VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

December 29.

A világ teteje

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

A világ teteje a Pamír

            Első kasgari éjszakánkat követően korán kelünk, hiszen hosszú út áll előttünk. Célállomásunk Taskurgan, amely dél felé az utolsó nagyobb kínai település, s amely után már a pakisztáni határ következik. Kasgar és a hozzá legközelebb eső pakisztáni város - Gilgit - között, az évezredek óta használt kereskedelmi út nyomvonalán a két ország közös erőfeszítéseinek eredményeként 1979-ben átadták a forgalomnak a modern "Karakorum utat". Az út 700 km hosszú, teljes egészében aszfaltozott, s négy napot kíván, míg Kasgarból Gilgitbe érkezik rajta az utas. Ennek előtte emberemlékezet óta mindig tevével bonyolították le a Kasgar és Kasmír közötti kereskedelmet. 3000 méter tengerszint fölötti magasságon túl pedig jak és öszvér szállította tovább az árut. A Gilgit és Hszincsiang tartomány közötti határ menti kereskedelem szinte kizárólag barter formájában bonyolódik le, azaz árut cserélnek áruért. A fő árucikk, ami Gilgitből érkezik, az aszalt gyümölcs - elsősorban kajszi, azonkívül mogyoró, dió, mandula. Hoznak azonban néha műszálas kendőket, gyógyszereket és egyéb apró cikkeket is. A Gilgitbe küldendő csereáruk elsősorban szerszámok, pl. kalapácsok, harapófogók, aztán termoszok, lámpák, kerámia termékek és tea. Az árucsere legfontosabb tárgya azonban évszázadok óta változatlanul a híres kínai selyem, mely a külföldieket mindig is elkápráztatta.

            Verőfényes júliusi reggelre ébredek, s már előre örülök, hogy kiszabadulok Kasgarból, a nyári hőség eme nevezetes városából. Átkelünk egy sekély, bár viszonylag széles folyón - ez a Kizil-szu, azaz a Vörös-patak - majd jól termő, öntözött földek között kanyarog, s enyhén emelkedik az út. Jó 20 km megtétele után a folyóvölgy, amiben haladunk, beszűkül - egyre meredekebbé válik az út. Szerpentineken kúszunk egyre följebb és följebb. A medence belseje felé néző lejtők csupaszok, vörös sziklák meredeznek az ég felé. De másutt is alig van élet. A szűk folyóvölgyben egy-két korcs fa és némi zöld pamacs látszik. Ahogy emelkedünk, a levegő is kellemes-frissítővé válik.

            Jó négyórás kocsikázás után megérkezünk a "Kara-kul"-hoz (az ujgur szó jelentése: Fekete-tó). Itt lépünk a Pamírok területére, s rögtön egyik gyöngyszeme bukkan elénk. A tó 3600 m-rel fekszik a tenger szintje fölött, mélysége 30 méter, s északkelet felől fenséges, hófödte gerincek övezik. Ezek a Kungur (7719 m) és a Musztagata (7546 m) (a "Musztag Ata" ujgur szó, jelentése: "a Jéghegyek Atyja") vonulatai. A tavat eredetileg egy morénagát hozta létre, mely nyugat felől jelenleg is szegélyezi. A levegő hőmérséklete 15 Celsius fok. Hol van már ide az előző napi 35 Celsius fokos kasgari délután!

            A Kara-kul környékén kirgizek élnek - lovat, birkát, tevét legeltetnek. Vad, kegyetlen emberekként emlegetik őket a selyemútról szóló leírások. A 9. században a kirgizek leigázták a helyi békés buddhistákat és hatalmas nomád birodalmat hoztak létre, amely a Bajkál-tótól a Tarasz-folyóig terjedt.

            A tóparton - egész kínai turkesztáni utunk legszebb helyén - fölállítom műszereimet, s hozzáfogok a mérésekhez. Majd a tó partján álló faházak egyikébe bepakolom holmijaimat, s felfedező útra indulok a tó körül. Kisvártatva kirgiz fiúk jelennek meg körülöttem degeszre tömött zsebekkel. Az általuk gyűjtött környékbeli ásványokat próbálják nekem eladni. Nem vagyok jó vásárló, de aztán a szebb példányok barter formájában mégiscsak gazdát cserélnek. Egyikük diszkréten megkérdi - honnan jöttem? Mondom - Magyarországról. Majd folytatja - "És hány birkád van?"

