1995 óta
|
1991 óta |
1992 óta |
1992 óta |
Az idők kezdete óta |
|
|
|
Támogatásod? |
Idős TérIdős lexikonTörténelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok
![]()
Egyéni keresés
Ez, és az összes többi útmutató, címtár, lexikon elektronikus formában vagy nyomtatásban, tetszőleges formátumban és példányszámban, igény szerint szerkesztett, bővített tartalommal, kereskedelmi, belső (magán) használatra vagy reprezentációs célra. |
AZ IDŐSKOR LEXIKONJA |
|
A Változó Világ a YouTube-on, a Facebookon, a Pinterest-en. |
|
Alzheimer-kór – A központi idegrendszer bizonyos sejtjeinek megbetegedése pedig felelőssé tehető a Parkinson és Alzheimer kórért. Az orvosok sok mindennel megpróbálkoznak az e betegségért felelős szervek vagy sejtek működésének javításáért, de azért e kezelések hatásfoka korlátozott. Árvaellátás – a nyugdíjjogosultságot szerzett, vagy a nyugdíjasként elhunyt személy gyermekének, örökbe fogadott gyermekének, a nevelt gyermekének, testvérének, unokájának járó ellátás. Megállapításának és folyósításának feltételeit az 1997. évi LXXXI. törvény és az annak végrehajtásáról szóló 168/1997.(X.6.) kormányrendelet szabályozza. Autoimmun – A biológiai védekezőrendszerben kialakuló azonosítási zavar: a szervezetben előforduló szövetbarát anyagokat védekezőrendszerünk – az immunrendszer – tévesen idegen anyagként azonosítja, ezért „megtámadja”. A reakció klinikai és szövettani formája a gyulladás jelenségeivel azonos. |
|
||||||||
|
Baleseti hozzátartozói nyugdíj – üzemi baleset, vagy foglalkozási megbetegedés következtében, továbbá a baleseti rokkantsági nyugdíjasként elhunyt személy után járó ellátás. Megállapításának és folyósításának feltételeit az 1997. évi LXXXI. törvény és az annak végrehajtásáról szóló 168/1997.(X.6.) kormányrendelet szabályozza. Baleseti járadék – 1997. évi LXXXIII. törvény Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. |
|||||||||
|
Cellulitiszmasszázs – Vér- és nyirokkeringés aktivizáló vákuumos masszázs, melynek következtében javul a salakanyag-eltávolítás. Kiegészítő kezelésként ultrahangos és interferenciaáramos kezelés alkalmazható, mely növeli a hatóanyagok felszívódását, serkenti a zsírlebontást és erősíti a legyengült izmokat. |
|
||||||||
|
DSM-IV R – Az elmebetegségek hivatalos felosztásának ma világszerte használt klasszifikációs rendszere, melyet amerikai elmegyógyászok nemzetközi szakmai konszenzus alapján alakítottak ki. A DSM (Diagnostic and Statistic Manual of Mental Disorders) rendszer lényege, hogy minden elmezavar fennállására vonatkozóan tételes feltételrendszert fogalmaz meg. Az egyes tüneteket csupán leírja, kialakulási teóriák nélkül. A diagnózist nem összevont betegségképben, hanem a beteg állapotára jellemző párhuzamos, többszempontú (multiaxiális) értékelés formájában adja meg. Az 1. tengelyen az aktuális klinikai tünetek ismertetése; a 2. tengelyen, mint az összképet befolyásoló háttérállapotot, a személyiség tisztázható zavarait, illetve az esetleg fennálló gyengeelméjűséget kell megjelölni; a 3. tengely az általános egészségi állapot jelzésére szolgál; a 4. tengelyen a keresztmetszeti kép szempontjából lényeges környezeti és pszichoszociális hatásokat is szerepeltetni lehet. |
|||||||||
|
Egyes bányászati dolgozók kedvezményei – 23/1991.(II. 9.) Korm. rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. Egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja – 5/1992.(I. 13.) Korm. rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata.
