|
Beszélgetések az
Új Kertben
Kompetencia
Kreativitás
Tehetség
Boldogság
|
|
A munkához való jog, mint ahogy a lakáshoz való
jog is, az élethez való jog szerves része.
A civilizáció egyik abszurd és embertelen
jellegzetessége a társadalom egy jelentős részének megfosztása a munka
lehetőségétől. A munka ugyanis az életfenntartás alapvető eszköze. Minden
élőlény köteles szüntelen erőfeszítéseket tenni élete fenntartásához. Ezek
az erőfeszítések jelentik az embernél a munkát. Valakit megfosztani a munka
lehetőségétől egyenértékű az élettől való megfosztással. A társadalom
elfogadhatatlan módon inkább arra vállalkozik, hogy jól-rosszul gondoskodik
a munkalehetőségtől megfosztott tagjainak életben tartásáról, mintsem hogy
számukra is biztosítson munkalehetőséget. Ez a több ezer éves gyakorlat egy
tollvonással felváltható, de a jelenlegi anyagi profitra épülő jogállamban
hasonló terv sajnos illuzórikus.
A munkanélküliség, az emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb bűn
felszámolásához az egyetlen célravezető eszköz a munka demokratikus
elosztása. Ez ma már nem lehet pusztán alkotmányos deklaráció. A
társadalomnak hatásosan és hatékonyan kell biztosítania, hogy mindenki
jusson valóságos munkalehetőséghez, és nem azt, hogy segélyekkel biztosítsák
a munka nélkül maradt embereknek, családoknak a minimális megélhetést.
A teljes foglalkoztatottságot alapvetően
települési szinten kellene megoldani. Ehhez minden országnak meg kell
találnia a neki megfelelő formákat és mechanizmusokat, értelmesen
hasznosítva a nemzetközi tapasztalatokat és trendeket, ésszerűen
alkalmazkodva azokhoz.
Új alapot teremthet a teljes foglalkoztatottság
biztosításához a munkakvóta-gazdálkodás. Ebben a rendszerben a gazdasági
társaságok licitálnának a rendelkezésre álló munkaerő-forrásokra, és
szabályozott módon vállalnák az elnyert munkaerő foglalkoztatását. Szabadon
működhetne a munkakvóta-kereskedés is. A gazdasági szervezeteknek ezt a
felelősségét azzal kellene megerősíteni, hogy a fizetésképtelenség
analógiájára szabályozni kellene az esetleges foglalkoztatás-képtelenséget
is. Fontos lenne, hogy a jelenlegi gyakorlattal szemben ─ amikor
fizetésképtelenség esetén az állam gyakorlatilag egyetlen eszközt, a
felszámolást ismeri ─ akár fizetésképtelenség, akár
foglakoztatás-képtelenség esetén első lehetőségként az (átmeneti)
államosítás, esetleg a szervezet egészként való elárverezése jöjjön
számításba.
A megfelelő munkát nem találó emberek
foglalkoztatására speciális szervezeteket, célszerűen szövetkezeteket
kellene felállítani. Ezek feltétel nélkül biztosítanának munkát mindenki
számára, aki ezt igényli. Ehhez a társadalomnak olyan gazdasági, szociális
és szakmai környezetet kellene kialakítania, hogy ezek a szervezetek
megfelelő önszerveződéssel, önigazgatással és ésszerű külső támogatással
életképesen és hatékonyan tudjanak működni a piacgazdasági körülmények
között is.
A teljes foglalkoztatottság biztosítása nem
minden, amit meg kelleme oldani. Legalább ennyire fontos a munka
becsületének helyreállítása, kezdve a gyerekek és a fiatalok megfelelő
nevelésével, a társadalom értékrendjének újragondolásáig.
Budapest, 2002. május
* * *
A munka az egyik legfőbb érték, de ügye rosszul
áll. A helyzet tragikus lényegében az egész világon, bizonyos
vonatkozásokban Magyarországon még inkább. A munkával kapcsolatban három fő
probléma követel megoldást: a munka igazságos megosztása, a munkalehetőségek
bővítése és a munka nagyobb megbecsülése.