            Napnyugta előtt vagy húsz tevéből álló karaván halad el mellettünk, miközben a lemenő Nap sugarai a tavon túl, a hófödte hétezres csúcsokon még épp visszatükröződnek. A fiatalok sikerén fölbuzdulva még sötétedés előtt néhány öreg kirgiz jelenik meg portánkon. Előhúzzák bugyellárisukat, s elém rakják féltve őrzött köveiket. Néhány ép kristályszerkezetű darabra vevő vagyok. A csereáru pár konzerv, amivel mindegyikük igen meg van elégedve.

            Szállásunk étkezdéjében vacsoraként Csen professzor rendíthetetlen ajánlata vár rám - a pámien. Amíg az étel készül, két fiatal nővel, szállodánk alkalmazottaival beszélgetek. Egészen jól tudnak oroszul. Azt mondják, Hszincsiang tartományban a középiskolában az angol mellett az orosz nyelvet is tanítják. Mondják, szép-szép a táj, de hosszú távon itt lenni unalmas. Kevés a vendégük. Itt csak utazók szállnak meg, s nagy ritkán nyugati országbeli és japán hegymászók, akik a tavon túli hétezres csúcsokat ostromolják. Szeretnének visszamenni Kasgarba, az ígéret földjére, mely innen, a "Kara-kul"-tól alig 190 km-re van.

            Másnap délelőtt, reggeli után indulunk tovább Taskurganba. A város nincs messze, alig 120 km-re vagyunk tőle - de sofőrünk szerint mégis jó háromórás útra számíthatunk. Hamarosan kiderült, hogy igaza volt. Meredek emelkedőkön, több száz méter magas, függőleges sziklafalak között haladunk, s egyszer csak elfogy az út. Sziklatörmelék zúdult le a magasból, s vagy száz méter szélességben és kb. két méter vastagon az utat is beterítette. Szu előremegy, fölméri a terepet, majd keserves hurrogások közepette a Toyota nekiindul. Lassan kalimpál át a mély, bizonytalan állagú törmeléken, de végül is sikerül. S utánunk jönnek sorban a többiek. Célunk felé közeledve még egy hasonló akadály képződött előttünk, de hála Istennek, azt is leküzdöttük. Csen professzort meginterjúvoltam - miért nem építenek a törmelékfolyás által veszélyeztetett útszakaszok fölé betonalagutakat, a völgy felőli oldalukon esetleg oszlopos megoldással. Kiváló kísérőm szerint a gondolatom jó, csak sajnos nincs rá pénz, hogy megvalósítsák.

            A sofőrünk által jelzett időben meg is érkezünk Taskurganba. A város nevének jelentése: Kőtorony. Taskurgan oázisa valójában egy csodaszép nyitott völgy 3600 méter tengerszint fölötti magasságban. A település nem más, mint egy nagyobbacska falu, földszintes házakkal. Széles főutcája épp a várossal azonos nevű folyót átölelő dús völgy fölött ér véget. A kövér legelőkön nomádok sátrai, körülöttük lovak, marhák, birkák legelésznek.

            Taskurgan a központja a Pamírban található Tadzsik Autonóm Területnek, melyet három ország határol: Kirgizia, Afganisztán és Pakisztán. E területen kb. húszezer tadzsik él, de ugyanennek a népnek a tagjai laknak Tadzsikisztánban, Afganisztánban és Iránban is. A tadzsikok a selyemút egyéb népeihez képest nyugatias kinézetűek. A tadzsik nyelv az indoeurópai nyelvcsalád török ágának a tagja.

