1995 óta
|
1991 óta |
1992 óta |
1992 óta |
Az idők kezdete óta |
|
|
|
Támogatásod? |
JogTörténelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok
![]()
Egyéni keresés
|
JOG Polgári jog, büntető jog, gazdasági jog, nemzetközi jog, jogfilozófia, jogtörténet
|
|
|
||||||||||
Kereskedelmi Határozatok Kritikai Szemléje
kínálunk, keresünk, közvetítünk, bármilyen témában!
|
Ügyvéd osztályozza a bírót Bírósági ítéleteket osztályoznak egy új internetes portálon. A gazdasági jogi kérdésekre szakosodott fórum célja a szerkesztők szerint nem elsősorban a bírálat, hanem a szakmai párbeszéd. Elégtelenre osztályoztak egy bírósági határozatot a Kereskedelmi Határozatok Kritikai Szemléje címen indított új internetes portál jogász olvasói, mert álláspontjuk szerint téves a döntés. Egy cég pénz és vagyon híján nem tudta határidőre leróni a kivetett illetéket, a bíró pedig úgy vélte, a vállalkozás saját hibája, hogy nem szerezte meg időben a fizetéshez szükséges pénzt. A végzés a szemle szerkesztői szerint hibás, mert életszerűtlen azt felróni a felperesnek, hogy "a potenciális partnerek nem szerződtek vele korábban". Ötöst kapott viszont az a bíró, aki az Európai Közösségek Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett. Első fokon elutasította a cégbíróság, hogy egy magyar bt. székhelyeként Olaszországot jegyezze be úgy, hogy a vállalkozás megtartja magyar honosságát. Ez ellentétes a szabad letelepedés jogával, vagyis a magyar cégjog ütközhet a közösségi normákkal, ezért kért a másodfokú bíróság jogértelmezést. A látszólag jelentéktelen kérdésnek súlyos gazdasági következményei lehetnek: amennyiben az uniós fórum a felperesnek ad igazat, bármely magyar vállalkozás az EU-n belül áthelyezheti székhelyét oda, ahol kedvezőbbek az adózási feltételek. A közterheket ugyanis a székhely szerinti tagállamban kellene fizetni, miközben a cég továbbra is Magyarországon működhetne tovább. A honlapnak - állítják a szerkesztői - nem a bíróságok tevékenységének kritizálása a célja. Inkább olyan fórumot kívánnak biztosítani a jogászok számára, ahol konkrét gazdasági, kereskedelmi és munkajogi ügyekkel kapcsolatban szabadon kifejthetik álláspontjukat - szögezte le kérdésünkre Kecskés László, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője, a portál főszerkesztője. Az uniós jog átvételével alapvető fogalmak változtak meg, szerinte ezért is fontos a szakmai párbeszéd. Kecskés úgy véli, az ítéletek közzétételével régi adósságot is pótolnak, hiszen a jogbiztonság alapvető feltétele a jog - ezen belül a bírói döntések - hozzáférhetősége. A gazdasági életben fontos tényező, hogy milyen a jogrendszer, és mennyire egységes a joggyakorlat. A portál alig titkolt célja, hogy hozzájáruljon ez utóbbi fejlesztéséhez - magyarázza az egyik ötletgazda, Metzinger Péter ügyvéd. Igaz, a szemle indításának gondolata nem eredeti, hiszen számos nyugati államban működik hasonló, ugyancsak kritikai hangvételű folyóirat. Mindazonáltal nem a bírói tévedésekre "vadásznak", hanem érdekes, a gazdasági élet szereplői számára fontos és tanulságos ügyeket várnak az ügyvédektől - hangsúlyozta Metzinger. Ezt mutatja - tette hozzá -, hogy az interneten közzétett határozatok többségét nem kifogásolja senki. A bíróságok számára is fontos, hogy megismerjék a gyakorló jogászok véleményét, ezért a Legfelsőbb Bíróság elnöke örül a kezdeményezésnek. Lomnici Zoltán szerint az sem baj, ha az ügyeket "osztályozzák", és közzéteszik a bíró nevét. A főbíró álláspontja az, hogy egy semleges szakmai terepen - távol a politikától - a szigorú kritikai elemzésnek is helye van. Egyébként a joggyakorlat javítása érdekében a bíróságok is tenni kívánnak, és a közeljövőben ügyvédek bevonásával szerveznek tanácskozást pénzügyi jogi kérdésekről. Népszabadság - Lencsés Károly |
