb állam megteremtésére irányuló liberális nyomást szerette volna enyhíteni, ezért helyi tanácskozó testületeket („raadgivende staenderforsamlinger"), önkormányzatokat hozott létre. Ez csak azonban csak olaj volt a tűzre. A holsteini liberálisok mindkét tartomány teljes elszakadását és Németországhoz való csatlakozását követelték. A dán liberális oldal legalább az egyik területet szerette volna megmenteni, ezért olyan „egységes és szabad Dánia" mellett szállt síkra, amely magában foglalja Schleswiget, de Holsteint átengedi a németeknek. Épp ettől félt a dán udvar és a kormány legjobban. Egyik csoport sem vette ugyanakkor figyelembe, hogy Schleswigben is egyaránt élnek dánok és németek, a kérdést tehát nem lehet a térképasztalon eldönteni. Emellett javában folyt Poroszország és Oroszország vetélkedése a baltikumi „légüres tér" betöltéséért. A VIII. Keresztély (1839-1848) uralkodása alatti helyzet azért volt kritikus, mert a fenti külpolitikai erőtérben, komolyabban, mint bármikor azelőtt, Dánia megmaradása forgott kockán. Ha ugyanis az országot a belső ellentétek is megosztják, a porosz birodalom azonmód bekebelezi. A koppenhágai diákmegmozdulásokon ezért a „skandinavizmus" gondolata volt a vezérlő elv, ami azért sem csoda, mert a főváros egyetemén sok svéd és norvég ifjú tanult. A liberális reformok megszületésében, a kormányzati módszerek megváltoztatásában a fiatal értelmiségnek döntő szerepe volt. A politikai zűrzavar ellenére a gazdasági élet a 40-es évek második felére konszolidálódott. 1847-ben Koppenhága és Roskilde között megnyílt az ország első vasútvonala.

Az 1848-tól 1863-ig uralkodó VII. Frigyes trónra lépését követően azonnal konfliktussal találta szemben magát. A holsteiniek 1848 márciusában, a februári párizsi forradalom hírére fellázadtak. Úgy vélték, hogy a franciaországi események a dán liberálisoknak kedveznek, a felkeléssel siettetni akarták az elszakadást. Poroszország rögvest a lázadók segítségére sietett és megtámadta Jyllandot, a dánokat segítő orosz csapatok azonban visszavonulásra kényszerítették őket. Dániának meg kellett ígérnie, hogy nem hajt végre semmiféle változtatást a Schleswig-Holsteinhez fűződő viszonyban, s nem áll szándékában szorosabban magához kapcsolni a két tartományt.

A márciusi események zűrzavarában, s persze a párizsi forradalomtól nem függetlenül, Dániában véget ért az abszolút monarchia. A király még 1848-ban arra kényszerült, hogy elcsapja a minisztereit, majd 1849. június 5-én aláírta az új, modern, lényegében liberális alkotmányt, amely formálisan is szabad utat nyitott a kapitalista fejlődésnek, eltörölve a gazdaságot gúzsba kötő középkori szabályokat. Létrejött a kétkamarás parlament: a felsőház, a Riksdag, tehát „birodalmi gyűlés" és a Folketing, szó szerint: népgyűlés. Az új idők jeleként az uralkodókat ettől kezdve nem koronázták meg. Megszüntek a városok kereskedelmi kiváltságai, 1857-ben pedig eltörölték a vámszedést az Öresund-szorosban. Bevezették az ipar szabad gyakorlását. Lebontották Koppenhága régi városfalait, az árkokat feltöltötték, így a főváros minden irányban szabadon terjeszkedhetett.

VII. Frigyes magánélete okozott némi gondot. Egyáltalán nem titkolt bensőséges kapcsolat fűzte őt ugyanis Louise Rasmussen balett-táncosnőhöz (1815-1874), aki gyakorlatilag az ország „első asszonya" lett. Ezt a viszonyt botrányosnak mondták felsőbb körökben, ám kétségkívül növelte a király általános népszerűségét. Maga a király így vélekedett erről: „ennek az asszonynak köszönhetem, hogy nem fekszem orral az ég felé", vagyis, hogy még életben van. Az uralkodó még az alkotmány aláírását is Louise Rasmussen fiának nyolcadik születésnapjára időzítette – szándékosan.