            A mindenkori császár már a Han korban is küldött ide katonákat. A Tang-dinasztia idején várában körzeti katonai parancsnokság kapott helyet. Itt volt Kína nyugati határa. A hellenisztikus kor görög földrajztudósa, Ptolemaiosz (i.u. 2. század) azt írja, hogy egy macedón kereskedő elmondta neki, hogyan juthat el "Servica" selyemországába. Ezen ő természetesen Kínát értette. Át kell menni a "Torisulapidea"-n, aminek jelentése görögül: Kőtorony. Sőt - még Ptolemaiosz előtt - Tiruszi Marinusz, a nagy geográfus úgy ismerte e telepet, mint "Szeriké", vagyis a Kínai Birodalom legszélső nyugati határán fekvő kereskedőváros. A Han- és Tang-dinasztiák idején főleg perzsák szerveztek karavánokat görög kereskedők számára. Egykor, a Han korban feltehetően ez a telep volt "Puli" városállam. Hszüen Cang, a kegyes buddhista zarándok "Csiepantou" néven írt erről a királyságról: "Meglehetősen primitív népek lakják. Az erkölcsök semmi esetre sem a lovagiasság szabályait követik. Kevés az írástudó. Könnyűvérű, hirtelen haragú, indulatos emberek, ugyanakkor tüzes vakmerőség jellemzi őket."

            Hszüen Cang húsz napig pihent itt Indiából hazatérőben. Itt-tartózkodása alatt nagyon sok legendát följegyzett a várossal kapcsolatban. Az egyik legenda egy perzsa királyról szól, aki egyik követét Kínába küldte, hogy onnan hozzon neki feleséget. A követ egy hercegnővel indult vissza Perzsiába, de a Pamírban meg kellett állniuk, mert háború folyt. A követ a hercegnőt a hegy tetején lévő vártoronyban helyezte biztonságba és éjjel-nappal őrizte. Amikor a háború véget ért és folytathatták volna útjukat, kiderült, hogy a hercegnő várandós. A követ kétségbe volt esve, de egy cselédlány elmagyarázta neki, hogy egy Isten jött le minden nap a Napból, s az látogatta meg a hercegnőt. Megszületett a gyermek, aki uralkodni tudott a szeleken és a felhőkön. Amikor felnőtt, király lett, s királysága nagy felvirágzást hozott az országra.

            Bár csak alig két éjszakát töltöttünk Taskurganban, a helyi népek egy érdekes szokását figyeltem meg. Valahányszor, amikor láttam, hogy két tadzsik férfiú találkozik, kezet ráznak, s úgy ahogy fogják egymás kezét, kezet is csókolnak egymásnak. Ellenben ha egy férfi és egy nő találkozik - megfigyeléseim szerint - a nő megcsókolja a férfi tenyerét. Érdekes tapasztalásaimnak utána érdeklődtem. Szállodánk kedves recepciós hölgye megerősítette, hogy mindez régi tadzsik hagyomány. Majd hozzátette - a nő minden esetben megcsókolja a férfi tenyerét, függetlenül attól, hogy ismerik-e egymást, s ez a helyzet akkor is, ha a nő meglátogatja a férfit, vagy éppen a férfi a nőt.

            Itteni tartózkodásunk alatt végig borongós, hűvös idő volt. Kisebb-nagyobb intenzitással végig esett az eső. A műszeres mérést nem halogathattam a végtelenségig. Kedvetlenül hagytam el biztos fedelet nyújtó szállodai hajlékomat, hogy nekimenjek a nedvességnek. Úgy voltam vele, mint a fürdéssel - akárhogy csináljuk is, szárazak csak nem maradhatunk.

            Taskurgan határában, egy tiszteletet parancsoló fehér, háromszintes épületben, s annak udvarán történik a Kínába beérkező, s az innen távozó teherrakományok és utasok elvámoltatása, továbbá itt működik a határőrség parancsnoksága is. A kínai-pakisztáni határ azonban innen még jó 130 km-re, délre húzódik.

            A határőrizeti szervek különleges engedélyének a birtokában lehetőségünk nyílt arra, hogy - útleveleink leadása mellett - a kínai-pakisztáni határra látogathassunk. Az út - mint az előzőek alapján már tudjuk - ismét háromórai menetidőt jelentene, ha menet közben nehézségekbe nem ütköznénk. A nehézséget most nem a természet, hanem maga a határőrség jelentette számunkra. Miután Taskurgant elhagytuk, öt(!) alkalommal zárta el sorompó az utat előttünk, míg a kínai-pakisztáni határra értünk, s mind az öt alkalommal ellenőrizték hivatalos papírjainkat.

