|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Támogatásod? |
KözkönyvtárTörténelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok
![]()
Egyéni keresés
|
A közkönyvtárak világa |
|
|
|
|||||||||
|
175 éves az Akadémia könyvtára Gróf Teleki József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) első elnöke 1826-ban 30 ezer kötetes családi gyűjteményének felajánlásával alapította meg az Akadémia könyvtárát: a 175 évvel ezelőtti nemes gesztusra ünnepi eseményekkel emlékezik a könyvtár – jelentette az MTI. Domsa Károlyné, az intézmény főigazgatója bejelentette: március 19-én ünnepi megemlékezést rendeznek az MTA Roosevelt téri székházában. Március 22-én Könyvek, levelek, ritkaságok címmel az új szerzeményekből nyílik kamarakiállítás a könyvtár Arany János utcai épületében. A március 30-ig látogatható tárlaton többek között Vörösmarty Mihály, Egry József, Ferenczy Béni, Bernáth Aurél, Bartók Béla, Németh László és Füst Milán leveleit, kéziratait láthatják az érdeklődők. Elhangzott az is, hogy a könyvtár jubileuma alkalmából a Magyar Posta felbélyegzett képeslapot adott ki. |
Az Év Könyvtára díj A kulturális minisztérium 1996-ban hirdetett pályázatot az Év Könyvtára cím elnyerésére. A kitüntetésre a korszerű működési formákat alkalmazó, magas szintű szolgáltatást nyújtó bibliotékák pályázhatnak. A díjjal 500 ezer forint pénzjutalom jár.
|
||||||||
|
|
|||||||||
|
Kistérségek
könyvtári ellátása: A kilencvenes évek magyar társadalma területileg, de nemcsak területileg, változatlanul három meglehetősen elkülönülő részre osztható: bő egyhatod él a fővárosban, csaknem fele a vidéki városokban (2000 nyara óta 236 a számuk), s végül bő egyharmada, azaz mintegy három és fél millió ember községekben él, melyek száma eléri a háromezret. Ebből rögtön következik e településszerkezet elaprózott mivolta, faluhelyt átlag mintegy ezer lélek alkot egy önkormányzati egységet. Mielőtt közelebbi témánkra rátérünk, jó lesz leszögezni: van ennek sok-sok pozitívuma (az irányítás nem különül el, nem idegenül el a polgároktól, a vezetők "testközelből" gyakorolják tennivalóikat). Ugyanakkor az is nyilvánvaló; hogy e kicsi irányítási egységek többnyire nem képesek hosszabb távon életképesen fenntartani számos olyan intézményt vagy szolgáltatást, melynek a lakosság minden tagjára ki kell(ene) terjednie. A közlekedési, egészségügyi és oktatási szolgáltatások hosszú sorába tartozik a könyvtárosok szerint az az alapvető művelődési jog is, mely szerint minden állampolgárnak biztosítani kell a számára szükséges könyvek, egyéb dokumentumok és a szükséges információk rendelkezésre bocsátását. Bárkinek bármely könyv vagy egyéb információhordozó bármely tetszőleges helyen és bármely tetszőleges időpontban való használati esélyét. Ez óriási feladat elvben is – hozzájárulni az esélyegyenlőséghez –, s még nagyobb a gyakorlatban.
|
|
||||||||
Ajánlott irodalom |
||||||||||
|
A kultúra világa - A képzőművészetek/A zene/A színház és a film, 1960 Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985. Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994. Cox, George William: Görög regék, 1991. Csirszka János: Élményterápia, 1993 Hahn István: Istenek és népek, 1968. Hamilton, Edith: Görög és római mitológia, 1992. Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973. Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902. Román József: Mítoszok könyve, 1963. Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988. Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988. Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.
|
|
||||||||
Te és a világ |
||||||||||
|
Tanulj, gondolkozz! A te tudásod a te hatalmad! Higgy az emberben, higgy magadban! Vezesd életedet, vezess Életútmutatót! Vedd ki részedet a világ jobbá tételéből!
|
|
||||||||
A tudás hatalom – Egy kompetens világért Változó Világ könyvírási pályázat Az én napom a Változó Világban Az én helyem a Változó Világban Az én lapom a Változó Világban Olvasni öröm – Egy olvasó világért Tudni, tenni, emberhittel – Egy jobb világért Új Kert – Egy boldogabb világért |
|
X |
Hirdetés X |
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
|
1995 óta
|
|
2001 óta |
|
1991 óta |
|
1992 óta |
|
Az idők kezdete óta |
|
Az idők kezdete óta |