|
|||||||||
|
Fürdők –
Ha közönséges fürdővízben fürdünk, a fürdő fizikai tényezői (hőmérséklete,
felhajtó ereje) hatnak a szervezetünkre. Az ásványi anyag tartalmú vizekben a
felhajtóerő nagyobb, a vízbe merülő test súlya mintegy tizedére csökken. A
mozgás a vízben sokkal könnyebb, ezért a sérült, kopott ízületek is
megmozgathatók. Mozgás közben a víz masszírozó munkát is kifejt a bőr alatti
izmokra. A langyos és a meleg víz segíti az erek kitágulását, így a vérnyomás
csökkenéséhez vezet. Mindezen a hatásokat használja ki a vízgyógyászat, más
néven hidroterápia. |
|||||||||
|
Generációs konfliktus – A fiatalításhoz, a nemzedékváltáshoz, a korosztályok közötti feszültséghez kapcsolódó személyes lelki zavar, vagy közösségen belüli feszültség, mely gyakran nem tudatosul. Geriátria – Az időskori betegségekkel, illetve a kóros állapotok időskori sajátosságaival foglalkozó orvosi szakterület. Gerontológia – Az idősödéssel kapcsolatos biológiai és lelki változások feltérképezésével foglalkozó szakterület. Orvosi kérdésekkel közvetlenül nem foglalkozik. |
|||||||||
|
Honvédelmi kötelezettségüket teljesítők és hozzátartozóik baleseti és egyéb nyugellátása – 1993. évi CX. törvény. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata.
|
|||||||||
|
Iatrogén – Orvosi beavatkozásokhoz, kezelésekhez kapcsolódó szövődmények jelzője. Illúzió – Olyan élményzavar, amelynek van ugyan érzékszervi alapja, de a kialakuló érzet és annak lelki következményei – elsősorban érzelmi torzító hatásokon keresztül – hamissá válnak. |
|||||||||
|
Jacuzzy v. légbuborékfürdő – Olyan medence, amelynek fenéklapjáról és oldalfaláról áramlik be a víz és a levegő keveréke. A tangentornál gyengébb hatású, enyhe masszírozó hatást vált ki. A felszíni hámréteg megújulását, a faggyúmirigyek kiürülését segíti, javítja a vérkeringést. Szintén frissítő, élénkítő hatása van. |
|||||||||
|
Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása – 1992. évi XXXI. törvény. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. Korengedményes nyugdíj – 181/1996.(XII. 6.) Korm. rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. |
|||||||||
|
Lábreflexzóna-masszázs – A reflexzóna masszázs elve, hogy a lábfejen és főként a talpon elhelyezkedő akupresszúrás pontokon keresztül stimulálhatóak és pozitívan befolyásolhatóak az ezekkel a pontokkal összeköttetésben álló szervek és testrészek. Főképpen a lábfejen található, nyomásra érzékeny pontok árulkodnak szervi rendellenességről. A reflexzónamasszázs elsősorban a test öngyógyító erejét szolgáltatott aktiválni, de emellett lazító és élénkítő hatása is van. La-Stone-masszázs – Ennek a kezelésnek az alapját a kb. 50 °C-ra felmelegített sima, kerekre csiszolt kövek képezik, melyekből 40-et a test különböző energiaközpontjain helyeznek el. A forró kövek mellett néhány jéghidegre hűtött márványkövet is elhelyeznek ezen pontok némelyikén. A hideg-meleg inger által kiváltott stimuláció hasonlóképpen működik, mint a Kneipp-kezelés esetén. A La-Stone masszázs izomlazító hatású, amelyet tovább fokoznak az intenzív masszázsfogások. A tulajdonképpeni masszázs, amelyet különböző nagyságú kövekkel végeznek, csak gondos előkészületek megtétele után kezdődhet. A jó közérzetről a testet borító illatos olajok és a gyengéd zene gondoskodik. |
|||||||||
|