            A kanyargós szerpentinen, ahogy fölfelé haladunk, egyre több a kifagyás okozta útrongálódás. A folyóvölgy egyre szűkül, s kezd lassan kiemelkedni. Fa nincs sehol. Cserjék, bozótosok, gyér füvű rétek körülöttünk, s a hozzájuk és hozzánk egyre közelebb tolakodó hófödte hétezresek jégnyelve már az úthoz ereszkedik. Ez a Pamír. A szó perzsául azt jelenti: A világ teteje. Ez a hatalmas fennsík négy óriási hegyvonulat közé ékelődik - a Tiensan, a Hindukus, a Karakorum és a Kunlun veszi körül. Az ősi Kínában a Pamírt "Kungsan"-nak hívták, s a fennsíkot nyugat és kelet határának tekintették.

            Egy kínai történelemkönyv (szerzője Hou Han Shou, i.u. 96.) így ír a Pamíron történő átkelés nehézségeiről: "Az utazóknak meg kell mászniuk a Nagy Fejfájás-, valamint a Kis Fejfájás hegyeit, a Láz- és a Vörös Föld lejtőit. Lázasak is lesznek és elvesztik színüket, migrénben és hányingerben szenvednek, amit a kigőzölgő mérges gázok okoznak. Ugyanez áll a szamarakra és a marhákra is. És akkor ott van még a Három Tó és a Nagy Sziklák lejtői, ahol az ösvény csak egy láb és hat, vagy hét hüvelyk széles (kb. 40 cm) és ez harminc li (kb. 17 km) hosszúságban. Az ösvény magasan, mérhetetlen mélységű szakadékok fölött vezet. Az utasok gyalog, vagy lóháton összekapaszkodnak és kötelek mentén vonulnak. Csak kétezer li után érik el a Függőhíd-hágót (a Kundzserab-hágót). Ha egy állat lezuhan, darabokra szakad, még mielőtt a sziklahasadék feléig leérne. Ha ember zuhan is le, nem tudnak rajta segíteni. Ezeknek a szakadékoknak a veszélyeit szóval egyszerűen ki sem lehet fejezni."

            A régi időkben egy egész hónapig tartott az átkelés a Kungsan hegyein. Hszüen Cang - aki a buddhista szentírásokért utazott Indiába az i.u. 7. században - így ír a Pamíron keresztül tett utazásáról: "Ez a jéghegy (Musztagata) nagyon veszélyes. A csúcsa az égig ér. A hó a világ kezdete óta halmozódott ott fel, s vált jégtömbökké, amelyek se tavasszal, se nyáron nem olvadnak el. Zord és csillogó területek tárulnak fel a végtelenségig, s olvadnak egybe a felhőkkel. Ha odatekintünk, elvakít a ragyogás. Megfagyott hegycsúcsokra bukkanunk, amelyek az út oldalán keresztbe süllyednek. 1-100 láb magasak és néhány tucat láb szélesek. Ezért nem lehet rajtuk könnyűszerrel áthaladni és veszélytelenül megmászni. Meg kell még említeni a széllökéseket és a hóvihart, amik rendületlenül meglepnek bárkit. Tehát béléses cipőben és szőrmés ruhában csak vacogni lehet. Ha enni, vagy aludni szeretnénk, nem találunk olyan helyet, ahol megpihenhetnénk. Nem marad más, föl kell akasztani az üstöt, hogy elkészítsük az ételt. Alváshoz pedig gyékényszőnyeget kell a jégre teríteni." A rendíthetetlen szerzetesnek sok nehézsége támadt az úton. Rablók ütöttek rajta, útitársai vagy megfagytak, vagy magára hagyták, elefántjai pedig - melyek az értékes szutrákat vitték a hátukon - elsüllyedtek a mocsárban.