1. A munka igazságos megosztása nem
függvénye annak, hogy sok vagy kevés munkaalkalom van egy közösségben. A
meglévő munkát el lehet osztani igazságosan vagy igazságtalanul, ahogy az
ennivalót, az egyéb anyagi javakat, az egészségügyi ellátást stb.
A modern piacgazdaságokban az alapszabály az,
hogy a munkalehetőséget a vállalkozások saját belátásuk szerint teremtik és
szüntetik meg. Ezen belül saját belátásuk szerint „allokálják”, azaz
telepítik földrajzilag. Ezekért a munkalehetőségekért a munkavállalók piaci
körülmények között versenyeznek. Az emberek egy csekély része be sem száll a
versenybe, egy másik, igen jelentős része viszont igyekezete ellenére hozzá
sem jut munkalehetőséghez. Azok egy része, akik nem jutnak
munkalehetőséghez, regisztrált munkanélküliek lesznek, és azok részére a
közösség ideig-óráig biztosítja a létezés anyagi fedezetének kisebb-nagyobb
részét.
A közösség szüntelen társadalmi-politikai harcok
eredményeképpen valamilyen mértékben szabályozza a munkaügyet és a
munkapiacot, de elfogadhatatlan az a ma érvényes alapelv, hogy kiinduló pont
a piaci törvények felsőbbrendűsége, a társadalmi igazságosság elvével
szemben. A piaci törvények szentségének szószólói azt hirdetik, hogy a
szabadjára engedett piaci folyamatok „előbb-utóbb” megtalálják a megoldást
minden gazdasági és társadalmi problémára.
Ezekkel a nézetekkel lehet és kell vitatkozni,
de most nem ez a legfontosabb feladat, hanem egy új komplex program
megvalósítása, amely világos és reális célokat tűz ki.
A munka igazságos elosztása alapvetően
társadalmi, és kevésbé gazdasági feladat. Jelentősége elsősorban abban van,
hogy a piac mindenhatóságát hirdető, a társadalmi problémákat cinikusan
elkenő felfogással szemben, az igazságosság eszméje jutna meghatározóbb
pozícióhoz. Viszont nem elhanyagolható a gazdasági jelentősége sem, hiszen a
munka igazságos elosztása lehetővé tenné a szociális kiadások nagy részének
megtakarítását, így az adóterhek könnyítését.
Megoldható-e, és ha igen: hogyan a munka
igazságos elosztása? A munka igazságos elosztása elvi, makrogazdasági
szinten a lehető legegyszerűbb feladat. Ha a munkalehetőség össztársadalmi
mennyiségét például munkanapokban megbecsüljük, és tudjuk a munkaképes
lakosság számát, egy egyszerű számtani osztást kell elvégezni. A megoldás
egy olyan munkahét kiszámítása, amely mellett mindenkinek jutna munka. A 19.
és a 20. században a munkásság egyre rövidebb munkahétért küzdött, de ennek
hátterében az emberibb élet szándéka állt. A 20. század végén és a 21.
század elején több fejlett ország hozzákezdett a munkahét csökkentéséhez,
38, 37 vagy akár 36 órás munkahét bevezetéséhez, kifejezetten a
munkanélküliség csökkentése szándékával. Ez a tendencia mostanában, a
globalizáció korában súlyosbodó gazdasági problémák következtében, abszurd
módon éppen a munkáltatók nyomására megtorpant, sőt vissza kezd fordulni. De
mit bizonyít ez? Azt, hogy a mai politika erőtlenül áll a társadalmi
igazságosság szolgálatában. Hiszen a rövidebb munkahét érvényesítése nem egy
igazán „kemény feladat”. A nagy multi cégnek nem kellene feltétlenül a
francia és a kínai munkahét bérköltségét úgy megtervezni és egybevetni, hogy
figyelmen kívül hagyja a munkahét hosszát. Azt sem lehet megérteni és
elfogadni, hogy a nagy multi számára hátrányos, ha 1100 munkást alkalmaz egy
gyárában 36 órás munkahétben, mintha 1000-et 40 órás munkahéttel. E mögött
tehát inkább közönséges tehetetlenség, és néhány kicsinyes szempont húzódik
meg, ezért tekinthetjük szánalmasnak a mai politikát, amely nem képes ezzel
megbirkózni. A valóságban számos további eszköz van a munka igazságos
elosztása érdekében. A legfontosabb mechanizmusok:
- a törvényes munkahét egyezményes hossza,
- a részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzése,
- a fizetett szabadság rendszerének fejlesztése,
- a törvényben előírt tervszerű és felelős humánerő-politika.