MMSE – (Mini Mental State Examination) – A gondolkodás és a memória gyors, szűrés jellegű felmérésére alkalmazott teszt-anyag. Az egész világon elfogadott gyors eljárás, mely a háziorvosi gyakorlatban is alkalmazható. Lásd részletesen a szövegben. Monaminoxidáz A – Enzim – Szerepet játszik fontos bioaktív anyagok lebontásában. Kórosan fokozott aktivitását mutatták ki depresszióban, ezért az enzim bénítói depresszióellenes gyógyszerek. A legújabb gyógyszerek csak átmeneti enzimgátlást okoznak, így a korábbi tartós enzimblokkoló szerek alkalmazásakor megfigyelt súlyos vérnyomáskiugrás (az ún. sejt-hatás) ezek szedése mellett már nem következik be. Monoaminoxidáz B – Enzim – A Parkinson betegségben fontos szerepet játszó dopamin anyagcseréjében játszik szerepet. Az enzim gátlószerei a Parkinson betegség kezelésében hatásosak. Újabban kedvező hatásukat igazolták demenciában, illetve kimutatták az idegszövetre gyakorolt védő (neuroprotektív) hatását. |
|||||||||
|
Nyugellátások megállapítása és folyósítása – A nyugdíjbiztosítás
igazgatási szervei állapítják meg és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja
az alábbi ellátásokat: |
|||||||||
|
Öregségi nyugdíj – az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése mellett, meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén jár. Megállapításának és folyósításának feltételeit az 1997. évi LXXXI. törvény és az annak végrehajtásáról szóló 168/1997.(X.6.) kormányrendelet szabályozza. Országgyűlési képviselők és polgármesteri tisztséget betöltők öregségi nyugdíja – 1994. évi LXIV. törvény. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. |
|||||||||
|
Parkinson betegség – A mozgatórendszer összehangolt működéséért felelős idegrendszeri központok működészavara. Az izmok merevségével, a mozgások lassulásával, járászavarral, ügyetlenséggel és reszketéssel jár, az esetek egy részében demenciával társul. Hasonló, de enyhe fokú tünetek a korosodással, illetve néhány gyógyszer alkalmazása során is kialakulhatnak. Kezelésében a dopamin háztartás serkentése, vagy az idegrendszer dopamin előanyaggal való feltöltése (levodopa kezelés) merül fel, a szellemi hanyatlásnak jelenleg ellenszere nincs. Prion betegségek – A prion egy olyan, a szervezetben megtalálható fehérjerészecske, amely eddig ismeretlen okból kórosan átalakul, és az idegszövet pusztulásához vezet. A prion – másik emlősállatba átoltva – általában hosszabb lappangási idő után kiváltja a betegséget. Egyéb úton való terjedése nem bizonyított. Ide tartozik néhány ismert állati és emberi betegség. (például a kerge marha kór, amelynek felismerése nagy riadalmat keltett. Az emberi prion betegség ritka, legismertebb típusa az ún. Creutzfeld–Jakob-kór. (Igen ritkán családi halmozódás ismerhető fel.) A betegség jellegzetesen az időskor határán, elmegyógyászati tünetekkel (izgatottság, észrevevési zavarok), majd mozgásjelenségekkel (rándulások, extrapiramidális tünetek) indul, a fokozatos idegi hanyatlás néhány hónapon belül végzetes. A klinikai folyamat bizonyos stádiumában az agyi elektromos működés (EEG) más betegséggel össze nem téveszthető általános izgalmi állapotot tükröz. Pár éve a betegség jelentkezését fiatal emberen is észlelték. |
|||||||||
|
Rokkantsági járadék – 83/1987.(XII. 27.) MT rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. Rokkantsági nyugdíj – megrokkanás mellett, az életkortól függően meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén jár. Megállapításának és folyósításának feltételeit az 1997. évi LXXXI. törvény és az annak végrehajtásáról szóló 168/1997.(X.6.) kormányrendelet szabályozza. |
|||||||||
|