            Marco Polo - útban a Kínai Birodalom felé - édesapjával és nagybátyjával a 13. század második felében utazott keresztül a Pamíron. Leírása oly élénk és pontos a részletekben, hogy teljes idézetben ide kívánkozik: "És minekutána elhagyod ezt a kis országot ("Vakhan"-t, mely Afganisztán Kínával határos északkeleti nyúlványa a Hindukus völgyében) és három napig lovagolsz északkeletnek, mindig hegyeknek közötte, olyan magasságba jutsz, hogy azt mondják, ez a legnagyobb pontja a világnak! És amikor felértél ebbe a magasságba, egy nagy tavat találsz két hegynek közötte és belőle egy szép folyó ömlik ki a síkságra, amelyet a világnak legpompásabb legelője borít. A sovány marha tíz nap alatt olyaténképpen meghízik rajta, hogy öröm nézni. Nagy számban vannak a vadállatok - egyebek között óriási vadjuhok, amelyeknek szarva jó hat arasznyi hosszú (1 arasz = 10.5 cm). Ezekből a szarvakból a pásztorok nagy ibrikokat csinálnak, hogy belőlük egyenek, és arra is használják a szarvakat, hogy cserényeket csináljanak belőlük a jószágnak, éjszaka idejére. Marco uramnak azt is mondották (Marco Polo tollba mondta az emlékiratait), hogy sok a farkas és sok vadjuhot megölnek. Ezért egész csomó juhszarvat és csontot találtak és ezeket nagy halmokba hordták az útszélen, hogy az utazókat irányítsák, amikor hó borítja a talajt. ... A síkságnak neve Pamír, és tizenkét nap lovagolsz rajta egyfolytában, nem lelvén egyebet, csak sivatagot és semmi lakóhelyet, avagy bármi zöld holmit, úgyhogy az utazóknak mindent magukkal kell vinniök, amire szükségük vagyon. A vidék olyan magas és hideg, hogy még madarat sem látni repülni. ... A tűz sem olyan hevesen és forrón ég, s a színe sem olyan, mint más helyeken, így a hús sem tud itt jól megsülni."

            A Kundzserab-hágó, mely Kína és Pakisztán határán található, egyúttal nyugat és kelet határa. A hágó tengerszint fölötti magassága 4934 méter. A két ország által épített Karakorum-utat 1979-ben adták át a forgalomnak. Az építkezés emlékét a gerincen álló határkő hirdeti. Egyik oldalára a kínai és a pakisztáni zászlókat festették föl. Alattuk az angol nyelvű szöveg: "Ez a főút a népeink közötti békét és egyetértést szolgálja." A Karakorum út építése állítólag rendkívül nehéz volt, s legalább háromezer ember halálát követelte, amíg elkészült. Az út fölötti meredek, néhol több száz méter magas csupasz sziklafalak nem biztonságosak. Az aprózódás és fagyás hatására gyakori a törmelékfolyás és sziklaomlás. Az olvadó hólé gyors patakokban ömlik az útra, s egyes szakaszokon szinte folyó hömpölyög. A Kundzserab-hágó csak májustól októberig használható. El kell hagyni, mielőtt mindent belep a vastag októberi hó.

            A hágón csak a kínai, illetve a pakisztáni hatóságok külön engedélyével lehet tartózkodni. Nekünk ez birtokunkban volt, így nyugodtan hozzáláthattam a mérés előkészítéséhez. Miután a műszereket működésbe hoztam, végre időm megengedte, hogy alaposan körülnézzek. A határkőt a hágó tetején emelték. Tőle kétoldalt, a gerincen gleccsernyelvek nyújtózkodnak egymás felé. Szinte összeérnek, s csak az út választja el őket. Természetesen csupasz minden. Ahol nincs hó, ott a kő az úr. Körülöttünk enyhe emelkedők. No de mi is csaknem ötezer méteres magasságban vagyunk! Itt egy lankás dombocska is hatezer méter fölé nyúlik. A túloldalt Gilgit, az első nagyobb pakisztáni település - 120 km odáig az út. Beborul, lassan elkezd szemerkélni az eső. A túloldalról, egy tőlünk kb. 500 méterre lévő házikó mellől elindul felénk egy terepjáró. Mellettünk megáll, s egy barna bőrű pakisztáni határőr száll ki belőle. Mosolygós arc, barátkozunk. Mondja - menjünk el Ravalpindibe, vagy akár Karacsiba. Nincs nálunk útlevél - válaszoljuk. Nem baj - kontrázik - elenged minket! Hosszasan beszélgetünk, majd a kocsijában visszakísérjük a posztjához. Szu, a sofőrünk láthatóan élvezi a helyzetet. Nem a kivételes táj köti le. Ő most van életében először külföldön. Mindenkiről készül egy fotó, a végén egy csoportkép, majd meleg kézfogások közepette búcsúzunk el derék pakisztáni barátunktól. Gyalogosan indulunk vissza a tetőre, műszerállásomhoz, ami a határtól néhány méterre, éppen már pakisztáni területen található. Mire visszaérünk csuromvíz mindenünk. Az eleganciát lelkiismeretesen lemosta rólunk az eső.