|
||||||||
|
6. Az alkotmány (Szikinger István) 14. Megfogantam, tehát vagyok (Raffai Jenő) 15. Az alkotmánybíróság (Holló András) 21. Amerikai politika a XX. században (Andor László) 22. A MAORT (Srágli Lajos) 27. Megtorlás az 1848-as forradalom után (Hermann Róbert) 42. Az Európai Unió támogatási politikája (Hetényi Géza, Stelbaczky Tibor, Zalai Csaba) 50. A választójog (Dezső Márta, Nagyné Szegvári Katalin. Rytkó Emília, szerk. Máthé Gábor) 51. Az Európai Unió intézményei (Hernádi Eleonóra)
|
|||||||||
Események, rendezvények, ünnepek |
||||||||||
Tud figyelemre méltó eseményről? Kérjük, jelezze! Például: itt
Tanulmányokat kínálunk, keresünk, közvetítünk, bármilyen témában!
|
|
|
||||||||
|
A Franklin kézi lexikona I-III. 1912. Bárczy Barnabás: Számtan, 1962 Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994. Hésziodosz: Istenek születése, 1974. Mérey Gyula: Számtan, 1914 Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902. Román József: Mítoszok könyve, 1963. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988. Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974. Topper, Uwe: A nagy naptárhamisítás, 2003
|
|
||||||||
A 20 éves VÁLTOZÓ VILÁG könyvsorozatban eddig 77 magyar és 8 idegen nyelvű kötet jelent meg. A könyv világában ez hosszú időszak, hosszú címlista, figyelemre méltó, szép eredmény! Igen, a könyv világában ez szép eredmény, de jellemző hátránya a hasonló sorozatoknak, hogy régebbi kötetei egyre nehezebben beszerezhetők... A VÁLTOZÓ VILÁG esetében ettől többé ne tartsunk, mert a sorozat minden kötete kapható, vagy rövid határidővel megrendelhető, most már nem csak könyv alakban, hanem elektronikusan is! |
![]() |
Egyedülálló: egyedi, személyre szabott változat! A sorozat kötetei igényelhetők egyedi, személyre szabott változatban. Erre számtalan megoldás lehetséges. Az egyik legegyszerűbb - szinte költségmentes - megoldás az, amikor az igénylő biztosítja a belső (B2) borító anyagát. A személyre szabás csodás módon növeli a kötet érzelmi hatását és értékét, rendhagyó és időtálló ajándékká is teszi.
Érdemes
tájékozódni!
|
X |
Hirdetés X |
A sorozat katalógusából kiválaszthatod, és akár személyre szabott vagy céges kivitelben megrendelheted: Főleg budapesti cégek, szervezetek, intézmények részére: Cégek, szervezetek, intézmények részére:
Magánszemélyek, cégek, szervezetek, intézmények részére:
SAJÁT NAPTÁR
(1, 12 vagy 365 lapos is, idézetekkel!) Mindenféle papíralapú vagy elektronikus kiadvány elkészítéséhez – évtizedes tapasztalatok, meggyőző referenciák birtokában – készséggel biztosítjuk professzionális szolgáltatásainkat
|
– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak. – Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra? – Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje. – Hányan vannak maguk? – Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén.... ![]() Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját![]()
|
|
X |
Hirdetés X |
1995 óta
|
1991 óta |
1992 óta |
1992 óta |
Az idők kezdete óta |
|
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
Változó Világ, 2023 |