Fia, IX. Keresztély (1863-1906) trónra lépését végzetes külpolitikai hiba követte. Hall liberális miniszterelnök (1860-1863 között töltötte be ezt a hivatalt), át akarta vágni a dán-német probléma gordiusi csomóját és a dán alkotmány hatályát 1863-ban Schleswigre is kiterjesztette. Miután ez ellentétben állt a korábbi kötelezettségvállalással, Bismarck Poroszországa és Ausztria 1864-ben hadat üzent. Ezúttal senki sem sietett Dánia segítségére a Moltke által vezetett 60 ezres sereggel szembeni egyenlőtlen harcban. A háború így is fél évig tartott, pedig 1864 februárjában Sankelmarknál a Danevirkét (a határvonalat) védő dán csapatok már súlyos vereséget szenvedtek. Dybbölnél 5. 000 dán esett el, annyi, mint az ott támadó porosz sereg teljes létszáma. Dánia végülis kapitulálni kényszerült. Lemondott Schleswigről és Holsteinről is, amely Ausztriáé, míg Lauenburg és Kiel Poroszországé lett. Az 1866. évi porosz-osztrák háború után valamennyi volt dán területet Poroszországhoz, 1871-től a Német Birodalomhoz csatolták. 200 ezer dán rekedt az új határokon kívül, amelyek megrajzolásával Dánia, már Norvégia nélkül számított területének 1/3-át vesztette el. Ez a kudarc – a dán történészek megítélése szerint- egészen a II. világháború utáni időkig meghatározta a külpolitikai gondolkodást.

VII. Frigyes fiúörökös nélkül szállt sírba. Utóda, IX. Keresztély az Oldenburg-dinasztia oldalágának, a Sonderburg-Glücksburg családnak tagjaként került trónra. Azonnal belátta, hogy Dánia nem számíthat biztos szövetségesre, egyedül pedig katonailag képtelen megvédeni magát. Márpedig a fölösleges dolgokra kár pénzt költeni, ezért jelentősen csökkentette a hadikiadásokat. A felszabaduló összegeket a gazdaság rendbetételére fordították. A kényszerből és józanságból egyaránt a semlegességet választó Dánia belpolitikai gondjainak megoldásába merült. Szinte folyamatossá vált a vita az alkotmányról, ami azzal járt, hogy az alaptörvényt 1866-ban, konzervatív jelleggel némileg módosították. Sorra alakultak az érdekképviseletek: a gazdálkodók, a kistulajdonosok és a munkások is megalakították első szervezeteiket. A civil társadalom fejlődéséhez, önszerveződésével ebben az időben leginkább a parasztság járult hozzá: a század utolsó harmadában megkezdték gazdálkodásuk modernizálását. Önálló oktatási-továbbképzési rendszert építettek ki: Grundtvig püspök (1783-1873) kezdeményezésére megalakultak saját oktatási intézményeik, a népfőiskolák. IX. Keresztély bölcs külpolitikájával konszolidálta a kicsire zsugorodott Dánia helyzetét.

Négy lányát és három fiát házasította ki különböző uralkodóházakhoz, ezért elnevezték „Európa apósának". Egyik lánya, Alexandra 1863-ban a későbbi angol király hitvese lett. A másik lány, Dagmar, Maria Fedorovna néven 1866-ban lett neje a későbbi III. Sándor orosz cárnak. Tyra nevű lányát 1878-ban Cumberland hercege vette el. A dán trónörökös, Frigyes, Lujza svéd és norvég hercegnővel lépett frigyre. Vilmos, a középső fiú I. György néven a görög királyi család alapítója lett (őt 1914-ben meggyilkolták). A legifjabb fiú Valdemár, 1885-ben Marie orléans-i hercegnőt választotta feleségül.

 

A dán gyarmatbirodalom

A 17. századtól a 20. század elejéig Dánia a szó klasszikus értelmében vett gyarmattartó állam volt.