Epilógus

            Az ujgurok ősei a nomád türkök voltak, akik a mongol sztyeppékről származnak, s a 9. században hódították meg a mai Kínai Turkesztán területét. Az egykori lovas pásztornép a nyugati földeken telepedett le, s némi állattartás mellett elkezdett földműveléssel foglalkozni. Erre utal a Tárim-medence elnevezése is, mely az ujgur "tarimak" szóból származik, s jelentése: szántani.

            Ez a nép történelme során valamikor feltehetően kapcsolatba került a vándorló magyar törzsekkel. Hozzájuk, az ujgurokhoz akart eljutni Kőrösi Csoma Sándor, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Az ujgurok aztán hamar a kínai császár fennhatósága alá kerültek. Vigyázó szemét a birodalom - kisebb-nagyobb szünetekkel - napjainkig rajtuk, s az ujgurokénál jóval kisebb egyéb, itt élő népcsoportokon tartja. A szünetekben, azaz amikor a Kínai Birodalom a belső gyengeségei miatt átmeneti időre kénytelen volt innen visszavonulni, nemsokára oda lett a béke - népcsoportok közötti viszálykodások, csetepaték, zavargások robbantak ki, megszűnt a biztonság és a rend. Amikor a kínai hatalom újra kiterjesztette szárnyait e terület fölé, helyreállt a nyugalom, erősödött a gazdaság, virágzott a kultúra és a művészetek. Nem véletlen, hogy ebben a térségben a kínai jelenlét időszaka mindig egybeesett a selyemút-kereskedelem, s a jórészt ebből profitáló út menti oázisvárosok felvirágzásának az időszakával. Csodálatra méltó, hogy az itt állomásozó, mindig is csekély létszámú katonai erő ellenére a kínai adminisztráció fenn tudta tartani a rendet. Ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy az összes belső ügyek vezetését meghagyták a helyi főnökök kezében. Az adózás könnyű volt, a nép pedig elégedett.

            A belső-ázsiai mozlim népek - így az ujgurok is - kiszámíthatatlan természetűek, amire kínai kísérőim többször is figyelmeztettek engem. A helyi lakossággal történő kapcsolatfelvétel során a legártatlanabbnak tűnő előzmény is súlyos következményekkel járó konfliktussá fajulhat. Prinz Gyula, a kiváló kutató és felfedező, aki a 20. század elején két alkalommal járt Hszincsiang tartomány nyugati területein, a következőket írja az itteni lakosságról: "Lelki egyensúlyuk könnyen fölborul, s harcias szándékukat rettenetes ordítozással jelzik. Alapjában véve azonban nagyon gyávák. A hidegvér és a nyugalom az, ami a legjobban meglepi és lefegyverzi őket." Kasgari tartózkodásunk alatt meglátogattam a település első számú mohamedán templomát, az Ajdak Mecsetet, ahová belépőjegy ellenében nyertem bebocsátást. Ahogy ámulok és bámulok a csodálatos építészeti és kultúrtörténeti emlékek között, egyszer csak odacsapódik hozzám egy suhanc és tört angolsággal kérdezi, illetve mondja: "Ki vagyok? Honnan jöttem? Hogyan merészeltem az ő szent templomukba betenni a lábam? Takarodjak és tűnjek el Turkesztánból, mert itt minden az övék!" Kínai Turkesztán egyes nagyobb településein manapság is néha előfordulnak zavargások, melyek hol faji, hol vallási színezetet öltenek. Ezek az események az 1980-as évek elején Kasgarban több száz halottat, 1990-ben ugyanitt 50 halottat produkáltak. A történések forgatókönyve mindig ugyanaz. A felheccelt tömeg kínaiakat mészárol, majd egy idő után megjelenik a katonaság és rendet teremt. Hszincsiangban kétféle nevelési eszköznek van általában csak tekintélye: a verésnek és az agyonlövésnek.