Shiatsu masszázs – A Shiatsu (ejtsd: siacu) japán szó, jelentése ujjnyomás. Ezen masszázs típus alkalmazásában leggyakrabban az ujjnyomást használják, hasonlóan az akupresszúrához. Az erősebb nyomások kivitelezéséhez a tenyereket, a könyököt, a térdet és a talpat is felhasználják. Ezenkívül fontos szerepet kapnak a különböző nyújtó fogások is, hasonlóan a jógához. Mondhatjuk, hogy a Shiatsu felhasználja az akupunktúra, a jóga, a manuálterápia és a masszás elemeit, gyakorlatait, tudását, s ezzel vált a 20. század egyik leghatékonyabb masszázsává. Holisztikus szemléletű, a teljes embert kezeli, a lábujjaktól a fejtetőig. Spa – A szó a latinból származik, a "sanus per aquam" rövidítése, amelynek jelentése: egészséges a víz által. A spa nemzetközi fogalommá vált a whirlpoolok, szaunafürdők, úszómedencék, szépségfarmok és a wellness központok révén. |
|||||||||
|
Szabad gyökök – Olyan kémiai részecskék, amelyek agresszív módon kapcsolódnak az idegrendszer normálisan működő elemeihez, ezzel a működést károsítják, rosszabb esetben pedig a biológiai rendszert tönkreteszik.
Személyes szabadság korlátozása címén szolgálati idő számítása és nyugdíjemelés – 93/1990.(XI. 21.) Korm. rendelet, 74/1991.(VI. 10.) Korm. rendelet, 174/1992.(XII. 29.) Korm. rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. Szociálpolitikai, illetve szociális biztonsági egyezmények alapján járó nyugellátások és a baleseti járadék – Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. |
|||||||||
|
TENS – A TENS mozaikszó: transcutaneuos elektrical nerve stimulation angol elnevezésből, ami bőrön át történő idegi ingerlést jelent. A kezelés célja a fájdalomcsillapítás. ha a gerincvelő hátsó szarvában lévő vastag idegrostokat - amelyek feladata az ingereket az agyba továbbítani - elektromos árammal ingerlik, egy "telítettségi" állapotba kerülnek, nem tudják fogadni a perifériákról érkező fájdalomingereket, ezáltal megszűnik a fájdalomérzet. |
|||||||||
|
Ultrahangkezelés – Elektromos árammal mechanikus rezgéseket állítanak elő, amelyeket a kezelendő testrészbe továbbítanak. (Nem tévesztendő össze az ultrahangvizsgálattal.) |
|||||||||
|
Volt közszolgálati alkalmazottakat érintő nyugdíjjogi hátrányok enyhítése címén járó nyugdíjemelés – 141/1992.(X. 22.) Korm. rendelet. Megállapítása és folyósítása is a nyugdíjbiztosítás feladata. |
|||||||||
|
|
|||||||||
|
A Franklin kézi lexikona I-III. 1912. Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985. Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983 Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994. Hahn István: Istenek és népek, 1968. Hésziodosz: Istenek születése, 1974. Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973. Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996. Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902. Román József: Mítoszok könyve, 1963. Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988. Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988. Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979. Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.
|
|
||||||||
X |
Hirdetés X |
A sorozat katalógusából kiválaszthatod, és akár személyre szabott vagy céges kivitelben megrendelheted: Főleg budapesti cégek, szervezetek, intézmények részére: Cégek, szervezetek, intézmények részére:
Magánszemélyek, cégek, szervezetek, intézmények részére:
SAJÁT NAPTÁR
(1, 12 vagy 365 lapos is, idézetekkel!) Mindenféle papíralapú vagy elektronikus kiadvány elkészítéséhez – évtizedes tapasztalatok, meggyőző referenciák birtokában – készséggel biztosítjuk professzionális szolgáltatásainkat
|
– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak. – Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra? – Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje. – Hányan vannak maguk? – Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén.... ![]() Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját![]()
|
|
X |
Hirdetés X |
1995 óta
|
1991 óta |
1992 óta |
1992 óta |
Az idők kezdete óta |
|
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
Változó Világ, 2023 |