1616-ban egy Ove Giedde nevű, 22 esztendős hajóskapitány járt Ceylon szigetén, hogy IV. Keresztély megbízásából gyarmatot szerezzen. Harcra került a sor, amelynek következtében Giedde 18 hajójából csak 7 tért vissza Dániába, ám a szerződés a ceyloni császárral létrejött Tranquebar birtokba vételéről. A svédekkel vívott háború idején a kapcsolat megszakadt, de a 17. században a gyarmat már bevételt hozott, mert földrajzilag kitűnő helyen, a Kínába vezető útvonal mentén feküdt. 1750 és 1760 között Dánia újabb gyarmatokat szerzett a térségben: Malabart, a Nicobar-szigeteket, és Bengáliában megalapította Frederiksgore városát. 1777-ben a gyarmatok a Társaság tulajdonából a dán koronáéba kerültek. Az állam nem bizonyult jó gazdának, de Dánia belső gondjai is sokasodtak, így a gyarmatokat a 19. században már egyre nehezebb volt megtartani. Végül 1845-ben valamennyi kelet-indiai gyarmatot, 1868-ban pedig a Nicobar-szigeteket is eladták a briteknek: az előbbiért 1,3 millió rúpiát, az utóbbiért ennek alig több mint a felét kapták.

Az afrikai Guineába ugyancsak IV. Keresztély indíttatott expedíciót az 1630-as években. Végül III. Frigyes uralkodása alatt, 1659-ben került sor a szintén nyugat-afrikai Aranyparton (ma: Ghana) dán gyarmat alapítására, amelynek tulajdonjogát az állam 1755-ben szerezte meg. Az 1780-as években a térségben virágzó rabszolgakereskedelemből Dánia is alaposan kivette részét, s ez jól jövedelmezett a kincstárnak. Mikor azonban e korszak véget ért, a gyarmattartás már nem volt jó üzlet. Aranypartot 1848-ban 10 ezer angol fontért adták el a briteknek.

Dán Nyugat-India története ennél valamivel hosszabb. Elsőként Erik Nielsen kapitány járt a dánok közül a Karib-tenger szigetein 1651-ben. Ennek nyomán 1653-ban alakult meg a Dán Nyugat-indiai Társaság, amely azonban tőkehiány miatt csak rövid ideig működött. 1670-ben, V. Keresztély intézkedése nyomán viszont új kereskedelmi kollégium jött létre Ulrik Frederik Gyldenlöve vezetésével, és megalakult a (Dán) Nyugat-indiai-Guineai Társaság, amelynek elnöke az önképzett könyvelő és üzletember Jörgen Iversen volt. 1671-ben elindult expedíciójuk 1672 tavaszán kötött ki St. Thomas szigetén, majd birtokba vették St. Jan szigetét (1675) is , ahol Iversen lett a kormányzó. 1684-ig a szigetek háromszor cserélt gazdát a britekkel vívott harcban, míg 1718-ban – úgy tűnt: végleg – a dánokhoz került. A térségben levő St. Croix-t 1720-ban a franciák elhagyták, s Dánia, kihasználva, hogy a szigeten mindössze 50 európai család maradt, elfoglalta, majd 1733-ban 750 ezer livre-ért megvásárolta Franciaországtól. Az ügylet részeként a dánok kötelezettséget vállaltak arra, hogy semlegesek maradnak a lengyel trón ügyében. A szigetek tulajdonosa a Társaság lett. Tőlük 1755-ben a dán állam vette át az irányítást. 1848-ban a szigeteken felkelés tört ki, ennek nyomán még abban az évben eltörölték a rabszolgaságot. 1848 és 1867 között a cukorárak mélyponton voltak, egyre nagyobb problémát jelentett a gyarmat működtetése. A dánok 1867-ben megkísérelték St. Thomast és St. Jant eladni az USA-nak, de az erről szóló szerződést az amerikai Kongresszus nem hagyta jóvá. 1878-ban újabb bennszülött felkelés tört ki. A lázadók St. Croix-n ötven ültetvényt gyújtottak fel. A fő követelés a jobb életkörülmények biztosítása volt. Ezt a dánok, számos reformjavaslat ellenére sem tudták megadni: nem volt miből. 1902-ben a szigeteket 5 millió US dollárért megvették volna az amerikaiak, ám ezúttal a dán parlament mondott nemet. A Panama-csatorna megnyitásával a szigetek jelentősége az USA számára stratégiailag megnövekedett, s végül 1917-ben, 25 millió US dollár áron vette meg e gyarmatokat. Miután 1918-ban (a kalmári unió óta Dánia részének tekintett) Izland is függetlenné vált, Dánia megszűnt a szó hagyományos értelmében gyarmattartó lenni.

 

Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 34.

Dánia

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019