            A tartomány 14 millió fős lakosságából a mintegy 6 milliót kitevő ujguroknak - mint a legnagyobb helyi nemzetiségnek - három fő követelése van a kínai központi kormánnyal szemben, melyek a következők.

            1. Szűntessék be a Lop-Nor térségében lévő atomkísérleti telepen a földalatti atomrobbantásokat! (Kína 1996 nyarán robbantotta föl kísérleti jelleggel az utolsó nukleáris töltetét, s rögtön utána csatlakozott a "Atomcsend Egyezmény"-hez. Tehát ez a feltétel már teljesült.)

            2. Szűntesse be a kormány a kínaiak napjainkban is folyamatosan zajló beköltöztetését Hszincsiang tartományba! (Az 1950-es évek elején mindössze 200 ezer kínai élt a nyugati földön, az 1990-es évek közepén pedig már több, mint 6 millió. Tehát lélekszámuk ekkorra már meghaladta a legnagyobb helyi nemzetiség, az ujgurok létszámát.)

            3. A Kínai Turkesztánban kitermelt ásványi nyersanyagokat ne vigyék az anyaországba, hanem helyben hasznosítsák, illetve az azok eladásából származó tőkét helyben fektessék be! (Nem nehéz megjósolni, hogy a kínai kormány aligha megy bele a 2. és 3. követelés teljesítésébe.)

            Kínai Turkesztán óriási ásványi erőforrásokkal rendelkezik, pedig szinte csak napjainkban kezdődtek a feltárások. Óriási kőszénkészletek, nemesfémek, s ritkafémek ércei találhatók itt, s akkor még az olajról szót sem ejtettünk. 1977-ben végezték az első sikeres fúrást a Takla Makánban. Azóta angol, amerikai, olasz és japán olajcégek szállták meg a sivatagot - Csen professzor elmondása szerint - olyan szerződések birtokában, melyek szerint a kutatás kockázata teljes egészében az övék, a kitermelt mennyiségből pedig részesedést kapnak. De hát itt nincsen kockázat! Hszincsiang tartomány összes eddig feltárt olajtartalékainak a mennyisége eléri a 12 milliárd tonnát! Ez az Egyesült Államok bizonyított olajtartalékainak a háromszorosa! Az 1990-es évek közepén már 360 kút működik, s ötezer olajmunkás dolgozik a térségben! Ez óriási gazdasági potenciál!

            A kínai központi vezetés nyilván ezen adatok és információ birtokában bejelentette, hogy a 21. század elején a gazdasági újjáépítés súlypontját a keleti, tengerparti övezetből Kínai Turkesztánba helyezi át. Hszincsiangban rohamléptekben haladó óriási változások kezdődtek el. A térség fölébredt több évezredes álmából, s ahogy belép a 21. századba, egy teljesen új kor fogja köszönteni. Néhány évized alatt itt többet fog változni a világ, mint a megelőző néhány évezred alatt együttvéve.

            Egy modern kor víziója lebeg előttünk. Hszincsiang tartomány meg fogja előzni az anyaországot a gazdasági fejlettség terén. A helyi emberek elszakadnak a természettől. Az oázisokat természetvédelmi területekké, nemzeti parkokká nyilvánítják. S a közeli jövőben Kínai Turkesztánból néprajzosok, s más humán tudományterületek képviselői indulnak expedíciókra Közép- és Kelet-Európába, hogy tanulmányozzák az emberiség múltját, néprajzi emlékeket, régi népdalokat gyűjtsenek, s hogy tanulmányozzák rég elszármazott elődeik életét, mely - alig változott.

 

Makra László [Változó Világ 37.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 37.

Barangolások Kínában

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019