A munka igazságos felosztása a feltétele annak,
hogy a fejlődés valóban az, valóban pozitív folyamat legyen, és nem a
társadalmi igazságtalanságok növelésének a motorja.
2. A munkalehetőségek őrzése és bővítése
a gazdaság szüntelen fejlesztése révén biztosítható. Az igazi fejlődés
viszont elsősorban a munkatermelékenységet növeli, ezért a formális
„munkahelyteremtő” kedvezmények alacsonyabb munkatermelékenységű folyamatok
extenzív bővítésére, tehát erőforrás-pazarlásra, sokszor manipulációra adnak
alkalmat.
Határozott intézkedések lehetségesek és szükségesek a munkalehetőségek helyi
megtartására. Ilyen lehet egy olyan rendelkezésre, amely megtiltaná a kisebb
településeken a foglakoztatás szempontjából kiemelt üzemek bezárását. Ha a
tulajdonosnak ilyen szándéka lenne, csak azt tehesse meg, hogy az üzemet
kompletten, visszafejlesztés nélkül eladásra vagy bérlésre felkínálja
nyilvános árverésen. Az árverés sikertelensége esetén az üzem tulajdon- vagy
bérleti joga ingyen szálljon át a helyi önkormányzatra és/vagy a dolgozókra.
A foglalkoztatás végső garanciájaként
pedig olyan közhasznú foglalkoztató szervezeteket kellene létesíteni,
amelyek visszautasítás nélkül mindenkit felvesznek részmunkaidőben, és
amelyekre speciális jogszabályok vonatkoznak.
3. A munka megbecsülése azonos saját
önmegbecsülésünkkel. A munka – a tudással, a teremtéssel és a felelősséggel
együtt – az élet forrása, a legnagyobb emberi és társadalmi érték. A munka
jog és kötelesség, egy életen át. Munkára, feladata ellátására már a
legkisebb gyereket is szoktatni kell. 4-5 éves korban ünnepélyes avatással
kellene tudatosítani a gyerekben azt, hogy már kötelességei vannak, és
munkája van. Ezt a beavatást még több alkalommal meg kell ismételni, a
felelősségek egyre magasabb köreibe vonva a fiatalokat. Mind a családoknak,
mind a társadalomnak gondoskodnia kellene arról, hogy minden tanulás mellett
a gyerek, majd a fiatal számára legyen ésszerű napi munkafeladat is.
A munkavégzést életre szóló jognak és
kötelességnek kell tekinteni. Így az idősebb embereket sem foszthatjuk meg
ettől. A társadalmi fejlődés mai szintjén a nyugdíjba kényszerítés már
anakronisztikus intézmény. Ehelyett azt kell biztosítani, hogy a
foglalkoztatás mértékére és munkaügyi jellegére időszakonként a családorvos
fogalmazzon ajánlást. Ehhez az is kell, hogy minden szervezet és az állam
gondoskodjon szeniorfoglalkoztatási lehetőségek megfelelő rendszeréről.
Budapest,
2008 június
|
|
|
VÁLTOZÓ VILÁG 25.
Budapest az egyesítéstől...
K
R
M
|
|
|
VÁLTOZÓ VILÁG 37.
Barangolások Kínában
K
R
M
|
|
|
